Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Jehova tanúi és adventisták,...

Jehova tanúi és adventisták, mit szóltok ehhez a gondolatmenethez?

Figyelt kérdés
Jézus nemcsak odaállt ez emberekhez és kijelentette, hogy Ő Isten. Végül persze kimondta, és ez volt kivégzésének ürügye is. Istenkáromlással vádolták. Ezért akarták megölni. Több helyen olvashatjuk, hogy a farizeusok ezután akarták megölni. Ha megnézzük ezeket a részeket, azt látjuk, hogy azért akarták megölni, mert rájöttek, hogy mit is állított. Amikor Jézus azt mondta, hogy Ő képes megbocsátani a bűnöket, akkor azt mondták, hogy ez Istenkáromlás. Mert egyedül Isten bocsáthatja meg a bűnöket. És egyetértek a farizeusokkal. Ez teljesen igaz. Ha én betoppannék hozzátok és azt mondanám, hogy helló, Attila vagyok, csak meg akartam mondani, hogy megbocsátom nektek a ma reggeli veszekedéseteket, vagy azt, hogy megbántottad a felebarátodat. Biztos furcsán néznél rám és megkérdeznéd, hogy mi közöm hozzá. "Úgy viselkedsz, mintha az én hibáim befolyásolnának téged. Ez őrültség! Te nem bocsáthatod meg az én bűneimet." Pedig Jézus ezt tette, mégpedig elég gyakran. A farizeusok azt mondták erre, hogy egyedül Isten bocsáthatja meg a bűnöket. Ezért meg akarták ölni. Azért is meg akarták ölni, mert azt mondta, hogy Ő Isten Fia. "Azt mondod, hogy Isten a Te Atyád és Te Isten Fia vagy?" - kérdezték. Mi más ez, ha nem Istenkáromlás az ő szemükben? "Egyenlővé teszed magad Istennel." Ez egy nagyon érthető koncepció a héberben. Ha te valaki fiának nevezed magad, akkor te annak a megtestesítője vagy. A héber yalad szó azt jelenti világra hozni, teremteni. Egy macska egy másik macskát hoz a világra. Ha nekem gyerekem születik, az éppen annyira ember, mint én. Éppen ezért, ha Isten egy Fiút hoz a világra, Ő éppen annyira Isten lesz, mint maga Isten. Ezért ez egy elképesztő állítás volt, főleg abban a kontextusban, ahogy Jézus mondta. Jézus azt mondta, hogy Ő már az idő kezdete előtt is Isten Fia volt. Ő volt a világ Teremtője. "Mielőtt Ábrahám lett volna: én vagyok" (János 8,58). Jézus "Én vagyok" kijelentései rendkívül "istenkáromlónak" tűntek. Jézus közvetve ugyan, de a farizeusok nagyon jól értették, hogy végső soron azt mondta, hogy Ő volt a hang az égő bokorban. Azt állította, hogy Ő jött az ég felhőiben a Dániel 7-ben (Máté 24,30 + 26,64). Egy másik nehezen emészthető dolog számukra, hogy Jézus több alkalommal is hagyta, hogy imádják Őt. Az apostolok esetében többször előfordult, hogy nem hagyták imádni magukat. Még az angyalok is azt mondták, hogy ők csupán Isten hírvivői. Jézus azonban számos alkalommal megengedte embereknek, hogy imádják Őt. Ez vagy egy istenkáromló tett vagy pedig azt tette, amit igazából mindenki tudott, hogy tett. Mégpedig, hogy élete minden napjával, akárhová is ment, megerősítette állítását, hogy Ő Isten, és a farizeusok ezt tudták. Ezért érezték jogosnak, hogy megöljék Őt. A Bibliát olvasva az ember folyamatosan találkozik ilyen részekkel. Jézus azt mondta, hogy eljön az idők végén, hogy megítélje a világot. Ki más ítélhet, ha nem Isten egyedül? Ki jogosult az ítélkezésre? Csak Isten. A kérdés a kereszten csúcsosodik ki igazán. Annak, ami a kereszten történt, csak akkor van értelme, ha maga Isten volt a kereszten. Jézus tudta mit csinál, hogy Ő az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit. Az evangélium üzenetének is csak ebben a kontextusban van értelme. Így amikor emberek azt állítják, hogy Jézus nem volt Isten, azt csak úgy tehetik, ha azt mondják, hogy a Biblia nem pontos, vagy hamis, mert maga Jézus állította, mégpedig folyamatosan, hogy Ő Isten.

