Ki volt Szent Péter?

De lássunk most is egy kis ízelítőt! Alábbiakban idézem Marvin Vincent, a híres protestáns tudós szavait, amelyben maga először veti el a meggyökeresedett nézetet, s vallja meg, hogy a katolikus vélemény a helytálló. Az idézet a Word Studies in the New Testament (Grand Rapids, MI: Eerdmans, 1946 (orig. 1887), 4 vols., vol. 1, 91-92;) című művéből származik (a kiemelések követik az eredetit):

"A szó se nem Krisztusra utal, mint sziklára, amellyel megkülönböztette azt Simontól, egy kőtől, se nem Péter hitvallására, hanem Péterre magára... Az a célzás, hogy a petra szó Krisztus, erőltetett és mesterséges. A szó nyilvánvalóan Péterre utal. A nyomatékos erre értelemszerűen a legközelebbi antecedensre (előzményre) utal; és ezenkívül így a metafora is elmosódik, minthogy Krisztus itt nem alapként, hanem építészként tűnik fel: "Erre a sziklára építem." Továbbá, bár Krisztus a nagyszerű alap, a fő szegletkő, azonban az Újszövetség írói felismerték, hogy nem helytelen az olyan szóhasználat, amelyben Krisztus egyházának tagjaira alkalmaznak bizonyos terminusokat, amelyeket Krisztusra is alkalmaztak. Például Péter maga hívja Krisztust élő kőnek (1Pét 2,4), s majd az 5. versben az egyházat szólítja élő köveknek...

Az a magyarázat egyaránt tarthatatlan, miszerint a petra Simon hitvallására utal. Mind a szójáték, mind a szöveg természetes olvasata ellene van ennek, és ezenkívül nincs összhangban azzal a ténnyel, hogy amióta csak az egyház épül, mindig hitvallókra - élő emberekre -, s nem hitvallásokra épül...

A magára Simonra való utalást támasztja alá Péter tényleges kapcsolata a korai egyházhoz... Lásd: ApCsel 1,15; 2,14.37; 3,2; 4,8; 5,15.29; 9,34.40; 10,25-26; Gal 1,18."

Expositor's Bible Commentary (D.A. Carson) (Protestáns)

(Főszerk.: Frank E. Gaebelein, Grand Rapids, MI: Zondervan, 1984, vol. 8: Matthew, Mark, Luke (Matthew: D.A. Carson), 368.)

"A "petrosz"... és a "petra"... változása alapján... sokan megpróbálták kikerülni, hogy Pétert azonosítsák a sziklával, amelyen Jézus építi az ő egyházát. Péter csupán egy "kő", állították; csak Jézus maga a "szikla"... Mások más különbségeket tettek magukévá... Azért ha ez nem egy protestáns reakció volt a római katolikus magyarázat túlzásaira, gyanús, hogy sokan bármit és bárkit megtettek "sziklának" csak Pétert nem..." Jóllehet az igaz, hogy a "petrosz" és a "petra" "követ" és "sziklát" jelenthet a korábbi görög nyelvben, azonban a különbség nagyrészt visszaszorult a költészetbe. Ezenkívül az alapul szolgáló arám nyelv ebben az esetben kétségbevonhatatlan; és a legvalószínűbb, hogy a "kepha" szót használták mindkét tagmondatban ("te kepha vagy, és ezen a kephán"), mivel ez a szó volt használva mind a névre, mind a "sziklára". A Pesitta (az arám nyelvvel rokon szír nyelven írt Szentírás) nem tesz különbséget a két szó között a mondatban. A görög különbséget tesz a "petrosz" és a "petra" között, de egyszerűen azért, mert megpróbálta megőrizni a szójátékot, és a görögben nőnemű "petra"-t nem lehetett túl jól egy hímnemű névre alkalmazni...

Ha Máté nem akart volna többet mondani, mint hogy Péter egy kő volt, szemben Jézussal a Sziklával, akkor az általánosabb szót használta volna, a "lithosz"-t ("kő" csaknem bármilyen méretben). Akkor nem lett volna szójáték - csakhogy éppen ez a lényeg! ..."

"Ebben a szakaszban Jézus az egyház építője, és a metafórák különös keveréke lenne, ha ugyanazon a tagmondaton belül az alapnak is őt látnánk..."

Az Egyház feje.

Tétel. Jézus Krisztus Szent Pétert közvetlenül és egyenest az Egyház jogi fejévé tette. Hittétel.

Tagadták a skizmatikus görögök, és általában a keleti felekezetek, melyek éppúgy, mint az angolok elismerik, hogy Jézus Krisztus alapított hierarchiát, de nem fogadják el, hogy annak Szent Péterben joghatósági főt adott. Teljesen tagadták továbbá Wiclef, Hus és a 16. századi újítók, az ókatholikusok és modernisták. Szent Péter és utódja főségének joghatósági jellegét támadták a gallikánusok és febroniánusok. Mindezekkel szemben a vatikáni zsinat ünnepélyesen kimondta: «Ki van közösítve, ki azt állítja, hogy Szent Pétert az Űr Krisztus nem tette meg az összes apostolok vezérévé és az egész küzdő egyház látható fejévé; vagy hogy nem igazi és tulajdonképeni joghatósági főséget kapott egyenest és közvetlenül ugyanattól a mi Urunk Jézus Krisztustól, hanem csak tiszteletbeli főseget».

Magyarázat. A zsinat mindenekelőtt kimondja, hogy az egyházi főséget egyenest és közvetlenül Jézus Krisztus maga adta meg Szent Péternek, és nem először és közvetlenül az Egyháznak vagy az apostolok testületének, mely aztán Szent Pétert megbízta annak gyakorlatával, mint azt a gallikánusok és febroniánusok tanítják. Aztán megállapítja, hogy ez a főség joghatósági jellegű. A főség ugyanis lehet merőben tiszteleti (primátus honoris), melynek viselője tekintélyénél fogva emelkedik ki egyenlő rangú és jogú társak között (primus inter pares). Lehet intézői vagy felügyeleti (primátus directionis vei inspectionis), mely irányító, de nem törvényhozó és törvénykező hatalmat ád birtokosának kezébe; ilyen egy nevelőintézet igazgatójának, köztársaság elnökének, jószágkormányzónak hatalma. Lehet végül joghatósági (primátus iurisdictionis), mellyel a teljes kormányzó, vagyis törvényhozó, ítélkező és végrehajtó hatalom jár együtt. A zsinat szerint ezt a főséget adta Krisztus Urunk Péternek. Minthogy az Egyházban a tanító hatalom is joghatósági jellegű, de nem a papi, az is benne van Szent Péternek és utódjának főségében; úgy hogy ha laikust választanának meg pápának, nyomban gyakorolhatná a tanító és kormányzói hatalmat, a papit (püspökit) azonban csak akkor, amikor már föl volna szentelve.

Bizonyítás. 1) Jézus Krisztus kezdettől fogva elsőséget adott Szent Pelei nek a többi apostol fölött; mindenütt kitüntető módon előtérbe helyezte él nevelte egy nagy föladatra: Már az első találkozáskor új nevet adott neki «Te Simon, Jónás fia, te Kéfásnak (ami Péternek értelmeztetik) fogsz hivalni» (Jn 1,42; Mk 3,16. Péter görög szó : πέτρα, arámul פא? = kőszál.) Ámde a névváltoztatás, illetőleg névadás Isten részéről a Szentírás tanúság;! szerint mindig nagyjelentősségű tett, (Pl. Ter 17,5 Ábrahám, 32,28 Izrael, Szám 13,17 Jozsue, Mt 1,26 Jézus) és következő nagy személyi kiváltságokra, illetve föladatokra utal, melyeket az új nevet kapott személynek az Isten országában vállalnia kell. Hivatásakor kijelentette, hogy emberek halászává teszi majd; Jakabbal és Jánossal együtt nagy események közvetlen tanújává tette (Jairus leányának föltámasztása, színváltozása, haláltusája); megfizette maga és Péter helyett az adópénzt, hol tehát Péter mintegy az ő alteregója ként szerepel (Wellhausen). Péter első a lábmosásnál, külön üzenetet kap az Üdvözítőtől föltámadásáról, a föltámadottnak külön megjelenésében részesül.

