Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Van e élet a megaláztatáson túl?

Van e élet a megaláztatáson túl?

Figyelt kérdés
Sziasztok, szeretnék egy személyes tapasztalatomat megosztani, amire szeretném ha tanácsok formában tudnátok válaszolni. Pár éve tértem meg az Úr Jézushoz. Azóta rengeteg harcot vívtam meg a lelki és fizikai értelemben is. Az elmúlt évek tapasztalatai szerint, úgy érzem, és hiszem, hogy rengeteg minden köszönhetek, a mennyei Atyának, még akkor is ha sok fájdalmat is kellett át élnem. Viszont, sajnos mostanában kezdtem el azt érezni, hogy amiben erős szeretnék lenni, a lelki békében abban bukok el leginkább. Minden áldott nap felkelek, és eldöntöm ma jobb, az Atyának kedvesebb életet fogok élni. De nem sikerül, próbálok szerény, és kedves lenni, de a munkahelyemen is, ez leginkább a gyengeséggel párosítják. Tűrök sokáig, de nem beszélek, csak ha muszáj, amit mások úgy vesznek, hogy különcködni akarok, pedig nem csak egyszerűen nem akarok semmi olyanban részt venni, amivel vétkeznék. Aztán jönnek a bántások, egyre csak jönnek, egy ideig birom, majd dühös leszek, és csak arra tudok gondolni, hogy mennyire útálom az életem. Egyszerűen elbukok és én is megbántok másokat. Örök örlődésben élek. Az Atya azt mondta, a gyengeségben mutatkozik meg az erő, de én ezt nem érzem, csak azt ha hagyom, hogy bántsnak és eltűröm, akkor gyenge senkinek néznek. Nem akarok megbántani semmit, de lassan szétrobban a fejem a sok gondolattol, és nem tudok aludni sem.....
2015. júl. 16. 02:26
 1/10 anonim ***** válasza:

Én is gyakran tapasztaltam azt hogy akit gyengének gondolnak azt bántják valamilyen formában. Ez nem függ attól hogy a sértett vallásos-e vagy sem. Én azzal a tudattal szoktam kimenni az utcára, hogy olyan országban élek ahol valamilyen megaláztatásnak lehet kitéve az akit gyengének, túl intelligensnek vagy csak csendesnek gondolnak. Vagyis fel vagyok rá készülve hogy ilyenek az emberek. És ha dominánskodni akarnak akkor tudok védekezni.

Valamikor a sorkatonaságnál találkoztam olyanokkal akiknek az IQ-juk talán az 50-et ha elérte, de fölényeskedni azt tudtak akár a diplomás katonatársaikkal is. Ezt úgy oldottam meg, hogy bevonulás után hamarosan rajparancsnok lettem, mivel diplomám volt. Ezért az én katonaéletem úri sorból állt, míg a másokkal előemberként viselkedők meg mehettek 24 órás kemény szolgálatra, ahol hasznosan élhették ki kártékony hajlamaikat. Majd a szolgálat után kifacsarva és kimerülve már nem volt kedvük és erejük csúnyán nézni a normálisabbakra.

A közéletben is hasonlót kell elérnünk. Vagyis akik még nem érték el azt a civilizációs fejlettségi szintet hogy ne bántsák azokat akikről úgy érzik hogy nem szól vissza, azokat le kellene terhelni valahogy. Mert úgy látszik kevés nekik az adó és túl magas a minimálbér. Olyanoknak 40 000 Ft is bőven elég lenne, természetesen a munka nem lenne kevesebb.

2015. júl. 16. 05:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
Egyrészt nézz más szemmel rájuk, neked megvan az üdvösséged, ők pedig azt káromolják, amit nem is ismernek. Ha Isten kéru, akkor beszélj nekik róla, de imádkozhatsz új munkahelyért is. Nekem ez vált be, bár mindegyik helyemen beszéltem Krisztusról, viszont volt ahol lopás történt és elmondtam Istennek, hogy ezt nem tudom elfogadni, kértem a ssegítségét és nem hagyott cserben.
2015. júl. 16. 05:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
Túl sokat filózól. Elmulasztod az életet. Élj úgy, ahogy a legjobb neked. Csak egy életed van, élvezd ki, ne két évezreddel ezelőtti előírásokra hallgass. Utána vége van mindennek.
2015. júl. 16. 07:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 yuda ***** válasza:

Nem tudom mit takar nálad, hogy megtértél?!

