Ez paráznaságnak számít?
Ez nem kimagyarázás, több idézetet is kértem Tőled / Tőletek Bibliából, és nem jött rá semmi. (Megjegyezem évek óta nem jön rá semmi) Ha Te eldöntötted, hogy ez fontos, akkor menj még ma el az anyakönyvvezetőhöz, és kérj időpontot. Mi ebben a bonyolult? Ha tudod, hogy Isten előtt nem az a házas, akit az állam annak tart (mintha Isten nem lenne kívülálló az államtól) akkor miért vádolod magad azzal, hogy házastársi életet élsz azzal, akit Isten neked szánt? A vádoló Te lennél? Mert szerintem az a sátán.
Egybekötöttétek az életeteket, örök hűséget fogadva egymásnak.
Elárulom, hogy pont azoknak ingatag sokszor a házasságuk, akik úgy gondolják, hogy a házasság csúcspontja egy nap, amit ceremóniával és aláírással pecsételnek le. A házasság egy életre szóló szerződés, amit a házasulandók egész életükben nem szeghetnek meg. Ez a frigy Isten által van és nem aláírás által. Ez két ember szerződése és nem egy násznép szerződése.
"melyik szerelem nem úgy kezdődik hogy örökké együtt leszünk?"
Egyik sem, pár kivétellel.. mondani persze bármit lehet.
Nálam úgy kezdődne.
De csalódtam az emberekben. És nem a házasság a hiányában látom a bűnt, hanem az árulásban.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!