2014. jún. 7. 21:50
1 2 3 4
 11/32 anonim ***** válasza:

Bocsánat 9 es vagyok az előző válaszomat véletlenül elküldtem mielőtt befejeztem volna mondani valómat.

A céljuk nem más mint az egységes vallás. Gondolj bele,hogy az egész világon ma minden Királyság teremben mindenki ugyan azt az Őrtornyot tartja a kezében,ugyan azt a tananyagot dolgozza fel.

Gondokozz el,hogy mit ír a Biblia,a profeciák szép lassan teljesednek és ha a Szervezet ebben az iramban halad akkor meglesz az egységes világvallás. A föld "ura" gondoskodik arról,hogy minél kevesebb akadályba ütközenek. Nem kell semmit tenni csak követni a fejleményeket. Száz évvel ezelőtt még sehol nem volt Jehova tanúja ma már mindenhol ott vannak és védi őket a törvény. Akár azt is megtehetik a vallásukra hivatkozva,hogy saját gyereküket nem engedik élni mert vér kellene neki.

Egyedül Krisztus az aki megmenthet a szervezettől és ők ezt tudják,nagyon jól tudják! Ezért nem tudják elfogadni Jézus Istennek mert nekik más az istenük.

Dehát ennek így kell lennie,mert ami megvan írva az be fog teljesedni.

Ha eljön az a nap, a sáskák el fogják árasztani a világot.

Isten óvjon mindenkit!

2014. jún. 8. 10:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/32 anonim ***** válasza:

10-es ne légy már olyan mérges :-D


Itt a probléma a kérdés feltevésnél kedves kérdezö, hogy egy kicsit össze van keverve a Gizike a gözikével ....


Még az, hogy Jézus azt mondta, hogy mileött Ábrahám lett én vagyok, ez nem jelenti azt hogy Ö a Mindenható Isten.


Nem Jézus volt a hang az égö bokorban, hanem Atyja Jehova Isten.


Ki jogosult az itélkezésre kérdezed. Még ez sem bizonyítja, hogy Jézus egyenlö lenne Atyjával, mivel a 110 zsoltárokat ha elolvassuk, mit igért neki Atyja Jehova Isten, hogy királyi hatalmat kap.


A bibliai versek fényében még azt is megértjük, hogy az hogy Jézus megkapta a Isten titulust, az Ézasiás 9:6 szerint, még ez sem teszi Öt egyenlövé Atyjával.


Tudod ugye kedves kérdezö, hogy Jézus idézte a farizeusoknak a Zsoltárok 82:6,7 versét. Hogyan érted ezt a szöveget? Itt azt írja a halandó emberi bírákról, hogy istenek és el fognak hullani mint bármely más ember



Látod kedves kérdezö, ezek bírák voltak, tehát itéleteteket hoztak bizonyos ügyekben, emberek voltak, hogyan lehetnek istenek?


Katy

2014. jún. 8. 13:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/32 anonim ***** válasza:

Vidiripi


Jézus kijelenti magáról hogy ő Isten fia.

S egyben ő a megváltó is. Az Atya szerint elég áldozat volt a fia kiontott vére az emberek bűneiért.

2014. jún. 8. 14:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/32 Komlós Henrietta ***** válasza:

#9; #11-es:


Én ateistaként azért ennyire nem látom drasztikusnak a dolgokat, bár lehet, hogy vallásos szemszögből Jehova Tanúi tényleg veszélyesnek tűnnek. Ne feledjük el azonban, hogy ők csak 7 millióan vannak, a világon pedig több száz millió magát kereszténynek valló ember él. Ők csak 1-2%-ot képviselnek.


Ha Sátán valóban csak egy ekkora csoportot volt képes kiszakítani magának a kereszténységen belül, akkor ez egy sikertörténet a kereszténység részéről.


