Mit szenléltet Jézus pékdázatában a "kecske" és a "juh", amelyeket kettéválaszt?
Szerintem elég egyértelmű. Szétválasztja azokat, akik segítenek a rászorulókon, elesett embertársaikon azoktól, akik nem segítettek soha senkin.
"És ezek elmennek az örök büntetésre, az igazak pedig az örök életre." (Mt 25,31-46).
Nekem vannak kecskéim és vannak juhaim.
A kecske lomb rágó de ugyanakkor mindent megeszik,és pontosan ez a baj vele,hogy szeret válogatni,ebből is egy kicsit abból is egy kicsit és mindenből egy kicsit,és ezért mindig keres és megy,ez az ő természete és ezt Isten adta neki!
Bibliai szempontból nézve a kecske az elégedetlen ember "másolata" és ezért lesz ketté választva a "juh meg a kecske" de ezért nem magát az állatot kell rossz helyre tenni hanem az embert aki ember létére olyan mint egy kecske. :)
De vajon kik a kecskék és kik a juhok? :)
Igazából az ottani kecskéknek feketék, míg a juhot fehérek.
Ezt is azt ábrázolja, hogy vannak bűnösök és Jézus által tisztának nyilvánítottak.
És nem aszerint fognak az ítéletre menni, hogy mit cselekedtek, hanem hogy el e fogadták Jézust, ujjá születtek e, stb.
Hiszen ha a cselekedetek által be lehetne jutni az örök életre, akkor nem lett volna/lenne szükség Jézusra.
Zitus, ezt már észrevetted: És ezek elmennek majd az örök gyötrelemre; az igazak pedig az örök életre.
Megsúgom, hogy a görögben mind két esetben ugyanazt a szót használja az örök szóra.
Tehát vagy örökké szenvednek az elítéltek, és örökké vigadnak a megszenteltek, vagy pedig egy korszakig szenvednek az elítéltek, és ugyanaddig vigadnak a megszenteltek.
"És nem aszerint fognak az ítéletre menni, hogy mit cselekedtek, hanem hogy el e fogadták Jézust..."
Ezt a hazug tanítóid mondák neked. Olvasd el figyelmesebben a példázatot, mert ott az szerepel, hogy a cselekedeteink szerint leszünk megítélve.
"És látám a halottakat, nagyokat és kicsinyeket, állani az Isten előtt; és könyvek nyittatának meg, majd egy más könyv nyittaték meg, amely az életnek könyve; és megítéltetének a halottak azokból, amik a könyvekbe voltak írva, az ő cselekedeteik szerint." Jel 20:12
Ozmium42
nevű felhasználó válasza:
"A juhot könnyű terelgetni, a kecskét lehetetlen, az ellenkező irányba megy, ha megpróbálod." - valószínüleg ezért használta Jézus ezt a szemléltetést:-)
"Keresztkérdés: miért alkotta Isten a juhot ilyenre, a kecskét pedig olyanra?" - egyszerűen ezek ilyen természetü állatok, és nincsen ezzel semmi baj. Az okot nem írtatta le Isten.
"Keresztkérdés 2: Az igazi kecskék (mint állatok) is az örök büntetésre mennek-e? :)" -mért mennének "örök büntetésre"? hiszen csak szemléltetés:-)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!