2) Jézus Krisztus a főséget Szent Péternek ünnepélyesen megígérte: «Jöve pedig Jézus Fülöp Cezáreájának környékére, és kérdé tanítványait, mondván Kinek tartják az emberek az ember fiát? Ők pedig mondák: Némelyek Keresztelő Jánosnak, némelyek Illésnek, némelyek pedig Jeremiásnak, vagy egynek a próféták közül. Monda nekik Jézus: Ti pedig kinek tartotok engem? Felelvén Simon Péter, monda: Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia. Felelvén pedig Jézus, monda neki: Boldog vagy Simon Jónás fia! mert a fest és vér nem jelentette ki ezt neked, hanem Atyám, ki mennyekben vagyon. Én is mondom neked, hogy te Péter vagy, és e kőszálra fogom építeni Anyaszentegyházainál, és a pokol kapui nem vesznek erőt rajta. És neked adom a mennyek országa kulcsail. És amit megkötendesz a földön, meg leszen kötve mennyekben is; és amii föloldandasz a földön, föl leszen oldozva mennyekben is». Ε szavakkal az Úr Krisztus a kívánható legnagyobb határozottsággal joghatósági főségel helyez kilátásba Péternek Egyháza fölött:

a) Megteszi Egyháza szikla-alapjává. Ámde az épületben az alap szerepe nem merőbén tiszteleti vagy irányító, hanem oksági hatékonysággal az épület nek egységét, szilárdságát és tartamát van hivatva biztosítani. Az épülel alapjának ezt a szerepét az Üdvözítő maga részletesen megállapította: Aki hallja a Hegyi Beszéd igéit és megtartja, «hasonlo a bölcs emberhez, ki házát kősziklára építette; és szakadt az eső, jött az árvíz, a szelek fúttak és ama házra rohantak. De nem dőlt össze, mert kősziklára volt alapítva. És minden, ki ez igéimet hallja, de azokat nem teljesíti, hasonló leszen a bolond emberhez, ki házát fövényre építette. És szakadt az eső, jött az árvíz, a szelek fúttak és ama házra rohantak, és az összedőlt, és nagy volt romlása.» — b) Rábízza a mennyek országának kulcsait. Aki a kulcsok birtokában van, teljes hatalommal rendelkezik a házban: «... ezeket mondja a Szent és Igaz, kinél Dávid kulcsa vagyon; ki amit megnyit, azt senki be nem zárja, és amit bezár, azt senki meg nem nyitja». Az Úr Krisztus Péternek már előbb kilátásba helyezte a tudas kulcsát, most pedig minden kikötés nélkül az Egyház összes kulcsait; tehát teljes és korlátlan intézkedési hatalmat ad neki az ő Egyházában. —c)Hatalma ad neki oldani és kötni. Oldani és kötni (λύειν, δέειν;התיר ,אסר) azonban az akkor nvelvhasználat szerint annyit jelenteti, mini legalább is hiteles magyarázatta törvényre kötelezni, vagy a törvény kötelezése alól fölmenteni (pl. «Samma megkötötte, amit Hillel fololdott»). A mai nyelvhasználatban is ezek a kifejezé sek jogi hatású ténykedéseket jelentenek: házasságot, békét kötni, szerződés kötni, avagy fölbontani, tilalmat föloldani.

Nehézségek. 1. A régi protestánsok szerint Jézus Krisztus e helyütt nem Pétert teszi meg az Egyház alapjává, hanem vagy azt a hitet, melyet Péter ünnepélyesen vallott az összes apostolok nevében, vagy épen sajátmagát, ama hitnek tárgyát.

Felelet. Erre a magyarázatra, amennyiben kizárólagos akar lenni, a szöveg nem nyújt semmiféle fogódzó pontot. A régiek még hivatkozhattak a görög és latin szövegben a Petrus és petra különbözőségére, és gondolhattak arra, hogy petra vagy Krisztus vagy a Krisztusban való hit, és Petrus Simonnak, Jónás fiának neve. De az eredeti arám szövegben mindkét helyt csak kefa, kőszál áll (a régi görög nyelvben is πέτρος, πέτρα egyaránt szerepel kőszál jelentésben). Tehát mindkét esetben ugyanaz a valaki a kőszál. És az összefüggés nem hagy kétséget az iránt, kire gondol az Üdvözítő mint Egyházának alapjául szolgáló kőszálra: Szavai Péterhez és kizárólag ő hozzá vannak intézve, amint kétséget kizáró módon kitűnik a szavak antithetikus (ellentételes) szerkesztéséből. Péter megvallja: Te vagy a Krisztus; Krisztus feleli: te meg kőszál vagy. Tehát ez a hely nem állítható párhuzamba ama szentjánosival, hol az Üdvözítő az evangélista világos értelmezése szerint saját testének templomáról szól. Nem támogatja a régi protestáns fölfogást Szent Pálnak az a kijelentése: «Más alapot senki sem vethet azonkívül, amely vettetett, mely a Krisztus Jézus»; (1Kor 3:11) mert Krisztus az ő Egyházanak csakugyan elsődleges és láthatatlan alapja (fundamentum principale); de ez nem zárja ki, hogy Péter, sőt vele egységben a többi apostol is az ne legyen:(Ef 2,20) másodlagosan és tőle való állandó függésben; éppúgy mint az a tény, hogy Krisztus az igaz világosság, nem akadály arra, hogy alkalomadtán apostolait is annak ne nevezze.(Mt 5,14) Hisz Jézus Krisztus adományozásai isteni tevékenységek; amit tehát a teremtményeknek ad, azt maga is megtartja; amit teremtmény által tesz, azt teremtői módon elsődlegesen maga nem szűnik meg művelni.

Λ régi protestáns értelmezés a Szentírás szavainak e határozott és világos értelmével szemben hivatkozik a szentatyákra, kik ezt a helyet úgy értelmezik, hogy Jézus Krisztus az ő Egyházát a hitre alapítja, amelyet Péter itt megvall, vagy magára Krisztusra, kit itt Istennek vall. Ámde az atyák ezzel az értelmezéssel nem akarják kizárni Szent Péter joghatósági főségét. Azután pedig Péter hitét nem az Egyház valós fönntartó alapjának tekintik, hanem a fői méltóság kiérdemlő okának. Ha pedig egyik-másik szentatya olykor nem beszél a kivánatos jogi szabatossággal, ez a határozatlanság nem esik latba a Szentírásnak égészen világos beszédével szemben. A 4. századi atyák e tétova beszédének magyarázata egyrészt az az igyekezetük, hogy az ariánusokkal szemben élesen kidomborítsák Krisztus istenségének és föltétlen egyeduralmának alapdogmáját; másrészt befolyásolja őket az Egyház mivoltáról vallott fölfogásuk, mely az Egyházat főként mennyei bölcsességet közvetítő és halhatatlanságra szentelő karizmás isteni küldöttnek nézi, és emellett elhanyagolja jogi szervezetének kidomborítását (a középkorban és különösen a 16. századi újítókkal szemben többnyire fordítvatörtént). De nagy tévedés volna azt gondolni, hogy az atyák a kérdéses helyet kizárólag vagy csak főként is Szent Péter hitére vagy Krisztusra értelmezték. Már Tertullianus azt kérdi: «Rejtve maradhatott-e valami is Péter előtt, ki az épülő Egyház szikla-alapjának van mondva, és az Egyház kulcsait kapta?» Origenes utal arra, hogy «mikor Péter a nyáj legeltetésének legfőbb hatalmai kapja és mint kőszálra reája épül az Egyház, semmi más követelmény nincs vele szemben, mint a szeretet vallomása».

2. Az új protestánsok és tanítványaik, a modernisták nem tagadják e hely világos értelmét. így pl. O. Pfleiderer, a híres liberális racionalista protestáns azt mondja: «Az összes protestáns elkenési kísérletek ellenében nincs kétség benne, hogy ezen a helyen ünnepélyesen ki van mondva Péter primátusa». Hanem ők kétségbe vonják hitelességét: Szerintük ezt a helyet a római egyházban 150-200 között betoldották Szent Máté evangéliumába; belevetítik egy késői jogfejlődés nek eredményét a kezdetbe; Jézus Krisztus szájába adják azt, ami történeti fejlődés műve, és így tekintélyi alapot akarnak adni annak, ami jogszokás erejével már általánosan el volt fogadva.

