Jézus születése — hol és mikor?
Szia!
Jézus Krisztus valószínűleg ie. 5 őszén született Júdea provincia Betlehem nevű városában. A Szentírás nem adja meg a születésének a pontos idejét, de tudjuk hogy Heródes király, aki a betlehemi mészárlást elrendelte ie. 4 tavaszán halt meg, Jézusnak tehát ez előtt kellett megszületnie.
Üdv. Péter
Igen nagy valószínűséggel nem volt gyerekmészárlás.
Herodes, mármint a Nagynak nevezett, olyan beteg volt már (szellemileg és fizikailag egyaránt) a halála előtti utolsó években, hogy a szellemi baja, azaz a paranoiája miatt, el volt foglalva azzal, hogy a környezetében ölessen meg mindenkit.
Egyébként a mostanában elfogadott álláspont szerint valóban Kr. e. 5 körül született Krisztus, de ezt csak az evangéliumokban leírtak és az akkor tartott népszámlálás alapján állapították meg, tehát Herodes halálához kötni nem túl meggyőző érv.
Mennyire kell pontosan? Nem lehet megadni pontosan az idejét. Nagyjából 2015 évvel ezelőtt. Az biztos, hogy nem december végén.
A mai Izrael területén Jeruzsálemtől pár kilométerre alatta Betlehemben.
"valószínűleg ie. 5"
Nem úgy van hogy 33 évesen halt meg? (Krisztusi kor)
Ez mintha biztos lett volna, csak a hónapot és napot nem tudja senki.
De lehet tévedek...
Honnan veszitek ezt a 33 és fél évet, vagy valami hasonlót?
Az írásokban ez áll:
Lk 3,23 Maga Jézus pedig mintegy harminc esztendős volt, mikor tanítani kezdett, ki, a mint állítják vala, a József fia vala, ez pedig a Hélié...
MINTEGY HARMINC ESZTENDŐS...!!!
Ez lehetett 28 év, 31 év...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!