Miről szól a 103. zsoltár? Mi az értelme?

Az én Bibliámban a 103. zsoltár ez:

1Dávidé. Áldjad, lelkem, az URat, és egész bensőm az ő szent nevét! 2Áldjad, lelkem, az URat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled! 3Ő megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet, 4megváltja életedet a sírtól, szeretettel és irgalommal koronáz meg. 5Betölti javaival életedet, megújul ifjúságod, mint a sasé. 6Minden elnyomottal törvényesen és igazságosan bánik az ÚR. 7Megismertette útjait Mózessel, cselekedeteit Izráel fiaival. 8Irgalmas és kegyelmes az ÚR, türelme hosszú, szeretete nagy. 9Nem perel mindvégig, nem tart haragja örökké. 10Nem vétkeink szerint bánik velünk, nem bűneink szerint fizet nekünk. 11Mert amilyen magasan van az ég a föld fölött, olyan nagy a szeretete az istenfélők iránt. 12Amilyen messze van napkelet napnyugattól, olyan messzire veti el vétkeinket. 13Amilyen irgalmas az apa fiaihoz, olyan irgalmas az ÚR az istenfélőkhöz. 14Hiszen tudja, hogyan formált, emlékszik rá, hogy porból lettünk. 15Az ember napjai olyanok, mint a fű, úgy virágzik, mint a mező virága. 16Ha végigsöpör rajta a szél, vége van, még a helyét sem lehet felismerni. 17De az ÚR szeretete mindörökké az istenfélőkkel van, és igazsága még az unokáikkal is; 18azokkal, akik megtartják szövetségét, és törődnek rendelkezéseinek teljesítésével. 19Az ÚR a mennyben állította fel trónját, királyi hatalmával mindenen uralkodik. 20Áldjátok az URat, angyalai, ti hatalmas erejűek, akik teljesítitek parancsát, és hallgattok parancsszavára! 21Áldjátok az URat, ti seregei, szolgái, akaratának végrehajtói! 22Áldjátok az URat, ti teremtményei, mindenütt, ahol uralkodik! Áldjad, lelkem, az URat!

A Katolikus fordítás:

1(Dávidtól.) Áldjad, lelkem, az Urat, és egész bensőm dicsérje szent nevét! 2Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd, mennyi jót tett veled! 3Megbocsátja minden bűnödet, és meggyógyítja minden gyöngeséged. 4Megmenti életed a pusztulástól, kegyelemmel és irgalommal koszorúz. 5Életed eltölti javakkal, mint a sasé, megújul ifjúságod. 6Igazságos tetteket visz végbe az Úr, az elnyomottnak igazságot szolgáltat. 7Útjait kinyilvánította Mózesnek, a tetteit Izrael fiainak. 8Az Úr irgalmas és könyörületes, szelíd a haragban és gazdag az irgalomban. 9Nem perel untalan, haragja nem tart örökké. 10Nem bűneik szerint bánik velünk, és nem vétkeink szerint fizet vissza. 11Mert amilyen magas az ég a föld felett, olyan nagy irgalma az igazak iránt. 12Amilyen távol van napkelet napnyugattól, olyan messze veti el tőlünk bűneinket. 13Ahogy az apa megkönyörül fiain, úgy könyörül az Úr azokon, akik őt félik. 14Tudja jól, milyen az alkatunk, tudja, hogy a porból származunk. 15Az ember napjai a fűhöz hasonlók, virul, mint a mező virága, 16de egy kis szellő s már vége van: a hely is elfeledte, ahol addig állt. 17Ám az Úr kegyelme mindörökre az igazakkal van, és igazságossága fiaik fiaival. 18Azokkal, akik hívek szövetségéhez, akik vigyáznak, hogy törvényei szerint éljenek. 19Az Úr az égben készítette el trónját, királyi hatalma parancsol a mindenségnek. 20Áldjátok az Urat, angyalai, mind, ti hatalmasok, kik teljesítitek parancsait, és lesitek a szavát! 21Áldjátok az Urat, égi seregek, mind, ti szolgái, kik teljesítitek akaratát! 22Áldjátok az Urat, művei, mind, uralmának minden helyén! Lelkem, áldjad az Urat!

