Kinek mit jelent a megtérés?

én nem vagyok vallásos meg semmi, de gondolom valami olyasmit jelenthet, hogy történik valami, ami hatására a rossz emberek, vagy nem olyan rossz emberek megváltoznak, megtérnek és onnantól kezdve csak jó cselekedeteik lesznek. segítenek másokon, stb.

ha esetleg nem jól írtam akkor bocsánat, tényleg nem tudom, ez csak egy vélemény.

16L

Rendszerint valami súlyos trauma után szoktak az emberek megtérni. Ebből én arra következtetek, hogy valami enyhe ideg összeroppanás lehet. Ezért engem a sárga földig fognak pontozni, de ez a véleményem.

Egyébként azokkal nincs bajom, akik vallásosak, csak ne zúdítsák rám.

Azért nem jó ez az enyhe ideg-összeroppanás dolog, mert vannak olyanok, akiknek nem kell trauma ahhoz, hogy megtérjenek. Például a kereszténység hajnalán, amikor terjedni kezdett a kereszténység Európában, nem hiszem, hogy mindet oly megpróbáltatás érte volna.

Jó, nyilvánvalóan szükséges valami szerintem is, ami alapvető értékrendbéli változást idéz elő a személyben, de az ideg-összeroppanás kicsit erős kifejezés szerintem.

07:41

Ez már csak azért sem igaz, mert nem csak a kereszténységhez és Jézushoz lehet megtérni. Ugyan úgy megtérés, ha például Allahot és Mohamedet választod.

előző

ez igaz, de a kérdés az volt, hogy kinek mit jelent.

07:41-esnek igaza van, hogy a hit egymagába nem elég, az nem megtérés .. hiába mondják az emberek, hogy hisznek.. amikor az ördögök is hisznek, és mégis rettegnek és rossz dolgokat művelnek.. miféle hit ez??

a megtérés azt jelenti, hogy befogadod a Názáreti Jézus Krisztust a szívedbe mint megváltódat,teremtődet,alkotódat,

szabadítódat, csodatevődet.. és neki szolgálsz, az ő útjait járod és átpártolsz hozzá lényegében.. mert amig ezt nem teszed meg, addig bűnös életet élsz és nem vagy megszabaditva a büneidtől, amik csapásokat,átkokat hoznak rád.. de hála Istennek van egy Szabadítónk:) akit ha elfogadunk, megtérünk hozzá akkor ő velünk lesz a világ végezetéig és nem hagy el minket, még ha apánk vagy anyánk meg is feletkezik rólunk, de ő nem feletkezik meg.. az életét adta értünk, szeret minket és nem személyválogató az Úr.. végtelen a szeretete, hasonlatos az óceánhoz vagy a tengerhez, az elejét látod, de a végét nem..

Azt tudom tanácsolni mindenkinek, hogy ismerjétek meg az Istent, hogy milyen jó valójában az Úr, ha eddig még nem tettétek, akkor itt az ideje, amig tart még a kegyelem időszaka, hiszen ez csak egy páraszült világ.. minden kezdetben ott rejlik a vég.

Az Istent is ugyanugy meg kell ismerni, akárcsak egy embert, mert egy emberről sem mondhatsz addig semmi rosszat, amit nem ismered, nemtudod h milyen.. és ha megismered, akkor lehet csalódni fogsz benne egy kellemeset. írhatnék ezekről a dolgokról még nagyon sokat, ha gondolja a kérdező még irok :)

megtérés (gör. metanoia, lat. conversio): a kárhozat felé tartó ember megfordulása, jó ill. jobb útra térése. Ellentéte a hűtlenség (aposztázia, hitehagyás). -