Egyébiránt Jehova Tanúi pont e kisebbségtudat miatt vélik úgy, hogy ők képviselik az igaz imádatot: úgy érzik, mindenki ellenük támad a világban - ateisták éppúgy, mint keresztények - márpedig "keskeny az az út, amely az igazságra visz és kevesen vannak, akik azon járnak".


Globális igazságot akarnak látni, holott ilyen nem létezik, pusztán igazság-töredékek. Ennek felismerése az, ami miatt a történelmi egyházak fent tudtak maradni és ennek tagadása az, ami miatt az alkalmazkodni képtelen szekták pár száz év alatt kivesznek a világból.

2014. jún. 8. 18:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/32 anonim ***** válasza:

Kedves Henrietta! :)

Mikor azt írom,hogy világ vallás akkor nem arra gondolok,hogy minden ember ehhez a valláshoz fog tartozni hanem arra,hogy ennek a vallásnak nagyobb lesz a hatalma mint bármelyik másiknak,a többi vallást elfogja nyomni. Ha kétségeid vannak ezzel kapcsolatban ne nekem higyj hanem a számoknak. Nézz utána egy picit,hogy az a rövid idő alatt mennyit fejlődött az említett vallás. a múlt század elején kezdett Európában nagyon kevesen hallottak róluk,és ma hol tartanak? És ami aggasztó az az,hogy nem állnak le.

Nem azt mondom,hogy holnapután már ők lesznek az élen de szép lassan nap mint nap növekedik. Ha a 7millió tanú csak egyetlen embert vonz be fejenként a szervezetbe évente az már új 7 millió. De szerintem egy tanú nem csak egy embert bolondit el egy év alatt hanem pár emberrel többet.

Lehet,hogy 20 éven belül a akkora hatalma lesz mint ma a Katolikus Egyháznak.

Nem tudom mit hoz a jövő és nem is akarok jósolgatni,de egy dologban biztos vagyok...a Szervezet célja a hatalom megkaparintása.

2014. jún. 8. 20:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/32 anonim ***** válasza:

Katy!


„Nem Jézus volt a hang az égö bokorban, hanem Atyja Jehova Isten. „


Ezt olvashatjuk:

2Móz 3,2 És megjelenék néki az ÚR ANYGALA tűznek lángjában egy csipkebokor közepéből, és látá, hogy ímé a csipkebokor ég vala; de a csipkebokor meg nem emésztetik vala


És ki volt ez a küldött? (angyal)

4. És látá az ÚR, hogy oda méne megnézni, és szólítá őt Isten a csipkebokorból, mondván: Mózes, Mózes. Ez pedig monda: Ímhol vagyok.

5. És monda: Ne jőjj ide közel, oldd le a te saruidat lábaidról; mert a hely, a melyen állasz, szent föld.

6. És monda: Én vagyok a te atyádnak Istene, Ábrahámnak Istene, Izsáknak Istene és Jákóbnak Istene. Mózes pedig elrejté az ő orczáját, mert fél vala az Istenre tekinteni.


Tehát az Isten küldötte, az Úr, a vagyok.

Jézus.

Csel 7,30 És negyven esztendő elteltével megjelenék néki a Sínai hegy pusztájában az ÚRNAK ANGYALA csipkebokornak tüzes lángjában.


Krisztus volt, ki kivezette a népet Egyiptomból is:


IKor10

1. Nem akarom pedig, hogy ne tudjátok, atyámfiai, hogy a mi atyáink mindnyájan a felhő alatt voltak, és mindnyájan a tengeren mentek által;

2. És mindnyájan Mózesre keresztelkedtek meg a felhőben és a tengerben;

3. És mindnyájan egy lelki eledelt ettek;

4. És mindnyájan egy lelki italt ittak, mert ittak a lelki kősziklából, a mely követi vala őket, e kőszikla pedig a Krisztus volt.

2014. jún. 8. 21:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/32 Komlós Henrietta ***** válasza:

Hát ha 20 éven belül annyi ember választja ezt a vallást, hogy az már a katolikusok létszámával vetekszik, akkor az unokáink ennyivel könnyebben fognak munkához jutni!


