Isten mikor gondolta meg magát abban, hogy mégis megadja az örök élet lehetőségét az embernek?
1 Mózes: 3/22
Akkor az Örökkévaló Isten ezt mondta:
"Most hát az ember olyanná lett, mint egyikünk: ismeri a jót és a rosszat. Nem engedhetjük meg, hogy kinyújtsa kezét, és szakítson az Élet Fájának gyümölcséből és örökké éljen."
Ezek szerint Istennek az volt ezzel a baja, hogy az ember is "isten" lett? Mert nem az engedetlenségen bukott ki, hanem azon, hogy az ember nem maradt buta, hanem olyan lett mint Ő. Hol vannak a kérubok, és minek kellett akkor Jézus?
Kedves kérdezö,
Istennek nem volt baja semmivel sem, a baja annak volt aki a roszat tette. Vagyis az elsö emberpár, és a "bukott" angyal
Nagy szeretet Jehova Istentöl, hogy nem hagyta magára az embert azzal, hogy most már fütyülök rátok, hanem az Ádám és Áva utódai számára, már abban a pillanatban gondoskodott is a megváltásról 1.Mózes 3:15
Jehova Isten nem akarta, hogy mi emberek megtudjuk mi a rosz. Ö az alkotó azt tudta. Tudta ezt Fia is. Nem volt eredeti szándékában, hogy átéljük a kegyetlen halál a betegség, a gonoszság következményeit
A közeljövöben bizony ez a szándéka megvalósul. De újra nagy jaj lesz az engedetlenek, a gonosz, kapzsi, önzö emberek számára. De van lehetösége mindenkinek a jót választani, vagy csinálni a roszat és nyafogni ....így valahogy
Katy
Örök élet? az egyház néphulyitese, hogy a sok tudatlan hagya magat kiszolgaltatni az egyhazak kénye-kedve szerint...
egy olyan igeret, amit senki sem tud rajtuk számon kérni...
A mai teológia egy kiherélt és ledarált teológia, ahol minden relativizálva van, nincs fekete és fehér, minden rózsaszín. A Biblia ezt mondja:
"Így szólt az Úr: Álljatok az utakra, és nézzetek szét, és kérdezősködjetek a régi ösvények felől, melyik a jó út, és azon járjatok, hogy nyugodalmat találjatok a ti lelketeknek! És azt mondták: Nem megyünk! Őrállókat is rendeltem föléjük, [mondván]: Figyeljetek a kürtnek szavára! És azt mondták: Nem figyelünk! Azért halljátok meg, ti nemzetek, és tudd meg, te gyülekezet azt, ami [következik] reájuk. Halld meg, oh föld! Íme, én veszedelmet hozok erre a népre: az ő gondolatainak gyümölcsét; mert nem figyeltek az én beszédeimre, és az én törvényemet megvetették." (Jer 6,16-19)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!