Van barátnőm, jó munkám (aránylag) boldog életem. De felmerült bennem egy kérdés. Miért van az, hogy én élhetem ezt az életet, holott nem tettem érte soha semmit? Régebben hittem a kereszténységben, de ma már nem.

Az első válaszhoz én még hozzátennék pár dolgot:

1. Timóteus 6:7 mert semmit

sem hoztunk a világba, nem is

vihetünk ki semmit belőle.

1. Timóteus 6:8 De ha van

élelmünk és ruházatunk,

elégedjünk meg vele.

1. Timóteus 6:9 Akik pedig meg

akarnak gazdagodni, kísértésbe

meg csapdába, sok esztelen és

káros kívánságba esnek, amelyek

az embereket pusztulásba és

romlásba döntik.

1. Timóteus 6:10 Mert minden

rossznak gyökere a pénz

szerelme, amely után sóvárogva

egyesek eltévelyedtek a hittől, és

sok fájdalmat okoztak

önmaguknak.

Én boldog vagyok a kicsiny keresetű munkámmal, a kevéske pénzemmel. Van fedelem, van minden napi kenyerem, van ruhám, nem vágyom többre és nem is akarnék több pénzt, mert amikor meg volt, akkor azzal foglalkoztam, hogy még több legyen és vigyázzak rá.

Neked csak vélt boldogságod van, szubjektív. Ne hidd azt, hogy attól mert másnak szerinted kevesebb van, akkor az boldogtalanabb. Gazdagabb vagyok a legtöbb embernél.

A legnagyobb veszélyben vagy. :-) Nincsenek anyagi/párkapcsolati gondok az életedben ez csak nehezítheti a bemeneteledet az életre.

Ez 16:49 Íme, ez volt a vétke Szodomának, a te öcsédnek: kevélység, eledel bősége és gondtalan békesség volt nála és leányainál, de a szűkölködőnek és szegénynek kezét nem fogta meg.

Szodomára hirtelen, minden figyelmeztetés nélkül jött a veszedelem, és sajnos a végidőkben is ugyanez lesz.

Isten azokat szereti, és azokat fogadja magához, akiket nevelésben részesít. Valakinél kell a kantár és zabla, valakinél kevesebb ráncigálás is elég.

Amikor Noé elkészült a bárkával, akkor Isten üzenete már csak az állatoknak szólt, az emberek kábán és kevélyen szálltak le a tömlöceikbe. Azok a boldogok, akiket mikor visszajön az Úr, vigyázva talál.

A jólét, a boldog élet nem bűn, hanem erény. Ez azt jelenti hogy „Istennek tetszően” élünk. Azt írod aránylag boldog az életed, ez nagyszerű csak így tovább ! Légy olyan boldog amennyire csak lehet !

Ne hozd veszélybe aránylag boldog életedet, ilyen kérdésekkel. Nem a te hibád hogy mások, annak ellenére hogy nap mint nap imádkoznak, éheznek és betegségekkel küzdenek. Légy TE boldog, hogy mások példát vehessenek rajtad. Ügyelj azonban arra, hogy a te boldogságod ne mások rovására legyen ! Ne adj alkalmat arra hogy irigykedjenek rád, boldogságod legyen inkább egy kihívás nekik, hogy ők is boldoguljanak.

De ha jól értettem nem tanácsot kértél, hanem magyarázatot; hát megpróbálom:

Úgy látszik a kereszténységben a vértanúság, az áldozatkészség, a szenvedés a legnagyobb erény. Szerintem ez a keresztények egyik legnagyobb tévedése. Názáreti Jézus, aki a legszentebb eszményeinket hozta kifejezésre, csak azért vállalta a megalázást, a szenvedést, a gyötrelmes halált mert az volt az egyetlen lehetőség, hogy tanítványai (ön-)tudatát felemelje. Nem nehéz elképzelni a tanítványok lelkiállapotát, mikor első alkalommal találkoztak a Mesterrel akit néhány nappal korábban a kereszten láttak meghalni. Tudatuk akkor a 'magasba szökkent' egy ember lehetőségeinek láttára, aki isteni kilétére ébredve a Krisztust hozta kifejezésre.

Jézus, habár egyszerű zsidó családban született, nem szenvedett hiányt, és nem volt beteg. Ellenkezőleg isteni kilétére ébredve segített azokon, akik hozzá fordultak. Bőség, egészség, gyógyulás kísérte őt. A szenvedés amit később tanítványainak, és a keresztényeknek kellett elviselni csakis az emberi (ön-)tudat szánalmas állapotának tulajdonítható, helytelen dolog azt erénynek tekinteni.

Az istenben hívők elfogadják az állítást hogy az ember Isten tökéletes 'ötlete' Önmagáról, mi mégis

mindenütt tökéletlenséget látunk körülöttünk, és saját magunkban is. Ezért nem Isten felelős, hanem a mi saját (ön-)tudatunk szánalmas állapota. Hibásan, tökéletlenül hozzuk kifejezésre azt, ami tökéletesnek lett szánva.

Ismert a „félelem szaga” kifejezés, létezik olyasmi is amit a „szeretet illatának” lehetne nevezni. Ez egy hálás tisztelettudó lelkiállapot saját magunk és embertársaink isteni kiléte iránt. Hasonlóképpen mint ahogy a ragadozó állat, azt az állatot válassza ki a csordából amelyik a leginkább retteg tőle, biztonságban, testi lelki jólétben él az, akit a szeretet illata vesz körül.

Érdekes az eszmefuttatásod. Két dolog, bibliai részlet jutott róla az eszembe. Leírom neked:

Jakab 4:13–15

Nosza, rajta, ti, akik ezt mondjátok: „Ma vagy holnap elutazunk ebbe a városba, ott töltünk egy évet, és kereskedünk, és nyereséget szerzünk”, holott nem tudjátok, mi lesz holnap az életetekkel. Mert pára vagytok, amely egy kis ideig látszik, aztán eltűnik. Inkább ezt kellene mondanotok: „Ha Jehova úgy akarja, élni fogunk, és meg is tesszük ezt vagy azt.” - kicsit magadre issmerhetsz a násodik feléből. Nem csak te, mindannyian.

A másik Pál aapostol helyzete, aki figyeld meg hogyan érzett a megelégedettséggel kapcsolatban:

Filippi 4:11, 12

Nem mintha nélkülözésről beszélnék, hiszen megtanultam, hogy bármilyen körülmények között is elégedett legyek. Tudom én, hogyan kell szűkölködni, tudom én, hogyan kell bővelkedni. Mindenben és minden körülmények között megtanultam a titkát a jóllakottságnak is, és az éhezésnek is, a bővelkedésnek is, és annak is, hogyan kell szükséget szenvedni.

Vagyis itt Pál arról beszél, hogy az elégedettséghez sokkal többre van szükség, mint amiről írtál. Vagy sokkal kevesebbre? Nézőpont kérdése.