Egy keresztény embernek hogyan KELL bánnia idősödő szüleivel (nagyszüleivel? Hogyan viselhetik gondjukat?

Kedves Zitus. Pontosan úgy értettem, ahogy leírtam, de tisztázzuk:

1. Én nem kértem senkitől sem, hogy megszüljön.

2. Ha már megszültek, az a minimum, hogy amíg nagykorú nem leszek addig gondoskodnak rólam. Ha nem gondoskodnak, nekem sem kell róluk.

3. Ha mindig is bántottak és terrorizáltak, nem kell gondoskodnom róluk és engedni, hogy a továbbiakban is ezt tegyék.

Mellesleg amíg velük éltem, addig nekem is kellett tenni ezt-azt (gondolom).

Tehát a korral senki sem tiszteletet, imádatot nyer magának.

Az én szüleimet nagyon szeretem, szerintem ők is szeretnek engem (és tervezem, hogy támogatni fogom őket - marha jó is lesz amikor a szemem előtt lassan leépülnek és meghalnak. Rohadtul jól fog esni, képzelheted).

Viszont:

Attól hogy az idővel valaki kicsit szenilisebb leszebb, feledékenyebb, ügyetlenebb, gyengébb és betegebb, még nem feltétlen kell átváltoznia egy undorító, primitív, gusztustalan, önző, mások életébe taposó féreggé.

De szerintem egy normális ember nem lesz ilyen egyik napról a másikra.

Mindenkinek van rossz időszaka, de ahol a beszéd sem hatásos és az idő sem, ott fölösleges öngyilkosnak lenni.

Tehát nem csak kedves, szegény, aranyos idős hölgyek és urak élnek.

Hanem olyanok, akik az otthont sem érdemlnék meg, csak jó nagy öklöst a pofájukba.