Jehova Tanúi, hogy változtatta meg az életeteket Krisztus, és milyen tapasztalatotok van a vele levő közösségről?
ha Jézusról beszélünk az atyáról is beszélünk.
hisz a kettő egymást igazolja.
Jézus azt mondta, ki meg tagad engem,azt én is meg tagadom majd az atyám ellőt.
"Jézus Krisztus kinyilatkoztatása, melyet az Isten adott neki, hogy megmutassa rabszolgáinak azokat, amiknek rövidesen meg kell lenniük. És ő elküldte angyalát, és általa jelekben bemutatta azt rabszolgájának, Jánosnak"
Arra gondolsz, hogy Jézus kinyilatkoztatása, amit Isten adott neki? Akkor végül is EREDETILEG kinek is a kinyilatkoztatása? Ezen kívül, ha Jézus állítólag "egyenlő" az Atyával tudásban is, akkor miért kellett "kapnia" Istentől olyan információt, amivel Ő nem rendelkezett? Ez is csak azt bizonyítja, hogy nem igaz a háromság.
én keresztény vagyok!.
tisztázunk már,mert én már olvastam itt minden félét.
keresztények,az a kifejezés hogy,mert Jézus követőinek kell lennünk, (nem Isten követőinek".).
miféle megjegyzés? hisz Jézus az atyát igazolja,az atya meg a Jézust.
ha Jézust kövesük,az azt jelenti hogy az atya akaratát kövesük.
tehát a kettőt nem firtathatjuk hogy nem öt kel követni.
hát nem pont ezért szekáljuk a Jehova tanúit?
ezzel ők is mondhatnák hogy ne nézd más szemében a szálkát,mikor a tiedben egyenesen egy gerenda van.
mert senki sem juthat atyám országába csak is én általam.
ez nem csak! azt jelenti hogy csak Jézust kel követni.
hanem azt is hogy akik cselekszik azt amit tanított.
az atyát nem zárhassuk ki mert akkor Jézust is ki zárjuk a hitből.
Ezen kívül, ha Jézus állítólag "egyenlő" az Atyával tudásban is,.
jht.tisztában vagyunk azzal hogy az atya a fő a meg kérdőjelezhetetlen.
és ez így van Jézus számára is,de a mi számunkra meg az atya és a fia az.
mert attól hogy az atya a nagyobb,még Jézust nagy á tette.
istenné a meny isteni királyává és nem eldobta.
Jézus azt mondta aki engem meg tagad azt majd én is meg tagadom az atyám előtt.
mert ki elutasítja a fiút,az atyával teszi azt.
mert én és az atyám egyek vagyunk.
ez sem aszt jelenti hogy Jézus egyelő az atyával.
hanem hogy az atya akaratát adja át,és az atya őt kiemeli az emberek közül.
és ISTENNEK TESZI A MENY ISTENI KIRÁLYÁNAK.! hogy ítélkezzen ember és lelkek felet.tehát ha nem kel Jézus azzal AZ ATYA SEM KEL.
pld régen voltak ugye a királyok,ha volt egy fiú ö volt a herceg és később az örökös,
és ő is király lett.
ugye a király nagyobb volt a hercegnél,de ettől még ugyan azt a tiszteletet kapták mint a király. és ugyan úgy súly ja volt a szavaiknak is.
tehát senki sem mondta a hercegnek hogy te menny már mért hajoljak meg én te előtted?
hát nem elég az hogy az apád előtt meg hajlok?.
a meny királya miért? mert az atya neki adta a jogot hozzá.
mely el jogot kapott arra is hogy be engedjen e oda vagy sem.
ki meg tagad engem azt én is meg tagadom majd atyám előtt!
Ez is csak azt bizonyítja, hogy nem igaz a szentháromság.
a szentháromság az atya a fiú és a szent lélek.
mely mind az atya egy egy része,a három egymást igazolja.
ha ez nem igaz akkor az azt jelenti hogy az atya se a fiú sem az.
ha el ismered az atyát akkor elkel ismerned a fiát is.
mert az egyik ugyan olyan valós mint a másik.
pld mint egy család,nem mondhatjuk hogy a családot csak az apa jelenti,vagy az anya,vagy a gyerek.
hanem hogy ez így együtt egy család.
és az igazi család minden tagja egy....
persze a gyereknek az apa és az anya parancsol és neveli legjobb tudása szerint hogy a gyereknek minél jobb legyen.
de attól még nem lesz a gyerek háttérbe dobva.
mert én és az atyám egyek vagyunk.