Felelet. A szövegtörténet erre a fölfogásra legcsekélyebb alapot sem ad: minden kódex tartalmazza e helyet, és nincs komoly szövegkritikai kiadás, mely két séget támasztana vele szemben. Történeti megfontolások meg leheletlennek mutatják a betoldást: Ha a betoldás a második században történt volna, az atyák nak tiltakozniok kellett volna ellene, vagy legalább tétovázásuknak nyomára kellene akadnunk. De semmi ilyes; a montanista Tertullianusnak a római püspök elleni harcaiban ez a kifogás nagyon kapóra jött volna; de nem él vele. 260-ig már eddig 25 utalást lehet kimutatni, ami szövegtörténetileg érthetetlen, ha egy 150 200 között történt betoldással van dolgunk. Érthetetlen volna, miképp fogadták el szó nélkül kivált az eretnekek és a keletiek. Továbbá, ha ez a szentmátéi hely római talajon keletkezett volna, hogyan kerültek bele azok a tőrőlmetszett ara maizmusok (bar-Jona, test és vér, oldani és kötni)? Ha ez a hely nem hiteles, de hitelesek a névváltoztatást elbeszélő helyek, rejtély marad a szokatlan névváltoztatás. Végül pedig érthetetlen volna, miért épen Péter nevére történt volna a betoldás, mikor erre sem jelleme, sem apostoli tevékenysége nem nyújt elég alapot; aki nem megtörtént dolgot írt le, hanem az események után legalább másfél szá zaddal konstruál, inkább gondolhatott szent Jánosra, Jakabra vagy az írna valamely más rokonára, vagy még inkább Szent Pálra; de miért épen Péterre

A racionalista protestánsok és modernisták érvei nem nyomósak: a) Márk és Lukács nem tartalmazzák ezt a helyet. Ámde azoknak az evangéliumoknak nem volt közvetlen céljuk miként Máténak az Egyház szervezetéről írni; továbbá a főként rómaiakból álló olvasók előtt óvatosság parancsolta, hogy ne tárják föl a gya nakvó római hatóságok előtt az egyházi szervezet legféltettebb mozzanatát. Burkoltan eleget szólnak ők is Péter főségéről.(Mk 1,36; 3,16; 16,7; Lk 22,31; Jn 21,15) — b) Ha Krisztus Péteri tette meg az Egyház fejévé, nem támadhatott volna később vita a tanítványok között arról, vájjon ki nagyobb az Isten országában? (Lk 22,25, Mk 10,35.45) De ez épen abban leli kielégítő ma gyarázatát, hogy az Úrnak Pétert annyira kitüntető szavai fölkeltették a tanít ványok versengését. — c) Ha Krisztus annyira kitüntette Pétert, miképp mond hatta kevéssel utóbb: Távozz sátán? (Mt 16,23) Ámde a főséggel nincs ellentétben a rendre utasíttatás. A főség hivatal, a rendreutasítás pedig személynek szól; a főség hivatali jellege egyáltalán nem zárja ki a személynek később is megnyilvánuló gyarlóságát.

Ha jobban mélyére nézünk annak a törekvésnek, mely a Péter főségét hirdető helyeket ki akarja bökni az evangéliumból, nem történeti, szövegkritikai, vagyis nem szolid tudományos okokra bukkanunk, hanem önkényes föltevésekre, a negatív dogmatika tételeire, melyek alapján ama helyeket kifilozofálják az evangéliumból: Péter egyházi fősége egyházi szervezetet és látható egyházi társaságot tételez föl; ám Jézus Krisztus nem alapíthatott Egyházat; tehát nem lehetnek hitelesek azok a helyek, melyekben világos kifejezésre jut az Egyház krisztusi megalapítása és megszervezése, nevezetesen joghatósági fővel való ellátása. Megannyi ingyenes állítás!

3) Jézus Krisztus Péternek ünnepélyesen átadta a joghatósági egyházi főséget, mikor föltámadása után a csodás halfogáskor megtette az összes hivők főpásztorává. «Midon megebédeltek, monda Jézus Simon Péternek: Simon, János fia, szeretsz-e engem jobban ezeknél (πλέον τούτων = jobban, mint ezek szeretnek engem)? Monda neki: Úgy van, Uram, te tudod, hogy szeretlek leged. Monda neki: Legeltesd az én bárányaimat (βόσκε τά ápvta μου). Monda ismét neki: Simon, János fia, szeretsz-e engem? Monda neki: Úgy van Uram, tudod, hogy szeretlek téged. Monda neki: Legeltesd az én bárányaimat (ποίμαινε τά προβάτίά μου). Monda neki harmadszor: Simon, János fia, szeretsz-e engem? Elszomorodék Péter, hogy harmadszor monda neki: szeretsz-e engem, és monda neki: Uram, te mindent tudsz, te tudod, hogy szerellek leged. Monda neki: Legeltesd az én juhaimat (βόσκε τά πρόβατα1 μου).» Ε szavakból világos, minő állást és milyen hatalmat adott Jézus Krisztus Péternek az ő Egyházában: Ő magamagát nevezte volt jó pásztornak ki életét adja juhaiért, aki teljes felelősséggel gondoskodik nyájáról, mely viszont föltétlen bizalommal és engedelmességgel tartozik neki; ilyennek volt megjövendölve a Messiás már az ószövetségben, s ilyennek mondják az apostolok.4 Ebben a minőségben teszi meg Szent Pétert a maga helyettesének, még pedig minden megszorítás nélkül: minden irányú hatalmat ád neki (βόσκε, ποίμ,αινε) minden rendű és rangú követői fölött (άρνία, προβάτια, πρόβατα). Amint az Ígéretkor szikla-alappá tette hitvallása miatt, most megteszi pásztorrá szeretete miatt.

Nem lehet itt a régi és új protestánsokkal azt mondani, hogy Jézus Krisztus ezekkel a szavakkal visszaadja Péternek az apostoli méltóságot, melyet hármas Krisztus-tagadásával elvesztett volt. Mert mindenekelőtt a Szentírásban semmi nyoma annak, hogy Jézus Krisztus hódolt Wiclef ama fölfogásának, mely szerint a halálos bűn megfoszt a hivatali méltóságtól. Ha Péter a Krisztus-tagadásával elvesztette volna az apostoli méltóságot, akkor elvesztették volna a többiek is, mert ők is megfutottak, és így tettel ők is megtagadták Krisztust. De nem vesztették el sem méltóságukat, sem Krisztus bizalmát sem ők, sem Péter; mert a föltámadt Krisztus ismételten megjelenésével tüntette ki őket, megadta nekik az apostoli küldési. Sőt magának Péternek külön is megjelent. — Itt is a mai racionalisták végső menedéke a hely szentjánosi szerzőségének tagadása, természetesen megint a szövegtörténeti alapnak minden árnyéka nélkül, csak azért, mert «a föltámadt Krisztusnak nincsenek már történeti szavai és jogérvényes rendelkezései» (Loisy és Schnitzer modernisták). Miért? mert «a föltámadás mint csoda nem lehet történeti tény, hanem csak a hitnek élménye». Ez már nem tudomány, hanem racionalista Credo, illetőleg Non-credo. Egyébként, ha ez a hely a második század második felében római talajon keletkezett betoldás, érthetetlen, mikép tudott mindjárt 200 után keleten és nyugaton egyetemes elfogadásra találni; továbbá miért kellett a betoldónak itt más képet használni mint a péteri főség Ígéreténél! mely állítólag szintén abból a korból és abból a kultúrkörnyezetből való.

4) Szent Péter gyakorolta az egyházi joghatósági főségét: az evangelisták fölsorolásaiban mindig első helyen szerepel az apostolok között, sokszor csak maga van megnevezve, a többi pedig gyüjtő-névvel egybefoglalva: Péter és a vele valók, Péter és a tizenegy, Péter és az apostolok. Péter ennek az elsőségnek tudatában intézkedik az ifjú egyházban: rendelkezik Mátyás meg választásáról, pünkösdkor ő prédikál és ő védi meg apostol-társait, a főtanács előtt ő szól, Ananiás és Szafira esetében ő ítél, Szamariába Jánossal ő megy, az apostolok jeruzsálemi zsinatján ő mondja ki a döntő szót, az Egyházba ő veszi föl az első pogányokat. Figyelemreméltó dolog, hogy a három régi és igazi patriarchátus (Antiochia, Róma és Márk közvetítésével Alexandria) tőle származtatja magát.

Nehézségek. 1. Szent Péter a leveleiben nem említi a főségét. — De apostolnak mondja magát; s az ott elég volt; a hivatalos cím különben is sokkal későbbi idők terméke.

