Jézus nem szerette a gazdagokat?

Ez az igerész nem arra vonatkozik, hogy nekik magasabban van a mérce, ezért nehezebb nekik bejutni a mennybe, hanem arra, hogy a gazdagok nagy rész általában az orrát is fent hordja.Legalábbis van benne egy beképzeltség, azt mondja, hogy ezt a gazdagságot ő szerezte a két kezével, ez az ő érdeme.Ezért nem tud megalázkodni, nem tudja átadni a javait Istennek, nem tudja azt mondani, hogy "köszönöm Istenem, a Te kegyelmed nélkül nem tartanék ott ahol tartok".Persze nem csak ilyen gazdagok vannak, de Jézus erre értette. Nagyon fontos, hogy ha valaki nagyon gazdag, akkor is alázatos maradjon, és ne a maga dicsőségét élvezze a javaiban, hanem Istennek adjon dicsőséget érte.

Amúgy meg Jézus is igen jómódú volt.Ezt onnan lehet tudni, hogy mikor keresztre feszítették, a katonák nem szétszakították a ruháját, hanem sorsot vetettek rajta.Olyan értékes anyag volt, hogy nem akarták szétszaggatni.

A gazdag ifjú

17Amikor útnak indult, odasietett hozzá valaki, térdre borult előtte, és úgy kérdezte: "Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?" 18"Miért mondasz engem jónak? - kérdezte Jézus. - Senki sem jó, csak egy, az Isten. 19Ismered a parancsokat: Ne ölj! Ne törj házasságot! Ne lopj! Ne tanúskodjál hamisan! Ne csalj! Tiszteld apádat és anyádat!" 20"Mester - válaszolta -, ezeket mind megtartottam kora ifjúságomtól fogva." 21Jézus ránézett és megkedvelte.

"Jézus nem szerette a gazdagokat?"

A Szentírás ezt nem mondja. ld fent.

Valami hiányzik még belőled - mondta neki. - Menj, add el, amid van, oszd szét a szegények közt, és így kincsed lesz az égben, aztán gyere és kövess engem!" 22Ennek hallatára az elszomorodott és leverten távozott, mert nagy vagyona volt.

gazdagság veszedelme

23Jézus erre körülnézett és tanítványaihoz fordult: "Milyen nehezen jut be a gazdag az Isten országába!" 24A tanítványok csodálkoztak szavain. Jézus azonban megismételte: "Gyermekeim, milyen nehéz bejutni az Isten országába! 25Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába." 26Ezek szerfölött csodálkoztak és egymás közt kérdezgették: "Hát akkor ki üdvözülhet?" 27Jézus rájuk nézett, és folytatta: "Embernek ez lehetetlen, de az Istennek nem. Mert az Istennek minden lehetséges."

Az Evangéliumban a Krisztus-követés mindenki számára követelmény, aki a megtérés útjára lép. Nincsenek az egyházban tanítványok, meg pártoló tagok, külsős munkatársak, szimpatizánsok: az ember a keresztségben már Krisztusnak szenteltté válik. A gazdag ifjú nemcsak azt mondta, hogy a parancsokat mind megtette, hanem azt kérdezte: mit kell még tennem. Megsejtette, hogy ezenfelül van még valami. Az Úr Jézus válasza: tökéletesnek kell lenned!

Add el mindenedet! Oszd szét az emberek között, és kövess engem! - mondja Jézus. A tökéletesség azt jelenti, hogy állj teljesen üres kézzel Isten elé! Lépj azok közé, akik teljesen Istentől várják az üdvösséget, és nem tudnak semmit felmutatni, ami a sajátjuk volna. Ne gondolj arra sem, hogy miből fogsz egyházi tizedet fizetni, miből fogsz alamizsnálkodni! Nem csupán arról van itt szó, hogy ne ragaszkodjál semmihez. Arra a felismerésre próbálja elvezetni Jézus a gazdag ifjút, miként általában a tanítványait is, hogy boldogok a szegények, boldogok, akik Isten országát úgy tudják fogadni, hogy átérzik: maguktól semmire sem képesek, s minden, ami az övék, Istentől való.

Mát. 19,16–30. A gazdag ifjú (Mk 10:17–31; Lk 18:18–30; vö. Lk 22:28–30).