A Károli fordítás:

1. A Dávidé. Áldjad én lelkem az Urat, és egész bensőm az ő szent nevét.

2. Áldjad én lelkem az Urat, és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről.

3. A ki megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet.

4. A ki megváltja életedet a koporsótól; kegyelemmel és irgalmassággal koronáz meg téged.

5. A ki jóval tölti be a te ékességedet, és megújul a te ifjúságod, mint a sasé.

6. Igazságot cselekszik az Úr, és ítéletet minden elnyomottal.

7. Megismertette az ő útait Mózessel; Izráel fiaival az ő cselekedeteit.

8. Könyörülő és irgalmas az Úr, késedelmes a haragra és nagy kegyelmű.

9. Nem feddődik minduntalan, és nem tartja meg haragját örökké.

10. Nem bűneink szerint cselekszik velünk, és nem fizet nékünk a mi álnokságaink szerint.

11. Mert a milyen magas az ég a földtől, olyan nagy az ő kegyelme az őt félők iránt.

12. A milyen távol van a napkelet a napnyugattól, olyan messze veti el tőlünk a mi vétkeinket.

13. A milyen könyörülő az atya a fiakhoz, olyan könyörülő az Úr az őt félők iránt.

14. Mert ő tudja a mi formáltatásunkat; megemlékezik róla, hogy por vagyunk.

15. Az embernek napjai olyanok, mint a fű, úgy virágzik, mint a mezőnek virága.

16. Hogyha általmegy rajta a szél, nincsen többé, és az ő helye sem ismeri azt többé.

17. De az Úr kegyelme öröktől fogva való és örökkévaló az őt félőkön, és az ő igazsága a fiaknak fiain;

18. Azokon, a kik megtartják az ő szövetségét és megemlékeznek az ő parancsolatjairól, hogy azokat megcselekedjék.

19. Az Úr a mennyekbe helyheztette az ő székét és az ő uralkodása mindenre kihat.

20. Áldjátok az Urat ő angyalai, ti hatalmas erejűek, a kik teljesítitek az ő rendeletét, hallgatván az ő rendeletének szavára.

21. Áldjátok az Urat minden ő serege: ő szolgái, akaratának teljesítői!

22. Áldjátok az Urat minden ő teremtményei, az ő uralkodásának minden helyén! Áldjad én lelkem az Urat!

Kedves Kérdező!

Az idézett szöveg szerint te a 104. zsoltárra gondoltál.

Ez a zsoltár Isten-dicséret, himnusz. Ezt mutatja az 1, a 24., a 31. és a 35. vers, valamint a sok himnikus participium. Participium olvasható az 5. és 19. vers elején is. A zsoltáríró ismerte az "eretnek-fáraó", Echnaton (= IV. Amenophis, i.e. 1364–1347) híres Nap-himnuszát. Szó szerinti átvételek találhatók a zsoltár 10. és azt követő verseiben a 20. versben, a 24. versben és a 25. és azt követő versben. Azonban mélyreható különbségek is vannak. Echnaton a Napot dicséri mint az élet forrását, a zsoltár szerint a Nap és a Hold Isten teremtménye. Az egyiptomi himnusz középpontjában Echnaton király áll, aki Isten fia, Isten testéből származik, és aki egyedül ismeri Isten tervét és hatalmát. A zsoltár az emberről szól, akit körülvesz Isten gondviselő szeretete. Végül a Naphimnusz Egyiptom földrajzi körülményeit tükrözi: a Nílusról szól, amely a föld alatti óceánból tör elő. A zsoltár mögött Palesztina földrajza áll: Libánonról, a hegyek oldalán fakadó forrásokról beszél. Tükrözi a zsoltár az egyiptomi bölcsességirodalom egyik jellegzetes válfaját, az ún. lista-tudományt is (onomastikon, "nevek", összetartozó fogalmak felsorolása, 10. és azt követő versek). A zsoltár Napról és Holdról szóló tanítása megegyezik a teremtéstörténetével (19. vers; vö. I.Móz. 1:14).

