A Pápa elismerte, hogy tévedtek évszázadokon át?
A Pápa elismerte az Evolúciót és az ősrobbanást!
"Az evolúció és az ősrobbanás elméletei valósak, és Isten nem egy „varázsló varázspálcával” Ferenc Pápa
Ez azt is jelenti, hogy a Pápa is hivatalosan is a majmoktól származik!
Miért próbálod egy szerencsétlen marhaságait kivetíteni több százmillió emberre? Én például még sosem hallottam Hovindról és a rózsaszín dínóiról és az összes többi értelmes emberrel együtt nem hiszem el ezeket. Egyszerűen nem értem, hogy miért kell mindenért a másikat támadni, tehát ha a pápa kijelent valamit, amit az egyház sosem próbált cáfolni, akkor gúnyolódni kell, de ha az ellenkezőjét tette volna, akkor azért menne a gúnyolódás.
Azt is fel lehetne fogni végre, hogy a hit és a természettudományok két teljesen különböző témakör, a vallás sokkal inkább egy filozófiai-pszichológiai véleményrendszer, mint természettudományos állásfoglalás. Ennél fogva vannak keresztyének, akik hisznek az ősrobbanásban, ahogy ateisták is vannak, akik tagadják annak a létezését.
Sajnos az offenzív és tudatlan ateisták ugyanannyira károsak, mint az offenzív és tudatlan hívők. Egy embert nem a hite határoz meg, hanem a viselkedése. A viselkedését befolyásolhatja a hit, az már az illető saját szellemi képességeitől függ, hogy ez pozitív, vagy negatív irányba történik-e, illetve milyen mértékben.
Ha nem lenne keresztyénség, akkor is léteznének azok az emberek, akiket most vallási fanatikusokként ismerünk, ugyanúgy találnának valamit, amibe kapaszkodhatnak saját széteső világaikban, amit beteg személyiségükre és vágyaikra idomíthatnak.
Kedves kerdezo, most pontosan nem is tudom, mire gondolsz.
Most akkor az evolucio ellen, vagy mellett vagy?
A kerdesedbol itelve - ellene vagy.
Na most Kent Hovind szinten evolucioellenes.
Akkor miert akarod lejaratni a szemelyet?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!