A hívő emberek hogyan vélekednek erről?
Tegyük fel, hogy valaki beteg,-legyen egy kisgyerek, hogy drámaian értékeljük-halálos beteg, (daganat, rák stb.) A lényeg, hogy olyan beteg amiről ő nem tehet.
Ha olyan dolgokkal lehetne csak megmenteni, amit tilt a Biblia (itt van pl a vérátömlesztés, és szerintem van még ilyen dolog) Akkor mit mondunk?
Azt, hogy Isten akarta így és hagyjuk, hogy meghalljon, mert tiltja a Biblia.
Vagy Isten azt akarja, hogy imádkozzunk érte és akkor majd segíti a felépülését.
Vagy az is lehet, hogy Isten szava ellen teszünk és ellentmondunk neki ezzel?
Az orvostudomány akkor, amikor a Biblia történeteiben szereplő emberek éltek, nem állt olyan szinten, hogy szervátültetést végezhessenek el, elképzelhető, hogy ennek ellenére végeztek, de nem olyan biztonsággal és technikákkal, mint ma, legfeljebb az ókori legendák utalhatnak arra, hogy lehetett ilyen, de nem nevezték meg így. Valószínűleg ez is oka annak, hogy konkrétan se erről se a vérátömlesztésről nincs benne szó szerint ebben a ma ismert formában.
Ezt most idézem:
Az első vérátömlesztést 1667-ben végezte Angliában R. Lowler. A sikertelenségek és a halálos szövődmények miatt 150 éven keresztül törvény tiltotta a vérátömlesztést egészen addig, míg 1818-ban P. Scheel hét esetben szövődmény nélkül végzett vérátömlesztést, pedig csak a század elején 1901-ben fedezte fel Landsteiner a vércsoportokat, s ezután már biztonságosan lehetett vért adni a rászorulóknak. A szervátültetés gondolata a múlt század második felében felmerült, de technikai akadálya volt az, hogy az érvarratot biztonságosan elvégezni nem tudták. Ullmann Imre (1861-1937) 1902-ben végrehajtotta az első sikeres veseátültetést kutyán, de érvarratot még nem alkalmazott.
És így tovább... Szóval ha figyeled a dátumokat, ezek egyike se Biblia korabeli.
Akik nagyon ellene vannak, azok ahogy korábban már említették, Jehova tanúi.
A Bibliában én még sosem olvastam ilyet!
A szektáknál van olyan,aki ezt vallja, amit leírtál. Bármit megtehetsz, ami a beteg javára szolgál. Kivéve az abortusz és az eutanázia (kegyes halál).
Ima, legjobb orvosok felkeresése, tartani benne a lelket, reménykedni, nem feladni
Dávidot a Biblia minden emberi gyarlósága ellenére, mint Isten által szeretett, az Ő útján járó embert emlegeti. Vedd semmibe azt amit a Biblia tanít, de ne ferdítsd el azt, amit tanít. Én igyekszem ugyan ezt tenni az evolúciós elméleteddel, én ugyan hazugságnak tartom, hogy ezen az úton jött létre, alakult ki az ember, de elferdíteni nem kívánom azt, ami belőle tény.
A Jézusba vetett hit reményt ad.
Bocsánat az evolúciót vallóktól, most látom, a válaszoló, aki magát Dávidnál különbnek tartja, Isten létét nem tagadja, valószínűbb hogy inkább jehova tanuja. De akkor meg Dávid zsoltárait, amelyek a zsoltárok többségét adja, dobja ki a Bibliából!
A Jézusba vetett hit reményt ad.
