Jehova Tanúi, hogy változtatta meg az életeteket Krisztus, és milyen tapasztalatotok van a vele levő közösségről?
"Ha megfigyelitek a 10-s válaszoló szavait..pont erről írtam. Az egyik legnagyobb szellem köztük a kevélység és önigazultság szelleme ..."
Szerintem ez éppen rád igaz, mert aki ilyen alaptalanul, józan és valós bibliai érvek nélkül támad rá olyanokra, akiknek viszont számodra megválaszolhatatlan érvei vannak a Bibliából, az enyhén szólva nem korrekt módon viselkedik. Ez a fajta szélsőséges személyeskedés sok mindent elárul rólad, meg az igazságaidról.
Ráhibáztál különben, mert pszichiátrián dolgozom, mint ápoló már 20 éve, sok pszichiáter ismerősöm van, jól ismerem a szakirodalmukat és a véleményüket is arról, hogy mely csoportok az ún. "veszélyeztetettek" valamely pszichés betegség vagy rendellenesség kialakulásában. Mind elismeri, hogy Jehova Tanú nem tartoznak ide, legfőképpen nem a hitükkel összefüggésben! Erről egyébként filmet is készítettek már nem Tanúk, ott is ugyanez volt a tapasztalat a kérdezett pszichiáternél.
16-os, a szöveged nagyon szánalmas! Téged minősít, persze így inkognitóban nem számít, igaz?
"ez félig igaz.az a része nem hogy bárki megtehette azt a csodákat amit Jézus.
erre csak ő volt képes a földön.
vagy ismersz olyat aki holtakat támasztott fel?"
Természetesen, már az Ószövetségben Illés is megette Isten hatalmával, de a Biblia összesen 9 esetről számol be, amelyből Jézus és a tanítványai is kivették a részüket. Nincs ebben semmi különös, hiszen Isten kit ne tudna felhasználni arra, hogy csodát hajtson végre, ha ez a szándéka? Miért, nem tartod a mindenható Istent képesnek erre?
--------
"de a másik fele így van.és én nem is állítom azt hogy Jézus egyenlő vagy nagyobb az atyánál.
csak azt hogy ö is isten és ép úgy ítélkezik mint az atya..."
Ha nem állítod, hogy "egyenlő" az Atyjával, akkor nem hiszel a háromságban. Igen, Őt Istennek nevezi néhányszor Isten Szava, de itt tudunk kell, hogy az "Isten" szó csak cím vagy rang, magas rangú személyt jelöl.
----------
"Ahogy mondtam, az "Isten" szó a Bibliában NEM FAJT jelöl (mintha lenne egy "isteni faj"), hanem rangot címet! Különben NEM ALKALMAZNÁ az Írás e rangot és címet az emberekre is olykor, vagy az angyalokra, vagy a (esetleg nem létező) hamis istenekre és magára Sátánra is. Mindenható Isten EGY VAN, Ő páratlan és EGYEDÜLÁLLÓ, akivel NEM EGYENLŐ senki, még Jézus sem. Nincs olyan tanítás, vagy szabály a Bibliában, hogy aki Istentől "születik" = Istennel. Ez hamis filozófia és csak a háromság későbbi dogmájával alakult ki.
ez csak a jh szerint van így."
Nem, nem csak szerintünk van így, de ez nem is számít. Ami számít, az az, hogy a Bibliából egyértelműen meg is indokoltam, ezt nem tudod megcáfolni. Azt írtam, hogy "Mindenható Isten EGY VAN, Ő páratlan és EGYEDÜLÁLLÓ, akivel NEM EGYENLŐ senki, még Jézus sem." De Pál is beszélt olyanokról, akiket szintén isteneknek neveznek bár, de nem a Mindenható Istent értjük alattuk és nem is "egyenlőek" vele. Ilyen Jézus is, aki NEM EGYENLŐ a Mindenhatóval. Erről a versekről van szó:
(1Kor 8:5, 6) "Mert még ha vannak is, akiket „isteneknek” neveznek, akár az égben, akár a földön, mint ahogy van sok „isten” és sok „úr”,számunkra valójában e g y Isten van, az Atya, akiből van minden, és mi őérte; és e g y Úr van, Jézus Krisztus, aki által van minden, és mi őáltala."
"tehát tiszta sor a hatalom,de nem főhadnagy zászlós stb stb."