Biblia valóban beszél megtérésről, mikor valaki megtér, elfordul az addigi bűnös életétől. Megtér a holt-bűnös cselekedeteitől és elkötelezi magát Isten felé, majd megteszi az újjászületés lépéseit. (alámerítkezik vízben, Szentlélekben).

Ezt csak röviden tisztázni akartam még az elején, mert ha csak divatból használod a megtérés kifejezést, akkor még csak keresztény sem vagy.

Ha viszont átadtad életed az Úrnak, akkor az Ő tulajdona vagy és gondot fog viselni rólad.

Nem vesztes, nem lúzer életet fogsz élni, hanem az Urak Ura lesz a királyod és győzelemről győzelemre élsz.


Nem tudom melyik közösséghez tartozol, de vannak közösségek, ahol még csak szellemi táplálékot sem kap az ember, viszont haszontalan, üres fecsegésekből bőven van, amelyek inkább kárára vannak az embernek.

Ilyen közösséget már tegnap el kell hagyni. :)


Ha viszont Isten igéjét valóságosan hirdetik Istentől elhívott, Szentlélektől felkent emberek, ott az életed minden területét lefedően kapsz információkat, tanításokat személyre szabottan, hiszen aki Istenhez tartozik, -maga az Úr tanítja.


Sajnos sok vallásos ember tévesen értelmez sok igét és olyan szerencsétlenül szerények akarnak lenni, hogy még csak ne is lássák őket. :D

Nagyon fontos lenne a bibliát naponként olvasni, tanulmányozni, gondolkodni rajta, imádkozni -mert egyértelmű, hogy mind Jézus, mind a tanítványok is nagyon is erős jellemű, határozott fellépésű emberek voltak. Istennek engedtek, de emberi erőszakra nem törtek meg. (még életük árán sem)


Ha a keresztényekben levő világosság sötétség a világban és a világ bedarálja őket, akkor ez nem azt bizonyítja, hogy Isten elbukott és gyenge?!

Távol legyen!

Inkább:

- vagy nem is bibliai alapon kereszténységről beszélünk,

- vagy az információk nem mentek át azok teljes valóságában, -hogy milyen is a keresztény (krisztusi) életmód, gondolkodás, viselkedés.

2015. júl. 16. 09:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:

"Az Atya azt mondta, a gyengeségben mutatkozik meg az erő, de én ezt nem érzem, csak azt ha hagyom, hogy bántsnak és eltűröm, akkor gyenge senkinek néznek. Nem akarok megbántani semmit, de lassan szétrobban a fejem a sok gondolattol, és nem tudok aludni sem....."


Ne keseredj el,hanem gondold át még egyszer a dolgokat.Úgy látom valamit félreértesz a szeretettel kapcsolatban.Vegyél példát Jézusról;Nem azt mondta,hogy nyomd el a haragodat,hanem azt,hogy ne menjen le nap a te haragoddal.Érzékeled a különbséget? Jézus tudja,hogy ember vagy,és haragudni fogsz időnként,odacsapni az asztalra,mert van,amikor NINCS MÁS ÚT! És ezt saját magának is beismerte,nem áltatta magát.

Jézus nem félszeg hangon,pironkodva hebegte oda a farizeusoknak,hogy marhára tele van a hócipője velük.

Fontos,hogy megértsd,hogy nem fognak jobban szeretni azért,mert soha nem akarsz megbántani senkit.Ez lehet,hogy egy másik világban működne,de itt nem,fel kell ébredni...


"Minden áldott nap felkelek, és eldöntöm ma jobb, az Atyának kedvesebb életet fogok élni. De nem sikerül, próbálok szerény, és kedves lenni, de a munkahelyemen is, ez leginkább a gyengeséggel párosítják..."


Figyelj! Az Atya nem olyan,mint az emberek.Mitől lenne ő az Isten,ha ugyanúgy viszonyulna a szeretethez,mint az emberek legtöbbje?