1. Vallástörténetileg azokban a vallásokban, melyek az üdvösségnek az egész személyes életet átfogó útját hirdetik, a megtérés a megszabott életformák elsajátítását jelenti. Csak a nagy vallásokban kezd elkülönülni a megtérés a megszentelő rítusok által előidézett újjászületéstől, miközben mindkét folyamat megjelölése terminológiailag továbbra is megegyezik. A pietizmusban és a metodizmusban a belső megtérés v. föltámadás elválik a szentségtől, és élményjellegének különleges hangsúlyozásával az üdvösség elnyerésének döntő eseménye lesz. - 2. Valláslélektanilag a megtérés az akarat jóra fordulása, az érzület megváltozása, lelki átalakulás (metanoia), újjászületés a hitben (beavatás, kegyelem, megigazulás). - 3. Erkölcsileg a megtérés elfordulás a rossztól, amiben Isten nincs jelen, a bűnös élettől, és a jóhoz, Istenhez fordulás. - 4. A lelki életben a megtérés magasabb szintre lépés a tökéletesség útján. Többször is megtörténhet, ezért beszél a lelkiség tud-a második és harmadik megtérésről. -

5. A Szentírásban a bűn héber alapszava a het, hatat, értelme: elhibázás (a parancsolt jó elmulasztása), ellentétes értelmű fogalompárja a megtérés (súb, tesubá). A megtérés a helytelen magatartás megváltoztatását jelenti, valamint a bűn fölszámolását jóvátétellel (az emberek között) és többnyire kultikus vezekléssel (böjt, áldozat, bűnbánati cselekmény: vö. Jo 2; Jón 3,7; Jud 4,10; Iz 63). - A gör. kifejezés az ÚSz közp. fogalma: metanoein, metánoia. Eredeti jelentése: elismerni és megbánni a tévedést (bűnt), a gondolkodásmódot megváltoztatni. A Szentírásban e szó a magatartás és az érzület megváltoztatása a szövetség Istenével és parancsaival kapcsolatban. A sínai szövetség rendjének, mindenekelőtt a tízparancsolatnak a célja a helyes út megmutatása (tora = útmutatás) és ezáltal az áldás és az élet teljességének megszerzése (Kiv 20; MTörv 5; vö. MTörv 28; 30,11-20). Izr. szövetségi története Isten nevelésének története. Az üdvösségtört. keretében az ósz-i kv-ek sorrendje: Bír, Sám, Kir, Krón, a bűnbeesés, büntetés, megtérés, béke, üdvösség sora (vö. Bír 2,11-19; Iz 1,2-7.18-31; 9,7-20; Jer 1,16; 5; 11; Ez 20; 22). Az igaz próféták megmutatták: a bűn hűtlenség Isten ellen, hálátlanság, vétek a felebaráti szeretet és az igazságosság ellen (vö. Iz 1,10-17; 5,8-24; Jer 5,9; Ám 2; 6; Oz 12; Mik 3; 7,1-7). Ezért nemcsak a külső rituális bűnbánati cselekményeket, hanem a szív megtérését is sürgették (Jer 7: „engedelmességet, nem áldozatot”; Oz 6,6; Mik 6,8; vö. MTörv 6,4; Lev 19,18), mégpedig minden egyes emberét (Ez 18,33). Az üdvtört. folyamán az isten- és önismerettel együtt születik a fölismerés, hogy senki, még a parancsokat megtartó ember sem tökéletesen tiszta és jó Isten előtt (Zsolt 51). Ezért van szüksége az ember szívének a változás, javulás kegyelmére, amit Isten kezdeményez azzal, hogy népéhez fordul az „új szövetségben” (vö. Jer 31,31-33; Ez 36,26-28: „Új szívet adok nektek, és új lelket oltok belétek”). - Isten és a megtérő ember viszonyát fejezi ki az ÓSz két jellegzetes mondata: „Térjetek vissza hozzám, és Én is visszatérek hozzátok” (Mal 3,77); ill. „Téríts magadhoz minket, Uram, és mi megtérünk” (Siral 5,21). Az Isten Szolgájának helyettesítő, engesztelő szenvedésének ígérete (Iz 52,13-53,12) a megváltás próféciája: „az én igaz szolgám sokakat igazzá tesz”. - Az ÚSz-et Ker. Szt János bűnbánati felhívása és az ehhez kötött bűnbánati cselekmény, a Jordánban való keresztség vezeti be (Mk 1,4; Mt 3,2). Jézus is vállalta ezt, s a mindenkin könyörülő Isten végleges közösségének fölajánlásával alapozta meg („Isten országa”, vö. Mk 1,15; Mt 4,17). A gör. metanoia önátadást jelent a Jézus Krisztusban önmagát kinyilatkoztató Atyaisten felé, amit az ÚSz egyébként hitnek nevez (Mt 6,33; 7,21; 11,28-30; 18,23-35). Ezért fordult Jézus tudatosan a bűnösökhöz és Izr. elveszett fiaihoz (Mt 9,9; 12,7; Lk 15), megtérésre szólította fel őket és megbocsátotta bűneiket (Lk 7,35-50; Jn 8,3-11). Aki hisz Jézus tanításának és követi Őt, szabaddá lesz a bűn hatalmától, megváltozik a szíve (Mt 7,15-21; 15,1-20; 23,27), s Jézus szavai szerint szerető engedelmességgel képes megfelelni Isten akaratának és példájának (vö. Mt 5,48; Lk 6,36; hegyi beszéd). Az ember önmagától, megtérés nélkül nem tud megigazulni (Mt 13,10-17; 18,23-35; 23; 25,31-46; Lk 15,25-30; Jn 9). -

