Isten miért nem adott az édenkertbe még egy utolsó esélyt Àdáméknak? Ha meg tudta hogy semmi értelme, mert nem tökéletesek, akkor miért mondta, hogy"igenjók"?

Bocs, nem 8, hanem #9-nek a Bibliamagyarázatára írtam.

És örülök, hogy eljutottunk ide. Számomra a tökéletesség ennél több. A kezdeti, teremtett jóság vagy bűntelenség nem zárja ki számomra azt, hogy a teremtett dolog nem fejlődik, tökéletesedik. Ha megnézed, a jónak teremtett Éden-kertet az embernek Isten parancsára még tovább "művelnie" kellett. Vagy akár a szaporodás áldása is arról szólt, hogy a bűntelen világ még további fejlődésre volt ösztönözve. Mindez utal arra, hogy a bűntelenség, a kezdeti teremtés nem a statikus csúcs, cél, hanem egy normális alapállapot, amiből még lehet tovább fejlődni, van további célja. A teremtett állapotot kb. az ártatlan gyerekkorhoz hasonlítom én, amikor nincs bűn, viszont a képességek nem fejlődtek ki teljesen. A jóság lehet a teremtett dolgok sajátossága, hiszen jónak lettek teremtmve, de a tökéletesség a teremtmények feletti Isten tulajdonsága.

Isten pedig végtelen. Én - és sokan mások - úgy képzeljük el, hogy a Mennyben is egy örök fejlődés van, ahogy a végtelen Istent egyre jobban megismerjük. Abban a racionálisan leírhatatlan állapotban leszünk, mint amikor mindig érnek újdonságok, mindig haladunk előre (és nem gátol a haladásban a bűn), nem vagyunk sem elégedetlenek, mert újabb és újabb örömök érnek, de nem is érjük el azt az állapotot, ami után már nincs hova tovább fejlődnünk. Isten jóval gazdagabb, mint amire az ember fantáziája egyáltalán ki tud terjedni, és a kezdetben bűntelen ember sem ragadta még meg teljesen az Ő végtelenségét, tehát tudott fejlődni. Tehát nemhogy a tökéletesség azzal jár, hogy nem követsz el bűnt, hanem a tökéletesség elérése előtt már eléred azt az állapotot, amikor nem követsz el bűnt, nem választassz rosszat. Mert ha nem gátol a bűn a fejlődésben, hanem bűntelen vagy, akkro is még hová fejlődni "teljes sebességgel is" a végtelenségig.

Hasonlít ez valamelyest ahhoz is, amikor elmész az óceánhoz. Az oda vezető úton a kocsi képességeinek megfelelően a kiépített utakon vagy muszáj haladni. Többminden gátolhat, közbejöhet. Amikor viszont eléred az óceánt, ott közlekedési módot váltasz és már szabadon úszkálhatsz, amerre csak kedved tartja, az úszás mindig jó élméynt ad, de sose úszod be a teljes óceánt (ha az egy végtelen óceán lenne, de nem nyomaszt a végtelenség, mert az úszás szabadsága a domináns élmény). De ez is csak egy béna, közelítő példa. A lényeg, hoyg ha Istenről beszélünk, bizony ki kell lépnünk saját kocka kereteink közül és feltételezni, hogy saját fantáziánkon jóval túl van az azt jóval meghaladó teljes igazság.

Az ember üdvössége számomra egy olyan állapot, amely meghaladja a bukás előtti paradicsomi állapotot, és már az Egyházban számomra szorosabb az egység Isten és ember között, mint a Paradicsomban! Egyébként mi a jelentősége annak, hoyg Krisztus Isten megtestesült és megalapította az Eucharisztia/Úrvacsora/oltáriszentség szentségét? Ha megnézed egyébként, ez a szentség pont a bűnbeesés folyamatának megfordítása! A bukáskor Isten azt modnta: ne edd, mert meghalsz. Most azt modnja, aki eszi és issza ezt, annak örök élete van! Akkor az ember nem hitte, hoyg meghal, most már tudjuk, hoyg meghalunk. Akkor megrendült a bizalom Isten szavában, most hinnünk kell Isten szavában, hoyg a látott halál ellenére feltámadunk. És mindkettő kívülről, evéssel jön az emberbe: a bukás is, és Krisztus áldozatával való egyesülés is. És ugyanúgy, ahogy az Eucharisztia Szentségének van láthjató és láthatatlan dimentiója, ugyanúgy volt a bukásnak is látható és láthatatlan dimenziója is, a fának is léteznie kellett a valóságban úgy, ahogy a szentségi kenyér és bor is létezik, mert ahogy akkro a teljes ember (test és lélek) bukott el, úgy most is a teljes ember (test és lélek) szerez megváltást és áll helyre a bizalma, hite Istenben, nyílvánítja ki, hogy nem a tiltott gyümölcsből akar eni, hanem Krisztus megváltó áldozatát fogadja be, Istennel akar egyesülni az Ő parancsolatát követve. Tulajdonképpen az Eucharisztia szentsége maga a nagybetűs Második Esély!