Az elbeszélés felépítése Mk szerkezetét követi: a gazdag és Jézus párbeszéde 16–22, a gazdagság veszélyei 23–26, végül a tanítványok önmegtagadása 27–30. A részlet magyarázata a következő példázat, az utolsó vers erre átmenet. A történet „főszereplője” nincs közelebbről meghatározva. Hogy ifjú-e, vagy nem, az nem tűnik ki az elbeszélésból. Hogy gazdag, az csak a későbbiekből. De nem is ez a fontos, hanem az, hogy az örökélet megszerzésének (schó) feltételeit tudakolja Jézustól. A „kiérdemlés” mozzanata világos, ha a megfogalmazás el is tér a többi szinoptikusétól (azokban a megszólítás: didaskale agathe „jó Mester!”, Mt-ban az agathon tárggyá válik, mert a zsidókeresztyén olvasóknak elviselhetetlen volna a hellénista udvariassági formula; mindenesetre a Mk–Lk-féle forma látszik eredetibbnek a megszólítás és a felelet pontos összecsengése miatt: „Jó Mester!” – „Senki sem jó, csak Isten!”). Mt válasza nagyon mély értelmű: először arról szól, hogy a „jó” nem személytelen dolog, hanem „valaki” (bár Istent nem nevezi meg), és a jót keresni annyi, mint Istent keresni (vö. Ám 5:2.6.14). Ezen az úton viszont nincsenek Jézus kezében sajátos receptek, mint ahogyan a gazdag várná: a jól ismert törvényhez utasítja azt, aki Isten akaratát meg akarja ismerni. A gazdag meglepett kérdésére Jézus minden félreértést kizárva fel is sorolja a második tábla törvényeit, betetőzve ezeket a Lev 19:18-beli összefoglaló formulával. Nincs külön út, rendkívüli szabály, egyről lehet szó: szeretni Istent, jobban mindennél, tehát földi életünk biztonságánál, kényelménél és bőségénél is. De a gazdag nem tud túljutni azokon a kegyességi fogalmakon, amelyekben (nyilván farizeusi tanítói) nevelték. Megállapítja, hogy a törvényt megtartotta, mióta az eszét tudja, majd egy magabiztos kérdéssel akarja Jézus helyeslését kiváltani, de egyben buzgalmát is tanúsítani: ha volna valami mégis, amit nem tett meg, kész azonnal elindulni és mulasztását pótolni. Jézus elfogadj a „tárgyalási alapnak” a gazdag állitását; ismét nem a törvényen túlmenő követelménnyel áll elő, csak próbára teszi a gazdag törvénymegtartásának a valóságát. A törvény megtartásának egyetlen alapja lehet: mindenek fölött szeretni Istent. Ez kizárja önistenítésünk mindenféle formáját. Aki itt megállja a próbát, az meg tudja tagadni önmagát, tökéletessé válik, így elnyeri a mennyei kincset; és ezek végső következményeként csatlakozhatik Jézushoz. Az út tehát végül egyedül Jézus és az ő követése lehet. Így bukik meg a gazdag a próbán: csüggedt távozása éles ellentétben áll előbbi bizakodásával. Jézus pedig levonja a következtetést a történtekből a tanítványok számára. A gazdagra vonatkozó egyszerű megállapítását most utólag szemlélteti egy mášál-lal, amelyet semmiképpen nem szabad gyengítenünk, hanem a maga képtelenségében kell tudomásul vennünk, éppen úgy mint a Mt 23,24-beli képet. A tanítványok megértik a választ: kérdésük éppen a képtelenság átérzéséből fakad. Jézus alapjában véve elvágja kérdezősködésüket: az új igazság, a tökéletesség nem emberi lehetőség, hanem az Istentől kapott új élet gyümölcse. A történet újabb fordulathoz ér. A tanítványok közhangulatát ismét Péter fejezi ki: szavaiban a tanítványok döntését mégis emberi teljesítményként értékeli, szinte benyújtja ezekért a számlát, és éppen ezzel teszi világossá, hogy mennyire nem értették Jézus szavainak lényegét. De Jézus most is helyreigazítja a tanítványok gondolkozását, amikor a jövő és jelen viszonyának helyes értelmére mutat rá. A tanítványok döntése, ha helyes döntés, az Emberfia legnagyobb dicsőségének összefüggésében áll benne; de ebben az esetben a jövő kincse már ebben az életben teljes valóság. Aki Krisztusért mindent és mindenkit meg tud tagadni, annak éppen az a jutalma, hogy velejárhat. Amit régi életünkből elhagytunk, az elenyészően csekély érték ahhoz képest, amit az új életben, a gyülekezetben kapunk emberi kapcsolatokban, élményekben, otthonban, testi-lelki javakban. A zárszó így vezet át a következő példázatra: a világ mostani és eljövendő új formája között ellentétes a viszony. Ami itt értéknek látszik, az ott semmivé válik: elsők és utolsók szerepe minden tekintetben végzetesen felcserélődik. Krisztus egyházának az a feladata, hogy egész szolgálatával „előlegezze” a jövőnek ezt a rendjét már itt a földön.