Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Miért mondják a Lukács evangél...

Miért mondják a Lukács evangéliumában lévő családfára azt, hogy az Máriáé?

Figyelt kérdés

23. Maga Jézus pedig mintegy harmincz esztendős volt, mikor tanítani kezdett, ki, a mint állítják vala, a József fia vala, ez pedig a Hélié, Ez Mattáté, ez Lévié....


Mit nem értenek azon, hogy JÓZSEF?



2014. okt. 3. 19:13
1 2
 11/15 A kérdező kommentje:

"Így csak és kizárólag az ő vérvonalán keresztül valósulhat meg az Istentől adott ígéret, hogy a Megváltó Júda törzséből és Dávid családjából fog születni."


Nem is valósult meg a prófécia, hiszen maguk a zsidók nem ismerik el Jézust megváltóként és az ő szavuk többet ér, hiszen több közük van Júdához és Dávidhoz is.

Ez nem azt jelenti, hogy Jézus nem megváltó, sőt, ő az emberiség megváltója és nem a zsidóságé, akire vonatkozik Isten igérete.

2014. okt. 5. 14:56
 12/15 munyamunya ***** válasza:

Értem már... Ebben a koordináta-rendszerben én nem tudok beszélgetni. Az Isten beszédei vagy igazak, vagy nem.


Az, hogy a zsidóság momentán mit gondol, engem a legkevésbé sem befolyásol, mert tudom, hogy most lepel van a szemükön, még nem kaptak halló fület és értő szívet. Az Isten minden élőnek Istene, a Krisztus minden teremtménynek - mennyeinek és földinek egyaránt - megmentője, nincs különválasztva a zsidóság, csak még hátra van egy kis idő az ő összegyűjtésükig és megtérésükig.

2014. okt. 5. 15:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/15 A kérdező kommentje:

"Az Isten beszédei vagy igazak, vagy nem."

Az ószövetségi Isten egy zsidó törzsi Isten, JHV, aki a zsidó népet az összes többi nép fölé emeli. Ő ígér a zsidóságnak megváltót, aki majd őket, a többi nép rovására "megváltja". Jézus nem ez a megváltó (ő az emberiségé), ezért nem ismerik el őt a zsidók. Jézus a valódi Isten fia.

2014. okt. 5. 15:33
 14/15 munyamunya ***** válasza:
Ez a különbségtétel, mintha nem ugyanarról szólnának a héber és a görög iratok, bizony ősi eretnekség és démonok tanítása. Sajnálom, hogy megtévesztenek téged, és kívánom, hogy kapj világosságot az Egyetlen Igaz Istentől, YHWH Elion-tól.
2014. okt. 5. 15:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/15 A kérdező kommentje:
Tőle nem kérek világosságot, de ő nem is tudna adni.
2014. okt. 5. 15:53
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!