Miért van az, hogy sokszor olyan emberekkel is komoly tragédiák történnek, akik vallásosak, és komoly közösségi életet élnek? Hiszen nem azért vállnak valamely vallás követőivé, hogy az adott Isten védelme alatt ne történjenek ilyen tragédiák?

Kedves kérdező! én azt gondolom hogy bizonyos értelemben valóban működik csúnyán fogalmazva egyfajta Isteni védernyő a benne bízó, az életét Isten kezébe letevő ember számára, egyébként Isten ígéretéhez híven. De ez nem azt jelent nyilván hogy ezek az emberek pl soha nem fognak meghalni, sőt bizonyos értelemben sokszor a hívő ember különösen nagy próbatételeket kell kiálljon az életben. Ha mindenáron magyarázatot szeretnél ezen felül -bár sok kérdésre sokszor talán bizonyos értelemben a "nem tudom" a legbecsületesebb válasz, mégis van néhany valamiféle analógiás, vagy metaforikus, allegórikus válasz, amit nálamnál sokkal bölcsebb -és egyébként keresztény- emberek követtek el, noha nem tudom szó szerint idézni ezeket. Ilyen pl: a szobrász művész és a szobor, ahol is a szobrászművész kezében kalapács van, s a szobor eredetileg nyersanyag formájában van jelen. S a kalapáccsal a vésőre, s azzal az anyagra mért ütések nagyon fájdalmasak bár a szobor szemszögéből nézve, mégis azok által formálódik a szobor olyanná (szebbé és letisztultabbá), amilyenné végsősoron lennie kell. Vagy a pillangó, akit megint csak a születés kínjai tesznek azzá, amivé végsősoron válnia kell...kutatók megfigyelték hogy ha a kis pillangót, -aki miután a lárva formája után bebábozódik-, megpróbálják megkímélni a születés kínjaitól, vagyis kibontják azt a kis burkot, ami őt életének abban a formájában körülveszi, akkor egész egyszerűen nem tudnak a szárnyai kellőképpen megerősödni és nem lesz képes rá hogy fel tudjon repülni az ő természetes környezetébe, égi hazájába, ahová rendeltetése szerint tartozik és amit minden azt megelőző létállapota és megpróbáltatásai szolgálni rendeltettek. Vagyis a pillangónak szüksége van a születés kínjait megélni, hogy végül repülni tudjon...

Azt talán a (pillangó) teremtője dönti el. És igen valóban, talán az az apáca akkor már nem tanul semmit...mint ahogyan a pillangónak sem kell már repülnie tanulni, ha egyszer felemelkedett az égbe... Annak az apácának pedig -ki tudja- talán ez a vég a lehető leggyorsabb és legrövidebb út, a legbiztosabb lajtorja az Isten országába... Isten tudja. Ez utóbbi a legbiztosabb válasz.

Ez csak a te interpretációdban van így kérdező -hogy kénye kedve szerint-, az általam fekínált válaszból, s legfőképp a keresztény magyarázatból (amit talán érdemes volna megismerned, mielőtt vádaskodó, vagy akármilyen hanglejtéssel is vitatkozni kezdessz vele) ez nem következik. Sőt épp az ellenkezője.

Szerintem meg rosszul értelmezed azt a kifejezést hogy "kénye-kedve szerint". Ez a kifejezés egy abszolút önös érdekű, zsarnokias dolgot takar, míg a fent említett példákban nem önös érdekű cselekvésekről van szó a kereszténység Istenét illetően. Ez azért azt gondoltam (s gondolom most is) hogy még e kissé gyermeteg példákkal illusztrálva is könnyen megérthető...sőt pont azok kissé szájbarágós volta okán pláne... Ez amit te mondassz, kb olyan, mint ha azért vádolnál valakit és neveznél gonosznak és erőszaktevőnek, mert mondjuk fejbe vágott téged, amikor egy tóban fulldokolva össze-vissza kapálóztál, azért hogy ki tudjon téged menteni, s a kapálózásod ne lehetetlenítse el a megmentésed, mert különben ott döglöttél volna meg. De engedd meg hogy részemről befejezzem ezt a beszélgetést, mert nem szeretek partner lenni az efféle válaszkeresés álcájába bújtatott krakélerkedésben, különösképpen hogy a legnagyobb jóindulatot feltételezve is sajnos létezik az a pszichológiai alapvetés, mely szerint a kommunikáció tartalmát a befogadó fél határozza meg. én viszont sajnos a szélmalomharcot is kevéssé kedvelem. Legalábbis hamar lefáraszt, Isten bocsássa meg.