Szt Pál, aki korábban farizeus volt, saját élményéből fedezte fel, hogy a törv-hez hű jámborság önigazolásának bűne vakította meg őt, s ezért nem látta a megtérés és a Jézus Krisztusban megnyilvánuló isteni irgalom elfogadásának szükségességét (vö. Róm 3; 5; 7; 9-11). Csak aki alázattal és hittel elfogadja Isten Jézus Krisztus által érkező bocsánatát, az szabadul meg a bűn hatalmától s lesz képes az Atya akarata szerint megtérni a hitre és a szeretetre (Gal 5). Amikor Jézust mint istenkáromlót ölték meg Izr. vezetői, nyilvánvalóvá lett megtérni nem akaró önigazoló vakságuk (Lk 23,24; Jn 12,20-43; 15,18-16,4; Róm 10,16-11,10). Isten Fiának halála ugyanakkor kinyilvánította a minden embert menteni akaró Isten végtelen irgalmát (Jn 3,16; Gal 3,13; Róm 3,21-26; 5,12-21; 11,30-32). - A megtért ember élete „a szeretetben tevékeny hitben” gyökerezik (Gal 5,6). Mivel azonban ő sem mentesül a kísértésektől, közösségben kell maradnia Krisztussal és az Egyházzal, és együtt kell működnie a kegyelemmel (vö. Róm 12,9-20; Kol 3; 1Tim 4; 2Tim 3; Jak 2,14-26; 1Pt 4; 2Pt 1,3-11; Jel 2). - A Zsid egyenesen fölteszi a kérdést, hogy vajon megtérhet-e újra az, aki könnyelműen elszakadt Krisztustól (vö. 6,4-7). Az ősegyház szilárdan meg volt győződve arról, hogy Istentől minden ember megkapja a kegyelmet, hogy megtérjen és elnyerje bűnei bocsánatát. Ezért szentírási szemmel nézve a megtérés hit Isten szeretetében, kiengesztelődés (2Kor 5,11-21) és az Egyh. közösségében Krisztussal való élet. Alaptétel értékű: aki önmagát keresi, elveszíti magát, aki Istennek és felebarátainak átadja magát, az megnyeri önmagát (vö. Lk 9,23; Jn 12,25). Az ősegyház a 2-3. sz-tól a bűnbánat szentségét sajátos bűnbánati fegyelemmé fejlesztette, és sokféle eszközt kínált a kegyelemben való megmaradásra, a kegyelmi állapot megőrzésére, a bűn eltörlésére és legyőzésére s a jóban való növekedésre. Ez azonban olykor az Egyh. által ajánlott bűnbánati cselekmények túlhangsúlyozásához és az Isten akarata iránti mindig újra gyakorlandó önátadás háttérbe szorulásához vezetett. Ellenhatásaként léptek föl a hitújítók, s próbáltak a lélekből való élet melletti döntésre buzdítani. - A 20. sz. végére nem csupán a bűnbánat szentsége került válságba, hanem a megtérésre és bűnbánatra szóló felhívás hatása is meggyengült. A modern ember maga akarja a saját életét alakítani, s a saját elképzeléseit valósítja meg. A közgondolkodás föltételezi, hogy a tekintélyi értékrendek és a társadalmi kényszerek, vagyis a hagyományos értékrend, ill. a társad. egyéb értékrendjei elidegenítik az embert önmagától. Úgy véli, hogy a bűn mint Isten parancsa és rendje elleni lázadás az egyh. ideológiai fegyvere az ember leigázására. A modern értelmezésben a bűn csak egyet jelenthet: az én meg nem valósítását. Eszerint az önmegvalósítás folyamatában előfordulhatnak hibák, az ember tévutakra léphet, s különböző függőségekbe kerülhet, de tanulással, önmaga jobb megértésével, emberbaráti körülmények között ezek leküzdhetők. Ezen szemlélet szerint a megtérés rátalálás az ember saját lényére, igazi önmegvalósítására. - A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy az autonóm, önmagát igazoló ember nagyon sok hibát követ el, s végül elpusztítja önmagát; elveszti az igaz életérzéket, s lehetetlenné válik számára az igazságos, igaz és szeretetteljes emberi közösség. Az Isten képmására teremtett ember csak Isten és az Istentől kapott rendeltetés alázatos elfogadásával találhat utat az igazi élethez és a szeretethez. Mint dialógusra teremtett lény egyedül a szeretetben és a felebarátok iránti odaadásban nyerheti el azt, ami jó, ami életet és üdvösséget ad, s amiben elsősorban önmagát találja meg, „fejlesztheti” ki. Isten szeretete megszabadít a hamis önszeretettől, és segít abban, hogy önmagunkat, a felebarátot és a jót helyesen szeressük.

