Az élet fája és a tudás fája szimbolikus dolog, amit jelképesen kell értelmezni, vagy valós fa, aminek a gyümölcsét ették?

mivel a biblia azt írja hogy Éva evett a fa gyümölcséből, ezért szó szerinti fáról volt szó.

És előzőleg Isten mondta hogy a kert közepén lévő fából ne egyenek, szóval egy látható fizikai fának kellett lennie.

" Az asszony pedig látta, hogy a fa termése evésre jó, olyan, ami vonzó a szemnek, igen, a fa ránézésre kívánatos volt"

a valóságos volt ahogy maga a gyümölcs is, bár az alma egy sima alma volt mégis a "tudás" volt. a tudást jelképezte a valós alma.

"Így hát szakított a gyümölcséből, és evett belőle. Majd adott belőle a férjének is, amikor az vele volt, és ő is evett"

tehát egy valós kézzelfogható gyümölcsről van szó, és fáról.

Tudást nem gondolnám, hogy vétek, ha valaki magához veszi. Sokkal inkább bűn valakit eltiltani a tudástól.

Egyébként a szimbolikusságról annyit, hogy vagy komolyan kell venni mindent, szó szerint a Bibliát, vagy mindent képletesnek, szimbolikusnak, meg nem történtnek venni.

Első esetben a teljes világ 6 ezer éves és 6 nap alatt meg lett minden.

Második esetben pedig Jézus története nem valós történelmi esemény, csupán szimbolikus, mint az angyalok, az ördög és isten is csak képletesen értendő.

Lehet a közép utat is választani, hogy mindenki maga dönti el, hogy mi volt valós mi a szimbolikus, de ez esetben mindenki másképp értelmezi, tehát ennek az igazsághoz sok köze nem lehet.

T. Kerdezo!

A fa termeszetesen szo szerinti fa volt. Viszont nem volt semmi kulonleges tulajdonsaga. Ugyan olyan volt mint barmelyik fa a kertben. Isten arra volt kivancsi, hogy Adam es Eva betartjak-e a parancsat. Isten bizalmat elolegezett meg felejuk. Ha betartjak Isten parancsat, azzal kimutathattak volna a szeretetuket es a halajukat a teremtojuk fele. Sajnos nem igy tortent.

Mivel megszegtek Isten torvenyet, a bun rabszolgai lettek, elveszitettek a tokeletesseguket, es Satan uralma ala kerultek. Udv: Judit!

Szia!

Ezek a fák közönséges fák voltak. A jó és rossz tudása tapasztalati ismeret. Ugyanez igaz az élet fájára is. Nem a gyümölcsében volt valami elixír, hanem az Istennek való engedelmesség az élet záloga. Isten adja az életet.

Az ember a bűneset előtt csak a jót ismerte a rosszat nem.

Gyakran felmerül a kérdés, hogy miért engedte meg Isten a rossz választásának lehetőségét. Hiszen ennek híján - állítják - máig is a kezdeti tökéletesség jellemezhetné bolygónkat és az emberi életet. Az első látásra tetszetős felvetés gyengéje az, hogy az élet lényegétől, a választás, a személyes döntés és erkölcsi felelősséghordozás képességétől fosztana meg bennünket, tehát éppen attól, ami Isten minden más földi teremtményétől megkülönbözteti az embert. Nem elsősorban az értelmi és alkotóképességünk avat bennünket magasabb rendű lénnyé - hiszen ebben meglehetősen különbözünk egymástól - hanem sokkal inkább az, hogy adottságainktól függetlenül mindnyájan felelősséggel tartozunk azért, amit mondunk, és amit teszünk. Ezért nem vonhatta meg tőlünk Isten a választás jogát, hiszen azzal mintegy erkölcsi automatákká alacsonyított volna bennünket. Az így meghagyott szabadság, a rossz választásának puszta lehetősége, nem jelentette ugyanakkor, hogy a bukásnak szükségszerűen be is kellett következnie. Az alábbi a szempontok alapján elvárható lett volna, hogy az első emberpár bizalmatlanul fogadja a kísértést, és hűséges maradjon Istenhez.

Egyrészt Isten korlátozta a megkísérthetőség mértékét azáltal, hogy egyetlen pontra, egyetlen fára vonatkozott a tilalom. (Gondoljunk csak bele, mennyivel könnyebb lenne ellenállni a rossz késztetéseknek, ha bennünket is csak egy bizonyos helyen, egyetlen vonatkozásban érhetnének, ahogyan egykor Ádámot és Évát!) Másrészt Isten figyelmeztette az emberpárt, hogy létezik ellenség (nemcsak a kert megmunkálását, hanem "őrzés"-ét is rájuk bízta), és azt is tudtukra adta, hogy milyen következményekkel jár az esetleges engedetlenség. Teremtőjükhöz fűződő kapcsolatuk hátterén elvárható lett volna, hogy a "beszélő kígyó", mint természetellenes jelenség óvatosságra intse őket, különösen a kapott figyelmeztetés ismeretében. Mindenekelőtt annak kellett volna gyanút ébresztenie bennük, hogy a furcsa kígyó állítása ellentétesnek bizonyult Teremtőjükével, akit ismertek, és akinek mindent köszönhettek. Mindezek ellenére az előbbit tisztelték meg bizalmukkal. Nem lehet igazán logikus magyarázatot találni arra, hogy Ádám és Éva miért hitt jobban az ismeretlen tanácsosnak, mint Alkotójának.

A bűneset után azonnal jelentkeztek a bűn máig jól ismert következményei, ami azt bizonyítja, hogy ezek törvényszerű velejárói az engedetlenség minden formájának, függetlenül annak jellegétől, és az általa okozott kár mértékétől. Ezek: a félelem, a szégyenérzet és a felelősség áthárítása.

Üdv. Péter