Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Egyik ismerősöm valami olyan...

Egyik ismerősöm valami olyan zagyvasággal traktál, hogy 6000 éve van ember a Földön, ugye nem gondolja komolyan?

Figyelt kérdés

Remélem csak trollkodott és megerősítetek ebben!


Beültünk egy gyorsétterembe és előttünk állt egy nagyon bunkó személy, én meg odasúgtam neki, hogy több százezer év alatt valami illemtudás csak kialakulhatott volna. Leültünk enni és megkérdezte, milyen több százezer év?


Mondtam neki, hogy a neandervölgyi ember 200-250 ezer éve fejlődött ki!


Erre mondta, hogy butaságokat beszélek, 6000 éve van élet a földön! Isten Ádámot és Évát megteremtette, ők voltak az elsők 6000 éve!


Mondtam neki, hogy több millió éves leletek is vannak, meg tudományos bizonyítékok, hogy hogy ment végbe a fejlődés, ne idegesítsen már, de ő akkor is kiállt az igazáért!



Utána meg elkezdett valami olyasmit magyarázni, hogy a világ teremtésének az időpontja a zsidó időszámítás kezdete, 3700 valamennyi.


Mondtam neki, hogy időszámításunk előtt 4000 évvel már már piramisokat építettek Egyiptomban, szóval ez is megdőlt, de megint lehurrogott.


Meg a teremtésről beszélt. Ja nagyon valószínű, egyik nagyobb baromság mint a másik, utána viszont rákérdeztem, hogy M-elmélet (ősrobbanás) de semmi.



Valójában ennyire zakkant az ismerősöm, a vallásosok tényleg hisznek ebben a sok marhaságban?



2015. jún. 29. 14:47
1 2
 11/16 anonim ***** válasza:
26%

Szia!


Teljesen komolyan gondolja. A Szentírás alapján ugyanis az ember teremtése kb. 6000 évvel ezelőtt történt.


A probléma abból adódik, hogy ezt az elméletet Magyarországon nem veszik komolyan sehol, kivéve néhány keresztény gondolkodót. Az egész oktatási rendszerünk az evolúcióelmélet fogságában él, más alternatíva nem elfogadható.


A Teremtés elméletének komoly irodalma van, ennek utánanézhetsz te is: [link]

Külön ajánlom ezen belül: [link] /index.php?option=com_content&task=view&id=120&Itemid=37


Egy jótanács: szerintem ne minősíts, amíg nem tájékozódtál. :-)


Üdv. Péter

2015. jún. 30. 18:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/16 A kérdező kommentje:
Utolsó, nem egy két vallásos ismerősöm is van és ők egytől egyig azt mondják, hogy a bibliát nem szó szerint kell értelmezni. Ők is elismerik, hogy a föld több milliárd éves, hogy 200 ezer éve már volt ember, stb
2015. jún. 30. 21:14
 13/16 anonim ***** válasza:
55%

Tudod Péter az a baj hogy sokan a Bibliát természettudományos szakkönyvnek, matekkönyvnek és szakácskönyvnek nézik. Elvonatkoztatás is nuku bármely témában.

Jó dolog a teológia és jó hogy vannak különféle irányzatai, de nem kéne velük megerőszakolni a természettudományokat.

Egyébként szabad az út bármely elfogulatlan alternatíva előtt, lehet jelentkezni.

2015. júl. 1. 13:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/16 anonim ***** válasza:

A 6.000 ÉVES EMBERI TÖRTÉNELEM PRÓFÉCIÁI by zrt


Az Ádámtól számított 6.000 év 1872-ben ért véget. (Daily Heavenly Manna, borító belső oldala).

Az emberi történelem 6.000 éve 1873-ban ért véget. (The Time is at Hand, 33. oldal)

Az emberi történelem 6.000 éve 1972-ben ért véget. (The Truth Shall Make You Free, 152. oldal, 1943-as kiadás).

Az emberi történelem 6.000 éve 1975-ben ért véget. (Ébredjetek!, 1968. október 8., 15. oldal).

2015. júl. 1. 15:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/16 anonim ***** válasza:
55%

"Teljesen komolyan gondolja. A Szentírás alapján ugyanis az ember teremtése kb. 6000 évvel ezelőtt történt.


A probléma abból adódik, hogy ezt az elméletet Magyarországon nem veszik komolyan sehol, kivéve néhány keresztény gondolkodót. Az egész oktatási rendszerünk az evolúcióelmélet fogságában él, más alternatíva nem elfogadható."


Mi megmondtuk kérdező, hogy teljesen komolyan gondolja, mert vannak ilyen emberek. Hát most láthatod a saját szemeddel. :D

2015. júl. 1. 20:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/16 Blibd válasza:
40000eve megjelent a neandervolgyi, aztan egy jo nagy szunet. Azt sem tudnuk mi tortent. A piramisokat az egyiptomiak csak hasznaltak. Nem ok epitettek. Jottek az ufok, es ok lettek a mi isteneink. Aztan eltuntek, majd az ember varja hogy vissza jojjonek. Ahany civilizacio annyi isten, de mind az egbol szalt le, mind eltunt, es mindet varjak h visszaterjenek. Ezek ufok. Ha idejonne valaki aki legalabb 2-3000 evvel a teknologiank elott alna, en nem mondanam h o egy isten. De egy neandervolgyinek az lenne. Annak en is az lennek.az egyhaz meg egy sumak aljas dolog. Milliokat megolni mert nem hisznek, halalra itelni egy embert mert azt mondja h nem a fold a vilag kozepe, hanem a nap.. naponta halnak meg artatlan emberek, gyerekek nok, es megis hisznek az emberek, ez, mar bocsanat , de nekem sok. Meg vagyok keresztelve, viszont nem hiszek. Inkabb hanyok. Ennyi erovel van jeti meg husvetinyuszi. Vagy a skandinav mitologiabol thor. Miert hiszik az emberek h kituntetett helyuj van ezen a vilagon. Egy jelentektelen semmik vagyunk. Es egymast gyilkoljuk, miota letezik a tortenelmunk. Fel kellene mar fogni minden embernek, hogy itt elunk mindannyian, es nincs hova mennyunk. Senki sem segit megvedeni minket sajat magunktol. Ha van isten, akkor hol a vizozon... Bisztos bulizik rajta h a vegletekig leromboljuk az egyetlen bolygot, amit otthonnak nevezhetunk.
2015. júl. 16. 02:11
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!