Isten neve nem Jehova, hanem maximum Jahve. A "Jehova" kiejtést katolikus papok és szerzetesek találták ki tévedésből, mert azt hitték, hogy az ADONÁJ (Úr) szó magánhangzóihoz passzol a JHVH. Szerencsére azóta belátták, hogy tévednek...

Isten neve nem olyan értelemben vett név, mint az ókori isteneké, akiket a nevüknél fogva bármikor meg lehetett idézni. Isten úgy mutatkozott be Mózesnek, hogy "Vagyok, aki vagyok (ehjeh, aser ehjeh) … a Vagyok (ehjeh) küldött … az ÚR [JHVH] küldött" (2Móz 3:14-15). A héber írás csak mássalhangzókat rögzített, és amikor a zsidók az Írást felolvasva a négy betűhöz (JHVH) értek, tiszteletből Adonáj-t (az Úr, Uram) mondtak, így a szó pontos kiejtése feledésbe merült. A szó a kutatók szerint a létigéből ered, ezért a ma leginkább valószínűsített JaHVeH változat tkp. a létige jövő idejű, műveltető alakja: "aki léteztetni fog" = aki majd éltet? (Ez azonban bár nyelvtanilag elfogadható, de nem használt alak.) A modern Ószövetség-fordítások többsége a Jahveh szót is az "Úr" szóval, de kis kapitális betűformával jelzi: "Úr". A Károli fordításból, a magyar irodalomból és Jehova Tanúi révén közismert "Jehova" változat középkori eredetű teológiai műszó. A JHVH mássalhangzói alá odaírták az Adonáj magánhangzóit, hogy a JHVH-t olvasó Adonájt mondjon, de egyes középkori teológusok a JHVH mássalhangzókat ezekkel a magánhangzókkal egybeolvasták. Így keletkeztek a Jahovah vagy Jehovah stb. változatok. (A "Jehova" változat héber fülnek éppen olyan lehetetlenül hangzik, mint magyarul az "Isten" mássalhangzóiból és az "Uram" magánhangzóiból összerakott "Ustan").

