Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Hogyan kezeljem az alábbi...

Hogyan kezeljem az alábbi helyzetet helyesen?

Figyelt kérdés

Ugyanabba a gyülekezetbe (római katolikus) járok, mint néhány iskolai tanítványom. Közülük néhány ministráns szolgálatot is teljesít a közösségben.


A problémám az, hogy egyikük viselkedése a hétköznapokban és az iskolában is teljes ellentétben áll a keresztény elvekkel. (Káromkodik, mindenkit megbánt, vulgáris szavakat használ, köpköd, stb.)

Bennem feszültséget okoz az, hogy:

1) Tudom, milyen valójában a hétköznapokban és milyen álszent a misék idején


2) Hogyan fogadjam a kézfogását (amikor a mise vége felé van az, hogy most köszöntsétek egymást a béke jelével), tudva, hogy az egészet ő nem veszi komolyan, és a viselkedése nagyon nem hiteles?


A közösség jó, és nem akarok egyetlen ember miatt átmenni másikba. A többiek pedig nem foglalkoznak ezzel az ellentéttel, ami engem zavar. Nekem nem okés ez a képmutatás...


Továbbá nem akarom keverni a munkahelyi (iskolai) dolgokat a templomi dolgokkal. Mégsem tudom teljesen elválasztani ezeket, hogy ne hozna ez létre belső feszültséget.


Mit volna helyes tennem ebben az esetben?


2014. ápr. 10. 21:20
 1/8 anonim ***** válasza:
Szólj rá és egy hét múlva már itt fogja ócsárolni a hívőket a "tudománya" nevében.
2014. ápr. 10. 21:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 A kérdező kommentje:

Hogy érted azt, hogy szóljak rá?


Már szaktanárit is kapott tőlem az órai viselkedése miatt, mert olyat tett.


Próbáltam vele beszélni is, hogy nem helyes, ahogyan viselkedik, stb.


De egyértelmű, hogy csak a szülők miatt jár a gyülekezetbe. Ebbe viszont nem szólhatok ugye bele.


Viszont ez az álszent képmutatás engem idegesít.

2014. ápr. 10. 21:31
 3/8 anonim ***** válasza:

Ilyenkor szoktak a Jehova tanúi kiközösíteni másokat.

Mondjuk az említett viselkedés egyelőre (látszólag) nem a gyülekezet tagjaira veszélyes, csak az ilyen emberek valóban leégetik a gyülekezetet az olyan emberek szemében, akik nem képesek egyénekben gondolkodni.

Na ez de csúnyácska mondat lett.


Szóval akkor benned egy tanítót tisztelhetek:)

Két dolgot tehetsz.

Megpróbálod megjavítani vagy elkerülöd.

Nyilván senki sem várja, hogy ölesd meg magad vagy a gyülekezetet, amíg ez a majom magához tér.

2014. ápr. 10. 21:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 A kérdező kommentje:

Nem tartom magam tanítónak semmilyen értelemben.

Egy egyszerű ember vagyok, keresztény értékeket tiszteletben tartva, azokat követem (igen, én is elbukom, többször is, és mástól sem a tökéletességet várom el!).


De nekem ez nagyon rossz, hogy ha elfogadom a kézfogást, akkor azzal olyan, mintha jóvá hagynám a kettős viselkedését.


De azt sem akarom, hogy mások előtt megszégyenítsem, stb.


Elkerülni sajnos nem tudom, mert iskolában tanítom, és ugyanabba a gyülekezetbe járunk.


Igen, az is zavar, hogy az ilyen gyerek alapján a többiek is azt gondolják, hogy ez elfogadott a katolikusok között, stb. Ez alapján ítélnek meg másokat.


Ilyen okból kezdek egyetérteni azzal a hozzáállással, hogy akiről ennyire egyértelmű, hogy szöges ellentétben áll a hétköznapi viselkedése a keresztény értékrenddel, azt helyes volna kiközösíteni.


Pedig római katolikus vagyok, és semmi közöm a Jehova Tanúinak közösségéhez. Sőt sokat vitatkoztam már itt pl. Katy-vel, persze kulturált stílusban. :)

2014. ápr. 10. 22:43
 5/8 anonim ***** válasza:
Imádkozz érte.
2014. ápr. 10. 22:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:

T. Kerdezo!

Probalj meg negyszemkozt elbeszelgetni vele.

Ha nem sikerul jobb belatasra birni, akkor hatarolodj el tole, szoritkozz csak a legszuksegesebb beszelgetesre.

Ahogy irtad, az emberek valoban hajlamosak altalanositani.

Nem mi talaltuk ki a "kikozosites" fogalmat. Az apostolok mar az I.szazadban is ezt tettek. De egy nagyon fontos dologrol elfelejtkeznek azok, akik emiatt biralnak minket. A kikozosites csak a legvegso esetben alkalmazhato. Ha valaki elkovet valami bunt, es az kiderul, akkor az illetovel elbeszelgetnek a gyulekezet vezetoi. Ha belatja a vetket es megbanja, akkor semmi gond nincs. Viszont ha nem latja be a vetket es tovabbra is megmarad abban, akkor kozositik ki az illetot.

Gondold el, ha valaki pl. hazassagtoro,vagy iszakos, es ezt ugy teszi, hogy a kornyezete tudja, hogy gyulekezetbe jar, vajon milyen velemeny alakul ki rola? Nemde rogton azt mondjak: "na, ezek sem kulonbek tolunk."

Tehat altalanositanak. Mivel Isten "szent" /makulatlan, tiszta/ a szolgainak is igyekezniuk kell ilyenne valni.

Ha megturnenk magunk kozott az ilyen szemelyeket, akik semmi megbanast nem mutatnak, akkor Isten nevere hoznank szegyent, es a gyulekezetre.

Meg egyszer hangsulyozom, a kikozosites a legvegso megoldas. Hiszen mindannyia kovetunk el bunoket, vetkeket. Egyetlen tokeletes ember nincs a foldon. A kulonbseg az, hogy van aki belatja, es megbanja, mig a masik nem.

Ha kerdesed van, szivesen valaszolok. Udv: Judit!

2014. ápr. 11. 09:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 megfelelő ***** válasza:
Az még eszedben sem jutott, hogy a pappal beszélj, hogy távolítsa el a szolgálatból,ha méltatlannak látod rá?
2014. ápr. 11. 10:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:

Szóval neked, tanárként, komoly lelki válságot okoz, hogy egy kamasz a viselkedésével lázad (pontosabban kompenzálja, elfedi a szorongásait, félelmeit), miközben családi nyomásra kénytelen megjátszani, hogy ő jó és ájtatos, pedig majd' felrobban a felnőtté válás feszültségében. Gratulálok a empatikus képességeidhez, és hogy ilyen pontosan felismerted a helyzetet. Kiváló pedagógus lehetsz.

A problémás diákhoz rátermett tanár kell, nem az, aki legszívesebben büntetné, vagy eltüntetné, hogy ne legyen problémája. Nagyon sajnállak, amiért egy fiatal vergődése gondot jelent neked, Jézus büszke rád.

Én is azt javaslom, hogy szakíts meg vele minden kapcsolatot, de az ő érdekében. Talán lesz valaki, aki segít neki, és nem azt erősíti benne, hogy ő a probléma.

2014. ápr. 12. 13:33
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!