A vér fogyasztása és a vérátömlesztés
Jehova Tanúi nem csak a vér élvezetét kerülik (például a véreshurkát), hanem a vérátömlesztést is — akár életveszélyes helyzetekben. Konkrét esetben ez odáig mehet, hogy inkább hagynának meghalni egy embert, aki vérátömlesztéssel megmenthető lenne, mint hogy a véleményük szerint „bűnös" és „szellemileg tisztátalanná tévő" idegen vér átvitelével kiragadják a halálból (az Őrtorony Társulat a saját vér alkalmazását is elutasítja, így K-D. Papé a szerzőnek 1996. február 15-én írott levelében). Jehova Tanúi szükség esetére írásos „meghatalmazást" hordanak maguknál:
AZ ORVOS FIGYELMÉBE
(aláírt dokumentum a belső részben)
VÉR NÉLKÜL
AZ ORVOS FIGYELMÉBE: NYILATKOZAT
ORVOSI ELLÁTÁSSAL KAPCSOLATBAN
FELMENTÉS
Én, ….., ezzel az előzetes nyilatkozatta] határozott óhajomat akarom kifejezni. Az itt megadott kérésem szilárd döntésemet tükrözi. Kérem, hogy semmilyen körülmények között ne adjanak vérátömlesztést (teljes vért, vörösvértesteket, fehérvérsejteket, vérlemezkéket vagy vérplazmát) még akkor sem, ha az orvosok azt szükségesnek látják az életem vagy az egészségem megóvása érdekében. Viszont elfogadok vért nem tartalmazó térfogatpótlókat (úgymint dextránt, só- illetve Ringer-laktát oldatokat, Gelifundol vagy Hydroxyetilkeményítő) és egyéb vér nélküli gyógykezelést. Ez a törvényes direktíva azon jogom gyakorlását képezi, hogy elfogadjak vagy visszautasítsak orvosi kezelést mélyen gyökerező értékítéletem és meggyőződésem szerint. Jehova Tanúja vagyok, és ezt a direktívát a bibliai parancs iránti engedelmességből adom, amely így szól: „Tartózkodjatok a vértől" (Cselekedetek 15:28, 29). Ez a megingathatatlan vallásos álláspontom év óta. Éves vagyok. Azt is tudom, hogy a vérátömlesztés különféle veszélyekkel jár. Ezért elhatároztam, hogy elkerülöm az ilyen veszélyeket és inkább vállalok minden olyan kockázatot, amely úgy tűnik, velejárója annak, hogy az alternatív, vér nélküli gyógykezelést választottam. Felmentem az orvosokat, aneszteziológusokat, kórházakat és azok személyzetét minden felelősség alól, amely szakavatott kezelésük ellenére a vér elutasításából eredő károsodásommal kapcsolatos. Felhatalmazom a túloldalon megnevezett személyt (személyeket), hogy gondoskodjon arról: jelen döntésemet tartsák be, és válaszoljon (válaszoljanak) minden olyan kérdésre, amely a vér részemről történő teljes elutasításával kapcsolatos.
Az ilyen vallási meggyőződések az önrendelkezési jogra hivatkozva konkrét esetekben lelkiismereti konfliktusokba taszíthatnak orvosokat és ápolókat. Az a kérdésük, hogy a vallásos meggyőződésnek vagy a beteg életének van-e elsőbbsége, és hogy ilyen esetben előírhatják-e a kezelést (vagy inkább nem kezelést). A bécsi Orvosi Antropológiai és Bioetikai Intézet foglalkozott a „Jehova tanúja mint páciens" problémáival, és rámutatott az egyértelmű döntés nehézségeire. Enrique H. Prat, az intézet vezetője két lehetőséget vesz számításba: „...etikai szempontból vészhelyzetben éppen az operáció alatt kétféle magatartás elfogadható: egyszer az orvosé, aki "bebiztosította magát” a műtét előtt, vagyis, hogy a páciens tudja, mire hagyatkozik, és ezért a szomorú végkifejletig vérkonzervek nélkül következetesen elvégzi a műtétet. De éppenséggel annak az orvosnak a magatartását is méltányolni kell etikailag, aki - vészhelyzetben magára hagyva - vérkonzervek adása mellett dönt, mégpedig abból a mély antropológiai meggyőződésből, hogy a beteg a különben feltartóztathatatlan vég előtt csak engedélyezné a vérkonzervek felhasználását" (Imago Hominis n/Nr 1,1995, 66. o.). Az ilyen etikai megfontolásoktól eltekintve még mélyebb és gyakorlatibb kérdést kell feltennünk: Egyáltalán hogyan jutnak Jehova Tanúi erre a meggyőződésre? Az