A zsidók Istent a mai napig úgy is hívják: "a Név" (ha Sém). A bibliai héberben ugyanis nincs szó a "személy"-re, ezért használja a "név" szót: pl. "Isten nevét segítségül hívni" = magát Istent segítségül hívni; "Isten nevét magasztalni" = magát Istent magasztalni azért, aki Ő. Ez a számunkra furcsa szóhasználat átment az Újszövetségbe is, pl. Csel 1:15 "százhúsz név sokasága" = százhúsz főnyi sokaság, vagy Csel 4:12 "nem is adatott az embereknek az ég alatt más név" = nem adatott senki más.

A név a héber gondolkodásmódban nem csupán a megkülönböztetést (megszólítási módját), hanem az illető tulajdonságait, jellemét is kifejezi. Istennek is sok neve van a tulajdonságai és tettei, illetve a hívők tapasztalatai alapján, pl. az Úr, a Mindenható, a Legfelsőbb (Magasságos), Király, Vigasztalás Istene, Féltőn Szerető Isten, Kőszikla, Atya stb.

Attól, hogy az Újszövetség az adott helyeken utal az Ószövetségre, még nem válik ténnyé, szöveggé, adattá az a ti mögöttes feltevésetek, hogy ott az eredeti, apostoli-evangélistai szövegben is JHVH állt. Ti pedig saját írásaitokban mondjátok (bár a tényszerű vita során már nem tudjátok megvédeni), hogy a hitehagyott másolók hagyták ki a Nevet stb. De egy fia újszövetségi kéziratot nem tudtok kiizzadni, amely itt benneteket támogatna. A "hitehagyott másolók" hipotézise mindenre jó és semmire sem jó. Ezzel a módszerrel azt is igazolni lehetne, hogy a lélekvándorlás benne volt a Bibliában, csak azok a fránya hitehagyott másolók kihagyták.

Ne feledd: az újszövetségi írók nagyon sokszor a Septuagintát idézik, nem a maszoréta héber szöveget. És a tiáltalatok előásott pár kézirat dacára a Septuagintában megtalálható az a tendencia (és nem is csak oldalvízen, hanem főáramlatként, és már jóval az Újszövetség leíratása előtt), hogy a JHVH nevet az Úr szóval adják vissza. Lehet ezzel a tendenciával vitázni, és indítóokát babonásnak minősíteni - de úgy látszik, az újszövetségi szerzők nem gondolták sem babonásnak, sem Istent sértőnek, mert valahányszor az Ószövetséget idézik, nem írják át görög betűkkel a tetragrammát, hanem Úrnak mondják. E tekintetben tehát ők jóváhagyták a tiáltalatok babonásnak mondott zsidó szokást. És legalábbis abban ellenetek tanúskodnak, hogy az Újszövetségben is olyan fontos és elengedhetetlen volna a JHVH név, hogy annak hirdetése nélkül maga az egyház omlana össze.

Arra a kérdésedre, hogy ha szabad az Ószövetségben a JHVH nevet fordításainkban átírni, akkor nektek miért nem szabad az Újszövetségben visszaírni, ezt felelem: te figyelmen kívül hagysz egy nagyon fontos szempontot. Mi szabadok vagyunk arra, hogy a JHVH nevet Jahve vagy Jehova néven következetesen kiírjuk fordításainkban (mint pl. J. N. Darby vagy a magyar Komáromi Csipkés György), és nem harapjuk le a fejét annak, aki talán a "ne vedd hiába" parancs miatti túlzott félelemből vagy más okból (pl. mert nem akarja helytelenül kiejteni) inkább körülírja a Nevet. Nálunk tehát szabadság van: a JHVH név ki (nem) mondása, le (nem) fordítása nálunk nem hitkérdés. Ráadásul az újabb fordítások is különbséget tesznek Úr (Adonáj) és ÚR (JHVH) között, így aki akarja, a szokott helyettesítésen keresztülnézve rekonstruálhatja magának az eredetit. Így tesz az Új prot. ford. és sok idegen nyelvű fordítás.

