Szeretném a hitet jobban érteni. Lényeg alul. Vélemény?
Most olvasom a Bibliai hit könyvet. Ok, tiszta hogy minden lehetséges annak, aki hisz stb stb ez mind rendben van. De valami mégsem világos. Pl több esetet hallottam, hogy vki azt mondta, hiszi, hogy őt felengedik a gépre papírok nélkül, mert Izraelbe akar menni stb. De nem jött neki össze, sőt, pont a pásztor, aki mellesleg teljes evangéliumi hívő, állította meg, h ne tegye. Ilyenkor mi van?
Hallottam olyat, hogy valaki, akinek pedig pénze volt, elköltötte másokra, amikor jegyet vehetett volna, mert Isten elhívta Afrikába de azt hiszem narancsot vett. Szoval volt pénze, tudta mit kell tennie, de elköltötte. Mégis Isten segített, hogy eljusson. Na aki okos ezt segítsen megértenem.
Ha a Bibliai hit című könyvet olvasod, akkor javaslom, hogy azokat a részleteit tanulmányozd alaposan, amelyek a megtéréssel, az üdvösség átvételével foglalkoznak.
Nekem Kenneth E.Hagin az egyik kedvencem, mivel világos és tiszta látást közvetít. Sokan azonban félreértik őt, mert nem hallgatják végig, hanem egy részlet megértése után otthagyják, és azt gondolják, hogy az egészet értik. Van, aki ezért utasítja el a tanításait, mások pedig ezért helyezik mások elé. Én azonban tanúskodom neked, hogy évekre van szükség, hogy megértsed, amit ő tanít a hitről, hacsak intuitív módon rá nem érzel, de a kérdésed nem erről tanúskodik. Ajánlom egy másik könyvét is, aminek az a címe, hogy A közbenjárás művészete. Ebben a könyvében beszél arról is, hogy bizonyos dolgokért nem elég elmondani a hit imáját, hanem hosszan, órákig, napokig, akár hónapokig vagy évekig is kell imádkozni, különben nem történik meg a dolog.
Itt megtalálod, de csak akkor, ha regisztrálsz: [link]
szia
A Hit olyan dolog, ami Isten igéretein alapulnak de még nem valósultak meg ám olyan mélyen elhiszem hogy megfog történni, mint ha már meg is történt volna
Isten az általad emlitett dolgokat nem kérte senkitől, a bibliában le van irva mit kér azoktól akik szeretik Őt,
Igy egységesen tudják szolgálni és imádatot bemutatni
Ha nincs Isten szándékával összhangban a tett akkor azt nem a Teremtő kérte.
Kedves kérdező!
A Hit szívből jön. És az ima a kapocs Istennel. És mindannak az elfogadása ami van, mert hiszem, hogy az Isten tud mindenről ami velem történik. És nem történik semmi az Ő tudta, és akarata nélkül.
Igen sokszor kérünk gyógyítást, mert a szenvedés az nem jó, és elakarjuk kerülni. De a szenvedés is úgy kerül legtöbbször az életünkbe, hogy bevonzuk, az akaratossággal, mert az ember önös célokat tűz ki, és nem Egységben gondolkodik. Ezt kell megtanulni, illetve, hogy az Isten Éljen általunk, hogy az Ő akarata legyen meg mindenkor, és ehhez kérni az erőt az elfogadást.
Ha ismered azt a könyvet, olvasd el, mert lehet, hogy olyan válaszokat kapsz belőle, ami túlmutat a címén. Töltsd le, emlékeim szerint ötvenegy oldal, azaz hamar el lehet olvasni, de sokat lehet rajta gondolkodni.
A hit az valóban most van, nem holnap, csakhogy a hitet utánozni is lehet, lásd a Yonggi Cho könyvében leírt esetet, amikor a megáradt folyó tetején akartak átmenni a keresztények, hogy eljussanak egy istentiszteletre és a víz elragadta őket. Ezt nem szabad tenni.
Ha elolvasod Kenneth Hagin bizonyságát, neki Isten mondta, hogy aki meggyógyult, annak délelőtt tíz órakor, már fel kell kelnie. Ezután megpróbálta, letaszigálta a még élettelen lábait a földre, leereszkedett, imában megköszönte, hogy meggyógyult, és csak ezután érezte, hogy a lábaival újra érez, mintha kétmillió tűvel szurkálnák. Egy másik könyvében azt írja, hogy borzalmasan rossz érzés volt, ha nem lett volna ugyanakkor annyira jó is, hiszen évekig semmit sem érzett a lábaival. Ha azonban Isten nem mondta volna neki, hogy keljen fel, akkor hiába próbálkozott volna. A hit az most hisz, de a cselekedeteit az adott mértékű hitéhez méri, és nem mások hitéhez.
Igazságtalan, ahogy sokan a hit cselekedetét hangsúlyozva arra próbálják rávenni a keresztényeket, hogy megkísértsék Istent. Hiába hivatkoznak Jakabra, aki azt mondja, hogy Ábrahámnak a cselekedete, azaz hogy Isten szavára kész volt Izsákot feláldozni, tette teljessé a hitét. Ez igaz. Csak éppen arról feledkeznek meg rendszeresen és visszaeső módon, hogy aközött, amikor a Biblia azt mondja, hogy hitt Ábrám az Istennek és tulajdoníttatott az őneki igazságul, és aközött, hogy Izsákot felvitte megáldozni, legalább negyven év eltelt. Némelyek pedig azt várják, hogy aki tegnap megtért, az egy hét múlva vigye is az ő Izsákját megáldozni. Ezt pedig Jakab sem mondja. Normálisnak kell lenni!
