Mivel egészítenéd ki a tízparancsolatot?

Azzal, hogy mit kell tenni, ha valaki nem tartja be.

Illetve egyértelműbbé raknám.

Például a paráznaságot fogalmát, ami házasságtörés (szövetségtörést) jelent.

A szüleid tisztelete pedig nem azt jelenti, hogy ha állatok, akkor is kuss.

Én inkább azt szedném pontokba, hogy mit kell tenni, és nem azt, hogy mit nem szabad. Nem csinálni valamit nem túl nagy erőfeszítés.

Ma például nem öltem, nem loptam, nem imádtam hamis isteneket, mégse mondanám, hogy túl tartalmas nap lett volna.

Szia

"A Törvény vége Krisztus"

Jézus halála után sok zsidó származású keresztény nehéznek találta, hogy felhagyjon a mózesi törvény követésével (Csel 21:20). Bár Pál nagyon hatásosan érvelt amellett, hogy a keresztények már nem állnak a Törvény hatálya alatt, néhányan nem fogadták el az ihletett kijelentéseit (Kol 2:13–15). Talán úgy gondolták, hogy ha továbbra is megtartják a Törvény néhány részét, nem fogják üldözni őket. Bármi volt is a helyzet, Pál levelet írt a héber keresztényeknek, és ebben világosan leírta, hogy ha továbbra sem hajlandók összhangban cselekedni Isten kibontakozó szándékával, akkor nem mehetnek be Isten nyugalmába

(Héb 4:1, 2, 6)

„A Törvény . . . Krisztushoz vezető nevelőnk lett” (GALÁCIA 3:24).

A Mózesi Törvény ideiglenes elrendezés volt.

Mózesi Törvénynek az volt a célja, hogy az istenfélő zsidókat elvezesse Krisztushoz. Jézus megígérte, hogy a követőivel lesz „minden napon a dolgok rendszerének befejezéséig” (Máté 28:20). Ezért amikor megalakult a keresztény gyülekezet, már nem volt további szerepe a ’nevelőnek’, vagyis a Törvénynek (Róma 10:4; Galácia 3:25). A zsidókból lett keresztények közül némelyek azonban nem fogták fel rögtön ezt a fontos igazságot. Ebből adódott az, hogy továbbra is eleget tettek a Törvény némelyik követelményének, még Jézus feltámadása után is. Mások viszont kiigazították a gondolkodásmódjukat

Szia!

Az "eredeti" Tízparancsolat nem szorul kiegészítésre. Maximum egy kis magyarázat jó mellé, hogy a mai kor embere jobban értse. Valahogy így:

I. parancsolat: „Én, az Úr vagyok a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptom földjéről, a szolgálat házából. Ne legyenek néked idegen isteneid énelőttem.” Az ember mindenkor emlékezzék Isten iránti nagy hálatartozására, a bűn fogságából való szabadulására, Isten minden „jótéteményére” (Zsoltárok 103,2). Tisztelje és szeresse úgy, ahogy Ő erre méltó: „teljes szívből, teljes elméből, minden erőből” (Máté 22,37; Lukács 10,27). Bűn elhanyagolni Isten megismerését, elfeledkezni a tőle kapott jóról, szabadító kegyelméről, és bárkit vagy bármit eléje helyezni tiszteletben és szeretetben.

II. parancsolat: „Ne csinálj magadnak faragott képet, és semmi hasonlót azokhoz, amelyek fenn az égben, vagy amelyek alant a földön, vagy amelyek a vizekben, a föld alatt vannak. Ne imádd és ne tiszteld azokat, mert én, az Úr, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok, aki megbüntetem az atyák vétkét a fiakban, harmad- és negyedíziglen, akik engem gyűlölnek. De irgalmasságot cselekszem ezeríziglen azokkal, akik engem szeretnek, és az én parancsolataimat megtartják.” Szorgalmasan törekedjék az ember Isten hiteles megismerésére az Ő kinyilatkoztatása, a Szentírás alapján. Ennek igéivel helyesbítse mindig az oly könnyen eltorzuló Isten-képet. Vigyázzon arra, hogy minden eszköz, amellyel Őt bemutatja (szó, kép, zene), az Ő szent és tökéletes lényét hitelesen kifejező legyen. Istenről önkényes képet alkotni látható formában a saját elképzeléseink, eszméink által: bűn. Bűn szétválasztani, szembeállítani Isten igazságosságát és szeretetét, jobban hangsúlyozva az egyiket vagy a másikat, eltorzítva azt, hogy Ő „féltőn szerető Isten”, vagyis igazságos szeretete nem tűri meg a bűnt az életünkben.