Ezt a mi szabadságunkat nem használhatod ki annak igazolására, ahogy ti meghazudtoljátok az újszövetségi görög kéziratokat, amelyek - mint az előbb megmutattam - ugyanígy hűvösen bánnak a tetragrammával, és ugyanolyan szabadon fordítják Úrnak, mint mi. Sőt: ti hitehagyottnak szidalmazzátok mindazt, aki eltávolította a JHVH nevet mindkét szövetségi irataiból. De bizonyossá vált, hogy ez a vádatok az apostolokat találja el először. Mert ha ők hitkérdésnek vették volna, amit ti annak vesztek, akkor úgy kerülték volna a Septuagintát, mint a pestist.

Arra nem fogok neked válaszolni, hogy szerintünk "nem ez a neve" stb. Te eltorzítod és kiforgatod ellenfeleid álláspontját. Senki nem képviselte veletek szemben azt az állítást, hogy "JHVH nem neve Istennek." Csak azt, hogy nem egyetlen neve Istennek, és nem is elengedhetetlen neve neki. Tanuld meg ellenfeleitek állításait abban az értelemben felfogni, ahogy ők azt képviselik, és ne vetíts oda a helyükbe valami mondvacsinált, bár nyilván könnyebben támadható zöldséget. És ne várd el, hogy ezt a zöldséget én majd mindenki helyett védelmezni fogom. Nem: itt a te tudathasadásos, vagy-vagy logikád vezetett félre téged, amely azt kiabálja a füledbe, hogy Istennek csak egy igazi és elengedhetetlen neve lehet (a JHVH), és aki ezt tagadja, az máris tagadásba veszi azt is, hogy JHVH neve Istennek.

Mondvacsinált piszkálódás ezek után a részedről az, hogy Károliék honnan vették a Jehova nevet. Tudhatták a zsidóktól vagy koruk hébertudósaitól - ez a pofonegyszerű válasz. De te ezt mint valami megfejthetetlen rejtvényt adod fel nekem, amiből csak az válik világossá, hogy nem tudod valódi álláspontunkat cáfolni, csak valami annak helyébe képzelt madárijesztőre lövöldözöl.

Végül felteszed a szónoki kérdést: megváltozott-e az Isten? A válasz egyértelmű nem. Isten akkor sem változott, amikor azt mondta, hogy a pátriárkák előtt még nem volt ismeretes az ő JHVH nevén. És akkor sem kezdett el változni, amikor Jézusban mint Atya (mint Jézus Krisztus Atyja és a mi Atyánk) jelentette ki magát. Ez már átvezetne a másik vitaszálra, ezért itt nem is fejtegetem tovább.

...igen újkeletűnek látom azt a vihart, amellyel JT-i a JHVH nevet rátornyozzák az Újszövetségre. Hogy a Septuagintával meg a mai fordításokkal ki hogyan járt el, azt semmiképpen nem tartom üdvösségi kérdésnek, és ugyanolyan szívesen olvasom Darbyt, mint a King Jamest, úgy Komáromi Csipkést, mint Károlit. Nem tudom, hogy ez náluk programként le van-e fektetve, de úgy érzem, hogy ebből ők csináltak először üdvösségi kérdést. Ha pedig a vita már idáig jutott (hogy az egyik fél a másikat eretnekíti és hitehagyottnak nevezi azon az alapon (is), hogy az a JHVH nevet Küriosszal, ÚR-ral, Örökkévalóval akarja fordítani), akkor eléggé tehetetlen az, aki eddig szabadosnak, ártatlannak vélt szokását továbbra is mint szokást akarja fenntartani. Mert mi elismerjük, hogy nálunk ez nem törvény, nem üdvösségi kérdés, és elvban bármikor megváltoztatható (persze a fordítások átírása nem megy egyik napról a másikra, különösen ha nincs rá kényszerítő ok) - de ők ránktörnek, és mindennek elmondanak bennünket emiatt.