Én sem katonai "rangról" beszélek. Egyszerűen csak a természetes, Isten adta rangokról, vagy felelősségekről beszélek, melyeket olyan címekkel vagy rangokkal adunk vissza, mint Atya, Isten, Úr, Megváltó vagy király, elnök, igazgató stb.
"Jézus volt hogy megmosta a tanítványai lábát,hogy meg mutassa hogy ö bár király és isten ..."
Nagyszerű példája volt az alázatnak, de Jézus abban is alázatot mutatott, hogy sohasem nevezte magát Istennek, mert Ő nem volt az a háromság értelmében - tehát főleg úgy nem mondta, ahogy azt a háromság érti!
"az hogy oly szigorú a vallásotok hogy akár életet is követel,szerinted ez helyes?"
Mit értesz "életek követelése" alatt? De ne a 16-os válaszolóval példálózz, mert az sok minden, csak éppen nem igaz.
aha. szóval azért nem Jézus tanúi vagytok, mert Jehova akarta ezt. nos, valójában sátán miatt kellett eljönnie Jézusnak, így lehetnétek sátán tanúi is, nem? a legjobb lenne: abbadon tanúi. igy ugyanis ti Jézusra, mindenki más sátánra gondolna.
ha kérdésed van, azt ne 200 sorba szétosztva tedd fel. tedd fel egyszerűen, egyszerre sg kérdést, ha lehet. és meglásd: jönnek a válaszok...
szóval ápoló vagy... kemény meló, idegileg megterhelő lehet, ráadásul éjszaka. minden tiszteletem. hogy birod kontrollálni, amit látsz?
Kedves kérdező!
Hitünk szerint a Krisztussal való közösség nem elválasztható az Atya-Istennel (aki Jehova) való közösségtől, a vele való egységtől. Mégpedig azon oknál fogva, hogy a két isteni személy tökéletes/szét-és elválaszthatatlan harmónikus egységben van egymással. ( János 4:34,5:19,20,30,6:38,10:30), amelynek a Fiú Atyja iránt érzett mérhetetlen szeretetéből fakadó engedelmesség az alapja ( Máté 3: 17,Márk 1:11,János 3:35,14:31,17:24)
Jézus azt tanította, hogy mennyire szoros kapcsolat van az Atya és a Fiú között, és a követőiként a tanulság az, hogy ebbe az egységbe kell bekapcsolódnunk mindegyikünknek,aki követi Jézust, mint az ő tanítványa.
A Krisztussal való közösség ennélfogva az Atya-Isten (aki Jehova) irénti szeretetben és a törvényeinek való önként engedelmességben mutatkozik meg:
"Mert az az Isten szeretete, hogy megtartjuk az ő parancsolatait; az ő parancsolatai pedig nem nehezek. " (1János 5:3), mert hiszen Krisztus szerint: "Ha az én parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok az én szeretetemben; a miképen én megtartottam az én Atyámnak parancsolatait, és megmaradok az ő szeretetében. " (János 15:10)
Ezért tudjuk megvallani bűneinket és elhagyni korábbi káros szokásainkat, mert az Atya és Fiú közti tökéletes szeretet/engedelmesség harmóniájának akarunk részesei lenni. Aki ezt megérti, annak az élete gyökeresen megváltozik, és erre nagyon sok példa van Jehova Tanúi gyülekezeteiben, én is sokat ismerek
21/26 ,
Nem megyek le erre a szintre, ahol te kezdesz körülöttem forogni.
Az ex-Tanúk helyreállítása során tapasztalható dolgokat írtam le, amelyek valósak és megtörténtek. Részemról legyen az volt Tanú, volt-Krisnás, volt-karizmatikus a legagyobb öröm mikor látom a széttört életeket helyreállni és reménységet kapni az élő istenben.
Te személyeskedésnek veszed,amit írok, mert kétségbeesetten véded az egyházadat. Jól teszed, nincs is, más lehetőséged.
Pszichiátrián dolgozol, azért ez is felvet pár kérdést...
De isten ádldjon meg gazagon és kívánom neked örömör, békességet
"Ő is"? Hány Isten van akkor?.
AZ ATYA A FIÚ ÉS A SZENTLÉLEK NEVÉBEN ÁMEN.
a fiúnak az atya az istene,az embernek az atya és a fiú.
mikor kérdezték Jézustól,uram hogyan imádkozunk?
