Miért nem tesznek jogi lépéseket nemzetközileg a történelmi egyházak az úgynevezett UVF ellen, hisz az egy hamisítvány?
Ezt egyszerűen nem értem, hogy engrdik meg, meghamisítani a Biblia kanonizált és ihletett részeit kényük és kedvük szerint.
Ha bárki meghamisít ekár egy aláírást az komoly következményekkel jár, az UVF fordítói nem csupán meghamisítják ezeket a kanonizált iratokat hanem terjesztik is őket, és elég nagy számban.
Hogy lehet szemet húnyva tovább lépni és csendben maradni miközben emberek milliói fogadják el hitelesnek ezeket a hamisítványokat?
#9
Az első kánont a római császár vezényelte, ennyit a "hitelességről".
És történelmi tény, hogy az áltlaánosságban forgalomban lévő bibliai szövegeket is meghamisította maga a kezdeti egyház a császártól függetlenül is, l. Márk.
Vagy ejtsünk szót arról, 100 év alatt hogyan csináltak Jézus az emberből Jézus az istent, ahogy egyre születtek az újabb evangéliumok (Márk->Máté/Lukács->János)?
Istent pedig SENKKI NEM ISMERI MERT NEM LÉTEZIK. Ha létezne, akkor mindenki ismerné, de még saját tesztjén (Carmel Hegyi Próba) is elbukik.
Istent azok ismerik, akik AKARJÁK ismerni. Te látványosan nem akarod, megakadtál valamiért a tagadásban, az okot te tudod. Isten adja a hitet és közeledik, ha őszintén keressük. Van bőven elég csoda a világban, velem is sok megesett már, amiket meg is szoktam osztani testvéreimmel.
Emberi bizonyítékot akarsz? És mire használnád? További tagadásra? Ha belátod végre, hogy van Isten, akkor tartasz bűnbánatot? Vagy még akkor is csak azt szajkóznád, hogy neked ehhez vagy ahhoz jogod van és különben is Isten felelős mindenért? Lenne ennek értelme?
Te azokat hazudtolod meg, akik jóval előrébb járnak, mint te és ez sok mindent elárul a személyiségedből.
Kedves 9-es válaszoló nagyon sajnálom, hogy miattam lepontoztak. Ezt nem kellett volna mert a válaszoló csak az igazat írta le.
Akinek nincs hite azt persze, hogy nem zavarja, hogy mi történik a Szentírással mert számára csak egy mesekönyv.
De én nem is a Biblia hitelességét szerettem volna itt megvitatni hanem egy "törvénytelenséget" mert számomra ez az! Licenset vásároltak talán meg a történelmi egyházaktol, hogy utánzatot készítsenek, vagy mit?
Mindegy, tovább nem is kívánom folytatni ezt a beszélgetést mert a lényeget megértettem.
Isten majd helyre tesz mindent ha eljön az ideje, mi meg probáljunk meg több szeretetet mutatni egymás iránt, és ne használjuk azt a piros kezet csak azért mert valaki megsérti a büszkeségünket.
További kellemes napot és Isten Áldjon mindenkit!
Valami akkor létezik, ha akkor is létezik ha nem akarom.
Így pl. a gravitáció sem szűnik meg működni csak azért mert nem hiszek benne.
#kérdező
Mivel a biblia nem hiteles, így nem lehet meghamisítani. Azaz nem létezhet ilyen törvénysértés.
Amit csinálsz semmi más mint djihad, vallásháború hírdetése. Fejezd abba, mert AZ tényleg törvnysértés.
Ismételten: a "történelmi egyházak" NEM UGYANAZT A BIBLIÁT HASZNÁLJÁK. Sőt, a hinduk, buddhisták egyáltalán semelyik részét nem használják a Bibliának.
Lincence pedig nem vonatkozik egy 2-3000 éves irodalmi műre. A kidaási stb. jogok maximum az író közvetlen leszármazottaira szállhatnak, tovább nem.
Továbbá fenyegetőzöl, és blaszfémia-törvények után kiáltozol, ami jogi értelemben egyfelől törvénysértő, másfelől elvi szinten sem méltó megvitatásra sem.
Kérdező!
Nem mi hamisítunk, hanem a hamis tanítások ( pl. háromság, lélekhalhatatlanság stb.) szellemében készült fordítások hamisítanak. Cáfolj meg, ha tudsz! De ahhoz kevés lesz a demagógia ( manipulálás, tekintélyre hivatkozások stb. érvelési hibák).
# 16
"Mivel a biblia nem hiteles, így nem lehet meghamisítani."
És miért nem hiteles a Biblia? Hogy számodra nem hiteles, az oké, másoknak viszont nagyon is az!
#17
A hitelesség nem vélemény kérdése.
Ha tényellenőrzést végzünk, a Biblia szerint a Föld lapos, a Világegyetem 6,000 éves, a sárkányok és egyszarvúak valóságosak, az ég egy szilárd kupola, és volt Egyiptomi Fogság, AI város állt mikor a zsidó törzsek odaértek, és boldogok akik szikán verik szét a csecsemőpk fejét.
Avalóságban ebből semmi nem igaz.
Az is vitathatatlan tény, hogy a keresztények az Ószövetség egyes részeit teljes mértékben, szándékosan féredordították (pl. ahol Emánuelről van szó, vagy a zsoltárt ahol szögelést emleget az eredeti állati marcangolás helyett).
Vitathatatlan tény, hogy Márk evangéliuma eredetileg nem tartalmazta a sír felnyitása utáni részeket, vagy hogy János evangéliuma teológiailag jelentősen eltér, és 100 évvel később íródott a "Márk" evangéliumához, míg eredeti írója egyiknek sem beazonosítható, teológusok által kitalált szándékos hazugság az elnevezések annak érdekében hogy hitel-alapot kreáljanak egy azt nélkülöző iratnak.
stb.
18#
A Föld lapos?
Zsoltár 24:1"Dávid zsoltára. Az Úré a föld s annak teljessége; a föld kereksége s annak lakosai." stb
A világegyetem 6000 éves?
Sehol nem mondja,csak azt,hogy az ádámi faj a nemzetségtáblázatok alapján kb, 6 ezer éves.
Zsoltár 139:8-9:"Babilon leánya, te pusztulóra vált! Áldott legyen aki megfizet néked gonoszságodért, amelylyel te fizettél nékünk!Áldott legyen, aki megragadja és sziklához paskolja kisdedeidet!"
Babilon leánya Ézsaiás és Jeremiás szerint is a egy olyan szellemi lény,aki a varázslás és okkult tanok elterjedéséért felelős.Babilon leányáról beszél mindig egyesszámban,nem pedig Babilon leányairól.A Biblia egészét figyelembe véve,a kisdedek sziklához paskolása azt jelenti,hogy ezek ellen a szellemi lények,vagy tanok ellen kell harcolni,őket ütköztetni a kősziklával,aki Krisztus.
Ha Bibliával kapcsolatos dolgokról beszélünk,illik hogy egy adott dolgot a Biblia egészének fényében értelmezzünk.
Ugyanez a szabály érvényesül,amikor sárkányokról stb .beszél.Van amikor egy igazságot képes beszédekkel ír le az adott igazság könnyebb megértése érdekében!
A kérdezőnek pedig:
Mivel nem vagyok jogász,ezért nem tudom hogy erre lenne-e lehetőség,viszont nyilvános vitafórumok keretében erről lehetne eszmecserét folytatni bevonva teológusokat és egyháztörténészeket,s utána mindenki szabadon döntse el,hogy hitelesnek tartja-e vagy nem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!