Arra a kérdésedre, hogy milyen nyelven beszélt Jézus, egyszerű választ tudok adni: arámul. A görögbe is bekerültek az általa e nyelven mondott mondattöredékek, mint Éli, Éli, láma sabaktáni, Effata, Ráka és hasonlók. A például hozott zsoltáridézet azonban nem igényli, hogy a kedvéért az Újszövetség szövegét átírjuk. Ha az evangélistának jó volt az "Így szólt JHVH az én Adonim-hoz..." visszaadására az, hogy "Így szólt az Úr az én Uramhoz", akkor jó lesz nekünk is.

Másrészt nem tudom névértéken elfogadni, hogy a JHVH név kultikus használata bármiképpen is feltétele volna annak, hogy a pogányok Őhozzá tartozzanak. Az általad idézett prófétai szó ("szeressék JHVH nevét és a szolgái legyenek") egyszerű körülírás arra, hogy "szeressék Jahvét és a szolgái legyenek." (Ez a körülírás egyébként is szokásos Ószövetség-szerte.) Bizony továbbra is megáll, hogy annyira, amennyire az apostolok szerették Jahvét (az Atyát), úgy mi is szeretjük Őt. Amennyire ők pogánykeresztény környezetben használták a JHVH nevet, úgy használjuk mi is. Felvetéseddel és sürgetéseddel, amely az Újszövetség dokumentáló pecsétjét megkerülve kívánja (ráadásul egy próféciát a maga szakállára értelmezve és tételes paranccsá formálva) a nem zsidó származású keresztényekre a JHVH név valamiféle "használatát" rátolni - szóval e sürgetéseddel az apostolokat kerülöd meg, és olyat követelsz meg tőlünk, amit ők nem. Még a jeruzsálemi tanácskozáson sem került szóba ez a dolog, s bizonyára nem azért, mert az apostolok és vének kiindulásként feltételezték, hogy a megtért pogányok azonnal elkezdték Jahvénak szólítani Istent. Nem: ha ők sem ott, sem máshol nem szorították rá amazokat, hogy Izraellel való egybeköttetésük jeléül vagy feltételéül kezdjék "használni" a tetragrammát, akkor mi igenis gyanakodva fogjuk szemlélni azokat a kísérleteket, amelyek hol ezt, hol különféle étkezési tilalmakat, hol más ószövetségi rendeléseket akarnak az üdvösség elvesztésének terhe alatt ránk tornyozni.

"A “Jehova ” név-az üdvösség kulcsa?

Akik találkoztak már személyesen Jehova tanúival,tapasztalhatták,hogy egyik Nagy Témájuk a "Jehova" Isten-név. Sok megszólított emberrel kikerestették a Biblia Károli Gáspár fordításából a II. Mózes 6:3,és a Zsoltárok 83:19-et: "

Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak úgy jelentem meg mint mindenható Isten, de az én Jehova nevemen nem voltam előttük ismeretes. " ***

