Kik és mikor írták a keresztény Görög Iratokat? Mitől kanonikus ez a rész? Milyen bizonyíték van arra, hogy azok valóságot tartalmazzák? Mi a bizonyíték arra, hogy az apokrif iratok nem képezik a kanonikus írásokat?

én csak az Újszövetséget ismerem mint kanonikus iratokat

a kérdéseidre pedig te is nagyon jól tudod a választ, jt

Mi bizonyíték van arra,hogy a Bibliát Iten "diktálta"?

Mi bizonyíték van a vallások igaziságára?

Ha lenne bizonyíték ezekre,nem hinnénk,hanem tudnánk.De mivel nincs,így csak el lehet hinni..bizonyíték nincs.

egyébként azért nem válaszolsz a 2. kérdéseire, mert ezekre nem tér ki a Hogyan érveljünk... ?

pedig egy hívőnek ezekre illene tudni válaszolni

a keresztényeket nem, csak a jt-t

a 2 nem ugyanaz

Szia!

A "keresztény görög iratok" egy Jehova tanúi elnevezés az Újszövetségre. Nagyon félrevezető, mert nagyon sok olyan keresztény görög irat van, ami hasznos, ám nem került bele a kánonba. Azokat, amelyek kanonizáció folyamán megvizsgálásra kerültek, négy csoportba oszthatjuk. Az első két csoport a Homologoumena és az Antilegomena csoport, melyek az Újszövetséget alkotják.

Az Újszövetséget 8 ember írta: Máté, Márk, Lukács, János, Pál, Jakab, Péter és Júdás. Az iratok mind az első században születtek.

A Homologoumena csoportba azok az iratok tartoznak, amelyeket egyhangúlag, azonnal mindenki kanonikusnak fogadott el. (Az elnevezés a "homologeo" igéből származik, amelynek jelentése: egyetérteni.) Az antilegomena csoportba az a néhány ó- és újszövetségi irat tartozik, amelyeket szintén sokan és azonnal elismertek, egyesek azonban később kétségbe vonták a kanonikusságukat. (Az elnevezés az "antilego" igéből származik, amelynek jelentése: ellentmondani.) Ezek az ellenvetések, melyekről bebizonyosodott, hogy félreértésen, illetve meg nem értésen alapultak, nem rendítették meg e könyvek kánoni tekintélyét.

Ide tartoznak: Zsidókhoz (héberekhez) írt levél, Jakab levele, Péter 2. levele, János 2. és 3. levele, Júdás levele és Jelenések könyve.

Amit te apokrifnak tekintesz az a valóságban két csoport: A pszeudoepigráf iratok csoportja, melybe azok írások tartoznak, amelyeket egyöntetűen mindenki elvetett, mint a prófétai, apostoli iratok utánzásával próbálkozó hamisítványokat. (A "pseudoepigrafo" kifejezés jelentése: álírások, hamisítványok.) és az apokrif iratok csoportja, melybe azok az iratok tartoznak, amelyeket általánosan nem fogadtak el kanonikusnak, egyesek vagy egyes zsinatok azonban igen. (Az "apokripha" görög kifejezés jelentése: elrejtett. Arra utal, hogy ezeket az iratokat nem volt szabad olvasni a zsinagóga, illetve a keresztény gyülekezet istentiszteletein.)

Vita tehát csak az antilegomena csoportba tartozó kanonikus iratok és az apokrifok csoportjába tartozó nem kanonikus iratok körül volt.

Egy irat kanonikussága az alábbi ismérvek alapján vizsgálható meg:

a) Isten szava tekintélyével szól-e?

b) Prófétikus irat-e, Isten "szent embere", próféta írta-e?

c) Összhangban van-e a tartalma a többi kanonikus iratéval? (Az igazat mondja-e Istenről, az emberről stb.)

d) Az Isten Igéjére jellemző életátformáló erő megnyilatkozik-e általa?

e) Isten népe elfogadta-e? (Belefoglalták-e korábban a kánonba, olvasták-e és használták-e?)

Az Újszövetség esetében az egyes iratok általános elterjedése, illetve ismertté válása is szükséges volt a kánon lezárulásához. Az újszövetségi iratok néhány évtized alatt keletkeztek, mégis bizonyos időt vett igénybe az újszövetségi kánon kialakulása. Nem azért történt ez, mert sokáig tartott a vita az egyes iratokról, hanem mivel a keresztény egyház már az I. században az egész Római Birodalomra kiterjedt, időbe telt, míg az összes irat mindenütt - Keleten és Nyugaton egyaránt - általánosan ismertté lett. A szent iratok széles körű megismerése istentiszteleti felolvasás által történt. (Vö. Jel. 1:3: "Boldog, aki olvassa, és akik hallgatják e prófétálás beszédeit".

Maga az Újszövetség dokumentálja első helyen, hogy a bennefoglalt iratokat is igen korán kezdték gyűjteni. Lk. 1:1-4 tanúsága szerint az evangélium írása idején már számos, Jézus életét és tanításait megörökítő írás volt ismert. Lásd még: II.Pt. 3:15-16, Jud. 17-18, I.Tim. 5:18, stb.

A II-IV. századi egyházatyák, Papias, Polycarpus, Ignatius, Justinus Martyr, Ireneus idéznek különböző újszövetségi iratokból "ezt mondja az Úr", "meg van írva", "ezt mondja az Írás" formulával. A legkorábbi, legfontosabb tanú pedig a Didaché című irat, amely szintén így idéz. A II. század közepén Marcion gnosztikus eretnek tanító megállapította a maga kánonát, amelybe az evangéliumok közül csak Lukács evangéliumát (átalakításokkal), az apostoli levelek közül pedig csak Pál tíz levelét foglalta bele. Ez az ellenkánon mutatja, hogy a szent iratok gyűjteményének fogalma ekkor már létezett a keresztény gyülekezetekben.

Az ún. Muratori kánonjegyzék i. sz. 170 körül keletkezett, latin nyelvű, töredékes irat. 22 újszövetségi iratot sorol fel, és rövid megjegyzéseket tesz az egyes iratokkal kapcsolatos adatokról a kanonikusság szempontjából. Szerzője ismeretlen.

A régi szír és latin fordítások, amelyek a II. század végén keletkeztek, 22 illetve 23 iratot tartalmaznak az Újszövetség 27 iratából.

Az i. sz. 206-ból való Codex Barococcio [egy elírás miatt magyar nyelvterületen Codex Baroccio néven is ismert], amely "A 60 könyv" címet viseli, az Ó- és Újszövetség 66 iratából 64-et tartalmaz, csak Eszter könyve és Jelenések könyve hiányzik belőle.

Az egyháztörténetíró Euszebiosz (i. sz. 340 körül) az Újszövetség valamennyi iratát felsorolja, de megemlíti, hogy hat könyvvel kapcsolatban egyesek ellenvetéseket támasztanak.

Végül Athanasius püspök 367-ben kelt 39. számú húsvéti levelében felsorolja mind a 27 újszövetségi iratot, mint amelyeket kizárólagosan szabad használni az istentiszteleteken és az egyházi életben. Athanasiusnak ez a levele az újszövetségi kánon kialakulásának és lezárulásának dokumentuma.

Forrás: Bevezetés a Biblia tanulmányozásába című teológiai tankönyv.

Üdv. Péter