A Biblia azt mondja, hogy ne bölcselkedjünk feljebb, mint ahogy Isten adta a hit mértékét. Ezen sokat gondolkodtam és arra a következtetésre jutottam, hogy itt arról van szó, hogy ne akarjunk a hitünk fölé emelkedni. A hitnek van egy adott mértéke, amivel jelenleg rendelkezünk. Ez a mi szellemi termetünk, amit nem tudunk megnövelni egyetlen arasszal, de még egy milliméterrel sem. Ha a szekrény tetejéről le akarunk venni valamit, amit nem érünk fel, akkor nem nyújtózkodunk addig, míg el nem érjük, hanem oda viszünk egy kis sámlit, széket, létrát, hidraulikus emelőt, vagy megkérjük Nagy Testvért, hogy segítsen. Ha nem tudunk felemelni valamit, akkor nem kezdünk el erőlködni. Vagy segítséget hívunk, vagy használjuk az eszünket. Ha elkezdünk erőlködni, akkor magunkban teszünk kárt, de még akár másokat is veszélyeztethetünk. Megsérülhet, megrándulhat az ízület, ínszakadás, sőt izomszakadás is lehet a dologból. Ha nagyobb terheket szeretnénk könnyedén emelgetni, akkor edzeni kell a testet. Sok esetben az izmok sokkal gyorsabban erősödnek, mint az ízület, tehát be kell tartanunk a fokozatosságot. Egy gyereknek még rugalmasak a csontjai, ha túl nagy súlyokat emelget eldeformálódhatnak.
Nincs ez máshogy az ember hitével sem. Ha az ember nagyobb dologra akarja használni a hitét, mint amire jelenleg alkalmas, akkor annak szellemi sérülés lehet a következménye. Ezért fontos a hit erősítése és növelése. A hitélet fejlődése azonban sokkal inkább hasonlít egy növénynövekedésére, mint egy ház épülésére. A Biblia tanulmányozása sok esetben még csak a megértést hozza el, illetve az ember szert tesz egy szellemi látásra a Biblia és a "nusza" által, ami az ember szellemi érzéke, de még nem birtokolja Isten kijelentését. Kijelentés nélkül azonban nem beszélhetünk hitről. Isten látja, hogy hitünk növénye rendelkezik-e már elég erős vázágrendszerrel, ami el tudná hordozni egy nagyobb súlyú kijelentés terhét, ezért nem önti egyszerre ránk, csak fokozatosan.
Kenneth Hagin például azt állítja, hogy az ember bölcsen teszi, ha az Efézusi levélben lévő imákat rendszeresen elmondja önmagáért, és azokért, akikért szeretne közbenjárni(Ef 1,17-23; 3,14-21). Azt állítja, hogy legalább ezerszer elimádkozta, hogy a Dicsőség Atyja adja meg neki a Bölcsességnek és Kijelentésnek Szellemét, mire elkezdett Istentől kijelentéseket kapni, amelyek által jobban megértette a Bibliát, mint korábban. A kijelentés nem vehető át a hit imája által. A kijelentés ugyanolyan lassan növekszik, mint egy növény. Ezért kell újra és újra imádkozni érte. A tegnapi ima nem járul hozzá a mai kijelentéshez, az a tegnapihoz járult hozzá. És ez a folyamat elválaszthatatlan a Biblia naponkénti tanulmányozásától. Nem olyan szellemi kijelentésekről van szó, amit a Biblia nem tartalmaz, hanem olyanokról, amit sehogy máshogy nem érthetünk meg, csak akkor, ha újra és újra elolvassuk, és imádkozunk kijelentésért. Valójában nem csak arról van szó, hogy kapunk a szívünkbe valamit, hanem arról, hogy a szívünk mindig megnő, amikor kijelentést kapunk, pontosabban a hitünk nő meg, a szívünk pedig a hitünktől.
Lehet valaki professzor a hitből, ez azonban semmit nem árul el a hitéről, csak az ismeretéről. Én is jóval többet értek belőle, mint amennyi ténylegesen működik is. De nincs más gyógyszere ennek, csak az ige újra és újra való meghallgatása, olvasása, az azon való elmélkedés, az imádkozás és az Istenre való várakozás. Ha ezt teszi az ember, akkor növekedni fog hitben.
A Mahesh Chavda által leírt eset, nem a hitről szól, hanem a kenetről. A kenet minden ima során működött, de hétszer kellett működnie, hogy teljes eredmény szülessen. Lehet, hogy egy hétszer nagyobb kenet azonnali gyógyulást eredményezett volna, de az is lehet, hogy ennek pontosan így kellett történnie valami olyan dolog miatt, amiről nem tudunk.
Kenneth Hagin sokat beszél arról is, hogy meg kell különböztetni a hit általi gyógyulást a kenet általi gyógyulástól, lásd a Gyógyító kenet című könyvét, de az Út a gyógyuláshoz is sokat beszél erről. A kenet sem működik hit nélkül, legalábbis általában. A kenet működéséhez azonban kisebb hitre van szükség, mint amikor nincs jelen a kenet. Ilyenkor a tulajdon hitemmel kell lehoznom a kenetet. Beszél Kenneth Hagin egy régebben bevett gyakorlatnak mondható eljárásról is, ami a kettő hibridjének is tekinthető (ezt én mondom így, nem ő). Arról van szó, hogy valaki leimádkozza az erőt, és amikor már ott van az erő, akkor működésre bírja. Ő maga kenettel is szolgált, de amikor a kenet nem működött, akkor a hit tanításával segített, és sokan meg is gyógyultak a tanítás által, noha a kenet nem működött az esetükben.
Úgyhogy összetett a téma, de én nagyon szeretem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!