Üdv. Péter

Zsolt. CIII. ZSOLTÁR

Ez a zsoltár himnusz, istendicséret. Az 1–5. vers egyéni himnusz. A 6–13. vers már Mózesre és Isten népére tekint; Istennek az üdvtörténetben véghezvitt tetteit dicséri. A 14–16. versben tovább tágul a kör: itt az ember mulandóságáról van szó. Ez tkp. panaszének-motívum. Végül a 19–22. versben a mennyei lényeket és az egész teremtett világot szólítja fel a zsoltáríró az Úr magasztalására. Az arámos birtokragok (3–5. vers), az üdvtörténet emlegetése (7. vers), a nemzeti bűnbánat kifejezése (10–13. vers) és a stíluskeveredés (14–16. vers: panaszének) a fogság utáni időre mutat. Világosan felismerhető „második” és „harmadik” Ézsaiás hatása (9. és 15k. vers; Ézs 40:6.8; 57:16).

Zsolt. 103,1a. vers.

Ld. a bevezetés 3. pontja alatt.

Zsolt. 103,1b–2. vers.

A zsoltár bevezetése himnikus imperativusokat tartalmaz. Ezek eredetileg a gyülekezetet szólították fel az Úr magasztalására. Ebből képződött a zsoltáríró saját lelkének, önmagának a biztatása (vö. 22. vers; Zsolt 104:1; 146:1). A „lélek” szó itt a személyes névmás szerepében áll. Deuteronomiumi hatás az Úr szent nevének (tkp. „neve szentségének”) említése, valamint az a gondolat, hogy nem szabad elfelejteni Isten nagy tetteit (Deut 4:23; 6:12; 32:18).

Zsolt. 103,3–5. vers.

Forma szerint itt himnikus participiumok állnak. Tartalmi szempontból azonban az egyéni hálaének áll a háttérben. A 3. vers egymás mellett említi az Úr bűnbocsátó kegyelmét és testi betegséget gyógyító erejét. A betegség mögött az ókori keleti ember felfogása szerint a bűn áll; ez az, amire haragszik az Isten (Zsolt 32:1–5; 38:3–5; 39:12). Az Úr orvos; Ő tud gyógyítani (Ex 15:26; 2Kir 5:7; Jób 5:18; Zsolt 30:3; 41:5). A gyógyítás a bűnbocsátó kegyelem jele (Mt 9:1–6). Ő a „sírgödörtől” váltotta meg a zsoltárírót. A 4. vers második fele a király-zsoltárokra emlékeztet. A korona a királyi uralkodás jelvénye (Zsolt 8:6; 21:4). Az 5. vers első fele bőkezű házigazdaként ábrázolja az Urat, Aki asztalt terít híveinek (Zsolt 23:5; 36:9; 63:6; 65:5). Az itt levő „ékességed” szót a LXX „kívánságod”-nak fordította. Az új fordítású Biblia 104:33; 146:2 alapján (még hátralevő) „életed”-re gondol. – A vers végén a sasmadárról szóló hasonlattal az ifjúi erő megújításáról van szó (Ézs 40:31). Az Izráelen kívüli vallásokban ez az ígéret tkp. a királynak szólt.

Zsolt. 103,6–13. vers.

