Tanúk szerintetek kire lehet mondani, hogy hamis próféta? És mi az, hogy hamis prófétálás?
Írhatom azt is, hogy hazugság, vagy eretnekség, ha úgy jobban tetszik. :)
"Azt a személyt, hogy neveznéd aki prófétál vagyis megmondja ez fog történni ekkor ?"
Mit nem értesz rajta, hogy Jézus a hamis próféták beazonosításakor a nagy jeleket és csodatevéseket említette meg, mint ismertetőt és nem hivatkozott az Ószövetségben írtakra?
"az alábbi évszámokhoz köthető, Tanúk által megállapított előrejelzések hova tartoznak tévedés vagy a hamis prófétálások közé ?"
Tévedés, mivel a Biblia téves értelmezéséből származtak. Tévedni pedig emberi dolog, tévedtek az elsőszázadi keresztények is, még Pálnak is volt téves várakozása. Vagy Ő is hamis próféta volt?
Nem voltak elfogadhatóak a válaszaid.
Hiába próbálod megmagyarázni a sok-sok tévedés sajnos ingatag alapokról tanúskodik.
A 2-es válaszoló tényleg hülyeséget írt! Nem rá, vagyis a személyére mondtam a kifejezést, hanem arra, amit írt, mivel alaposan megvezették, becsapták és ő ezt terjeszti komolyabb utánajárás nélkül.
A 8-as (27%) válaszoló újabb (a sokadik) bakot lőtt az offjával! :-) Nagy már a trófeagyűjteményed, igaz? Kiállítást szervezhetsz belőle.
-----
Kérdező, már kérdezte István is máshol, másik kérdésben, hogy "miért, mennyit szabad tévedni a Biblia szerint?" Szerintem ez ügyben MINDENKI a saját háza táján söpörjön, mivel a legtöbb vallásos szervezet csak ül a saját ősi hazugságain és téveszméin, a kiigazítás minden szándéka nélkül. Holott egymásnak is ellentmondanak ..., ennyi "igazság" azért nincs :-)
EGYEDÜL Jehova Tanúi alkalmazzák ezt az Írás szerinti módszert a tévedések helyreigazítására RENDSZERESEN. Tudod miért? Többek között azért, mert a tökéletlen ember bizony esendő és rendszeresen téved, meg azért is, mert olyan súlyosságú és összetett kérdésekről van szó, melyek kutatása és megértése nem egyszerű feladat.
"Hamis próféta" pedig olyan személy, aki az igaz Istenre hivatkozik, és azt állítja, hogy közvetlenül tőle kapja az információt pl. ihletés, vagy álom formájában, de az nem valósul meg.
Jehova Tanúi pedig NEM tették ezt sohasem, akkor sem, ha itt néhányan fejre állnak vergődésükben.
Szóval kedves Asperrimus, nem elég csak fantáziadús mesékkel előjönni, érdemes ismerni a pontos igazságot, ha már lehet.
"Jézus mondataihoz képest a korai Egyház csodái is jóval később voltak, de nincs a Bibliában olyan ismertető jel, ami az általuk végbevitt csodákat hitelesítené, a mostaniakat pedig cáfolná. Mindaz a prófécia és ígéret, ami vonatkozott a korai Egyházra, vonatkozik a mai Élő Egyházra is ..."
Ez az összetett mondat jó példája a féligazságnak. Jól kezded, majd egy totál Írásellenes állítással folytatod.
Az apostolok idejét követően a csodák ideje lejárt. Pál apostol megmagyarázta ezt: „Legyenek akár a prófétálás ajándékai, véget érnek; legyenek akár nyelvek, megszűnnek; legyen akár ismeret, véget ér. Mert rész szerint van bennünk az ismeret és rész szerint van a prófétálás; de amikor eljön a teljesség, a rész szerint meg lesz szüntetve” (1Korinthus 13:8–10).
Ma rendelkezésünkre áll a teljes Biblia, amely tartalmazza Isten összes kijelentését és tanácsát. Látjuk a próféciák beteljesedését, és képesek vagyunk megérteni Isten számunkra feltárt céljait. Így nincs többé szükség csodákra. Azonban Istennek szelleme, amely a csodákat lehetővé tette, továbbra is létezik, és olyan dolgokat visz véghez, amelyek éppen olyan erős bizonyítékai az isteni hatalomnak.