III. parancsolat: „Az Úrnak, a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd, mert nem hagyja azt az Úr büntetés nélkül, aki az Ő nevét hiába felveszi.” Isten nevét csak akkor ejtsük ki, ha jelenlétének tudatában Őhozzá szólunk, vagy Róla beszélni kívánunk – őszintén, komolyan, méltó módon. Mindent a legteljesebb tiszteletben tartsunk, ami Isten bölcs, hatalmas és tökéletes lényével öszszefügg. Így például az istentiszteleti helyet, szolgálatot stb. Bűn mindenféle káromlás Isten nevével kapcsolatban, mert ez ugyanannyi, mint személyének a tényleges bántalmazása, mivel Ő élő, mindenütt jelenvaló Isten, aki hallja, amikor a nevét kimondjuk! Bármilyen tiszteletlenség a személyével és tiszteletével összefüggő dolgok iránt a bűn jellegzetes fölényeskedését, könnyelműségét, felülkerekedési, becsmérlési vágyát fejezi ki a nála jobb és igazabb iránt.

IV. parancsolat: „Megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed azt. Hat napon át munkálkodj, és végezd minden dolgodat, de a hetedik nap az Úrnak, a te Istenednek szombatja: semmi dolgot se tégy azon, se magad, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se barmod, se jövevényed, aki a te kapuidon belül van. Mert hat napon teremté az Úr az eget és a földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig megnyugovék. Azért megáldá az Úr a szombat napját, és megszentelé azt.” Hat napon át szorgalmasan, lelkiismeretesen tegye az ember minden dolgát. Isten törvényadó szava iránti tisztelete és a személye iránti szeretet jusson kifejezésre viszont a hetedik napi nyugalom parancsának teljesítésében. Teljes igyekezetével törekedjék az ember arra, hogy a hatodik napon befejezze – rendben, szépen – heti munkáját. Így lépjen be mindenekelőtt egy lelki „nyugodalomba” (Zsidókhoz 4,11). Isten parancsa arra irányul, hogy az ember elégedetten pillanthasson vissza heti munkáira, mint ahogyan Ő is ezt tette a teremtés munkája utáni hetedik napon. Szükséges minden bűnt elrendezni Istennel és egymással, hogy igazi lelki nyugodalmat biztosítsunk magunknak és egymásnak is. Isten igazi örömünnepnek szánta a hetedik napot, hogy „szent gyülekezésre” (közös istentiszteletre), jó cselekedetekre fordítsa az ember, és arra, hogy egyénileg is közösségben legyen Istennel, és felüdülhessen mások társaságában és a természetben. Bűn tétlenül élni, elhanyagolni a kötelességek teljesítését hét közben, és kenyérkereső munkát végezni a hetedik napon, amikor Isten arra hívja az embert, hogy közösségben legyen Vele.

V. parancsolat: „Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened ád tenéked.” Soha ne feledkezzék el az ember a szülei iránti hálatartozásáról. Ne felejtse el, hogy tehetetlen, kiszolgáltatott csecsemőből és kisgyermekből ők segítették felnőtt emberré válni. Gyermekkorban szükséges engedelmeskedni szavuknak – hacsak az a lelkiismeret parancsába nem ütközik. Felnőtt korban pedig biztosítani kell a szülők szeretet- és társigényét, hiszen az öregkor gyengeségei, betegségei, és sokszor a magány csak fokozzák ezt a szükségletet. A szülők iránti hálatartozás a szülők személyes, egyéni gyengeségeitől függetlenül létezik, annál a ténynél fogva, hogy mérhetetlenül sok szeretetet, törődést, munkát, anyagi javakat stb. adtak gyermeküknek. Bűn mindezekről elfeledkezve, vagy ezeket semmibe véve fölényesen, tiszteletlenül beszélni, viselkedni velük, kívánságaik, testi-lelki szükségleteik mellett közömbösen, részvétlenül elmenni. Bűn idős korukban nem visszaadni a „viszonttartozást” (1Timótheus 5,4), elmulasztani az anyagi gondoskodást, ápolást, szerető vigasztalást.