A zsoltáríró itt Istennek Izráellel szemben tanúsított szövetségi hűségét dicséri. Ezt fejezi ki a két distributiv pluralis: „igazságok” (= igaz tettek; Bír 5:11; 1Sám 12:7; Mik 6:5) és az elnyomottakat megmentő „ítéletek”. A zsoltáríró önmagát is az elnyomottak közé sorolja. A 7. vers Mózesről szól, akivel az Úr megismertette „utait”, isteni tervét (Ex 33:13; Deut 32:4; Ézs 55:6k.; 58:2). A későbbi kor Mózest prófétának tartotta (Num 12:6–8; Deut 18:15). Az Úr „cselekedetei” kifejezés a Vörös-tengernél véghezvitt csodára (Zsolt 77:13; 78:11) vagy az egész üdvtörténetre vonatkozik (Zsolt 9:12; 105:1). A 8. vers a liturgiában gyakran használt kifejezéssel szól az Úr „irgalmáról és kegyelméről”. Mindkettő intenzív képzésű szó, mely állandó tulajdonságot vagy magatartást fejez ki (Ex 34:6; Neh 9:17; Zsolt 86:15; 145:8; Jóel 2:13; Jak 5:11). A következő versek összehasonlítják az Úr kegyelmét az Úr haragjával. A kegyelem nagyobb a haragnál. A harag csak ideiglenes (Zsolt 30:6; 78:38; Ézs 54:7k.; 57:16). A kegyelem azonban „az égig ér”, végtelen (Zsolt 36:6; 57:11; 89:3). A 11k. vers mögött „második” Ézsaiás igehirdetése áll (Ézs 55:6k.). Ebben igen fontos, alapvető szerepe volt a bűnbocsánat hirdetésének (Ézs 40:1k.). Végül az atyai szeretethez hasonlítja a zsoltáríró azt a könyörületet, amellyel Isten a gyülekezet, az istenfélők felé fordul (Ex 4:22; 14:1; 32:6; Ézs 1:2; 63:16; Jer 3:19; Hós 11:1; Mal 1:6; 3:17; Mt 6:9; Lk 15:11–32).

Zsolt. 103,14–18. vers.

Ezek a versek a panaszénekből valók. Az ember mulandóságának gondolatát először úgy fejezi ki a zsoltáríró, hogy az ember porból való; gyenge, gyarló (Gen 2:7; 3:19; Jób 7:10; 10:9; 14:2; Zsolt 39:5–7; 89:48; 102:12; 144:3k.). Ezután a forró széltől elszáradó mezei virághoz hasonlítja az emberi életet (Jób 14:2; Zsolt 90:5k.; Ézs 40:6–8; 51:12). Ha meghal az ember, hamarosan elfelejtik (16b. vers). Mindez irgalomra indítja az Urat, Aki „ismeri formáltatásunkat”, tudja, milyen gyengék vagyunk. A 14. vers második felében levő „emlékezik rá” szó intransitiv igéből képzett passiv participium, mely tartós tulajdonságot fejez ki (egyébként az intransitiv igéknek nincs passivuma). Az Úr hűsége időben is végtelen (17. vers). Bízhatnak benne az „istenfélők”, „szövetségének megtartói”, akik „emlékeznek rendelkezéseire, hogy teljesítsék azokat”. A gyülekezetről van itt szó, azokról, akik hittel és engedelmességgel felelnek a kegyelemre.

Zsolt. 103,19–22. vers.

A zsoltár zárórésze a mennyei lényeket szólítja fel az Úr magasztalására. Az Úr trónja a mennyben van (1Kir 22:19; Zsolt 11:4; 29:10; 47:8; 93:2; Ézs 66:1; Mt 5:34). Mint örök királynak, udvartartása is van: mennyei lények sokasága veszi körül (Jób 1–2; Ézs 6; Zsolt 148). Ezek az Ő követei (angyalai), akik emberfeletti erővel hajtják végre az Ő szavát; hiszen hallják Igéjét. A „hallani” szóban benne van az engedelmesség is. Mennyei seregek állnak a Seregek Ura rendelkezésére (Gen 32:2k.; Józs 5:13–15; Bír 5:20; 2Kir 6:17; Mt 26:53). Csak szolgákként teljesítik akaratát. De nemcsak a mennyei lényeket szólítja fel a zsoltáríró az Úr dicséretére, hanem az egész teremtett világot, hiszen az egész világ Isten uralma alá tartozik. Végül a zsoltár visszakanyarodik kiindulópontjához: a zsoltáríró maga is bekapcsolódik Isten magasztalásába.

Na megjött várva-várt Ctrl+C/Ctrl+V Úr a 40%-ával...

Ha tudsz angolul, sok érdekeset összeolvashatsz erről:

[link]

[link]

A legérdekesebb, hogy nagyon hasonlít ahhoz az Aton-himnuszhoz, amelyet Ehnaton írt. Az ő általa alapított vallásban csak a napistenhez imádkoztak, így ez volt a vallás történelmének első monoteizmusa.