Jézus miért tartotta fontosnak a láb megmosását?

A földnek azon a részén a sivatagi homokban cipő nélkül, vagy éppen egy nyitott szandálban, papucsban járnak, tehát a láb a test legszennyezettebb része.

Annak megmosása = az alázat jele!

az alázat jele és egy cselekedet ami megmutatta hogy jelképesen is megmoshatod az embertársaid lábát azzal ha mindenkivel alázatosan bánsz és nem tartod magad nagyobbnak másoknál.

és ezzel is megmutatta hogy cselekedetek kellennek nem csak hit!

A hetednapisokat nem ismerem, de a biblia valóban ír erről.

Jézus mondta, hogy tegyük, tehát van értelme.

A miértje, hogy sok helyen mégsem teszik, az lehet, hogy ehhez kellene egy szellemi érettség.

Képzeld el például:

- odamész, hogy megmosd egy testvér lábát és elkezd rajta vihogni.

- odamész, hogy megmosd a lábát és tényleg azt hiszi csicskája vagy....folytathatnám a rossz ízű dolgokat, de nem teszem.

Ján.13.13

Ti engem így hívtok: Mester, és Uram. És jól mondjátok, mert az vagyok.

14

Azért, ha én az Úr és a Mester megmostam a ti lábaitokat, néktek is meg kell mosnotok egymás lábait.

15

Mert példát adtam néktek, hogy amiképpen én cselekedtem veletek, ti is akképpen cselekedjetek.

Az egymás felé való alázatosságról, a másik felé való szolgálatról szól az ige. Valóban kár, hogy sokan nem értik a tartalmát és csak vihognak rajta.

Muszáj kiegészíteni az eddigieket. A másik felé való alázat és szolgálat jelképezése csak az egyik része ennek a biblikus gyakorlatnak.

Van egy nagyon fontos jelentése a láb megmosásának egyszer az egyéves ünnepkör során, amiről így beszélt az Úr:

""A ki megfürödött, nincs másra szüksége, mint a lábait megmosni, különben egészen tiszta; ti is tiszták vagytok""

Vagyis, aki bemerítkezett, annak a vétkei, amikkel egész addigi életében beszennyezte magát, el vannak fedezve, nincsenek neki betudva, hanem igaznak veszi őt az Isten a Krisztus vérére tekintettel. Azonban az ilyennek is ""szüksége van"" arra, hogy a lábait megtisztítsa, azaz szimbolikusan elismerje, hogy habár örököstárs a Krisztussal és a megszentelődés útján halad, mégis újra és újra bepiszkolja magát elesésekkel - hiszen hazudunk, ha azt mondjuk, hogy nem vétkezünk - és ezeket a megbánt bűnöket is egyedül Jézus által bocsátja meg az Örökkévaló.

Az, hogy a végrehajtás a testvérek között, egymás által történik, arra is utal, hogy egymás orcáját élesítjük valóban, Isten a gyülekezetet arra is használja, hogy lecsiszolgassa rólunk a hibáinkat, hiányosságainkat.

Sia

Én is úgy tudom, ahogyan Lucifer írta.

Pál így int mindannyiunkat: „Őrizzétek meg magatokban ezt a gondolkodásmódot, amely már Krisztus Jézusban is megvolt” (Filippi 2:5)

Tehát Jézus tetteiből meg kell értenünk Krisztus gondolkodásmódját, hogy tudjuk követni.

Jézus számtalan módon bizonyította, hogy igaz, amit önmagáról mondott: „én szelíd és alázatos szívű vagyok” Máté 11:29

Jézus leckét adott nekik az alázatról. Korábban, amikor a követői azon vitatkoztak, hogy melyikük a legnagyobb, egy kisgyermeket állított közéjük, és azt mondta, hogy hasonlítsanak jobban a gyermekekhez, akikben nincs hajlam a büszkeségre, a becsvágyra, és akiket nem foglalkoztat a rang, mely a felnőtteknek oly fontos Máté 18:1–4.

Ámde a halála előtti estén észrevette, hogy az apostolainak még mindig gondot okoz a büszkeség. Ekkor egy emlékezetes leckét adott nekik. Körülkötötte magát egy törülközővel, majd a legalantasabb feladatot végezte el, azt, amelyet annak idején általában a szolgák végeztek, amikor vendég érkezett a házhoz. Jézus megmosta valamennyi apostola lábát, köztük Júdásét is, aki ekkor már azon volt, hogy elárulja őt János 13:1–11.

Jézus segített nekik, hogy megértsék az alázatosság lényegét, amikor ezt mondta: „elétek adtam a példát” (János 13:15)

Még annyi jutott eszembe, hogy szép kerek és teljes és értelmes ez a rendelése is az Istennek, mint minden más parancsa.

Két oldala van ugyanis, és mindkettő fontos, hasznos és szép.

- Az, aki mossa a lábat, alázatot és szolgálatot gyakorol.

- Az, akinek mossák a lábát, tudatosan elismeri, hogy továbbra is vétkezik, és rászorul folyamatosan az Isten kegyelmére.

Látszik ez Péter esetében is, hogy tehát mind a két félnek az értelmes, egyetértő, közös cselekedetéről van szó. Ezzel is egybekovácsol bennünket a Felkent.