Krisztus születése előtt mi határozta meg hogy ki jut a pokolra?

1: most sem csak az jut pokolra (a keresztény hit szerint), aki nem hisz Jézusban.

2: Jézus születése elõtt nyilván nem is lehetett hinni abban, hogy Jézus élt, maximum abban, hogy majd el fog jõni a Megváltó, s ez a hit ( a mai napig) a zsidó, amely vallás alapja és útmutatója termézzetesen azz ószövetség.

Megjegyzem nem.csak a keresztények mondják, hogy az õ vallásuk az igaz.

Szervusz

Krisztus előtt a Izráel nép volt Isten népe. Ők nem hittek a pokol látezésében. Azt hitték a halálról, amit Jézus is tanított = onnan föl lehet támadni.

Sok ezer évvel ezelőtt:

Jób patriarcha, Isten hűséges szolgája is ezt a kérdést tette fel, amikor közeledni érezte a halálát: „Ha meghal az életerős férfi, vajon élhet-e újra?” (Jób 14:14).

Aztán a saját kérdésére válaszolva így szólt a Mindenható Istenhez: „Szólítani fogsz, és én válaszolok neked. Vágyakozol majd kezed műve után” (Jób 14:15)

Amit Krisztus mondott, a János 5:28,29-ben, szintén vonatkozik az összes eddig élt emberre a földön.

Isten torvenyei egyidosek az emberrel.

Neki joga van ahhoz ,hogy barmikor felelossegre vonja az embert.

Ez igy is volt ,olvashato a Biblia lapjain.

Akkor is tudott az ember ertelmesen ,lelkiismeretesen donteni es ugy is elni.

Ha meghalt es Isten torvenyeit megtartotta,fel fog tamadni.

Ha szandekosan nem tartotta meg ezeket a torvenyeket,es itelet alatt halt meg,nem fognak feltamadni.

Ezeket nem mi dontjuk el,hanem majd Isten,ki hova tartozik.

Amikor Jezus a foldre jott,betoltotte a szerepet amit vallalt az emberisegert.

Az Isteni torvenyek ezzel nem valtoztak meg ,Jezus ezeket megerositette,es betoltotte.

Nem a vélemények a mérvadók ebben a kérdésben, hanem azt kell megnézni mit mond erről a témáról Isten igéje, mert nagyon részletesen tesz említést az alvilágról, annak mélységeiről stb.

Az Ószövetség-ben mind az igaz, mind a gonosz emberek haláluk után a Seolba jutottak.

Gen. 37,35 Felkeltek pedig minden fiai, és minden leányai, hogy vigasztalják őt, de nem akart vigasztalódni, hanem mondta: Sírva megyek fiamhoz a Seolba. És siratta őt az atyja (Jákob).

Gen. 44,29: Ha ezt is elviszitek szemeim elől, és veszedelem találja érni, akkor az én (Jákob) ősz fejemet keserűségtől borítva bocsátjátok alá a Seolba.

Num. 16,33: És alászálltak azok (Kóré, Dátán és Abirám) és mind az ami az övék, elevenen a Seolra, és befedezte őket a föld...

Jákob pedig igaz ember volt, Kóré és társai pedig gonosz emberek. Ennek az a magyarázata, hogy az ÓSZ idején az igazak sem mehettek fel a mennybe, Isten jelenlétébe. Ezért az alvilágban, a Seolban kaptak egy helyet, ez azonban nem a szenvedés helye volt. Ezt az ÚJSZ Ábrahám kebelének hívja. Jézus mondott egy példázatot, amely a Seolnak erről az elkülönített helyéről szól:

Lk. 16,19-31: Volt pedig egy gazdag ember és minden nap bíborba és finom bisszuszba öltözött és minden nap dúsan és vigadozva élt. És volt egy Lázár nevű koldus, aki az ő kapujában feküdt, fekélyekkel tele. És kívánt megelégedni a morzsalékokkal, amelyek a gazdag asztaláról hullottak, de az ebek is eljöttek és nyalták az ő sebeit. Történt pedig, hogy meghalt a koldus és vitetett az angyalok által az Ábrahám kebelébe. Meghalt pedig a gazdag is és eltemették. És a pokolban, ahol kínokban volt, felemelve szemeit látta Ábrahámot távol és Lázárt az ő kebelében, és kiáltott és mondta: Atyám Ábrahám könyörülj rajtam és küld el Lázárt, hogy ő az ujja hegyét vízbe mártsa és az én nyelvemet hűsítse, mert gyötrődöm ebben a lángban. Mondta pedig Ábrahám: Fiam, emlékezzél meg róla, hogy te javaidat teljesen elvetted az életedben, hasonlóképpen Lázár is az ő bajait, most pedig ő vigasztaltatik, te pedig gyötrettetel. Ráadásul mi közöttünk és ti közöttetek egy nagy közbevetés (szakadék) van, úgy hogy azok akik innét hozzátok át akarnak menni, nem tudnak, sem azok akik onnét hozzánk akarnak átjönni. Mondta pedig az: Kérlek azért atyám, hogy küld el őt az én atyám házába, mert van öt testvérem, hogy komoly bizonyságot tegyen nekik (sürgetően figyelmeztesse őket), hogy ők is a gyötrelemnek e helyére ne jussanak. De Ábrahám mondta neki: Van Mózesük és prófétáik, hallgassák azokat. De ő mondta: Nem, atyám Ábrahám, hanem ha valaki a halottak közül megy hozzájuk, megtérnek! Ő pedig mondta neki: Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, az sem győzi meg őket, ha valaki a halottak közül feltámad.

Ábrahám kebele és a Seol bűntető-részlegei között tehát egy nagy szakadék van. Mindhárom szereplője a történetnek megismerte egymást, tehát nem személytelen árnyak vannak a Seolban, hanem az emberek szellemei felismerhetőek. A gonoszok szellemei a Seolban szenvednek, égnek, míg az igazak szellemei Ábrahám kebelében nem. A gazdag ember látta, hogy Lázár jól érzi magát, és azt kérte, hogy csak az ujja hegyét hadd mártsa a vízbe, és azzal hűsítse meg a nyelvét. De még ez sem adatik meg egy Seolban levő elkárhozott embernek.

A földi eseményekre emlékeznek a Seol lakói is, ezért mondta Ábrahám a gazdag embernek: Fiam, emlékezzél meg...