2. A jeruzsálemi község Pétert és Jánost «küldte» Szamariába;(Csel 8,14) Péter igazolta magát a jeruzsálemi hitközség előtt,hogy Cornelius századost fölvette az Egyházba. Az effélék azonban csak azt bizonyítják, hogy Péter fősége dacára is testvér maradt testvérek között, aki főpásztori hivatását igazán pásztori okossággal és az Űr Krisztus szellemében való szerénységgel gyakorolta. Hogy Pétert a többiek küldték, nem nyom: küldés és küldés között nagy különbség van: a királyt is küldheti a tanácsadója diplomáciai látogatásra, az orvosa fürdőre, anélkül hogy ebből a küldők felsőbbségére lehetne következtetni.

3. Szent Pál magát egyenlőnek tartja Péterrel: «Az evangélium rám bizatott a körülmetéletleneknél, valamint Péterre a körülmetélteknél». Antiochiában szemtől-szembe ellenállott neki. — Azonban a) az apostolság tekintetében az apostolok csakugyan egyenlők voltak; Péter csak a főségben válik ki fölöttük. S azért az Egyház régóta mondhatta, hogy Szent Péter és Pál az Egyház fejei (sohasem Pál egymagában, mint Péter igen sokszor!): Princeps clave Petrus, primus quoque dogmate (az igehirdetésben mint aki egymaga többet fáradozott az evangéliumban, mint a többiek együtt) Paulus. De nem egyenlők a kormányzói méltóságban, mint bőven kitűnik az előzőkből, b) Pál antiochiai ellen állása nem Péter egyházfői intézkedésének szólt, hanem lelkipásztori magatartásának. De ha Pál szükségesnek tartotta Péter ellensúlyozására ezt a merész lépést, és szükségét érezte, hogy mint szokatlan merészséget igazolja a hívek előtt, megint csak arról tesz burkolt bizonyságot, hogy Péternek különösen nagy tekintélye volt a hívek előtt. Különben nem szabad felejteni, hogy a még fcjledező Egyházban maga a főség is a keletkezés, fejlődés nyomait viseli. Továbbá az ősegyház még sokkal közelebb volt Jézus Krisztus korához, még sokkal élénkebben élt a hivők lelkében a láthatatlan főnek, Jézus Krisztusnak emléke és jelenléte, semhogy természetszerűen némileg háttérbe nem szorult volna a látható főnek szerepe és gyakorlati jelentőssége.

Folyomány. — Az apostolok csak mint apostoli testület, vagyis csak Szent Péter fősége alatt egyesülten gyakorolhatták és viselhették azt a legjobb egyházi előljárói hatalmat, melyet Jézus Krisztustól kaptak.

Jóllehet ugyanis minden egyes apostolnak közvetlenül az Úr Krisztustól van küldetése az evangélium hirdetésére és hitközségek alapítására, és ennek megfelelően mindegyik az apostoli kiváltságok birtokosa, az Üdvözítő mégis kifejezetten Péter szikla-alapjára építi az Egyházat, tehát minden oszlopnak és falnak vele szerves összefüggésben kell állnia; neki teszi kötelességévé, hogy minden rendű és rangú hívének főpásztori gondját viselje, őt bízza meg, hogy a sátán agyarkodásaidején a hitben erősítse meg atyjafiait. Az apostoli egyház okmányainak tanúsága szerint az apostolok csakugyan az össz-egyházat érdeklő ügyekben nem külön-külön intézkednek, hanem Szent Péterrel egyetemben, vagy az ő utasításai értelmében. Természetes, hogy az apostoli kiváltságok e korában a főség gyakorlására nem nyílik oly bő tér és alkalom. mint századok múlva.

Ε szerint a Krisztus rendelte egyházi joghatósági halalomnak két alanya van, melyek egymástól értékben különböznek, de nem teljes szétválasztással (distinctione virtuali inadaequata): az egyik Szent Péter egymagában, a másik az apostoli testület, vagyis az apostolok Szent Péterrel együtt. Az apostoloknak mindenesetre volt joghatóságuk a tőlük alapított egyházak fölött, de nem Szent Pétertől függetlenül.

Függelék. Jézus Krisztus úgy rendelkezett, hogy Szent Péternek mindig egyen utóda a világ végezetéig. Hittétel.

S vatikáni zsinat szerint «ki van közösítve, ki azt mondja, hogy nem magának az Úr Krisztusnak rendelkezéséből, vagyis isteni jogon áll, hogy Szent Péternek az egész Egyház fölötti főségben állandó utódja van.»

Bizonyítás. 1) aj Jézus Krisztus kifejezetten akarta, hogy Egyháza fönnmaradjon a világ végezetéig; tehát akarnia kellett, hogy fönnmaradjon az alapja is, mely nélkül az Egyház épületének szilárdsága, egysége, tartóssága oda volna. Annyival inkább, mert világtörténeti szerepét az Egyház fejének A következő időkben, az Egyház nagyobb elterjedése idején és nagy viszontagságai között kellett igazán megmutatnia. Ha Szent Péter szikla-alapja van okul vetve azért a biztató reményért, hogy az Egyházon a pokol kapui nem vesznek majd erőt, akkor a szikla-alapnak védő és erősítő szerepe nem szünhetik meg épp akkor, mikor a pokol fölszabadult hatalmainak tervszerű és szívós támadásai tetőfokra hágnak, b) A főpásztori tevékenység, melyet az Üdvözítő Szent Péterre bízott, Krisztus nyájának minden tagját felöleli; Péter, a gondos pásztor nem engedheti tévelygő juhokként bolyongani a későbbi nemzedékeket sem, melyek az eredettől való nagyobb távolság és az antikrisztusi történeti tényezők súlyosabb támadásai miatt a pásztor vezetésére és oltalmára jobban ászoi nlnak, mint az első hívek.

2) A szentatyák a legrégibb időktől kezdve hangsúlyozzák, hogy a kulcsok hatalmát az Egyház Szent Péterben kapta; tehát nemcsak az ő személyének szólt; és egyöntetű tanúzással hirdetik, hogy a római püspökben Szent Péter méltósága él tovább.

3) A theologiai megfontolás megállapítja, hogy illő volt Jézus Krisztusnak Egyháza számára állandó látható főt rendelni: a) Titokzatos testének ugyan ő a feje; azonban Egyházát látható társaságnak szánta, tehát gondoskodnia kellett, hogy őt helyettesítő és képviselő látható fő is kerüljön az élére. Mivel azonkívül az egyházi hierarchia a mennyeinek tükrözése, illő volt, hogy a mennyei hierarchiának szigorúan monarchikus jellege (Isten föltétlen egyeduralma) tiszta kifejezésre jusson az Egyházban is. b) Jézus Krisztus az ő Egyházának alaptulajdonságává tette az egységet. Ám az egy fő az egységnek leghatékonyabb biztosítéka. Nem mintha az Üdvözítő az Egyház egységéi másképp is nem biztosíthatta volna: fői méltósága van olyan egyesítő erő, hogy arisztokrata vagy demokrata szervezet mellett is elérhette volna az egységet; de ha az Egyháznak egyszer az a rendeltetése, hogy a megtestesülés titkának történeti folytatása legyen, akkor az a rendelkezés kínálkozott legmegfelelőbbnek, hogy Krisztus földi jelenlétének és egységesítő szerepének is legyen földi látható folytatója. Merőben emberi természeti közösségekben is az egység igazi biztosítéka s jelképe mindig egy személy, illetőleg meghatalmazott. Ámde az Egyház alakulásának törvénye a fölülről lefelé haladó épülés; tehát illő volt, hogy maga Krisztus, az Egyház épülésének felső elve gondoskodjék az egységnek emberek közöli legmegfelelőbb szervéről.

13:14

Hiába másolgatod ide befele a katolikus forrásból származ mellébeszéléseket, és hiába raksz be katolikus oldalakra mutató linkeket(amire egyébként a vírus írtó azt mondja, hogy vírussal ferőzött oldal), ezek HITELTELENEK. Aki a bibliára alapozza a hitét, annak a katolikus tanítások nem lesznek hitelesek, sajnos lég lejáratta már a katolikus egyház az egész kereszténységet.

HOGYAN EGYEZTETHETŐ ÖSSZE AZ EGYHÁZ SZENTSÉGE A BENNE TAPASZTALHATÓ BOTRÁNYOKKAL?

Válasz:

Az Egyház szentségét nem csökkenti, ha egyes tagjai súlyos bűnösök. Az Egyház ui. Jézus Krisztus keresztáldozatának és a Szentlélek megszentelő tevékenységének köszönheti szent mivoltát.