Gondolj bele, közöttük nagyon kevesen járnak egyetemre, mert elfoglalja őket a prédikálás. Nincs idejük képezni magukat. Az ilyen emberek vannak a leginkább kiszolgáltatva a munkanélküliségnek. A katolikusok, reformátusok, baptisták stb. általánosságban műveltebbek náluk, ezért nekik jobb esélyeik lesznek.


Én ilyen szempontból a buta embereket nem fenyegetésként, hanem lehetőségként szoktam felfogni.

2014. jún. 8. 21:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/32 anonim ***** válasza:

Talán először gondold át, hogy mi az "isten" szó jelentése.


Segítségül megnézhetnéd például a 82. Zsoltár 1-2. versét. "Isten áll az Istennek gyülekezetében, ítél az istenek között. Meddig ítéltek még hamisan, és emelitek a gonoszok személyét?" Hogy kiket ítél Isten? Azokat, akik igazságtalanul ítélnek és részrahajlóak a gonoszokkal. Ez csak embereknél fordul elő. Tehát akkor kik az "istenek"? De a 6. verben is magyarázatot kaphatsz: "Én mondottam: Istenek vagytok ti és a Felségesnek fiai ti mindnyájan..." Ismerték az írást az izraeliták, mégsem akarták Dávidot, a zsoltárversek íróját megölni ezért a kijelentéséért. Érdemes tovább is olvasnod.


Ajánlom még a 86. Zsoltár 8. versét is. "Nincsen Uram hozzád hasonló az istenek között, és nincsenek hasonlók a te munkáidhoz." Gondold át, kik akarnak olyan nagy dolgokat létrehozni, hogy istenítsék őket? Nem emberek? Akkor itt kik az "istenek"?


A másik dolog, amit fölvetettél, hogy a Fiú ugyanaz, vagyis azonos az Atyával. (Én nem keverném ide a macskákat.)

Az angyalokat ugyanúgy Isten fiainak ismerjük, sőt Ádámot is, és azokat még, akik szellemmel fölkentek lettek és természetesen -és mindenek előtt- az egyszülött Fiát, Jézus Krisztust. Ők minannyian azonosak Istennel?


Jézus azt mondta, hogy ő Iste FIA. Hogy lehet ezt másként értelmezni? Ez egy állítás, nem szorul magyrázatra. Isten pedig kijelentette sok ember füle hallatára, hogy „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm". Ez is egyértelmű, nincs mit magyarázni rajta.


Egyébként az jogosult ítélni, akinek erre a hatalmat ad Isten. És ő ezzel a törvényes joggal a Fiát ruházta fel. A Fiúnak nem önmagától van erre hatalma, hanem kapta.


Gusev

2014. jún. 8. 23:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/32 anonim ***** válasza:

"Talán először gondold át, hogy mi az "isten" szó jelentése."


Ha felnyitjuk a héber Bibliát, akkor azt fogjuk látni, hogy az "isten" szó, többesszámban van, már az (1Móz 1,1)-ben is. Az "elohim" ugyanis nem "istent", hanem "istenek"-et jelent. a "him" a többesszám.

2014. jún. 9. 00:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/32 anonim ***** válasza:

....az égö bokorhoz..... Jehova Isten mindig amikor valamilyen üzenetet adott át az embereknek, angyalát küldte.


Úgy is érthetjük, mikor egy magasrangú politikus képviseli a hazáját külföldön, nem a maga vagy a valamelyik miniszter nézetét adja át, de az országa elnöke, királya üzenetét. /nem a demokratikus országokra gondolok/


Igy lett megírva a Biblia is. A 2.Timóteus 3:16,17 szerint a Bibliát Isten ihlette, de ugyanakkor felhasználta angyalait is az üzenetek átadásával. Az embereknek pedig parancsba adta leírni. Pld. Dániel 12:8


Oficiálisan Jehovától jött az üzenet akár az égö bokorról van szó Mózes esetében, akár Dániel, aki a látomásokat kapta a következendö vilaghatalmakról, akár János apostolról amikor a Páthmosz szigetén kapta a látomásokat amiket leírt a Jelenések könyvében....


Katy

2014. jún. 9. 05:04
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!