Elkárhozik vagy sem?
Ha szigorúan veszed, akkor a kis eszkimólány kereszteletlen, szóval ő sem kerülhet a mennybe. Szerintem amúgy ez baromság, hiszen egész életében jó volt. Ezek szerint a kisbaba sem kerülhet a mennybe és az egész életében csak éhező afrikai kisfiú sem. (erről elvitáztunk egész hosszan a nagyon vallásos osztályfőnökömmel és szerinte ezek mind elkárhoznak)
Én ezt nem tudom komolyan venni. Ha Istenn igazságos, akkor ez nincs így és a kisbaba nem kárhozik el :)
Szerintem az egész vallás alapja az, hogy jót cselekedjünk, jó emberként élünk.
Szerintem az is a mennybe jut, aki jó ember volt, de nem járt templomba. Az pedig a pokolba, aki templomba járt, de közben rossz ember volt.
erről volt korábban itt egy kérdés, ott kifejezetten a katolikus tanítást kérdezték
nem mindegy, hogy mely felekezet tanítása érdekel, mert vannak eltérések
"Bizony, mondom néktek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába."
Ebből számomra egyértelműen kiderül hogy a kisgyerekek, akik "nem tudnak" még megtérni, vagyis nem tudják meghozni azt a döntést hogy elfogadják Jézust megváltójuknak(aki ezt teszi az juthat a mennybe), azok a Mennybe kerülnek.
Egyik sem. A kereszteletlenül elhalt gyermekek a pokol tornácára (limbus) kerülnek.
limbus (lat. 'valaminek a széle, szegélye'): a pokol előtere, tornáca, illetve a testétől elszakadt lélek állapota a halál után. - Nem azonos sem a mennyországgal, sem a pokollal, sem a tisztítóhellyel; mint állapot nem azonosítható sem az örök boldogsággal, sem a tisztítótűz-béli szenvedéssel, sem a kárhozattal. E köztes állapotot jól jelzi a m. tornác megnevezés. - A hagyományban a limbus 2 fajtája jelent meg: 1. a limbus patrum, 'az ősatyák limbusa' az a hely, ahol azok az igazak tartózkodtak, akik Krisztus előtt meghaltak, de az ő kereszthalála előtt nem juthattak be az üdvösségre. Jézus pokolraszállása azonban megvitte nekik a szabadulást, és ez a limbus megszűnt. - 2. a limbus puerorum, 'a gyermekek limbusa' a keresztség nélkül meghalt gyermekek v. olyanok tartózkodási helye, akik felnőtt korukban sem jutottak el értelmük használatára, s így a vágykeresztségben sem részesülhettek, személyes bűnt nem követtek el, de az áteredő bűn terhelte őket. Ez a limbus folyamatosan létezik az utolsó ítéletig. Az itt lévők állapotát úgy gondolták el, hogy ki vannak zárva az istenlátásból, és szomorúságban v. valamilyen természetes örömben élnek. Ezt azonban inkább teol. véleménynek tekinthetjük, mint az egyhatyák által képviselt igazi hagyománynak. - A fő teol. nehézség a limbussal kapcsolatban az, hogy elgondolói csak az áteredő bűnt vették figyelembe, a megváltást nem. A Krisztus által hozott megváltás ui. minden emberre érvényes, tehát nemcsak a megkereszteltekre, ill. azokra, akik értelmüket és akaratukat használni tudják. Hogy Isten milyen módon alkalmazza a megváltás kegyelmeit az egyes emberekre, az az ő titka. - A II. Vat. Zsin. (1962-65) érintette Isten irgalmának és az emberiség üdvösségre való meghívásának kérdését, de a limbus témáról kifejezetten nem szólt, viszont említette azokat, akik saját hibájukon kívül nem jutnak el a pozitív hitre, s ezekről azt mondta, hogy Isten tudja üdvözíteni őket olyan módon is, amit csak ő ismer (GS 22). - Figyelembe kell venni Isten egyetemes üdvözítő akaratát (1Tim 2,5) és az egész teremtés termfölötti hivatását is. Róm 8,20-23 szerint az egész term. sóhajtozik és vajúdik, és várja az ember gyermekkéfogadásának megvalósulását, mert akkor megszabadul a mulandóság szolgai állapotától. Nehéz tehát elgondolni, hogy Isten meghagyjon emberi személyeket a tiszta term. állapotában, s főleg éppen olyanokat, akik saját hibájukon kívül nem dönthettek sorsukról. - A kérdés egyébként napjainkban is fontos. Ha ui. az abortuszokra és a csecsemőhalandóságra gondolunk, láthatjuk, hogy az emberiség jelentős részéről van szó. Ezért a teol. feladata az, hogy kibogozza, milyen súlya van a limbus egyh. hagyományának. Kétségtelen, hogy a zsinat utáni teol. a kérdést lazábban kezeli, s ha az egyh. tanítóhiv. nem hoz más döntést, akkor ez az irány meg is marad. Viszont a meg nem keresztelt gyermekek üdvösségének valamilyen lehetősége nem ment föl attól, hogy a keresztséget az üdvösség reális és szükséges eszközének tartsuk, s ezt a gyakorlatban is érvényesítsük. A jelen üdvrendben minden kegyelem egyh. és szentségi jellegű, tehát a fölvetett kérdésben is csak a keresztség analógiájára gondolhatunk. Ugyanakkor a keresztség valóságos többletét is el kell ismernünk az üdvösségben.
mivel egy ember által jött be a világba a bűn, s vele a halál, és a bűn minden emberre átterjedt, így a születése előtt meghalt, de még az 1miliszekundumos zigóta is bűnös. mivel pedig Jézus is a pokolra került, pedig ő büntelen volt, így az általad feltett kérdésre a válasz: igen, ő is oda kerül.
de: a pokol nem az a hely, ahol kínozzák az embereket, hanem a görög seol szerint az emberiség közös temetője, ahol semmi nem történik. hogy jobban megértsd, hasonlíthatnánk a számítógép lomtárához, ahol a törölt fájlok vannak, de ahonnan még van lehetőség visszaállítani, vagyis feltámasztani a fájlokat, vagyis az embereket.
a megítélést rosszul értelmezed. mivel a bűn zsoldja a halál, ezért aki meghal, megkapta bűnei jutalmát. az ítélet a feltámasztása utáni tettei alapján történik majd, amikor nem lesz a viágban a kísértő, sátán, és mindenki a saját szívállapota szerint fog viselkedni. sajnos Jézus szerint annyian lesznek, akik a halálba mennek, (vagyis a lomtárból is kitörlik őket)mint a folyó, az örök életre menők pedig mint a patak. azonban beszél olyanokrol is, akik túlélik armageddont, így igazából már most az örök életedet elejét élheted, csak nem tudsz rólla.
JT
már a saját hamis tanaitokat is össze-vissza kavarjátok?
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!