Magyarázat:

Az Egyház szent, mert a végtelen szent Isten alapította; szent, mert jegyese, Jézus Krisztus sugárzik át rajta, aki életét adta az Egyházért; és szent, mert a Szentlélek őrzi. Az Egyház szentsége természetesen nem jelenti tagjainak bűntelenségét. Az Egyház nem tagjaiban, hanem céljaiban és Főjében szent. Azáltal szent, akihez tartozik és aki alapította, s nem azok által, akik hozzá tartoznak, annak ellenére, hogy nem ritkán egyes tagjaiban is felragyog az Egyház szentsége. Az atyák az Egyházat „bűnösökből álló bűntelennek" nevezték, sőt Clairvaux-i Szt. Bernát kifejezése még élesebb: Sancta Meretrix (Szent Szajha).

A bűnös ember így az Egyház szentségét meg sem karcolhatja. Vagy azért, mert a bűnös tagnak olyan súlyos a vétke, hogy el is veszítette az Egyházhoz való tartozását, vagy azért, mert bűnbánata és Krisztus kiomló vére által megszentelődik.

Igazolás:

Szt. Pál apostol tanítja, hogy Krisztus szentségessé tette Egyházát: „Ragyogóvá akarta tenni az Egyházat, amelyen sem szeplő, sem ránc, sem egyéb efféle nincsen, hanem szent és szeplőtelen" (Ef 5,27). Az Apostol szerint: „Isten temploma szent, ti vagytok az" (1 Kor 3,17). Ezért mondjuk: Szent Egyház.

Szt. Pál apostol is súlyos hibákat és bűnöket talál már a korai Egyházban is, de meg sem fordul a fejében, hogy az Egyház megszűnt volna Egyháznak és szentnek lenni. Kiközösítést követel és nem új alapítást: „Egyébként az a hír járja, hogy paráznaság fordul elő köztetek, mégpedig olyan, amilyen még a pogányok közt sincs, hogy tudniillik valaki apja feleségével él. S ti még kérkedtek, ahelyett, hogy bánkódnátok, és kizárnátok magatok közül, aki effélét művel" (1 Kor 5,1).

Júdás is bemocskolta személyét és apostoli hivatalát, de az a többi apostolt nem érintette. Bűne és következményei csak reá szállottak, nem az Egyházra: „Közénk számított, a mi szolgálatunk jutott neki is részül. Gonoszsága bérén telket szerzett magának, amikor pedig lezuhant, kettérepedt és kifordultak a belei" (ApCsel 1,17).

Szt. Péter is megtagadta Jézust, de bűnbánatát elfogadta Krisztus, és az Egyház vezetője maradt, bár Jézus megkövetelte tőle a hitvallást: „Majd harmadszor is megkérdezte tőle: »Simon, János fia, szeretsz engem?« Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte: »Szeretsz engem?« S így válaszolt: »Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek.« Jézus ismét azt mondta: »Legeltesd juhaimat!«" (Jn 21,17).

Maga Jézus is megmondta, hogy a bűnök és a botrányok elkerülhetetlenek egy közösségben, ez azonban csak a személyre nézve jár következményekkel: „Lehetetlen, hogy botrányok elő ne forduljanak. De jaj annak, aki okozza őket!" (Lk 17,1).

Sokan úgy gondolják, hogy a Római Egyház már rég megromlott s csak idők kérdése, mikor omlik végleg össze. Ennek határozottan ellentmond Jézus csalhatatlan ígérete, hogy ü Egyházával marad „mindennap, a világ végezetéig" (Mt. 28, 20), s az a másik kijelentése is, hogy amíg az Egyház Szent Péter sziklatalapzatán áll, addig „a pokol kapui nem vesznek erőt rajta" (Mt. 16, 18).

NEM TESZIK-E AZ EGYHÁZAT HITELTELENNÉ AZ INKVIZÍCIÓ, A KERESZTES HÁBORÚK, A BÚCSÚCÉDULÁK ÉS A GALILEI-PER TÖRTÉNELMI TÉNYEI?

Válasz:

Az inkvizíció, a keresztes háborúk és a Galilei-per történelmi tényei nem teszik hiteltelenné az Egyházat, egyrészt mert az Egyház szentségét nem csökkenti, ha egyes tagjai bűnt követnek el; másrészt mert az egyházellenes történelemszemlélet ezen események jelentőségét messze eltúlozza, ugyanakkor sok szent és igaz mozzanatot hallgat el, melyek erősen megváltoztatnák a róluk kialakult képet.

Magyarázat:

A tévtanítókkal szembeni hivatalos egyházi eljárásnak valóban voltak túlkapásai, de nem mai szemmel kell mérlegelni több száz évvel ezelőtti eseményeket. Ennek megértéséhez nézzük az inkvizíció kialakulását. A hajdani eretnekek (katharok, waldensek, bogumilok, husziták) korántsem voltak jámbor vallási álmodozók. Templomokat, városokat égettek fel vagy fosztottak ki, embereket öltek, abnormális polgári és szexuális éltet éltek ill. propagáltak. Ezek ellen az államnak fel kellett lépnie. Amikor az állam az eretnekség vádját politikai tisztogatásra kezdte használni, az Egyház közbelépett és nem engedte, hogy az állam önkényesen döntse el, hogy ki eretnek és ki nem. így az inkvizíció nagyon sok ember életét megmentette, de erről egy szót sem írnak a történelemkönyvek.

Az inkvizíció méreteiről és módszereiről alkotott kép is igazságtalan. Sokakkal hitették el, hogy az inkvizíció tömegesen és könnyedén égette meg az embereket, s ugyanakkor borzalmas kínvallatásnak vetette őket alá. Igaz ugyan, hogy bizonyos esetben alkalmaztak kínvallatást, de ez a korszellemnek volt köszönhető, és az Egyház itt is irgalmat gyakorolt: Az inkvizíciós bíróság egyféle kínvallatást alkalmazott, a világi bíróság kínzó eszközeinek csak a fantázia szabott határt. Nem véleden, hogy nagyon sok rajtakapott bűnöző a bíróságon kitalált egy vallásos mozzanatot („azt mondták a hangok"; „Isten üzente"), hogy ügye átkerüljön a világi bíróságról az inkvizíciósra, ahol enyhébb büntetésben reménykedhetett. így az inkvizíciós perek túlnyomó részben közönséges bűnvádi eljárások voltak, és korántsem a „lelkiismeret és a hatalom drámai összeütközései." Halálos ítéletek is csak súlyos és köztörvényes ügyekben születtek. Ezek száma nem volt több az évi két - három főnél. A büntetések súlyossága is relatív. A büntetések olyakor valóban kemények voltak. „De a középkori ember bírta is a őket. Kevésbé elpuhult népeknél ma is húsbavágóbb eszközökkel él az igazságszolgáltatás" (Mehrle Tamás O.P.: Szt. Domonkos életének tanítása).

Igazi vallási ítélet ritkán született, és csak nagyon nagy jelentőségű vagy különösen erőszakos eretnekeket végeztek ki (pl. Husz János). Itt azonban két dolog játszik közre. A középkorban Istent tekintették a királyok Királyának. Aki a királyt megsértette, felségsértés bűntettével halálra ítélték. Az eretnek tévedést tanít Istenről vagy szavát meghamisítja - gondolták régen. Ezzel a királyok Királyát sérti, tehát az eretneket is halálra szánták. De ne feledjük, a középkorban a kereszténység volt az állami ideológia, a társadalmi kohézió legfőbb ereje volt. Az ellene irányuló támadás össztársadalmi érdekeket sértett. Az állami ideológia nyílt bírálóit mindig büntették. Ma sincs ez másképpen: És nem kell feltétlenül a Nagy Francia Forradalom tömeges kivégzéseire, a náci koncentrációs táborokra vagy a kommunista gulágokra gondolni. Elég csak a nemzetbiztonsági hivatalok tevékenységét figyelemmel kísérni. Sok nyugati országban, ha valaki olyan mozgalom mozgatója, melyet a hivatalos közeg „eretnekségként" kezel (pl. neonáci), akkor az államhatalom figyeli, esetleg le is állítja. Nem ok nélkül. Λ modern szólásszabadság sem olyan egyértelmű, mint sokan hiszik. Sok európai országban bizonyos nemzetiségek vagy devianciák nyílt vagy akár csak burkolt megsértését börtönnel büntetik. A lényeg nem sokban különbözik az eretneküldözéstől, és a módszerek sem sokban térnek el az inkvizíció módszereitől.