Értem a gondolatmenetet, bár mellékesen engem személy szerint nem nagyon izgat hogy van-e fejlődés vagy nincs, lényeg, hogy ha már létezek, akkor jól érezzem magam.

Mindenesetre a fogalom tisztázásával eljutottunk oda, hogy az én meghatározásom szerint valóban tökéletesek voltak, és ez a fajta tökéletesség valóban nem zárja ki az Istennel való szembefordulást. A te meghatározásod viszont kicsit olyan, mintha beleertened azt is, hogy élete van önmagában, mert azt mondod, hogy kizárja a lázadást. Ezt a fajta tökéletességet soha senki nem fogja megkapni/elérni, ez Istenen kívül egyedül Jézus Krisztusra igaz (na meg szükségszerűen a Szent Szellemre is). Aki ugyanis rendelkezik ezzel, az definíció szerint Isten, és nem függ attól, aki létrehozta. Ez igaz Jézus Krisztusra is, más kérdés, hogy közöttük pont a változhatatlanság miatt nem jöhet létre ellenségeskedés, nem bomlik meg az egység.

Szóval értem én az örök fejlődés gondolatát, de pont ki lett mutatva, hogy éppen emiatt nem lesz egy lény soha olyan értelemben tökéletes, mint Isten.

Mellesleg az egész emberi történelem célja pont az, hogy többet ne legyen lázadás, senki ne rukkoljon elő a sátán ötletével. Nem azt választotta Isten, hogy ilyen szempontból tökéletes, lázadni képtelen lényeket teremt, hanem ezt. Elég érdekes egyébként.

Tudta isten, hogy az ember el fog bukni. Csak azt nem értem, hogy ha tudta, akkor miért nem változtatott rajta?

Gondoljatok bele: Leszakad egy villanyvezeték az utcán, mindenki tudja, hogy veszélyes megérinteni, mert könnyen megráz. Akkor mit kell tenni? Nem fogjuk meg! Erre a példára alapozva mit tett isten? Megfogta a vezetéket!

22: A nagy lelki írók (különösen a keleti keresztény egyházatyák) úgy írják le a lelki fejlődést, mint aminek három nagyobb szakasza van:

1. Praxis. Ez tulajdonképpen az átlag keresztények szintje, és sokan azt hiszik, a keresztényésg pusztán ennyi. Ez az, amikor a parancsokat, jótetteket próbálod követni, olvasod a Bibliát, prédikációkat hallgatsz, próbálsz a bűneid ellen küzdeni. Gyakorlatilag itt távolodsz el a ferde utaktól, lelki zsákutcáktól.

2. Megvilágosodás. Ez az a szint, amikor már nem élsz a bűnös szenvedélyeid rabságában, nem pusztán külső iránymutatásra szorulsz, hanem belsőleg annyira átformált Isten, hogy már önmagadból fakadnak a jótettek és már Te magad érted meg a kozmosz működését, az isteni igazságokat, az igazság és jóság birtokába jutsz az Istennel való valóságos személyesebb, közvetlenebb kapcsolattal. Ezen a szinten már mind a bűn, mind a tévedés csak ritka kivételnek számít, ez egyfajta életszentség szintje már.

3. Isten-látás. Erre a szintre már csak kevesen jutnak el. Ez Isten legközvetlenebb érzékelése, olyan szinten, amilyenre az átlag-ember fantáziája nem terjed ki. Aki eljutott ide, az hasonlóan írja le a jelenséget, mint amikor Krisztus felment 3 tanítványával a hegyre és megmutatta nekik az Ő teremtetlen isteni fényét, közvetlenül látták azt.

Nos, ha megértjük a fenti rendszert és tapasztaljuk a fenti fejlődést (nem saját fantáziánkban, hanem reálisan), akkor megértjük, milyen távlatok vannak az ember előtt és hogy mire utaltam a fentiekben is. :)