A jógagyakorlatok így is tiltottak? Miért tilos a jóga gyakorlása a Biblia, Isten, Jézus szerint?
A talajtorna nem bűn.
A jóga nem vallás, de csak vallásos környezetben van értelme. Mint pl. az imádkozás sem vallás, de vallásos környezetben van értelme.
Ha meditálsz, és egyenesen ülve fókuszálsz a mellkasod vagy a homlokod közepére az sem bűn. Felfogható úgy, hogy csak kitiisztítod a fejed. A "bűn" itt maximum az a szándék, hogy meg akarsz világosodni. Ha azt nem akarsz, akkor nincs gáz.
Pietrosol: nem gondolom, hogy a kereszténység egy fogyatékossága az, hogy a kegyelem kívülről jön. Szerintem egy nagyon fontos dolog az egyén önmegértése szempontjából az, hogy nem tudja megváltani saját magát. Nem tudja Münchausen bárókén saját hajánál fogva kirántani magát a lápból ami elnyeli.
kérdező: igen én nem rég egy pszichológustól hallottam, hogy lelki gondoknál a jóga és a keresztény ima is szokott segíteni és ami még számít, hogy ezeket biztonságosnak mondta. Abból a szempontból, hogy egy labilis valakit nem szed szét még jobban. Míg más dolgok esetleg lehetnek rossza hatással, annál aki arra hajlamos.
Hű, ezt elolvasva rá kell jönnöm hogy testnevelés órák keretében mennyi démonnak nyithattam ajtót :'D
Sírok rajtatok emberek xd nem hiszem el hogy lehet ilyen dogmatikusan élni
Ilyen marhaságokhoz ragaszkodni
Nem bírom, szakadok xdd
Ma előjött ez a kérdés egy beszélgetésen, valaki ezt az igét említette hozzá:
„Ha viszont valaki azt mondja a vendégségben: „Ezt az ételt valamilyen bálványnak, vagyis hamis istennek áldozták” — akkor ne egyetek belőle!
Miért? Hogy ne okozzatok kárt annak a hitében, aki figyelmeztetett erre. Hiszen az az ember úgy gondolhatja, hogy az ilyen ételt nem szabad megenni.
Nem arról beszélek, hogy te mit tartasz jónak, vagy rossznak, hanem arról, hogy az a másik ember rossznak tartja, ha te megeszed az ilyen ételt.
Csak emiatt mondom, hogy ne edd meg, mert egyébként nem kellene törődni vele, hogy az a másik mit gondol.
Hiszen én mindig hálát adok Istennek, amikor eszem. Ha pedig hálaadással eszem valamit, akkor ne hibáztasson érte senki! Tehát akár esztek, akár isztok, vagy bármit tesztek, mindent Isten dicsőségére tegyetek!“
Pál első levele a korinthusiakhoz 10:28-31 EFO
Nem tudom a választ talán sok minden függ a körülményektől de ez az akkori példa talán segít megérteni, hogy nem csak igen, nem hanem “az attól függ” válasz is lehetséges ilyen kérdésekre.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!