"keresztények,az a kifejezés hogy,mert Jézus követőinek kell lennünk, (nem Isten követőinek".)."
Jézus kinek a követője volt??? Kihez imádkozott, kire hivatkozott, mint végső tekintélyre és KIT NEVEZETT "egyedüli igaz Istennek"?!
Tehát a "Krisztus-követés" egyúttal és EREDENDŐEN azt is jelenti, hogy az Ő Atyjának, Jehova Istennek a tanítása és parancsai szerint élünk.
eredendően. figyelj, ha sanyi azt mondja, kövessétek a bélát, és sanyi elindul jobbra, béla meg balra, kit fogsz követni? sanyi mondja: mondtam, hhogy a bélát kövessétek, mert jelenleg nem jöhettek hozzám, de a megfelelő időben a béla elvezet hozám titeket. oxi? kövessétek a bélát.
elindul jobbra, béla balra. te mész a sanyi után... egy idő után már nem látod a bélát... sanyi meg dühös, milyen értetlen vagy... aztán hopp, eltünik. nem látod, sem a sanyit, sem a bélát... ott maradsz 8 millió személlyel... aztán merre mentek? rohannátok a béla után, de már nem látni... csak ide oda rohangáltok, valaki közben kinevezi magát VEZETŐNEK, és jobb híjján őt követitek... 1984 1914 1925 1975 2000 rohan az idő, a vezető ide oda kapkod, beszél össze vissza, de kijelenti, hogy ő szokott a bélával beszélni, hát hisztek neki. mondja: a béla mondta, kövessük a sanyit... ott lesz az előbb utóbb... sőt, legyünk Sanyi Követői, mit szóltok... közben a béla néz benneteket távcsővel, és vakarja a fejét: ki mondta ezetknek, hogy a sanyit kell követni? Sanyi pontosan megmondta, hogy én vagyok a VEZETŐ, engem kell követni, mert a megfelelő időben odavezetem hozzá őket... erre a sanyit követik... van fülük, de nem hallanak? van szemük,de nem látnak...
Jézus kinek a követője volt???.
keresztények,az a kifejezés hogy,mert Jézus követőinek kell lennünk, (nem Isten követőinek".).
miféle megjegyzés? hisz Jézus az atyát igazolja,az atya meg a Jézust.
ha Jézust kövesük,az azt jelenti hogy az atya akaratát kövesük.
tehát a kettőt nem firtathatjuk hogy nem öt kel követni.
mi ebben a gond?
nem csak Jézus vagy csak az atyát kel követni,hanem Jézust és az atyát.
Tehát a "Krisztus-követés" egyúttal és EREDENDŐEN azt is jelenti, hogy az Ő Atyjának, Jehova Istennek a tanítása és parancsai szerint élünk.
pontosan végre valaki meg értette.
tehát Jézus követése nem zárja ki az atya akaratát.
hanem pont hogy arra tanít minket.
és ö is része az atyának melyet nem lehet háttérbe dobni.
mert akkor az atya egy nagyon nagyon fontos részét dobnánk a háttérbe.
és ugye nem szeretnénk az atyát meg megcsonkítani.
mert amit Jézussal cselekszünk az atyával cselekedjük azt.
és amit az atyával Jézussal azt.
mint ahogyan Jézus is mondta,ha akár a leg kisebbel is tesztek jót,velem teszitek azt. s ha valakivel rosszat tesztek velem teszitek azt.
ha valakit fölruháztok önzetlen szeretetből engem ruháztok föl azzal.
tehát amennyire tiszteled a fiút csak annyira tiszteled az atyát is.
ha hálát mondasz Jézusnak azt teszed az atyával is.
ha szereted az atyát szeresd a fiát is,s ha a fiát szereted szeresd az atyát is.
mert a kettőt egymás nélkül nem lehet szeretni.sem elválasztani.
ha sanyi azt mondja, kövessétek a bélát,.
ha a Sanyi az atya a Béla a fia,Sanyi sosem mondta hogy kövessétek a Bélát.
Béla mondta hogy ha a Sanyi útján akartok járni, akkor kövessétek a Bélát.mert meg mutassa hogyan kel.
mert a Sanyi ezzel bízta meg.
és ígérete szerint az út végén Sanyi és Béla fog várni titeket,
hogy az öröké tartó ítéletet adjanak.
NEM CSAK A BÉLA ÉS NEM CSAK A SANYI.
HANEM A SANYI ÉS A BÉLA EGYÜTT!!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!