indoklásul felhozott igehelyek pedig valóban így értendők? Nézeteik jó összefoglalását nyújtja a „vér" szócikk az Őrtorony Társulat lexikonában. Ebből idézem a legfontosabb állításokat: „Mivel a vér szoros kapcsolatban van az életfunkciókkal, Isten igéje, a Biblia azt mondja, hogy a lélek az életben van... Az élet szent. Ezért a vér, amelyben az élet lakik, szent, és nem szabad visszaélni vele. Jehova Noénak, minden élő ember ősatyjának az özönvíz után megengedte a húsevést is, de szigorúan megtiltotta neki a vér élvezetét. Ugyanakkor megparancsolta neki, hogy tisztelje embertársainak életét (a vért) (lMóz 9:3-6)... Egyes régi pogány népeknél szokásban volt az állatvér ivása, és némely népek harcosai megitták a legyőzött ellenség vérét, mert azt hitték, hogy ezzel a magukévá teszik azok bátorságát és erejét is. A kannibalizmushoz hasonlóan vallásos jelentőséget is tulajdonítottak ennek a cselekménynek... Jehova azt kívánta, hogy Izrael mindennel, ami a vérrel kapcsolatos, a legnagyobb óvatosságot tanúsítsa. Egy nő a menstruáció alatt 'tisztátalannak' számított... A mózesi törvény alatt a vérnek csak egy jogszerű használata volt: áldozati célokra. Az első század keresztyén gyülekezeteinek látható vezető testülete, amelyhez az apostolok is tartoztak, a vér tekintetében a következő döntést hozta: „A szent szellem és mi magunk jónak láttuk, hogy ne vessünk rátok további terheket ezeken a szükségeseken kívül. Tartózkodjatok a bálványoknak áldozott dolgoktól, a vértől, a megfojtott állattól és a paráznaságtól. Ha ezektől gondosan megtartjátok magatokat, jól lesz dolgotok. Legyetek jó egészségben! (Cselekedetek 15:6.20.28.29; 21:25). Ez a tilalom arra a húsra is vonatkozott, amely még tartalmazta a vért ('megfojtott'). A szent szellem itt azzal a törvénnyel megegyezően működött, amelyet Isten, a Mindenható évszázadokkal a törvény szövetségének megkötése előtt adott Noénak (lMózes 9:4). Ez a törvény az egész emberiségre vonatkozik; minden korban érvényes volt, és ma is érvényes. A mózesi törvény fel lett oldva (Kolossé 2:14), az azt megelőző törvény azonban mégsem lett érvénytelen. Ez az évszázadokkal korábban kiadott törvény csupán fel lett véve a mózesi törvénybe, közelebbről meghatározva" (Segítség a Biblia megértéséhez, 212kk). Az Őrtorony Társulatnak ez az érvelése - meg kell állapítanunk -, valami helyeset tartalmaz, mégis hamis következtetésekhez vezet. Hogy miért, azt az alábbiakban próbálom indokolni: Mindenekelőtt igaz, hogy a vér az Ó- és az Újszövetség irataiban, de a világ sok vallásának könyveiben és szertartásaiban is fontos helyet foglal el. A vér az antik kultúrák, így Izrael számára is különösen szent elem. „Mivel az ember és az állat elvérezhet, a vérben éppen az élet anyagát látják; a lélek (nefes), amely az állatokat is élőlénnyé teszi, a vérben lakik (lMóz 9,4; 3Móz 17,11; 5Móz 12,23)". A vallások és a kultuszok sokszor egymásnak ellentmondó képzetekkel társítják: szellemek hordozója vagy megvéd a démonoktól, tisztátalanná tesz vagy megtisztít, árt vagy használ. Mivel Izrael pogány környezetében a vér élvezete (állat- és embervér ivása) elterjedt és mágikus elképzelésekkel kapcsolatos volt (vagyis az illető állat vagy ember életerejét akarták megszerezni), az ilyen praktikák utálatosak voltak Isten és az ő népe számára: „A vér élvezete szigorúan tilos (lMóz 9,4; 3Móz 3,17; 7,26; 17,10-14; 19,26; 5Móz 12.16.23; 15,23; vö. lSám 14,32-34; Ez 33,25)", sőt halálbüntetés jár érte (3Móz 7,27; 17,10- 14). A zsidók ezért mindmáig betartják a szigorú levágási előírásokat, amelyek az állat kivéreztetését biztosítják. „A korai keresztyénség - zsidó anyavallása nyomán - osztozik a vér fogyasztásának és a vérontásnak utálatában. „Mivel a zsidókeresztyének