Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Római katolikusként gyakorolha...

Római katolikusként gyakorolhatom rendszeresen a Jézus-imát?

Figyelt kérdés

Római katolikus vagyok. Számomra a római katolikus imák és tanítások az elsődlegesek.

De éppen a napokban fejezem be "A Zarándok elbeszélései" c. könyvet, amely ortodox keresztény mű. Konkrétan a Jézus-ima jelentőségét és annak megtanulását, a szüntelenül való belső imádkozást írja le.


Ez engem nagyon megragadott.

Indíttatást érzek arra, hogy rendszeresen mondjam a Jézus-imát, kialakítva így a szüntelen belső imádkozást.

Ennek eddigi ismereteim alapján megvan a bibliai alapja is.


Természetesen fontos számomra a saját vallási irányzat imái, tanításai. Elsődlegesek.

Éppen azért is írom ki e kérdést, hogy nem mond-e a kettő egymásnak ellent?


2014. júl. 20. 20:00
1 2
 11/15 anonim ***** válasza:

Az elítélést saját magad olvastad bele, többször elolvastam a hozzászólásaimat, a tanácson és kérdésen kívül nincs más ott, maximum egy bibliai idézet.


Attól, mert te ilyen paranoiás vagy, nem kéne másra is ráhúzni olyat, amit nem követett el.

(nem, zsoltárt sem imádkozom. Isten engem akar, nem egy betanult szöveget, amiben nincs benne a bűnbánatom, amit én követtem el, nem a zsoltáríró :S)

2014. júl. 21. 13:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/15 A kérdező kommentje:

Lassan oda jutunk, hogy a Biblia azon részeit sem olvasod el, ahol bűnbánó ima, rész, stb van, vagy egyáltalán a Bibliát sem olvasod, hiszen azok nem a Te szavaid!


Pedig a Biblia szövegét olvasni, énekelni nem probléma, SŐT!


Gondolom, nem gyakorló római katolikus vagy, így a véleményedet elolvasom, de esetemben nem mérvadó.

2014. júl. 21. 14:02
 13/15 Mulder614 ***** válasza:

Az elsődleges imák nem valami könyvből vagy vallási útmutatásból kellene hogy származzon, hanem belülről.


Szívből jövő imára van szükség, nem betanult imára. És az elsődleges segédeszköz a biblia kel hogy legyen.

2014. júl. 22. 10:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/15 pelgrim ***** válasza:

A Jézus-imának nem a szavak jelentősége a fontos, hanem az, hogy azzal egy bizonyos lelkiállapotot érjünk el.


Az ima szavait, vagy akár az egész imát kicserélhetjük más imával, de fontos annak folytonos gyakorlása, hogy elérhessünk egy bizonyos lelkiállapotot.


De ne felejtsük el, hogy más szavak hasonló gyakorlása a lelkiállapot más árnyalatát, vagy akár teljesen más lelkiállapotot idéz elő.


A vallási hozzátatozásunknak itt nincs jelentősége, hasonló gyakorlatokat végeznek más vallásokban is. Nem tudom miért ne lehetne ezt az imát római katolikusként gyakorolni.

2014. júl. 22. 10:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/15 anonim ***** válasza:

Kedves kérdező, nyugodtan gyakorolhatod rendszeresen a Jézus-imát római katolikusként is, mert annak ellenére, hogy a latin rítusból (róm. kat) gyakorlatilag eltűnt, éppúgy része az egyház hagyományának, mint pl a rózsafüzér.

Egyébként úgy látom, hogy egyre népszerűbb a Jézus-ima katolikus közösségekben, sőt pl. még az igen szigorúan szabályozott ortodox ikonfestést is sokan gyakorolják római katolikusként. És mindez nem jelent eretnekséget, hanem épp ellenkezőleg: szép és üdvös dolog, amennyiben az Istennel való személyes kapcsolat javát szolgálja.

2014. júl. 24. 00:09
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!