Az 1Korintusz 13:8 különböző természetfölötti ajándékokról — prófétálásról, nyelvekről és ismeretről — beszél. A 9. vers megint utal két ajándékra, az ismeretre és a prófétálásra, s ezekről ezt írja: „megismerésünk csak töredékes, és töredékes a prófétálásunk is” (Kat.). Vagy ahogy a Kecsk. írja: „Mert részlegesen ismerünk, és részlegesen prófétálunk.” A 10. vers ezután így hangzik: „Ha azonban elérkezik a tökéletes, ami töredékes, az véget ér” (Kat.). A „tökéletes” szó a görög te′lei‧on szónak a fordítása, amely azt a gondolatot közvetíti, hogy kifejlődött, teljes vagy tökéletes. A szót egyebek között a Kár. és az ÚV a „teljes” szóval adja vissza. Figyeld meg, hogy a „töredékes” és „részleges” kifejezések nem a ’nyelveken szólás’ ajándékára vonatkoznak, hanem a ’prófétálásra’ és az ’ismeretre’. Más szóval: még az ilyen természetfölötti ajándékokkal megáldott korai keresztények is csak tökéletlenül vagy részlegesen értették Isten szándékát. De amikor a próféciák beteljesednek, amikor Isten szándéka megvalósul, akkor „elérkezik a tökéletes”, azaz teljes. Így ez a szöveg nyilvánvalóan nem arról beszél, hogy meddig adatik meg a ’nyelveken szólás’ ajándéka.
A Biblia azonban utal arra, hogy meddig kapják meg a keresztények a ’nyelveken szólás’ ajándékát. A bibliai beszámolóból megtudjuk, hogy a szellemnek ezt és más ajándékait mindig olyan személyek kapták, akikre Jézus Krisztus apostolai rátették a kezüket, illetve olyankor, amikor ők jelen voltak (Csel 2:4, 14, 17; 10:44–46; 19:6; lásd még: Cselekedetek 8:14–18). Tehát amikor az apostolok és azok, akik ilyen módon megkapták ezeket az ajándékokat, meghaltak, meg kellett szűnniük a természetfölötti ajándékoknak, melyek Isten szelleme működéséből eredtek. Ez a nézet összhangban van ezen ajándékok céljával, ahogyan az a Héberek 2:2–4-ből kiderül.
Szervusz
Nem szerintünk, Isten szerint ilyen, illetve ez a hamis prróféta:Jeremiás 14:13-16
Akkor így szóltam: „Ó, jaj, legfőbb Úr, Jehova! Íme, a próféták azt mondogatják nekik: »Nem láttok kardot, éhínség sem tör rátok, hanem igazi békét adok nektek ezen a helyen.«”
Jehova erre ezt mondta nekem: „Hazugságot prófétálnak nevemben a próféták. Nem küldtem őket, parancsot sem adtam nekik, nem is beszéltem hozzájuk. Hamis látomást és jóslatot, hiábavalóságot és szívük csalárdságát szólják nektek prófétálás gyanánt. Azért ezt mondja Jehova a prófétákról, akik a nevemben prófétálnak, de akiket én nem küldtem, és akik azt mondják, hogy nem jön kard, sem éhínség e földre: »Kard és éhínség fog végezni azokkal a prófétákkal! A nép pedig, amelynek prófétálnak, kivetve fog heverni Jeruzsálem utcáin az éhínség és a kard miatt. Nem lesz, aki eltemesse őket; sem őket, sem feleségüket, sem fiaikat, sem leányaikat. Rájuk zúdítom nyomorúságukat.«
1János 2:18,19 "Kisgyermekeim, az utolsó óra ez, és amint hallottátok, hogy antikrisztus jön, úgy már most is sok antikrisztus támadt; ebből a tényből ismerjük fel, hogy az utolsó óra ez. Közülünk mentek ki, de nem voltak közülünk valók; mert ha közülünk valók lettek volna, velünk maradnak. Ámde kimentek, hogy felszínre kerüljön, hogy nem mindenki közülünk való."
Még más, több helyen azonosítja a Biblia a hamis prófétákat. Egyetértünk Isten véleményável, és figyelmeztetésével.
A második kérdésedre is megadta Jeremiás a választ.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!