Figyeld meg magad őszintén,mit csinálsz? kuncsorogsz a szeretetért.Nem tiszteled magad eléggé,nem érzed méltónak a szeretetre,és ennek ellenére ezt szeretetnek nevezed,holott pont az ellenkező irányba tartasz.Nem mered azt mondani,hogy az Atya szeret téged,úgy ahogy vagy,mert nem láttál az életben más példát a szeretetről,csak az emberi szeretetet,ami legtöbbször igencsak korlátokhoz kötött,ezért azt gondolod-elnézést a kifejezésért,hogy Istennek is nyalnod kell a hátsóját ahhoz,hogy nagyvonalúan csöpögtessen neked egy kis szeretet.

2015. júl. 16. 09:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:

Róma 7-ből lépj át Róma 8-ba. Ne akarj a cselekedetek alapján megfelelni Istennek. Élj hitből. Elfogadtad Jézust így már most megfelelsz Istennek. Él Benned Jézus, hagy Őt dolgozni. Örülj, mert győztél, mert Jézus győzött helyetted, Neked már nem kell győznöd önerőből.

Nem törvény alatt vagy, hanem kegyelem alatt. Ne a bűnt nézd, hanem azt, hogy szellemben újjászülettél, az új jellemed olyan, mint Jézusé, pontosabban a jellemed maga Jézus. Eszerint programozd át az agyad, ami még test szerint gondolkozik.

2015. júl. 16. 10:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
És örülj, ha bántanak. A világ nem tudja elviselni Jézus világosságát.
2015. júl. 16. 10:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:

Yuda:

"Sajnos sok vallásos ember tévesen értelmez sok igét és olyan szerencsétlenül szerények akarnak lenni, hogy még csak ne is lássák őket. :D "


Ezt a sértést le merted írni? Nem tudod, hogy különböző jellemmel születünk és ahogy vannak harcosok, úgy vannak szelíd lelkűek is, akik nem alkusznak meg az Úrban, de hagyják Istent munkálkodni általuk? Akik azért nem szólnak vissza, mert pontosan tudják, hogy Isten mindent sokkal jobban el tud rendezni és mindenhez csak neki van joga?

Elég merész lenézni az ilyen embert és megszólni.


De ha megtért és még bátortalan, akkor sincs jogod senkit sem lenézni. Ismeretben sok minden van benned, de a krisztusi jellemet nem mindig tudod felmutatni. Sajnálom, hogy leírtam, de már sokszor látom a megvető szavaidat olyanok felé, akik a te értékrendednek nem felelnek meg.

2015. júl. 16. 11:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:

Pedig én is találkoztam sok ilyennel, akik a szegénységet, nyomorúságot krisztusi erénynek tartják és szenvedni akarnak. Jézus elvégzett minden munkát, mi áldásokat kapunk, bővölködést és üldöztetéseket, ha szellemben élünk.

Többivel egyetértek, a jellemünk krisztusira fog formálódni, napról napra haladva. Jó lenne, ha hagynánk az Urat dolgozni rajtunk keresztül. Vonatkozik elsősorban rám!


Sajnos én is voltam törvénykező közösségben, akik valóban nem is ismerik azt, hogy szellemben kell élni, szellemi törvények szerint, amelyek létrehozták a fizikai törvényeket is. Ezt értsétek kérlek megfelelően, nyilván tudom, hogy mindet Isten hozta létre.

2015. júl. 16. 12:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 Tamás321 ***** válasza:
A világ elutasítja Istent, és ha valaki Istennek szeretne megfelelni, nem tud a világnak megfelelni. Aki pedig a világnak igyekszik megfelelni, nem fog megfelelni Istennek. Aki a világ barátja akar lenni, Isten ellenségévé lesz. Ez a lehető legkeményebb harc, és ezáltal mérettetik meg az ember igazán. Ez a rosta. A közönséges lélek mind elbukik, mert a világ befogadását szeretné. A világ pedig mindenkit közönségessé akar tenni, mert gyalázni akarja az isteni élet és lélek tisztaságát, minden szépségét. Nem hiába lesz a vég idején kevés igaz ember, mert mind menni fog a világhoz a világ szeretetéért és Istent megveti.
2015. júl. 16. 12:37
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!