Hogyan értelmezitek ezt az igeszakaszt?

A szövegösszefüggésből kitűnik, hogy a Zsidók 9:27 elsősorban az egykori Izrael főpapjára vonatkozott, aki a kiengesztelés napján Jézus Krisztust árnyékolta elő (Zsidók 4:14, 15).

Pál a Zsidók 8. és 9. fejezetében kimutatta, hogy a mózesi törvény sok részlete a „mennyei dolgok mintaképéül és árnyékául” szolgált (Zsidók 8:5). Ez különösen igaz volt az évi engesztelésnapi áldozati eljárásokra. A főpap csak ezen a napon léphetett be a sátor legbensőbb részébe. Ezt a helyiséget, a szentek szentjét egy függöny választotta el a szentélytől, és a főpapnak a belépés előtt egy különleges tömjénnel kellett az utat oda előkészíteni. Csak ezután léphetett be a bika és a kecskebak áldozati vérével. Még ha a főpap lelkiismeretesen eleget tett is minden szigorú előírásnak, az izraelitáknak ebből származó bűneltörlése csak egy bizonyos időre szorítkozott, emiatt kellett minden évben az áldozatot megismételni.

Pál, érvelését folytatva, azt magyarázza, hogy „Krisztusunk mint főpap . . . eljött”, de halála és feltámadása után „nem kézzel csinált szentélybe . . . ment be, hanem magába a mennybe, hogy most megjelenjen értünk Isten személye előtt” (Zsidók 9:11, 12, 24). Vajon az ő áldozatát is meg kellett ismételni? Nem! Krisztus „egyszer s mindenkorra jelent meg” (Zsidók 9:25, 26; Róma 6:9). Majd Pál ezt mondta: És ahogy az embereknek az az osztályrésze, hogy egyszer s mindenkorra haljanak meg, és utána az ítélet, úgy a Krisztus is egyszer s mindenkorra áldoztatott fel, hogy sokak bűneit hordozza” (Zsidók 9:27, 28).

A szövegösszefüggésnek ezt a szempontját is figyelembe véve, megérthetjük a Tabernacle Shadows („Sátor”-könyvben) a Zsidók 9:27-hez fűzött magyarázatot: „Minden évben, amikor a főpap bement az engesztelési napon a szentek szentjébe, az élete veszélyben forgott, mert ha áldozata nem volt tökéletes, meg kellett halnia nyomban, mihelyt átlépte a szentélyt és a szentek szentjét elválasztó második függönyt. A szentek szentjébe nem fogadtatott volna el, és tökéletlen áldozatát Isten nem tekintette volna kiengesztelő értékűnek a nép bűneiért. Bármilyen mulasztás tehát életébe került volna, és mindazok elítélését eredményezte volna, akiknek bűneiért engesztelést akart szerezni. Ez volt az az ítélet, amelyre ez a vers hivatkozik, és ez az ítélet minden évben az előképes papokra Istentől érvényben volt.”

A Tabernacle Shadows („Sátor”-könyv) ezután szembeállítja mindezt Krisztus Jézussal, aki áldozati halált halt. „Ha az ő áldozata bármilyen tekintetben is, akár a legkisebb mértékben is tökéletlen lett volna, Jézus sohasem támadhatott volna fel a halálból, és az igazságos ’ítélet’ vele szemben is érvényesült volna. De a harmadnapon való feltámasztása azt bizonyította, hogy kiengesztelési áldozata tökéletes volt, és kiállta az isteni ítélet próbáját.”

A Zsidók 9:27. verse ebben a szövegösszefüggésben szemlélve, Krisztus papi szolgálatának kiválóbb voltára mutat.

Lehtséges persze a Zsidók 9:27. versére úgy utalni, hogy az az egész emberiség tapasztalatát fejezze ki általánosan. Jóllehet Ádámnak és Évának lehetősége volt a vég nélküli életre, de már ez nem állt fenn utódaik esetében. Ádám és Éva gyermekei már azután születtek, amikor szüleik vétkeztek. Ennélfogva összes tökéletlen leszármazottaik halálra (meghalásra) születtek (Róma 5:12; 6:23). Az örökölt halál csak egyszer jön minden emberre. És ez így lesz a jövőben is. Ha valaki Krisztus váltságáldozata jótéteményeiben részesült, és ha Isten ezeréves ítéletnapján egy feltámadt személy az örök pusztulásra lesz méltó, akkor halála nem Ádám bűne miatt, hanem a saját gonoszsága miatt fog bekövetkezni (Jelenések 20:13–15).

Ezzel szemben viszont azok, akik az örökölt bűn miatt korábban meghaltak, de a feltámadás után hűségeseknek bizonyulnak, az örök élet kedvező ítéletében részesülnek (Jelenések 21:3–6).

