Ha isten mindent tud akkor nincs szabad akarat?
Ez egy értelmi fogyatékos szerencsétlen, föl sem fogja, hogy ezzel csak a saját ügyének árt.
Amúgy kérdésre: Ha elengedsz egy tárgyat, az a földre fog esni, ezt tudod jól, mégis magától esik oda, semmi közöd nincs hozzá.
Egyébként meg egy mindent tudó lény értelmét teljesen logikus, hogy képtelenek vagyunk fölfogni is, nem csak megérteni.
"Az akarat szabadságát az első emberben elvesztettük; azt Krisztus Urunk által visszakaptuk: és van szabad akaratunk a jóra, amit megelőzött és segített a kegyelem, és van szabad akaratunk a rosszra, amit elhagyott a kegyelem. De szabad a mi akaratunk, mert a kegyelem megszabadította, és a kegyelem a megromlottat meggyógyította." - katolikus vélemény -
Szerintem jobb lenne azt mondani hogy megkaptuk a szabad akarathoz való reményt. Amig megkell hallni addig hogyan beszélhetünk szabad akaratról? - Ki akar meghalni?
Tudod kérdező
Csak egyetlen úr van felettünk, Teremtő Isteni Erő. Amely A Földünk Lelke. Földünk lelke olyan, mint testünknek a lélek.
Az ember szabad akaratot kapott Istentől s amíg élő a Föld, élnie, alkotnia, új életet teremtenie szükséges, mert a valóság van neki alávetve minden parcella földdel s annak minden élővilágával, de olyan felelősséggel tartozik mind ezért, mert az ember halála után, a lelkével felel a megélt életéért, miképp kufárkodott a rábízott értékekkel és tisztességének, halhatatlanság lesz az ára.
De engedelmességgel tartozik saját népe polgári törvényeinek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!