A katlikusok biztosak a bibliában? (lejjebb kifejtem)

Ez ma a 2. olyan kérdés, amiben az van, hogy valakik kivettek vagy beletettek szövegeket a Szentírásba.

Ezt honnan veszitek? Miért tény ez? Hol vannak a bizonyítékok?

A Biblia a kanonizálása óta így néz ki ahogy ma olvashatjátok.

Erre a primitív, de sajnos elterjedt toposzra nem is katolikusok, hanem protestánsok adják meg a cáfolatot:

Manipulálta- az egyház Jézus üzenetét?

Mit tudunk az evangéliumok eredetéről? Valóban átírta Nagy Konstantin az Újszövetséget? Bízhatunk-e az Újszövetségben mint történtelmi dokumentumban? Miközben e kérdéseknek igyekszünk utánajárni, megtudhatjuk, hogy hogyan hagyományozták az újszövetségi szövegeket, hogy mennyit változott a szöveg azóta, és belepillanthatunk, mivel foglalkozik az újszövetségi szövegkritika tudománya.

Az előadás letölthető:

- hanganyaga (25,1 MB mp3): [link]

- diabemutatója (4,1 MB pdf): [link]

- jegyzete (pdf): [link]

- konklúziója (pdf): [link]

A nem keresztények gyakran felvetik a Bibliával szembeni ellenvetéseik között a kanonizáció módját. Elképzelésük szerint ugyanis volt rengeteg irat, evangélium és apostoli levél, amelyek között néhány vezető válogatott. Miután kiválasztották a nekik tetszőket, határozatot hoztak, hogy csak ezeket lehet a Biblia részének tekinteni, az összes többit nem.

Az ellenvetésük pedig arra vonatkozik, hogy nagy valószínűséggel a “válogató” vezetők kihagytak olyan könyveket, amelyek más képben tüntetnék fel Jézust vagy az egyházát. Épp ezért, mivel veszélyes iratokról van szó, azok nem kerültek be a Szentírásba, sőt, az olvasásuk is tilos, és pusztították is őket.

Azonban a kanonizáció abszolút nem így zajlott. A zsinatok során nem azt határozták meg, hogy mely könyveket neveznek onnantól kezve ihletettnek. Annyit tettek, hogy elismerték azokat a könyveket, melyek esetében az egyetemes egyház, mely használta őket, már felismerte az isteni eredetet.

Épp ezért én a kanonizációt nem a későbbi évszázadok zsinataival hoznám összefüggésbe, hanem az első századok egyházával és gyülekezeteivel. Ők voltak azok, akik olvasták és az istentiszteleteken használták az iratokat, és felismerték, hogy melyik szól isteni tekintéllyel, és melyik nem. Ha figyelmesen olvassa valaki az Újszövetséget, már abban is lehet a nyomait látni annak, hogy más gyülekezetek is olvasták a nem nekik címzett leveleket. Arra is van utalás, hogy Pál apostol levelei is közkézen forogtak a gyülekezeti használat során. Az első egyház tagjai voltak tehát azok, akik felismerték és elismerték az egyes iratok isteni eredetét. És ugyancsak ők voltak azok, akik elvetettek más, hamis tanokat valló írásokat. A későbbi zsinatok során csupán ezt az áthagyományozott kánon-listát ismerték el, és adtak neki vezetői tekintélyt. Így egységessé vált, hogy az egyház egésze mely iratokat használja az istentiszteletek során.

“Az egyház nem a Szentírás fölött, hanem abban az értelemben alatta áll, hogy a kanonizáció folyamata nem úgy ment végbe, hogy az egyház tekintélyt kölcsönzött a könyveknek, hanem úgy, hogy az egyház elismerte tekintélyüket. És miért? A könyvekről elismerték, hogy az apostolok bizonyságtételét tartalmazzák az Úr életéről, tanításáról, haláláról és feltámadásáról, és ezeknek az eseményeknek az apostoli értelmezése is megtalálható bennük. Az egyháznak mindig meg kell hajolnia ezen apostoli tekintély előtt” (John Stott: Az élő gyülekezet, KIA, Bp. 2009. p. 21.).

És hogy miért van tekintélye az apostolok írásának? Azért, mert Isten az apostolok és próféták alapjára építette fel az egyházat (Ef 2:20). Az apostolok és próféták képviselték azt az alapot, amely mindenkire vonatkozik, aki a keresztény egyházhoz akar tartozni. Az Újszövetség könyveiből kiderül, hogy a prófétálást és a tanítást mindenkinek meg kellett vizsgálnia. De annak, amit egy apostol mondott, mindenkinek engedelmeskedni kellett. Ott nem volt helye sem vizsgálatnak, sem okoskodásnak, sem ellenállásnak. Amit egy apostol mondott, az úgy volt. És ma sincs másként a helyzet.

A kanonizáció során tehát felismerték, mely könyvek szólnak apostoli és isteni tekintéllyel. Továbbadták ezeket a későbbi nemzedékeknek az egyházban. A könyvek pedig mindig — az apostoli tekintély miatt — engedelmességet várnak a magukat hívőknek vallóktól.

A kanonizálás az, amikor több vallásos, vagy annak látszó iratról az egyház püspökei zsinatokon (tanácskozásokon) eldöntötték, hogy azok összhangban vannak egymással és az egyház tanításával, és a Biblia részének nyilvánították azokat.

Ez először a karthágói zsinaton történt meg, a 4. században (azt hiszem, a pontos dátumnak utána nézek).