Ennek megfelelően a Zsidók 9:27. verse a szövegösszefüggés szerint Jézus főpapi szolgálatára utal, amely szembe van állítva az izraelita főpapok szolgálatával. A szöveg alkalmazható az Ádámtól örökölt halálbüntetést elviselő emberek általános tapasztalatára. De semmiképpen sem támogatja azt a bibbliaellenes predestinációs tant, mely szerint Isten Ádámot és Évát már teremtésük előtt eleve elrendelte volna a halálra.

Ezek szavak érvényesek ránk, tökéletlen emberekre.

Ez nem volt egy eredeti elhatározása Istennek, mivel Ádám és Éva örök életre lett teremtve, és ha engedelmesek maradtak volna Istenüknek, akkor mi az utódjaik is örököltük volna az örök életet, itt a Földön.

Mivel a bünt elkövették, a Róma 5:12 szerint az öröklött tökéletlenség a bün melynek vége a halál mindnyájunkra átterjedt.

Pál apostol itt a Zsidók 9 részében megmagyarázza a Krisztus váltságáldozatát.

Az Ádámtól örökölt bün miatt csak egyszer halnak meg az emberek. Mikor a Krisztus ezeréves királysága el kezdi uralmát és a jövendölések szerint pld. János 5:28,29

beindul a megjövendölt feltámadás, azok akik fel lesznek támasztva és esetleg újra a roszat fogják tenni, már nem az Ádámi halállal halnak meg, hanem egyenesen mennek az örök pusztulásba.

Szervusz

Nem úgy értelmezem, hogy Isten eleve a halát, az élet részévé tette.

Miért nem?

Mert nincsen benne sem logikam sem ésszerűség, hogy isten eleve az embert azért teremtette, hogy éljen néhány évet, azután meghaljon.

Ezt bizonyítja mindaz, amit ezzel kapcsolatban a Bibliából olvastam.

Amikor megteremtette Ádámot, Jehova figyelmeztette, hogy ne legyen engedetlen, mert az halálhoz vezet /1Móz 2:17. Később Isten óva intette az izraelitákat az olyan viselkedéstől, amely akár a korai halálukhoz is vezethet /Ezékiel 18:31. Idővel elküldte Fiát, hogy meghaljon az emberekért, s ezáltal örök életük lehessen azoknak, akik hisznek ebben a gondoskodásában /Ján 3:16, 36.

A Zsoltárok 90:10 azt írja, hogy a szokásos emberi életkor 70 vagy 80 év. Így volt ez akkor, amikor Mózes leírta ezeket a szavakat, de kezdetben másképpen volt. Vesd össze: 1Mózes 5:3–32.

A Héberek 9:27-ben ez olvasható: „az embereknek fenn van tartva, hogy egyszer s mindenkorra meghaljanak.” Ez is igaz volt a szavak leírásának időpontjában. Nem így volt azonban azt megelőzően, hogy Isten kimondta az ítéletet a bűnös Ádám felett.

T. kérdező, gondoltam, hogy az utolsó szóra akarsz kilyukadni, csak a vers fő témája nem az!

Abból az utolsó szóból viszont nem derül ki, hogy KINEK, miféle MÓDON és MIKOR történik a "halál utáni élet". Ahhoz, hogy ezt eldöntsük, a teljes Írást is meg kell vizsgálni előítéletmentesen.

Mivel NINCS az emberben semmiféle "halhatatlan lélek", mely a test halála után is tovább élne (vagyis NEM vagyunk semmilyen értelemben halhatatlanok, hanem éppen ellenkezőleg, a bűn büntetése a teljes halál, nem pedig valamifajta 'halhatatlan' életforma, pl. a 'pokol kínjai'!!), így a bibliai feltámadás reménységét adta Isten elénk. Mivel "aki meghalt, felszabadult a bűne alól" (Róma 6:7), a későbbi esetleges feltámadásakor SENKI sem fogja a halála előtti életét számon kérni.

Az ítélet majd azokra fog vonatkozni, akik Armageddon után, az 1000 éves Millennium alatt élnek, mert az 1000 év végén még lesz utolsó próba.

Kész röhej miket irkálnak,össze vissza.

Egyszerűen ,minden ember megfog halni,és megfog jelenni Jézus Krisztus itélő széke előtt.

Javaslom az előttem szólóknak ,olvassák a Bibliát,és ne csak olvasgassák...

Ugyanezt javaslom neked én is, hiszen a Biblia egyértelmű, vagyis "aki meghalt, felszabadult a bűn alól", mert a "bűn zsoldja (azaz fizetsége) a halál".

Szó sincs arról, hogy a halálunk után majd, a halálunk előtti tetteinkért fognak megítélni. Sajnos ez egy nagyon gyakori félreértés és téves tanítás.

Na akkor légy szi,írd már le mi a halál,hányféle halált ír a Biblia ,mi a feltámadás,kiktámadnak fel és mikor ,mi az élet,mi az örök élet,...nem folytatom.

Írd le a bibliai részeket,a felsorolt témákhoz,akkor talán elhiszem hogy olvasod a Bibliát.