A vallás tényleg azoknak való akiknek nincsenek saját gondolataik, véleményük, és a világ működését és az élet nagyobb dolgait nem tudják hova tenni (mint pl a halál) és inkább egy álomvilág mögé menekülnek?

"Hát ebben egyáltalán nem vagyok biztos. Ezen az oldalon is jobbára olyan ateistákkal találkoztam, akik ugyanazokat kántálták, amit sokan mások az utcán, a médiában, vagy bárhol a világon. Ezek volnának az önálló gondolatok?"

Nem a gondolatok voltak önállóak, hanem a döntés, hogy melyik gondolat a helyes.

Ha például én egy ateistától azt hallom, hogy a kórokozók miatt vannak a betegségek, míg egy keresztény azt mondja nekem, hogy a Sátán elküldött egy démont, hogy beleköltözzön a testembe és ő betegített meg, akkor eldönthetem, hogy melyik a helyes állítás.

Egy értelmes embernek nem kérdés, hogy melyik opciót választja a kettő közül.

"meg is vagyok keresztelve és még is 13-14 éves koromra létre tudtam hozni a saját világképemet"

Igen, létezik ilyen is.

De azért sokkal nagyobb az esélye, hogy maradsz a tanult világképben, nem?

Főleg, ha még más példa sincs előtted.

Minden vallásnak két alapvető mozzanata van: az egyik az élet utáni lét, a másik a teremtő léte.

Mindkettő egy-egy fontos dolgot testesít meg: az egyik a jövőt, a másik a múltat.

Az ember alapvetően a jelenben él, nem ismeri egy bizonyos határon túl sem a múltját, sem a jövőjét. Ezért fedi le a teremtő képe és a halál utáni lét képe e kettőt.

A teremtő feltételezése egy megnyugtató választ ad a múltra, hogy honnan jöttünk, miért vagyunk a jelenünkben. Még ha nem is bizonyíthatóan igaz, de legalább ad valami választ e kérdésre.

A halál utáni lét képe pedig egy erős érzelmi indíttatásból született meg. Melyiket könnyebb elfogadni? Azt, hogy valaki megszűnik létezni, nem létezik többé, vagy azt, hogy létezik, csak olyan útra, távolságba megy, hogy soha többé nem látjuk? Mindkettő egyenértékű végeredményben az itthon maradott számára, de mégis a tudat, hogy még élhet, és talán jobb is lehet neki, megnyugtató. Ebbe kapaszkodnak bele a különböző vallások is, mert az, hogy valaki végleg megszűnik létezni, az sokkal rosszabb tudat, mint az, hogy a mennyországba kerül vagy majd egyszer újra leszületik erre a világra.

Az ember alapvetően fél az ismeretlentől, mert nem tud mit kezdeni vele, ezért próbálja számára ismert, vagy ismertnek vélt dolgokkal betömködni az ismeretlenség hézagait. A múlt és a jövő pedig egy bizonyos határon túl az ismeretlenség homályába burkolózik a jelenben élő ember számára.

Tehát én nem mondanám, hogy fantáziátlan a vallásos, mert ahhoz azért fantázia kell, hogy az ember elképzeljen egy teremtőt és egy mennyországot/poklot, vagy reinkarnálódást, vagy hasonlókat. Sőt, a vallásosak ilyen szempontból sokkal fantáziadúsabbak, mint az ateisták, mert számukra a bizonyítható dolgok, vagyis a biztos valóság sokkal fantáziátlanabbnak tűnik, mint az elképzelt dolgok. A saját gondolatok és vélemények léte vagy nemléte pedig szerintem teljesen független attól, hogy valaki vallásos-e vagy nem, nincs összefüggés a kettő között.

Ostobaság lenne azt hinni egy autó, vagy ház láttán, hogy az csak úgy magától jött létre. Kellett hozzá tervező és aki megcsinálja. Ez a világ akkor csak úgy magától jött volna létre? A semmiből, ami csak úgy felrobbant? A semmi nem szokott felrobbanni, vagy talán te láttál már olyat?

A halál véget vet minden képzeletnek. Mit is képzelünk mi? Azt, hogy amiket megszereztünk, magunkkal visszük? Úgy élünk sajnos, mint akik tényleg azt hiszik.