Spanyolország kivételt képez. Nemcsak azért, mert itt működött legkeményebben az inkvizíció, hanem, mert itt az inkvizíció nem egyházi, hanem elsősorban állami kezekben volt. Ez ugyan sok visszaélést és kegyedenkedést eredményezett, de alapjaiban ennek is megvolt az oka. Spanyolország tele volt látszatra megtért mórokkal, akik kereszténynek tettették ugyan magukat, de igazából kémkedtek, és Európát a félhold igájába akarták hajtani. Ezeket az embereket valóban minden eszközzel igyekeztek felkutatni. Azonban látható, hogy az inkvizíció itt is kémelhárítási funkciót töltött be. Neve is ezt tükrözte: Sanctum Offícium Inquisitionis, azaz a Felkutatás Szent Hivatala.

Volt tehát sok árnyoldala az inkvizíciónak, de ezek nem magának az intézménynek, hanem az emberi gyarlóságnak voltak a következményei. Erre pedig áll, amit a 81. kérdésre feleltünk és igazoltunk, hogy az Egyház szentségét nem csökkenti, ha egyes tagjai bűnt követnek el, mert az ilyen botrányok elkerülhetedenek. Ha az inkvizítorok lelkiismeretesen működtek, akkor gáncs nem érheti őket, mert szigorukkal az igazságon és kereszténységen túl a közembereket védték a köztörvényes, vallási bűnözőktől. Szentek is voltak közöttük.

Sokan úgy gondolják, hogy a Katolikus Egyház sorra máglyán égette el a más hiten levőket. „Először is: nem egyszerűen a „más hiten lévőket" égették el, hanem legfeljebb a megátalkodott zendülőket, a tudatos vallási felforgatókat. Másodszor és főleg: nem az Egyház égette el őket. Az Egyház maga soha senkit sem égettetett el sem máglyán, sem egyébként. A máglyahalál a pogány germán jognak rettenetes maradványa, amelyet sajnos, a középkorban úgyszólván minden állam átvett és fenntartott; s ami fő: állami büntetés volt, nem pedig egyházi. (...) Magának a vallási bűnténynek megállapítása tekintetében természetesen egyházi tényezőket kérdeztek meg, s így létesültek a vegyes törvényszékek, aminő az inkvizíció volt. Az egyházi tényezők abban sajnálatosan hibáztak, hogy sokszor túlságosan kiadták magukat az állami túlkapások védelmezőinek s nem helyezkedtek eléggé szembe a kegyetlen és gyakran igazságtalan kínvallató és büntető módszerekkel. A legtöbb esetben mégis megtették ezt, s éppen az Egyház volt az, amely ismételten keményen felszólalt e barbár szokások ellen" (Bangha: Világnézeti válaszok. VI. fej.).

Sokan hiszik azt is, hogy az inkvizíció száz- meg százezreket vitt borzalmas halálba. „A »száz meg szazezer« szelíd túlzás, amelyet a spanyol hitehagyott Llorente talált ki, és számos fanatikus katolikusellenes regényíró hozott forgalomba. Komoly számítások szerint az inkvizíció áldozatainak száma 700 év alatt jóval elmarad csak az angol katolikusüldözés vértanúinak és megkínzottainak száma alatt is. (...) Egyébként az inkvizíció maga csak részben volt egyházi intézmény. Fentebb kifejtettük már, mennyiben. Hozzá kell tennünk még, hogy a legjobban szereplő spanyol inkvizíció állami volt, amelyet az hívott életbe, hogy a hosszú mór foglaltság után Spanyolországban maradt s látszólag megkeresztelkedett araboknak, valamint a velük titkon szövetkező zsidóknak hazaáruló üzelmeit ellenőrizze s ártalmatlanná tegye. Ennek érdekében mindenekelőtt mindig azt iparkodtak megállapítani a spanyol inkvizíció bírái, vajon a gyanúsított arabok és zsidók jogosan hivatkoznak-e a keresztlevelükre, vagyis csakugyan keresztény életet élnek-e, avagy csak menlevélnek használják a keresztelkedést. Innen a vallási és polgári elemnek sajátos összekeverése a spanyol inkvizícióban. Az Egyházat annyira nem lehet felelőssé tenni a spanyol inkvizícióért, hogy ellenkezőleg: éppen a római Kúria volt az, amely számos esetben tiltakozott a spanyol inkvizíció intézkedései ellen s bennük a spanyol korona illetéktelen beleavatkozását látta az egyházjogi kérdésekbe. (...) A »spanyol inkvizicio« olyan vesszőparipa, amelyen száz év óta boldogan lovagolnak az Egyház ellenségei, noha a szakemberek százszor megcáfolhatták a róla keringő rémmeséket" (Bangha: Világnézeti válaszok. VI. fejezet).

A keresztes háborúk mai megítélése sem igazságos. A keresztes hadak keleti hadjáratai a keresztény Európa önvédelmi indíttatású offenzívai voltak (ld. Boldog II. Orbán pápának a Clermonti Zsinaton /1095/ mondott beszédet!) (legalábbis az első kettő mindenképpen), és meg is védték Európát. Sajnálatos, hogy a későbbi keresztes háborúkban már nem csak a vallási lelkesedés, hanem a bír- és kalandvágy is szerepet játszott. Olyan szégyenletes események is bekövetkeztek, mint Bizánc elfoglalása (Itt is áll, hogy a keresztes háborúk bűnei az emberi gyarlóság következményei voltak, de ez nem jelenti azt, hogy magára az intézményre ne lett volna nagyon is szükség.). De annak állítása, hogy a szent sír felszabadítása, a keresztény zarándokok védelme, a kereszténység egységesítése és az iszlám terror megelőzése pusztán propagandisztikus célok voltak, melyek hátterében igazából gazdasági érdek (Pl. a lovagok elsőszülöttségi jog okozta elszegényedése, az itáliai városok kereskedelmi monopólium utáni vágya és a jobbágyok feudális kizsákmányolás előli menekülése.) állt, nem több, mint a járulékos okoknak a „felvilágosodás" célzatos előítéletétől vezérelt fő okká tétele, és mint ilyen közönséges koholmány. Hiszen már a keresztes hadjáratok meghirdetése (1095) előtt is léteztek „keresztes" hadak. Pl. ők védték meg Spanyolországot a Gibraltár-szorosnál befurakodott móroktól, akiket. Martell Károly és seregei csak a mai Franciaország területéről tudtak visszaverni (732). Nélkülük ma - valószínűleg - egész Európa a sária uralma alatt élne. De lehet-e önvédelmi indíttatású egy olyan európaiakat védő háború, amely Európa határain messze túl zajlik? Az igenlő válasz két részből áll:

1. Bármely honvédő vagy ún. „igazságos" háború járhat határokon túli offenzívakkal (Gondoljunk csak az USA II. világháborúban történt európai [pl. normandiai partraszállás] és ázsiai [pl. Hirosima, Nagaszaki] szerepvállalására, a Szovjetunió európai előrenyomulására, a koreai és vietnámi háborúkra, az öbölháborúra, az Egyesült Államok iraki terrorellenes hadjáratára, és az újjáalakult Izrael állam fegyveres konfliktusaira a szomszéd államokkal. - a jegyzet e történelmi események egyikét sem akarja szentesíteni vagy elítélni, hiszen a káténak nem célja a legújabb kor történelmi értékelése, pusztán meg akartunk mutatni, hogy a köztudatban bőven összefér egymással a határokon túli katonai akció és önvédelmi harc fogalma.) is (ilyen lehet pl. a megelőző csapás [Az a tény, hogy a kereszténység saját területén (Európában) mért négyszer is megsemmisítő csapást a muzulmán seregekre, éppen elegendő bizonyíték arra, hogy a muszlim világ Európa bekebelezését tűzte ki céljául, s ez ellen határon túli eszközökkel is fel lehetett és kellett lépni:

• 732: Tours és Poitiers - iszlám agresszor: Abderrhaman — győztes keresztény vezér: Martell Károly.

• 1456: Nándorfehérvár - iszlám agresszor: II. Mohamed - győztes keresztény vezér: Hunyadi János.

• 1571: Lepanto - iszlám agresszor: Ali Pasa - győztes keresztény vezér Don Juan d'Austria.

• 1683: Bécs - iszlám agresszor: Kara Mustafa - győztes keresztény vezér: Sobieszki János.

Az iszlám invázió tehát független volt a keresztesek tevékenységétől, hiszen a muzulmán agresszió nyugati megmozdulásai már évszázadokkal a hadjáratok előtt és után is súlyos katonai problémákat okoztak Európa számára.]).