számára magától értetődő a félelem a pogányok által élvezett, le nem vágott húsban lévő vértől", az apostoli döntés (Csel 15,20.29; 21,25) szabályozza „a pogánykeresztyének által követelt engedményeket a ki nem véreztetett hús zsidókeresztyén elutasításával szemben". A négy követelményből három a vér elutasításával kapcsolatos: „Tartózkodjatok a bálványáldozati hústól, a megfojtott, azaz le nem vágott állattól és a vér(fogyasztás) tól!" (Theologische Realenzyklopadie [=Teológiai reállexikon] IV/1980, 729kk). Theodor Zahn is rámutat Cselekedetek 15 nyomán a zsidó- és pogánykeresztyének együttélése érdekében tett engedményekre: „Nem a mózesi törvényt kell... a pogánykeresztyén gyülekezetekre rákényszeríteni, hanem valami egészen mást, azaz a tartózkodást kell ajánlani nekik a Jakab megítélése szerint részben veszélyes, részben visszataszító dolgoktól... A kettős formában, egy általános (haima) és egy különleges (pniktou) kifejezett óvásnak az állati vér élvezetétől nem volt közvetlen kapcsolata a keresztyén hittel és a keresztyén erkölcsi tanítással abban a formában, ahogyan Jézus hirdette. Sokkal inkább a zsidókeresztyének örökölt és a mózesi törvény által beléjük nevelt utálatával a vér mindenfajta élvezetétől, mivel azt pogány erkölcstelenségnek tartották" (Zahn 1919, 53 lk). Felmerül tehát a kérdés e vallástörténeti háttér nyomán: A Jehova Tanúi által manapság kárhoztatott véreshurkaevés valóban megfelel-e a „pogány erkölcstelenségnek"? Konkrétan: aki ma ilyen húsárut eszik, az az életerő átköltözését várja-e, ahogyan a pogányok rituális vérfogyasztása (vagy mai sátánista közösségek) esetében volt és van? Vagy van-e olyan, aki vérátömlesztés esetén hasonlóval számolna? Úgy látom, hogy ma csak nagyon-nagyon keveseknek jutnak eszébe ilyen gondolatok. Ha pedig a vér fogyasztásával kapcsolatos pogánymágikus magatartás már nincs jelen, akkor mi a célja az ilyen tilalomnak? Csel 15 csak a korai keresztyén egyház helyzete alapján érthető, amely zsidó- és pogánykeresztyénekből állt, akik szembehelyezkedtek az őket körülvevő pogány-mágikus világgal. Az utálatos véres szertartások annakidején napirenden voltak. Ma már azonban (titkos sátánista kultuszoktól eltekintve) nem ez a helyzet. Az Őrtorony Társulat biblia-magyarázatára jellemző, hogy egy melléktémát (adiaforon) főtémává tesz, ami követőit a legsúlyosabb lelkiismereti konfliktusokba taszíthatja. Az Újszövetség azonban egészen másképp foglalkozik az ilyen témákkal. így például Rom 14 és lKor 8 a bálványáldozati hús evését, ami Csel 15-ben a „vérrel" és a „megfojtottál" együtt fordul elő, és maga is tartalmaz vért, az egyén lelkiismereti döntésére bízza: „Az egyik azt hisz, hogy mindent ehet, az erőtlen pedig zöldségfélét eszik. Aki eszik, ne vesse meg azt, aki nem eszik, aki pedig nem eszik, ne ítélje meg azt, aki eszik, hiszen az Isten befogadta őt.... Aki eszik, az is az Úrért eszik, hiszen hálát ad az Istennek. Aki pedig nem eszik, szintén az Úrért nem eszik, és szintén hálát ad az Istennek... Hiszen az Isten országa nem evés és ivás, hanem igazság, békesség és a Szentlélekben való öröm..." (Róm 14,2k.6.17). „...nem mindenkiben van meg ... az ismeret, sőt némelyek a bálványimádás régi szokása szerint a húst még mindig bálványáldozati húsként eszik, és lelkiismeretük, mivel erőtlen, beszennyeződik. Az étel pedig nem változtat Istenhez való viszonyunkon; ha nem eszünk, nem lesz belőle hátrányunk, és ha eszünk, abból sem lesz előnyünk" (lKor 8,7-8). Jézus maga is a bizonyos ételek miatti „ beszennyeződés " mágikus képzetei ellen fordult (bizonyosan a vér felvétele is ide tartozik), amikor ezt mondta: „"Nincs semmi, ami kívülről jutva az emberbe tisztátalanná tehetné őt; hanem ami kijön az emberből, az