Jehova tanúi, van más olyan felekezet ami közel van az általatok vallott igazsághoz?
Ha abból indulunk ki hogy ti vagytok az igaz keresztények, és hogy egy ilyen ember nem az ellentéteket nézi a viszályszítás helyett hanem azt ami közös, a békességért s a megértésért. Elsősorban személyes véleményekre vagyok kíváncsi.
ui: Mivel mostanság megszaporodtak a tanúkkal kapcsolatos kérdések, melyek tartalmai frusztrálhattak egyes Tanúkat így közlöm hogy nem provokatív célból tettem fel ezt a kérdést.
Kedves kérdezö,
Sok ismerösöm van, akiket azzal fenyegettek az orvosok, hogy meghal, ha elutasítja a vért. Egyik sem halt meg.
Akik ellenben nagyon súlyos betegségekben szenvednek, hiába tesznek velük bármit is, mert úgyis meghalnak.
Ha vért adtak neki, azt mondják: mindent megtettünk még vért is adtuk/ még sem segített
Ha visszautasította a vért, azt mondják: ahá azért mert visszautasította a vért. Ha pedig beleköt a média, az emberek mindent elhisznek.
Egyik fiatal kolleganöm szörnyü tragédiát élt át /pardon belehalt/. A babája meghalt benne, ö kb. egy hónapig feküdt a kórházban. Rengeteg vért kapott....szegény meghalt. :(
Nem lehetett rajta segíteni. Mi nem mondjuk az embereknek, hogy mit tegyenek. A saját és gyermekeik élete felett határoznak.
Mi hiszünk a szép jövöben. Hisszük az Isten királysága, mely nem sokára átveszi a Föld felett a hatalmat, hogy akkor tartósan meg lesz gyógyítva az emberiség.
Ma még ha kigyógyítanak is, akkor is beteges, rövid az élet. Egyik ismerösöm sikeres szívmütéten ment át. Végre élhette volna nyugodtan az életét. Kb. 3 év után olyan agresszív rákbetegséget kapott, hogy rövid idön belül elment.....sajnos
Vidiripi
grkaty!
"Mi nem mondjuk az embereknek, hogy mit tegyenek. A saját és gyermekeik élete felett határoznak."
Na az ilyen kijelentések háborítanak fel de nagyon.
Ez egy hazugság!
Ki határozta meg azt hogy el lehet fogadni a vérfrakciókat?
Mert hogy nem a tanúk saját maguktól az egyszer biztos hanem egy központi irányítás döntött róla. Mivel ha nem így lenne akkor most ki kell közösíteni vagy nem kell illetve ki lehet vagy nem lehet kiközösíteni valakit.
De igen is megmondjátok. Nem konkrétan te mondod meg te csak átadod a követendő iránymutatást. De van aki megmondja! S ha valaki nem tartja be mert ugye olyan is lehet annak következményei vannak. De azt igen is a vezetők határozták meg hogy a vér egyes elemeit el lehet fogadni. S ezzel kapcsolatban írott anyag is van amit tanulmányozni lehet és az Őrtorony adta ki!
De mindettől függetlenül én magam is kiváló dolognak tartom a vér nélküli sebészetet. Tehát a felháborodásom nem ez irányú!
Kedves Vidripi, te vagy az elöttem iró?
Igazán azt teszel, amit akarsz a saját és gyermekeid életével. Isten és az ország /ahol élsz/ törvénye szerint Te vagy érte a felelös.
Vidiripi
"Igazán azt teszel, amit akarsz a saját és gyermekeid életével. Isten és az ország /ahol élsz/ törvénye szerint Te vagy érte a felelös."
Ó hát persze! Csak azért ez nem ennyire egyszerű! Egy Jehova tanúja mondta el nekem hogy amikor börtönben volt akkor voltak vele olyanok is a börtönben akik szintén a hitük/vallásuk miatt voltak ott s a konkrét ok az volt hogy megtagadták a katonai szolgálatot.
Ezek a nem tanúk a hitük miatt tagadták meg és nem azért mert ha vállalták volna akkor a gyülekezetük az kiközösítette volna őket.
Esetükben a gyanú nem merült fel hogy azért tették volna mert féltek attól hogy ez miatt az egész családjuk és a gyülekezetük ellenük fordulna ha nem tagadnák meg a katonai szolgálatot. S ezt nem tanították nekik hanem saját Biblia által kiiskolázott lelkiismeretükre és hitükre támaszkodva tették meg ezt a dolgot.
Na ezt jelenti azt hogy szabad akaratukból mert az egyetlen ami hatással volt rájuk az Isten igéje s az alapján döntöttek úgy ahogyan. S erre egy Jehova tanúja a tanú!
Persze követhették más emberek példáját is de semmi kép sem egy központosított irányítás hatására miatt döntöttek így.
Vidripi, újra hangsúlyozom neked. Saját magadért és gyermekeidért felelsz Isten és ember elött.
Te nem leszel megítélve a másikért, a másik nem lesz megítélve a te érted, sem a te nézeted szerint. Így van.
Vidiripi
"Vidripi, újra hangsúlyozom neked. Saját magadért és gyermekeidért felelsz Isten és ember elött."
Én meg azt hangsúlyozom hogy nem az ítélkezésről van szó. Hanem arról a kijelentésedről hogy "ti" nem mondjátok az embereknek mit tegyenek.
Én ezt tartom valótlannak. S ezért írtam amit írtam. Ennyi!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!