2. Egy ország és egy közösség akkor is köteles megvédeni állampolgárait vagy a közösség tagjait, ha azokat az ország határain vagy a közösség birtokain túl éri támadás (Gondoljuk el, mi történne ma, ha valamely nagyhatalom állampolgárait egy idegen országban államilag támogatott ideológia alapján tömegesen mészárolnák le, csak azért, mert egy adott országhoz tartoznak.). Márpedig a keresztény zarándokokat a muzulmánok századokon át szisztematikusan irtották vagy zaklatták, attól függően, hogy mi volt az éppen uralkodó érdek. „Mi magától értetődőnek és jogosnak tartjuk, hogy bármely ország vagy nemzet fegyveres erővel védje érdekeit. Hisz egy ország vagy nemzet jólétét, fennállását értékelni tudjuk. Ugyanezt azonban megtagadjuk az Egyháztól. (...) Pedig így járva el, vagy következetlenek vagyunk, vagy (...) a lelki értékeket nem becsüljük eléggé" (P. Mehrle Tamás: Szt. Domonkos életének tanítása).

Külön kell tárgyalni az ún. gyermekhadjáratot (1212), melynek megítélése szintén kérdéses. Mert igaz, hogy volt ilyen, az is, hogy őrült-ség volt, de azt sem kell feledni, hogy nem az Egyház szervezte, hanem spontán népi kezdeményezés volt. Az Egyház nem is támogatta, sőt több püspöknek is sikerült gyermekek ezreit visszafordítani a biztos halálból.

Galilei ügye aprólékosabb vizsgálódást igényel, de egyet meg kell jegyezni. Legendák keringenek Galilei megkínzásáról és bátorságáról. Az igazság az, hogy sem meg nem kínozták, sem bátor nem volt. A per elsősorban nem tudományos kérdést feszegetett, hanem kánonjogit. Ui. Galilei törvénytelenül szerzett egyházi jóváhagyást könyvére, és több pamflettben gúnyolta a pápát, aki bár nem zárkózott el Galilei gondolatai elől, hallgatva korának tudományos közvéleményére, óvatosságra intette Galileit. A pápa ettől függetlenül külön vigyázott Galilei jólétére. Az ügy végül tudományos jellegűvé vált, és az egyházi bírák tévedésbe hajszolták magukat. Azonban itt is van mentség, mert bár Galilei fő állítása, miszerint a föld forog, alapvetően igaznak bizonyult, igazolásai azonban nem állták meg a helyüket. (Pl. az ár-apályt hozta fel bizonyítékul, mely köztudottan nem a Föld forgásának, hanem a Hold Föld körülötti keringésének az oka.) Ez azonban nem érinti az Egyház tévedhetetlenségének kérdését, mert az Egyház nem a tévedhetetlenség igényével adta elő Galilei elítélését. Valóban volt tehát tévedés az Egyház részéről is, de egy közel 400 évig működő intézmény egyszeri tévedését felhánytorgatni a kettős mérleg megnyilvánulása. Galilei idős korában az Egyházzal kibékülve, szabadon halt meg. Lányai apácák lettek. Bangha Béla S.J. hasonló módon tanított: „Nem áll, hogy az Egyház Galilei felfedezését elítélte. Csak azzal szállt szembe, hogy Galilei a felfedezéseit könnyelműen és feleslegesen oly hangon hirdette, amely látszólag a Szentírással szegezte őt szembe.

Galilei érvei a föld mozgásáról csakugyan nem voltak meggyőzőek, s a föld forgásának igazi felfedezője nem is ő volt, hanem Kopernikus, a lengyel kanonok. Hogy Galileit »megégették« volna, vagy hogy Rómában kegyetlen börtönben tartották, éppoly történelemellenes kitalálás, mint az, hogy egyházi bírái előtt lábbal dobbantva azt mondta volna: »Megis mozog a föld!« Ezek mind egyházellenes kitalálások, szabadgondolkozó mesék. Galilei mélyen hívő katolikusként élt és halt meg, s legjobb barátai éppen papok és jezsuiták voltak. Abban azonban kétségtelenül tévedett, hogy csillagászati véleményeit a Szentírással ellentétbe helyezte. Erre nem is volt szükség, mert a Föld forgása a Nap körül csak látszólag áll ellentétben a Szentírással. Kopernikus ezt nem tette s azért az Egyház ő ellene sohasem lépett fel. Galileivel szemben sem egy elavult fizikai nézetet, hanem a Szentírás tekintélyét akarta védelmezni" (Bangha: Világnézeti válaszok. VI. fejezet).

Az Egyház tehát csakis emberek révén, de soha sem törvényeiben, vagy magatartásában hibázott, és ezért az a kérdés igazából az előbbi kérdésnek a kibővítése. Az emberi elem az Egyházban olykor valóban súlyosan bűnös lehet. Ám az Egyház szentségét és hitelességét az isteni elem biztosítja.

Igazolás:

A kérdés nem tartalmaz kifejezett igazolást, hiszen nem teológiai hanem történelmi témát fejtegetett. Az igazolás igényével fellépők a Vatikáni Levéltárban kutathatnak tovább. Ami az esetleges túlzásokat, egyházi visszaéléseket illeti, továbbra is áll, amit a előző. kérdésben megfogalmaztunk:

Szt. Pál apostol is súlyos hibákat és bűnöket talál már a korai Egyházban is, de meg sem fordul a fejében, hogy az Egyház megszűnt volna Egyháznak és szentnek lenni. Kiközösítést követel és nem új alapítást: „Az a hír járja, hogy paráznaság fordul elő köztetek, mégpedig olyan, amilyen még a pogányok közt sincs, hogy tudniillik valaki apja feleségével él. S ti még kérkedtek, ahelyett, hogy bánkódnátok, és kizárnátok magatok közül, aki effélét művel" (1 Kor 5,1). Jézus mondta, hogy a bűnök és a botrányok elkerülhetetlenek egy közösségben, de ez csak a személyre nézve jár következményekkel: „Lehetetlen, hogy botrányok elő ne forduljanak. De jaj annak, aki okozza őket" (Lk 17,1).

IGAZ-E, HOGY AZ EGYHÁZ A HALADÁS ÉS A TUDOMÁNY ELLENSÉGE?

Válasz:

Nem igaz, hogy az Egyház a haladás és a tudomány ellensége.

Magyarázat:

Az Egyház tudományellenessége közönséges koholmány. Éppen ellenkezőleg, az Egyház mindig is pártfogolta és művelte a tudományokat, terjesztette a kultúrát és a műveltséget, támogatta a művészetet, és segítette a haladást. A tudomány és a hit összeférhetetlenségnek nyilván legkiáltóbb cáfolata, hogy minden korok legnagyobb tudósai éppen mélyen istenhívők voltak. Nemcsak régen, ma is. Az ateizmus a szellemi középosztály, a középszerű tudósok világnézete. Pascal, Kepler, Newton, Kopernikusz, Galilei, Pannenberg, Volta, Faraday, Maxvell, Planck, Einstein, Jedlik Ányos és Szentgyörgyi Albert életét őszinte vallásosság hatotta át:

„Minden szerves anyagokkal kapcsolatos dolog olyan bölcs célszerűségre mutat, amely valamilyen felsőbbrendű értelemtől származik" (Jöns Jacob Berzclius, vegyész).

„Az én vallásom egy felsőbb szellemi lény alázatos imádásában áll, amely még azokban az apró részletekben is kinyilatkoztatja magát, amelyeket mi korlátozott értelmünkkel kikutatni képesek nem vagyunk" (Albert Einstein, Nobel-díjas fizikus).

„A fizikában dolgozni annyi, mint Isten alkotását szemlélni" (Walther Nernszt, Nobel-díjas fizikus).

„Azok az emberek, akik nem tudományos munkát végeznek, abban a félreértésben élnek, hogy a tudósoknak széles körű ismereteik miatt vallástalanoknak kell lenniük. Ellenkezőleg, a mi munkánk Istenhez közelebb visz bennünket" (Erneszt Rutherford, Nobel-díjas fizikus).

„A kozmosz csodálatos elrendezése és harmóniája egy teremtő és mindenható lény tervében született meg. Ez mindörökre a legnagyobb felfedezésem" (Isaac Newton, fizikus).

