Keresztények! Ti hisztek a reinkarnácioban?

Üdv!

Azt teszem évek óta, és mindig ugyanoda lyukadok ki, hogy minden út Istenhez vezet végül, mert nincs más akihez vezethetne.

Nézd, én egy olyan ember vagyok aki képtelen a vakhitre. Nem tudok hinni valamiben ami a tapasztalataimmal ellentétes és logikátlan. Én egy ilyen elvetemült ember vagyok, akinek a hithez is szüksége van logikára és amikor felteszek egy számomra logikusnak vélt kérdést, azt azzal a reménnyel teszem, hogy logikailag elfogadható, vallási dogmáktól mentes válasz érkezik rá.

Sajnos mélyen vallásos emberektől az esetek nagy részében erre hiába várok. Én nem tudok mit kezdeni az olyan válaszokkal, hogy : "Ez így van, mert ezt mondja a Biblia", már csak azért sem, mert a Biblia számomra telis- tele van ellentmondásokkal, ami valljuk be nem túl meggyőző egy állítólag teljes egészében Istentől ihletett mű esetében, valamint ahány keresztény egyház van a földön kb annyiféle(ha nem több) Biblia magyarázat létezik.

Neked is feltettem néhány kérdést, többek között azt, hogy hogyan magyarázod a szabad akarat elmélete és Isten parancsolatai között feszülő ellentétet. Hogyan érvényesülhet a szabad akaratom, ha büntetést kapok, amennyiben nem Isten parancsai, akarata szerint cselekszem? Erre kaptam már másoktól olyan választ pl, hogy a főbb kérdésekben szabad az akaratom, de nem mindenben, és olyat is, hogy nem létezik szabad akarat, mert ilyen nincs szó szerint a Bibliában.

Nem vágyom másra, mint egy tiszta , logikus válaszra, nem bibliai idézetekkel teletűzdelt rizsára.

Következő kérdésem, ami egyben megint egy ellentmondás számomra:- Isten tökéletes!

- Isten a saját képmására teremtett bennünket!

Hogyan lehetünk akkor mégis-a te szavaiddal élve- nálánál tökéletlenebbek?Ráadásul kegyelemből?

Azt mondod az ember kozmikus csoda, Isten szeretetének tökéletes megnyilvánulása, a maga tökéletlenségében?

"De tudni kell, hogy nem az egész emberiség részesül ebben a kegyelemben, hanem csak az a "test", amelyet az emberekből létrehoz Isten és saját éltető testévé emeli, mint isteni Asszonyt."

Itt gondolom az egyházra gondolsz mint "testre"

Tehát, Isten teremt egy halom embert, akik közül néhányan megfelelnek majd Isten elvárásainak,ezek egy testet alkotva válnak majd Isten Asszonyává, a többiek,az Isten szeretetére méltatlanok pedig örök büntetésben részesülnek,vagy halálban mert nem feleltek meg a kritériumoknak?

Logikus, bár rendesen ellentmond a szerető Istenről szerezett tapasztalataimnak.

Tippjeim nekem is vannak, bár nem pont ilyenek.

Rendben nekirugaszkodom újra. Tőled idéztem néhány mondatot az ítélettel kapcsolatban,amik nem voltak világosak előttem. Pl.: "Mert mióta megjelent Isten a világban és megtestesült, létrehozva az Ő testét, azóta ítélet alatt van már a világ."

Tehát amióta Isten megtestesült a világban, azóta van ítélet?

Erre írtam, hogy eddig úgy tudtam, hogy az eredendő bűn elkövetése óta van ítélet, ami nem esik egybe Isten világban való megtestesülésével. Szerintem.

Azt írod, eddig lehetett lébecolni. Ezt kifejtenéd? Meddig lehetett lébecolni? Krisztus áldozatáig?

Térjünk rá Ádám és Éva történetére:

Írtam egy példát is itt az érthetőség kedvéért, de úgy látom azt figyelmen kívül hagytad.

Tehát. Ádám és Évának nem kellett tudnia, hogy mi a helyes, vagy helytelen, elég lett volna ha hisznek Istennek, hogy meghalnak ha esznek a fáról.Oké elfogadom ezt magyarázatként, de Isten büntetésével nem értek egyet.

Még egyszer a példa: van egy tudatlan csecsemőd, akire ráparancsolsz, hogy ne tegyen meg valamit, mert megbünteted ha ellenszegül.Ő nem hisz neked, mert nincs meg hozzá a tudása,értelmi érettsége és megszegi a parancsodat. Te megbüntetnéd? Ráadásul úgy, hogy a kísértést te tetted az orra elé?

