Mi van ha Isten nélkül jobb az élet?
Úgy értem, hogy mi van akkor ha valaki boldogabb a Biblia tanai nélkül, mint ha betartaná?
Nem boldogtalanságra lettünk teremtve. Gondolom Isten nem az akarta,akarja, hogy szenvedve boldogtalanul éljünk.
És ha valaki ilyen lesz ha próbál keresztényi életet élni?
Lemond róla és mondjuk buddhista filozófia szerint közelíti meg az életet és ettől boldogabb lesz.
Ugyan úgy házasodik,megcsal,dolgozik, stb. csak a keresztény elvárasok helyett -amik boldogtalan élethez vezetek nála- másként él.Békében !
szia
sokan élnek úgy,
s nézz körbe milyen világ lett ebből.
Marianne
Nem jó mások előírásai szerint élni. Főleg, ha az két ezer évvel ezelőtti útmutatás. Más világ volt akkor és most.
Az pedig, hogy hol tart a világ.. Mindig is voltak és lesznek is jó és rossz emberek. Valakik előírások nélkül is képesek jók lenni, míg mások előírásokkal képesek ugyanerre. Mindenki eldöntheti magában, hogy ténylegesen jók-e ezek az emberek. Vannak rossz emberek is, akik sem a társadalmi, emberi, sem az előírt értékrend nem érdekel. Na és ugye vannak, akik azt vallják, hogy a Biblia szerint élnek, de mégis hibáznak, bűnt követnek el. Igen, emberek vagyunk, lehet hibázni, valaki meg is bocsátja, ha azt akarjuk. De ott van a de, ez ugye nem mondható helyénvalónak mert: bort iszik és vizet prédikál. Vagy a tetteket kellene átgondolni, mielőtt cselekednének, hogy a hibákat ne kövessék el, ha már olyan jól le van írva a figyelmeztetés, vagy ne vallják magukat különbnek, jobbnak a többiknél.
Elnézés a rossz szóhasználat miatt: jó és a rossz, de így érti a többség. Tudom, nincs fekete és fehér, csak szürke.
Kedves 4-es válaszoló
azért ne keverjük a hitehagyott egyház által létrehozott sötét középkort a valódi Istennek járó imádattal.
Mert amíg éltek az apostolok, szeretet és béke jellemezte Jézus tanítványait. sőt Ök voltak az üldözöttek.
ez megfordult annak ellenére, hogy Jézus semmilyen engedélyt nem adott erre, kijelentette hogy a valódi követőit, végig bántalmazások fogják érni, ilyen-olyan módon
A kommented másik felére pedig Jézus szavaival szeretnék válaszolni
A szavában kijelenti, hogy az utolsó napokban az emberek esznek, isznak házasodnak dolgoznak gyermeket nevelnek...
ami hasonló az özönvíz idjében történtekkel.
a vers további része így hangzik:
"nem vesznek észre semmit, mig nem eljött az özönvíz és mindenkit elragadott, .... így lesz az ember fiának eljövetele is...
Tudod abban az időben sem volt mindenki abban az értelemben rossz, még is csak 8 ember élte tul.
az nem baj hogy az ember végzi a mindennapos dolgait, mert ez hozzá tartozik az életünkhöz, sőt egy embernek ez a kötelessége, ám nem vesznek észre semmit, és nem is akarnak változtatni az Istennel való viszonyukon.
S bár sokaknak ez talán fájó pont, de nem Én találtam ki, hanem figyelmeztetés kép lett minden embernek leíratva.
Marianne
Előző, most belemehetnék itt a genetikába hogy miért van nagy eséllyel kihalásra ítélve egy faj amiből csak két egyed maradt meg, mint Noé bárkáján az állatokból, de nem veszekszem veled, tudom hogy bármit mondok idézetekkel fogsz válaszolni. Ha neked így könnyebb, hogy majdhogynem a Biblia minden szavát elhiszed, engem igazán nem zavar, ne kapjunk össze feleslegesen.
#4-es voltam
én boldog voltam biblia nélkül is, egy alapvetően kereszténységhez hasonló értékrenddel aztán keresztény lettem és most méginkább boldog vagyok.
Szerintem a buddhizmus sokkal nehezebb mint a kereszténység amúgy, régen szinpatizáltam vele ,sajnos eurpában "csak divat" egy hiteles buddhista "kiröhögi őket"
"s nézz körbe milyen világ lett ebből. "
Látom, a mai kor jobb bármelyik eddiginél. Bármelyik eddigi, a világtörténelem folyamán aranykornak nevezett korszak kismiska volt a mostanihoz képest. Fogalmazhatunk úgy is, hogy jelenleg éljük az aranykorok aranykorát, "minden idők legaranykorabbikát".
Az viszont mélységes sajnálattal és szánalommal tölt el, hogy ezt a jehovisták egyszerűen képtelenek látni, annyira boldogtalan és gyötrelmekkel teli életet élnek. Legalábbis a GYK-n történő hozzászólásaikból ítélve.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!