Elkárhozik vagy sem?
1. Ez egy nagyon elméleti kérdés, hacsaknem a te gyermekedről van szó. (Ha jól értem nem, és remélem is.)Tehát sehova nem vezet ezen elmélkedni. Az érdekes, izgalmas az, hogy te el tudod-e mondani, hogy örök életed van, a Mennybe jutsz!
2. Alapvetően hagyjuk meg ezt a kérdést az Úristennek, hogy döntsön Ő az Ő akarata szerint. Vannak, amiket nem értünk tisztán, amik titkok maradnak.
3. Valóban, minden ember úgy születik, hogy Isten nélkül éli az életét, ami pedig egyenlő a kárhozattal. Ha nem lesz Krisztus követője, folytatja útját a kárhozatba. Olyan pedig nincs, hogy valaki nem követ el bűnt, mert a bűn, az Isten nélküli állapot, amiből következik, hogy folyton az Ő akarata ellen teszünk.
4. Az már egy másik kérdés, hogy mi van azokkal, akiknek bármi okból is nincs lehetőségük megismerni Jézust. Erről nagyon keveset ír a Biblia, hiszen aki olvassa a Bibliát, annak már van lehetősége Krisztust megismerni. Hagyjuk meg hát Istennek a felettük való ítéletet.
5. A keresztség a kérdés szempontjából nem mérvadó, hiszen az nem a kisgyermek tudatos döntése Krisztus mellett (gyermekkeresztség esetén).
6. Pokol tornácára kerülő gyermekekről, ha jól tudom, sehol nem ír a Biblia!!!
Sőt még tisztítóhelyről sem!!!
Itt, a földi életben dől el, hogy hova kerülünk majd, attól függően, hogy Krisztustkövetjük-e.
a 6. pontban nincs igazad
a tisztítóhelyről ír a Biblia
Krisztus minden bűnünk büntetését átvállalta, ha azokat megvalljuk, megbánjuk. Váltsághalála teljes és tökéletes, nem kell nem lehet kiegészítenünk, kipótolnunk szenvedésünkkel.
Igékről lehet vitatkozni, én csak egyet idéznék:
Az 1Korintus3, 10-15-ben PÁl apostol a házépítéshez hasonlítja életünket. Aki Krisztusra alapozza életét, az megmarad az örök életre. Lehet, hogy amit épít rá, vagyis a tettei, a szolgálata, az hiábavaló, értéktelen, akkor azok a dolgai nem érnek semmit, nem maradnak meg, olyan mintha tűzben égnének meg, amikor majd Isten megítéli a tetteket. Ő maga megmarad, üdvözül, mert Krisztust követte, de tettei elvesznek. Itt tehát nincs szó arról, hogy a tűzben megtisztulás által kerülne valaki a Mennybe.
Mondhatunk bármit, eredendő bűnről, meg Jézus áldozatvállalásáról is, de ez nem olyan, hogy ki-ki a tanultak szerint, vagy épp ahogy gondolja válaszol, és pl. idéz a Bibliából.
Isten bölcs, és a világ nem fekete-fehér, pláne nem az emberi lélek. Hihetünk sok mindent, de csak Isten tudja, és Isten tényleg tudja! Pl. hogy az a gyermek ártatlan volt, mert ugyan van bűn, de egy kisgyermek még nem követ el ilyen bűnöket. A kereszténység nem kezdetektől ugyanolyan.
A II. vatikáni zsinat foglalkozott is ezzel, sok konzervatív felháborodására (gondolom), és egyébként II. János Pál prédikált, vagy írt is erről (is) még bíborosként és arról is, hogy minden embernek egy Istene van, csak más a neve, a kultúrája, a hite... És ne mondja senki konzervatív ember, hogy II. János Pál ne lett volna jó pápa. Én ugyan nem vagyok vallásos, de II. János Pál tényleg nem csak a saját (egyház) nézőpontjából szemlélte a világot, hanem nagyon bölcsen szerintem megpróbálta megérteni Istent (és az általa teremtett világot).
A kicsi korban meghaló gyerekek természetesen üdvözülnek, hiszen ők még tiszták, nem tudnak bűnt elkövetni. Ezért is nem helyes dolog kisbabaként megkeresztelni az embereket. A keresztelkedésnek akkor kell megtörténnie, amikor az ember már fel tudja fogni, hogy mi van, és képes önként meghozni ezt a döntést.
A mormon egyház álláspontját és egyben a sajátomat olvastátok.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!