teszi tisztátalanná... Nem értitek, hogy ami kívülről megy be az emberbe, az nem teheti tisztátalanná, mert nem a szívébe megy, hanem a gyomrába, és az árnyékszékbe kerül?' Jézus ezzel tisztának nyilvánított minden ételt, de hozzátette: 'Ami az emberből előjön, az teszi tisztátalanná. Mert belülről, az ember szívéből jönnek elő a gonosz gondolatok, paráznaságok, lopások, gyilkosságok, házasságtörések, kapzsiságok, gonoszságok; valamint csalás, kicsapongás, irigység, istenkáromlás, gőg esztelenség. Ezek a gonoszságok mind belülről jönnek; s ezek teszik tisztátalanná az embert" (Mk 7,15.18-23). A Timóteushoz írt első levél kifejezetten figyelmeztet azokra a tévtanításokra, amelyek az ételekre vonatkozó előírásokkal árasztják el az embereket, és arról győzködik őket, hogy ilyesmin múlik az üdvösségük: „A Lélek pedig világosan megmondja, hogy az utolsó időkben némelyek elszakadnak a hittől, mert megtévesztő lelkekre és ördögi tanításokra hallgatnak; és olyanokra, akik képmutató módon hazugságot hirdetnek, akik meg vannak bélyegezve saját lelkiismeretükben. Ezek tiltják a házasságot és bizonyos ételek élvezetét, amelyeket az Isten azért teremtett, hogy hálaadással éljenek velük a hívők és az igazság ismerői. Mert az Isten minden teremtménye jó, és semmi sem elvetendő, ha hálaadással élnek vele, mert megszentelődik az Isten igéje és a könyörgés által" (lTim 4,1-5). Mindazzal, amit elmondtam, semmiképpen sem a véreshurka és hasonlók evését szeretném népszerűsíteni, csak helyére tenni a kérdést: ez az egyén lelkiismereti döntése. Akinek valami kifogása van - például az említett ószövetségi helyek vagy Csel 15 nyomán – mondjon le róla. Aki azonban megeszi az ilyesmit, annak pedig szabad tudnia,
hogy üdvössége nem ezen múlik. Fokozottan igaz ez a vérátömlesztésre. Aki megengedi, hogy idegen vért adjanak neki, nem fog elveszni. Nem kap idegen lelket más emberektől (véleményem szerint végső soron ez a mágikus gondolat áll az Őrtorony Társulat tilalmának hátterében). Semmi köze utálatos pogány szokásokhoz, hanem életmentésről van szó. Itt egyértelműen érvényes Istennek már az Ószövetségben szereplő felhívása: „Irgalmasságot akarok és nem áldozatot!" (Hós 6,6), amelyre Jézus is hivatkozik, és megerősíti (Mt 9,13; 12,7 par). Han-Jürgen Twisselmann találóan fogalmazza meg az Őrtorony Társulat gondolkodásának hibáját ezen a ponton: „Isten tilalma a vérről az élet szentségét hangsúlyozta. Az állati vér fogyasztása tehát az élet szentségének lebecsülését jelenti. Ezzel szemben a véradás és a vérátömlesztés azt tanúsítja, hogy meg tudjuk becsülni és különböztetni az élet szentségét. E két alapvetően különböző dolog azonos szintre helyezése az ember megvetésével és gonoszsággal határos" (Twisselmann 1992,59. o.).
A Biblia (legalábbis az Újszövetség) az emberi életet tartja a legfőbb értéknek. Oké, igaz, hogy a földi halálnál rosszabb, ha valaki elkárhozik, de attól még mindent meg kell tenni a beteg gyógyítása érdekében! Szükség esetén a vérátömlesztést vagy a szervátültetést is természetesen.
Vannak parancsolatok, amik között néha mérkegelni kell. Ott van pl. a Ne paráználkodj! Én férjnél vagyok, nem voltam soha mással, nem is kívánja egyetlen porcikám se, de ha olyan helyzet lenne, hogy a családom életét csak azzal menthetem meg, ha lefekszem valaki mással, gondolkodás nélkül megtenném. (Háborús helyzetben ilyen elő szokott fordulni.) Hiszem, hogy ezzel nem vétkezném Isten parancsa ellen, nem jókedvemből csinálnám.
Jézus is törvénytisztelő zsidó volt, betartotta a szombatot, ugyanakkor léleknyugalommal gyógyított akkor is, mert azt fontosabbnak tartotta. "A szombat van az emberért, nem az ember a szombatért".
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!