„A modern fizika szükségképpen Istenhez vezet" (Arthur Eddington, csillagász). „Az, amit a tudomány tanít nekünk, arra enged következtetni, hogy a természetben az emberi léttől független rend uralkodik. Olyan értelmes rend, amelynek a természet és az ember egyaránt alá van rendelve. A vallás és a tudomány állandóan vállvetve küzd a kételkedés, a vaskalaposság és az istentelenség ellen. És a mottó, mely örökre jellemzi ennek a küzdelemnek az irányát: »üda Istenhez«" (Max Planck, Nobel-díjas fizikus). „A tudomány Isten nélkül lerombolja a világot" (Pierre Lecompte du Noüy, fizikus). „A tények közérthető magyarázata azt sugallja, hogy egy szuperintcllektus működött, játszva a fizikával, a kémiával és a biológiával, és nem vak erők voltak azok..." (Frcd Hoye, csillagász).

„O, a tudós megmászta a tudadanság hegyeit, már a legmagasabb csúcs meghódításához közeledik, s amint kinyújtja kezét a végső szikla felé, teológusok csoportja köszönd, akik már évszázadok óta ott ülnek" (Róbert Jastrow, asztrofizikus).

Sőt, a modern csillagászat, az elektronika és a genetika tudománya éppen papoktól indult ki. Katolikus pap készítette például a legelső léghajót, tervezte az első tűzoltófecskendőt és az első mechanikus órát. Jedlik Ányos (elektronika) bencés szerzetes, Kopernikusz (csillagászat) katolikus pap, Mendel (genetika) ágostonos szerzetes volt. A középkorban, főleg az ún. „sötét" korszakában (melyet nem az Egyház tett sötétté, hanem a népvándorlás nyomán megjelenő barbár hordák és a római birodalom összeomlása), tehát a VI-X. században, csak az Egyház őrizte a műveltséget. Az újkorban csak az Egyház tanított, a misszióban a papság oktatta elsőként írásra és földművelésre a bennszülötteket.

Bangha Béla S.J. szerint: „A katolikus Egyház teremtette meg a szegény- és beteggondozást, létesítette az első kórházakat, szegényházakat, árvaházakat, eszelte ki a vakok és siketnémák rendszeres gondozását. A katolikus Egyház vetette meg alapját a szociális gondoskodásnak, az emberek egyenlőségének a törvény előtt, a munkás jogának védelmét (XIII. Leó: Rerum novarum, XI. Pius: Quadragessimo anno). Nincsen a világnak egyetlen intézménye vagy felekezete, amely a kultúra és haladás terén oly hatalmas érdemeket szerzett volna, mint a katolikus Egyház. Aki a katolikus Egyházat a haladás kerékkötőjének nevezi, az éppoly joggal nevezhetné a fénylő Napot is az égen a sötétség terjesztőjének."

Jézus azt mondta az írástudóknak: „Ne gondoljátok, hogy vádolni foglak benneteket az Atya előtt. Maga Mózes lesz a vádlótok, akiben reméltek. Mert ha Mózesnek hinnétek, nekem is hinnétek. Mert hisz rólam írt. De hát ha az ő írásainak nem hisztek, hogy hinnétek az én szavaimnak?" (Jn 5,45). Mi is mondhatnánk az ún. ״tudományos ateizmus híveinek: Ne gondoljátok, hogy vádolni fogunk benneteket az Atya előtt. Maguk a tudósok lesznek a vádlóitok, akikben pedig reméltek. Mert ha nekik hinnétek, Istenben is hinnétek.

Igazolás:

A kérdés nem tartalmaz igazolást, hiszen nem teológiai, hanem történelmi témát fejtegetett. Az igazolás igényével fellépők a Vatikáni Levéltárban kutathatnak tovább.

Ld. még: [link]

Péter pápaságának eredete

Az Újszövetségi Szentírásban öt különböző metaforát találunk az egyház alapításával kapcsolatban. (Mt 16,18; 1Kor 3,11; Ef 2,20; 1Pt 2,5-6; Jel 21,14). Az egyik ilyen hasonlat, amikor Jézus Krisztus „sziklának” nevezi Pétert: „Én is mondom neked: Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt.” (Mt 16,18)

Egyesek kétségbe vonják Jézus ama szándékát, hogy ezzel egyházát Péterre alapozza, szerintük az egyház alapja valami más.

Mások azzal érvelnek, hogy a fenti szakaszban különbség van a görög Péter (Petrosz) illetve a szikla (petra) szó között, viszont figyelmen kívül hagyják a kézenfekvő magyarázatot: petra, a nőnemű főnév egyszerűen módosítva lett, hímnemű végződést kapott, mivel nőnemű szó nem lehet férfinév. A nembeli változtatásnak pusztán stilisztikai okai vannak.

Ezek a kritikák egyként mellőzik észrevenni, hogy Jézus arámul beszélt és a mindennapi életben Pétert Kéfás vagy (átírástól függően) Kéfa néven nevezte – ahogy ezt a Jn 1,42 mutatja. Ezt a szót fordítottak azután görögre Petrosz-ként. A valójában arámul elhangzott mondat, melyet Jézus Péternek mondott, tehát így hangzik: „Kéfa vagy, erre a kéfára építem egyházamat.”

Az egyházatyák – azon keresztények, akik időben, kultúrában és teológiai vonatkozásban legközelebb álltak az apostolokhoz – az alábbi idézetek tanúsága szerint tisztán megértették Jézus ama szándékát, hogy egyházát Péterre kívánta alapozni.

Tatianosz (120-172)

„Simon Péter válaszolta és mondta: «Te vagy a Messiás, az élő Isten Fia». Jézus erre válaszolta és mondta neki: «Boldog vagy, Simon, Jónás fia, mert nem a test és vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám, aki a Mennyben van. Én is mondom neked: Kéfás vagy, erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt.»” (Diatesszaron 23)

Tertullianus († 220 után)

„Rejtve maradt valami Péter előtt, akit a felépítendő egyház sziklájának neveztek, aki megkapta a mennyek országának kulcsait és azt a hatalmat, hogy oldjon és kössön a mennyben és a földön. (vö. Mt 16,18 skk)” (De praescriptione haereticorum 22)

„[A]z Úr ezt mondta Péternek: «erre a sziklára építem egyházamat, neked adom a mennyek országa kulcsait. Amit megkötsz a földön, a mennyben is meg lesz kötve, s amit feloldasz a földön, a mennyben is fel lesz oldva.». … Miféle ember vagy te, hogy felforgatod és megváltoztatod az Úr nyilvánvaló szándékát, minekutána ő személyesen ruházta ezt Péterre. Rád építem egyházamat – mondja – és neked adom a kulcsokat.” (A szerénységről 21,9-10).

Origenész (184-254)

„Nézz [Péterre], az egyház hatalmas alapjára, a legszilárdabb sziklára, melyre Krisztus az Ő egyházát helyezte. És mit mond neki a mi Urunk? «Te kishitű» – mondja –, «miért kételkedel?» (vö. Mt 14,31)” (Homília a Kivonulás könyvéről 5,4).

Cyprianus (†258)

„Az Úr mondta Péternek: «Én is mondom neked: Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt. Neked adom a mennyek országa kulcsait. Amit megkötsz a földön, a mennyben is meg lesz kötve, s amit feloldasz a földön, a mennyben is fel lesz oldva.» [Mt 16,18-19]. … Őrá építette az egyházat, neki parancsolta meg először nyája legeltetését [Jn 21,17], és noha az összes apostolnak ugyanolyan hatalmat adott, mégis egy tanítói széket alapított, és tekintélyével az egy egység egy alapját és eredetét határozta meg. A többi [apostol] is az volt, ami Péter, de az elsőséget Péter kapta, és így mutatkozik meg az egy egyház, és az egy szék. Pásztorok mindannyian, de egy nyáj van, amelyet az összes apostol közös egyetértéssel legeltet. Aki ezt a Péter-egységet nem tartja, az hogyan gondolhatja, hogy megtartja a hitet? Aki elhagyta Péter székét, amelyre alapozódott az egyház, az hiheti magáról, hogy az egyházban van?” (A katolikus egyház egységéről 4; első változat)

„Egy Isten, egy Krisztus és egy egyház van, valamint egy katedra, mely az Úr szava szerint Péterre helyeztetett. Másik oltárt emelni új papsággal az egy oltár és egy papság mellett nem lehet. Aki máshol gyűjt, az szétszór.” (Levelek 43,5)

"Az Egyház szentségét nem csökkenti, ha egyes tagjai súlyos bűnösök. Az Egyház ui. Jézus Krisztus keresztáldozatának és a Szentlélek megszentelő tevékenységének köszönheti szent mivoltát."

Csakohgy az EGYHÁZ NEM EGYENLŐ A KATOLIKUS EGYHÁZZAL!

Az egyház a test amit azok a hívők alkotnak, akik Jézus Krisztusban újjászülettek, az egyház feje pedig maga Krisztus.