VI. parancsolat: „Ne ölj!” Ne álljunk bosszút magunkért, ne fizessünk gonosszal a gonoszért, sőt szeressük ellenségeinket, azaz a magunk részéről igazságot és jót cselekedjünk irántuk, a nekünk okozott sérelem ellenére is (Róma 12,17–21). Jézus magyarázata szerint (Máté 5,21–22) bűn haraggal, gyűlölködő, megvető szavakkal, vagy pedig tettel – testi sértéssel és az élet kioltásával – válaszolni a minket ért igazságtalanságokra, sérelmekre. Saját életünk ajándékát is becsüljük meg azáltal, hogy nem a pillanatnyi kívánságokat követjük életmódunkban és szokásainkban, hanem a természet törvényeit igyekszünk megismerni és követni, hogy így megőrizzük egészségünket, s képességeink teljes birtokában szolgálhassunk Istennek és egymásnak.

VII. parancsolat: „Ne törj házasságot!” Teljes erkölcsi tisztaságot kíván ez a parancsolat már a házasság előtt is (az eljövendő „egy” iránti hűség), és annak kötelékében is. Csakis olyan tett és viselkedés helyénvaló, amely építi, erősíti a házastársak közötti benső, lelki egységet. A másik szeretet- és társigényének betöltésére kötelez ez a parancsolat. A házastárs hűséges támogatását kívánja nemcsak fizikai gondjaiban és szükségleteiben, hanem lelki problémáiban, személyes gyengeségei és hibái leküzdésében is. Bűn a házastársi hűség megszegése paráznasággal. Továbbá minden olyan cselekedet és magatartás, amely a segítőtársi szövetség és a szeretetközösség rombolását, megbántását jelenti.

VIII. parancsolat: „Ne lopj!” Feddhetetlen becsületességet kíván ez a parancsolat, a felebarát anyagi javainak teljes tiszteletben tartását, beleértve a becsületes bérért becsületes munka és a becsületes árért becsületes áru elvének követését is. A törvény betöltése ezenfelül megkívánja felebarátunk anyagi megsegítését is, ha ez szükséges, hogy boldoguljon, eleget tehessen alapvető szükségleteinek. Bűn a felebarát tulajdonát, anyagi javait erőszakosan elvenni, vagy őt megkárosítani bármilyen csaló, igazságtalan, önző, kapzsi eljárás által.

IX. parancsolat: „Ne tégy a te felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot!” Mindenkor csakis igazat szóljunk egymásról és egymásnak. Soha ne ítélkezzünk egymás indítékairól, mert erre nincs erkölcsi alapunk, hiszen magunk is hibás, vétkes emberek vagyunk. Ha felebarátunk életében hibát, bűnt látunk, neki magának kell szólnunk, négyszemközt, a megmentő szeretet indítékával (Máté 18,15–16). Bűn mindenféle hazug beszéd a felebarátnak vagy a felebarátról. Becsületének megsértése nem csupán a bíróság előtti hamis tanúskodás, hanem a rágalmazás, a pletyka, a megszólás, a társulás mások hangulatkeltéséhez, véleményéhez is.

X. parancsolat: „Ne kívánd a te felebarátod házát! Ne kívánd a te felebarátod feleségét, se szolgáját, se szolgálóleányát, se ökrét, se szamarát, és semmit, ami a te felebarátodé!” Csírájában legyőzni – Isten kegyelme által – minden, felebarátunk személyét, érdekeit sértő gondolatot és érzést a szívünkben – ezt kívánja a parancsolat. Bűn felebarátunk társadalmi helyzetét, házastársát, tulajdonát, képességeit, külső adottságait, vagy bármi egyebet kívánni, irigyelni, féltékenynek lenni rá, versengeni vele. Bűn megtűrni és ápolni ezeket az érzéseket és indulatokat szívünkben.

Üdv. Péter

11.Hitedet másokra ne erőltesd

12.Élj és hagyj élni.