Írod azt is, hogy az emberben a bukáskor megtört a bizalom a hit Istenben.Szerintem csak kíváncsiak voltak, esetleg tudásvágy munkálkodott bennük, amit megjegyzem Isten helyezett beléjük, hiszen Ő teremtette őket olyanra amilyenek.

A hindu naivitás és keresztény valóság témakörébe nem mennék túlzottan bele. Neked egy alapvetően keresztény ország fiának/lányának nyilván a kereszténység a valóság, a föld kb. 900 millió lakosának meg a hinduizmus.

Számomra meg egyik sem. :)

Az utolsó 2 mondatoddal viszont egyetértek. Számomra a legalacsonyabb pont a félelem, a legmagasabb pedig a szeretet.

Először is néhány alapvetés. A helyzet az, hogy abban egyetértünk, hogy a vakhit nem hit, ahhoz kell a logika is, meg is kell érteni a dolgokat. De én úgy tapasztalom, minél többet gondolkozol, minél messzebb mész a következtetésekkel és nem állsz meg 5 centi után, előbb-utóbb észreveszed, hogy KIZÁRÓLAG A DOGMÁK A LOGIKUSOK. Bizony, bizony... minden más előbb-utóbb ki fog siklani, megoldhatatlan hiányokhoz vezet, ellentmondásokat produkál és érthetetlenül bonyolulttá válik. Önmaguk a dogmák (és ha szabad megkérdeznem, szerinted hány dogma van a kereszténységben? Egy kézen meg lehet számolni, nagyon kevés van, és azok is inkább negatív, mint pozitív megfogalmazások, vagyis hogy mi NEM jó...) a helyes utón tudják tartani a gondolkodást, ahol még érthetőek maradnak a jelen és a jövőbeli követkleztetések is, de egyúttal a dogmák szerkezete megmutatja, hoyg olyan igazságokat képviselnek, amelyek nem puszta racionális tanok, hanem annál magasabb és átfogóbb igazságok, amelyekben olyan erő van, ami az egész embert megtisztítja, felemeli, magával ragadja. De persze ehhez illik ismerni a dogmákat és némi tizsteletet mutatni irányukba, mert különben letérsz az útról.

Az emberi elme, értelem tulajdonképpen a lélek szeme. Ez homályosult el, és ennek meggyógyítása a valódi vallás feladata. Amely vallásnak nincs gyógyító hatása, az haszontalan. Ebből az is következik, hogy az ember nem mindig képes mindent felfogni az adott szintjén, valamely igazságok megértéséhez az egész embernek gyógyulnia kell, tisztulnia kell a lelki szemének, amellyel a valóságot helyesen látja. MOndok egy egyszerű példát, amit Te is említettél: hogy a félelem van alul és a szeretet felül.

Nos, akinek tiszta a lelki szeme, az értelme (ezt nevezi egyébként a keleti kereszténység nous-nak), az látja a vlóságot, hogy egy határtalanul bölcs és szerető és mindenható Isten uralkodik a világban. Aki ezt tisztán látja, az többé semmi miatt nem aggódik. tehát amíg van az emberben bármilyen aggódás, addig nem tiszta a lelki szeme, addig nem látja a valóságot a maga tisztaságában. Le lehet vezetni akár logikusan is, hogy az isteni gondviselés miatt miért nem kell aggódnunk, amit felfoghat a tudat egy bizonyos része, a ráció, és elfogad, mint logikus dolgot, de aztán az emebrt egy sötét utcán körülveszik a csövesek, ordítoznak vele, kést szegeznek a torkának és bizony halálfélelme lesz az embernek... Nos, aki valóban megvilágosodott, az akkor sem aggódik, amikor kést szegeznek a nyakának, hanem nyugodt marad, mert tudja, hogy ez is Isten akaratából történik és nincs miért aggódnia!