így felelt.
miatyánk kivagy a mennyekben.
de a végén ott van az is hogy az atya,a FIÚ,és a szentlélek nevében.
tisztázunk.én nem az atyát firtatom!
helyes az ö imádata én imádom is.
csak azzal nem értek egyet hogy Jézus nem isten.
már a földön is az volt mivel isten fia,de mondjuk azt hogy nem.
oké,de a menyben már csak az nem?
hisz isten jobbján van az övé a meny királysága.
isten istennek tette kiemelte az egyszerű emberektől.
ha bárki megtehetné azt amit Jézus akkor nem lett volna rá szükség a megváltáshoz sem.
sőt én isten gyereke vagyok nem? mint minden ember.
tehát megyek és az atya által föltámasztom a holtakat.
hisz bárki megtehette vagy teheti azt amit Jézus,akkor én mért ne?
Én ebben is csak a Biblia útmutatása szerint járnák el, ami pedig nem azt mondja, hogy csak akkor helytelen az ilyen tárgyak készítése, ha közvetlenül imádkozunk hozzájuk, hanem már a készítésüket is tiltja. Bizony nem mindegy.
igen egyet értek.
Ha már ezzel az extrém példával élsz, akkor természetesen örülnék, mert ugyanis én lennék a mindenható Isten, akinek az a parancsa minden szolgájának, hogy csak EGYEDÜL Őt szabad imádni,.
tehát akkor neked mindegy?.
had fogalmazzak másként.
ha megtört elfáradt utazó lennél a fiaddal együtt,és szállást ételt kérnél tőlem.
én szívesen és örömmel fogadnálak kényelmes ágyat adnék neked,de a fiadat nem részesítem ebben, ő maradjon csak kint az ég alatt hisz te vagy a fejeb valója.
elfogadnád?szerintem nem.
és ebben az esetben az atya Jézus fejeb valója,de Jézus a szállást adó fejeb valója.
Ha nem állítod, hogy "egyenlő" az Atyjával, akkor nem hiszel a háromságban.
nem így van.
a szentháromság az atya a fiú és a szentlélek.
e három dolog az isten része.
az atyáé.
mint azt már mondtam én nem az atyát firtatom.
csak a fiú is isten.
sőt tudtad azt hogy a sátán is az? akik őt követik az ő istenük a sátán.
és ha teccik nekünk ha nem a követőinek istene.
bár ő is isten egy része volt,de isten kitaszította az engedetlensége miatt.
de Jézust maga mellé emelte és isteni királynak tette.
a kettő közt nagy a különbség,és ez nem véletlen!
és ha már aszt mondod hogy Jézus mikor imádkozott magához?
és az atya? ő mikor imádkozott magához?.
szerintem azért picit fura lett volna ha Jézus azt mondta volna magának hogy uram Jézus segíts.
mint ahogyan az atyától is az lenne ha azt mondaná Jehova segíts.nem?
tehát ez az érv értelmetlen arra hogy Jézushoz ne imádkozunk vagy hogy ettől Jézus nem isten.
csak az atya az ö istene a mienk meg az atya és a fiú.
nos, itt máris szenthetesség van, mégpedig duplán.
a vezető testület a hű és értelmes rabszolga. de a vezető testület tagjai nem a hű és értelmes rabszolga. a vezető testület csak együtt hű és értelmes rabszolga. mindegy, hányan vannak, csak egységben vezető testület, és csak egységben hű és értelmes rabszolga. pár éve még a hű és értelmes rabszolga még több mint 10 000 emberből állt, míg a vezető testület 8-ból. meghalt egy a 8 ból, maradtak heten. ez a hét vezető testületi tag együtt úgy döntött, hogy a hű és értelmes rabszolga többi, 12993 tagja valójában nem is a hű és értelmes rabszolgához tartozott eddig sem. csak ők azok, heten.
heten, mint a... ők tehát külön külön a vezető testület tagjai, de nem a vezető testület. különkülön a hű és értelmes rabszolga tagjai, de nem a hű és értelmes rabszolga...
kérdésem: MINEK NEKIK KÉT NÉV????
ugyanazokra vonatkozik mind a kettő!!!
Tisztelt 27-es válaszoló! Én pedig azt kívánom neked, hogy találd meg az igaz Istent és ne szapuld azokat, akik már megtalálták és azon az úton haladnak, melyen egyre közelebb kerülhetnek Istenünkhöz azzal, hogy az akaratát cselekszik - mivel Jézus pontosan ezt szabta legfőbb feltételül annak érdekében, hogy Isten Királyságába kerülhessünk.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!