"Hogy megtudják, hogy te, a kinek neve Jehova, egymagad vagy felséges Isten az egész földön." Nekem az a meggyőződésem volt éveken keresztül,hogy a Biblia a Nagy Titkok Könyve,ami a keresztény egyházak előtt "le van kódolva"-míg Jehova tanúi nyitott könyv-mert Ők tudják a "PIN-kódot": JEHOVA ! Tehát az Őrtorony Társulat "kezében" van a Biblia-értelmezés "kulcsa" Hét éve voltam már aktív "királyság-hírnök" ( missziós-szolgálatot végző Jehova tanúja),amikor kezdtem elgondolkodni:Ha Isten-csak,és kizárólag- egyetlen Személy,akkor minek Neki (megkülönböztető) Név? Kitől kell megkülönböztetni? Mi lehet az üzenete a II.Mózes 6:3-nak? Én úgy hiszem / értem, hogy szembeállítja önmagát a Mindenható a tehetetlen,a Tíz Csapás alatt Egyiptomot megvédeni nem tudó hamis "istenekkel". Ők-a nem létezők ("Anti-JHVH") vereséget szenvedtek az abszólút Teljhatalmú Létezővel,a "Vagyok,aki Vagyok" (JHVH) -tól. De az Úr Isten megelégedett avval,hogy úgy ismerjék meg Őt az emberek: "Vagyok,aki Vagyok"? Én úgy értem a Szentírásból,hogy tovább akar lépni! Jézus Krisztus Személyében az ÚR elmozdítja az akadályt az Ember és az Örök,és Teljes Élet közott van.Ez az örökölt (Ős)bűn,és az Ítélet,amit Jézus Krisztus szenvedett el értünk,és helyettünk-hogy aki hisz az Úr Jézusban "el ne vesszen,hanem örök Élete legyen" (János3:16) Az Úr Jézus Krisztus a Teremtőt,mint Atyát mutatta be,és tanítot Róla. Néhány példa: János 6:37: "Senki sem jöhet énhozzám,ha nem vonzza őt az Atya,aki elküldött engem" *** János 14:11:" Higgyetek nekem,hogy én az Atyában vagyok,és az Atya énbennem van,ha pedig másért nem magukért a cselekedetekért higyjetek" Szembetűnő, hogy Jézus nem a "JHVH" nevet hangsúlyozta-tanította...újra,és újra Istenről úgy tanít,hogy Ő a hívők Atyja (Apja). A Jézustól tanult Imádságban ( A "Mi Atyánk" kezdetűben) sem említi...pedig simán helyet kaphatott volna-ha tényleg a JHVH név lenne az "üdvösség kulcsa"! Nem így szólt Jézus:"Mi Atyánk,akinek neve Jehova..."-hiszem,hogy n e m v é l e t l e n ü l ! Hiszem,hogy Jézus nem végzett "fél-munkát",abban az Imádságban minden benne volt! Megszentelődik Isten neve: A t y a ! Jézus Krisztus mondta: "Kijelentettem a Te Nevedet az embereknek" (János 17:3) De ez semmiképp sem a "JHVH" (Jahveh / Jehova) név-amit korábban is ismerhettek. Jézus Krisztusnak több konfliktusa is volt Pl.:a farizeusokal,de egyszer sem üldözték a "Jehova" név használata miatt! Pedig biztosan "ugrottak volna"! Népszerű érv még Jehova tanúitól még az Ap.Csel 15:14: " Simon elbeszélte,hogyan gondoskodott Isten először arról,hogy a pogányok közül népet szerezzen az ő nevének." Akár az Ószövetségi Gyülekezetet,nézzük,akár az Újszövetségi Gyülekezetet,egyik csoport sem a "Jehova" névről lett elnevezve: Izrael/ Jiszra Él: Isten harcosa. (Él= Elohim,azaz Isten) Az újszövetségi hívőket keresztényeknek nevezték,( Krisztus követője)-amit már az ős-keresztények elfogadtak,felvállatak. Ez sem a "Jehova" névből származik. Jézus Krisztus kereszten elhangzó utolsó szavait az eredeti (arámi) nyelven örökítették meg az Evangéliumok írói,ami így szólt:"Éli,Éli Lama Szabaktani" (Én Istenem,én Istenem miért hagytál el engem?) Ha az üdvösség kulcsa a "Jehova" név lenne,biztos hogy legalább az egyik "Istenem" szó helyében a Jahve / Jehova szó lett volna! Ahogy én értem a Bibliát,Jézus egészen közel hozta Istent,az akarja a Megváltó,hogy megtagadva az Istentől elidegenedett életet ismerjük (f)el önmagunkban a bűnöst,aki csak bűnbocsánatot tud kérni-és ismerjük fel Istenben nem csak a Bírót,a Királyt-hanem az Atyát is. Ennek fényében értem meg,hogy az első századi keresztények nem "Jehova tanúi",hanem Krisztus tanúi voltak! Nem történt "sérülés" a fenntmaradt Bibliai kézíratokban,nem "vágták ki" a Jehova nevet,hanem felváltotta a teljesebb Név:Mennyei Atya Jézus Krisztusról mondja a Szentírás: "És nincsen üdvösség senki másban,mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név,amely által üdvözülhetnénk" (Ap.Csel.4:12)"