Tehát ebből az következik, hogy nem pusztán az számít, hoyg mit fog fel és fogad el a racionális tudatod, hanem az is, hogy ennél több vagy, mint ember és az igazságok megértéséhez és olyan szintű elfogadásához, hogy azok minden körülmények között az életed alapvető vezérelveivé váljanak, más is kell. ehhez az egész lelkednek gyógyulnia, tisztulnia, emelkednie, erősödnie kell. Ebben nem elég ebizonyos dolgok megértése, hanem hozzátartozik az erkölcsös életvitel (vagyis hogy tetteid szintjén sem követsz el olyat, ami nincs harmóniában Isten világával), eljársz templomba, ahol részesülsz a gyógyító szentségekben, aszketikus élettel erősíted az akaratod, és nem napi 5 percet gondolsz Istenre, hanem több órát imádkozol elmélyülten Rá figyelve! Ekkor fogsz eljutni az Igazságok valódi megértéséhez és akkor tudnak az igazságok olyan gyógyulást okozni benned, amely révén nyugodt maradsz, ha körülvesz hat rabló és kést szegeznek a torkodnak. Mert akkor is jól látod az Igazságot.

És ebben a folyamatban egyre inkább elhagyod a mesterségesen gyártott agyonbonyolított elméletekeidet is. Mert rájössz, hoyg Isten nem ilyen bonyolult életidegen filozófiai problémák között kínosan lavírozva létezik és cselekszik, hanem teljesen magátólértetődő természetességgel. Ahol Te ellentmondást vagy logikai problémákat látsz, ott egyszerűen Te nem érted még, hogy miért úgy történnek a dolgok.

Például nézzünk egy egyszerű igazságot: a büntetésnek tulajdonképpen nincs más szerepe, mint a rossz megszüntetése. Ilyen szempontból nagyon is jó dolog, nem? A szabad akarattal pedig úgy van (bár éppenséggel válaszoltam, az évezredes nyugati teológiai probléma egyszerű feloldásával, hogy tényleg mindenki szabad, de Istennek, mint Úrnak minden döntés benne van a tervében), hogy Isten senkire nem kényszerít semmit. Még Önmagát sem! A minden Út Istenhez vezet elmélet logikai kisiklása pont az, hogy akkor nem létezik valódi szabadság, Isten mindenkit magához szorít kényszerből, úgy ügyeskedik, hogy csak Őt imádja mindenki, akármit csinál. Mert ha 5 centinél tovább visszük ezt a logikai láncolatot eljutunk egy zsarnok Istenhez, aki báboklat mozgat. Igen sokan ilyen Istenhez jutottak el főleg a távolkeleten, mégha ki is színezték. De az ilyen nagygömböc istenképeknek az is a buktatója, hoyg akkor tulajdonképpen mindenért Istent lehet KÖZVETLENÜL számon kérni, még a bűnért, a gyilkosságért is, hiszen ezt is Isten viszi végbe gyakorlatilag, mivel az emebrnek nincs valódi szabadsága. Tehát Isten a teremtényeiben paráználkodik, pedifilkodik, szadista tömeggyilkossá válik, stb. Ha végiggondoljuk, ez van, az ember egyéni felelőssége nemcsak hogy csökken, de végsősoron meg is szűnik. Tehát egy szerető Istennel kapcsolatban logikusabb inkább az, hogy valódi szabadságot adott, olyat, hogy nem csak Őt lehet választani, hanem Tőle el is lehet távolodni, másképp is lehet cselekedni, mint ahogy Ő cselekedne! De ebből az is következik, hoyg ha a másik elméleti végeleten akkor Isten teljesen szabadjára enegdi a dolgokat, akkor a világ igen hamar káoszba fodul át és önmagát emészti fel, az emebrek gátlástalanul legyilkolásszák egymást, stb.

Teháét mi a megoldás, ami logikus és vlaóságos is? Hát potn az, ami jeléenleg is van: hogy Isten meghagyta a szabadságot, de ezzel a szabadsággal együtt mutatja meg az emebrnek pedagógiai módszerekkel, hogy ugyan bármit választhatsz, de jobb ha a jót választod. Én Isten ugyan saját "tömegemnél" és hatalmamnál fogva azonnal meg tudnám szüntetni a világban lévő mindenféle rosszat, de akkor nem hagynék nektek alternetívát, tehát a türelmemből kifolyólag egy ideig tolerálom a rosszat, a bűnösnek szólok, hoyg ne ezt tegyxe, de azért, hogy megmentsem a jókat és a világot, egy idő után az Igazságomnál fogva véget vetek a rosszank olyan módszerrel, ami nem drasztikus, de ekllőképpen elrettentő a Ti szabadságotokat megőrizve. Tehát logikus, hogy egyfajta normálsi büntetőmódszert alkalmaz azért, hoyg a bűn ne eméssze el az egész világot! Mert gondolj csak bele, mi lenne, ha semmilyen törvény nem lenne... szólt erről pár apokaliptikus horrorfilm, de még azok se mentek el a végsőkig szerintem...

Tehát a beteges elméleteket félretéve próbáljunk a valóság egyszerű felfedezésére koncentrálni: hoyg Isten úgy kormányozza a világot, mint szülő a gyermekeit. Ebbe sokminden kreatív módszer belefér, ami az Ő bölcsességét, szeretetét és hatalmát tükrüözi. A legjobb módszer pont az, hogy a testi halál ugyan kellőképpen elrettentő és tragikus, mégsem semmisíti meg véglegesen azokat, akik meghalnak fizikailag. Mert a valóság az, hogy Isten olyan lelket adott minden embernek, ami túléli a jelen test szétbomlását. A lélek halála ez igazán tragikus. Ezen a gondolaton időzz egy kicsit, mert mindezek megértése nem könnyű, de sokat segít a valóság megértésében, és egyelőre nem is szaporítom tovább itt a szót, de azért kérdezz, csak úgy gondoltam, kell némi alapozás, hogy érdemben tovább tudjunk lépni.

Mégegy dolog azért: az Isten képmására teremtett ember nem volt tökéletes (ez egy félreértés, ha tökéletes lett volna, nem bukott volna el), de bűntelen volt, tehát egyfajta ártatlan gyermekkorban volt, ahonnan még volt hová fejlődnie. De tulajdonságai, képességei, a világban való létének módja, feladata, stb. Istenhez hasonlók voltak. Ez is nagy téma.

Nálam ez épp fordítva történt. Minél többet gondolkodom annál kevesebb logikát látok a dogmákban vagy mondjuk inkább a vallásban.

Az amit írsz a vallásról mind szép és jó lenne, ha valóban működne. Értem ez alatt, hogy ha valóban helyes úton tudná tartani a gondolkodást, de vajon melyik a helyes gondolkodás, mit jelent helyesen gondolkodni? Talán azt, hogy akik megértik és betartják a Biblia vagy a vallásuk tanításait azok onnantól automatikusan helyesen fognak gondolkodni és cselekedni, Isten szeret törvényét betartva?

Azt írod: olyan tökéletesek ezek a világos és racionális tanok, melyek magasabb és átfogóbb igazságok, amelyekben olyan erő van, ami az egész embert megtisztítja, felemeli, magával ragadja. Valóban így kellene hatniuk, de te is ezt tapasztalod a környezetedben, a gyülekezetedben? Olyan keresztények tömegét akik valóban Isten szeretet törvénye szerint élik az életüket? Ha igen, szerencséd van. Én sajnos nem ezt tapasztaltam, talán ez volt a fő ok ami eltávolított ezektől a tanoktól, mert nem láttam pozitív, léleképítő hatásukat.

Nem azt tapasztaltam, hogy ezeknek az embereknek valóban békességük lenne. Ismerek sok-sok keresztényt akik erkölcsiségben alulmúlnak nem egy ateista embert, ami elég különös ha ezekben a tanokban valóban akkora erő van.

"A minden Út Istenhez vezet elmélet logikai kisiklása pont az, hogy akkor nem létezik valódi szabadság, Isten mindenkit magához szorít kényszerből, úgy ügyeskedik, hogy csak Őt imádja mindenki, akármit csinál."

Amennyiben Istentől különállónak tekinted önmagad,érthető ha így vélekedsz, ha viszont abban hiszel, hogy Isten része vagy, akkor máris nem tűnik ez az elmélet logikailag kisiklottnak. Valójában nincs ebben semmiféle logikai bukfenc. Ha elfogadod, hogy Isten része vagy, nem Tőle különálló, dönthetsz úgy, hogy nincs rá szükséged, hiszen szabad akaratod van, de mivel belőle vagy, lehetetlen, hogy mindig így dönts.Istennek pedig nincs szüksége imádatra. Ő Isten, nincsenek szükségletei.

Azt írod: "De az ilyen nagygömböc istenképeknek az is a buktatója, hoyg akkor tulajdonképpen mindenért Istent lehet KÖZVETLENÜL számon kérni, még a bűnért, a gyilkosságért is, hiszen ezt is Isten viszi végbe gyakorlatilag, mivel az emebrnek nincs valódi szabadsága. "

Erről most írtam le a véleményemet, hogy valójában az én nagygömböc Istenem ad valódi szabad akaratot.Ami azt jelenti, hogy valóban azt tehetek amit jónak látok,ölhetek, lophatok, paráználkodhatok anélkül, hogy Isten ezért számon kérne,nincs kötelezettséged a kapcsolatban. Csak lehetőség. A te lehetőséged.Miért gondolod, hogy én a szabadságomat csakis arra használnám fel amit az emberek bűnnek neveznek. Lehetetlen, hogy én a szeretet törvénye szerint akarjam élni az életemet akkor is, ha nem kell büntetéstől tartanom?

Abban hiszek, hogy Isten és én, sőt mindenki más egyek vagyunk, miért is akarnék ártani bárkinek is, hiszen tudom, hogy azzal magamnak ártanék.

Viszont te néhány sorral feljebb még ezt írtad:

"Nos, aki valóban megvilágosodott, az akkor sem aggódik, amikor kést szegeznek a nyakának, hanem nyugodt marad, mert tudja, hogy ez is Isten akaratából történik és nincs miért aggódnia! "

Nos akkor Isten a hibás az emberek tetteiért vagy mi magunk a te értelmezésedben, ugyanis itt ellentmondasz a fentebb belinkelt mondatodnak.

Az a helyzet, hogy még mindig nem válaszoltál a szabad akarat kontra Isten parancsolatai kérdésemre, pedig immár harmadszorra teszem fel neked. Ködösítesz, megpróbálod kikezdeni az én hitem logikáját, de nem adsz egyenes választ.

Azt mondod,hogy Isten meghagyta a szabadságot, de ezzel a szabadsággal együtt mutatja meg az emebrnek pedagógiai módszerekkel, hogy ugyan bármit választhatsz, de jobb ha a jót választod, különben "eltaposlak" Hát tényleg nem érted, hogy ez nem szabadság?

Abban egyetértünk, hogy ebben a világban, a viszonylagosság világában szükség van törvényekre, mert sajnos nem vagyunk egy tudati szinten, így a káosz elkerülése végett szükség van szabályokra, bár valljuk be őszintén ezek sem tartják vissza az embereket a helytelen , téves cselekedetektől, a szabályainktól sem lesz kevésbé kaotikus a világ.A mi világunkban még a halálbüntetés sem rendelkezik kellő visszatartó erővel.

Nem értünk egyet abban, hogy Isten úgy a világot, mint szülő a gyermekeit. Ebben hiszel, mert valószínűleg ezt tanultad magad is.

Én abban hiszek, hogy Isten valóban a képmására teremtett minket ami nem azt jelenti, hogy Úgy nézünk ki mint Ő, hanem teremtő erőnk van.Ilyen értelemben Isten nem teremtője az életemnek, hanem megfigyelője és készen áll a segítségre de nem úgy ahogy elvárnám.

Nem Isten feladata megteremteni vagy megváltoztatni az életem körülményeit és feltételeit.

Isten önmaga képére és hasonlatosságára teremtett. Minden mást én teremtettem és teremtek azon erő révén, mellyel Isten megajándékozott. Isten teremtette az élet folyamatát

és magát az életet. Ám megadta nekem a választás jogát, hogy azt kezdjek az életemmel, amit csak akarok.

Ebben az értelemben az én akaratom Isten akarata.

Élem az életemet, ahogy élem, és ebbe a kérdésbe Isten nem szól bele.

Sőt mondok egy meredekebbet: Istent még csak nem is érdeklik, a tetteim, miként engem sem különösebben foglalkoztat, mit művelnek a gyermekeim, amikor kiküldöm őket játszani.Nem tulajdonítok jelentőséget annak, hogy fogócskáznak vagy éppen bújócskáznak.Bizony nem, mert tudom, hogy teljes biztonságban vannak. Hiszen barátságos, és minden szempontból kifogástalan környezetet igyekeztem teremteni számukra.

Természetesen bízom benne, hogy nem tesznek kárt magukban, és ha mégis, ott leszek, hogy a segítségükre siessek, istápolom őket, és mindent elkövetek, hogy ismét biztonságban és boldognak érezhessék magukat, hogy gondtalanul mehessenek újra játszani, de hogy a

bújócska mellett döntenek-e, vagy sem, az a következő napon sem fog érdekelni.

Tudatom velük, melyek a veszélyes játékok, de nem tarthatom vissza őket minden veszedelemtől, és pláne nem örökre, és nem minden pillanatban. A bölcs szülő tisztában

van ezzel, mégis örökösen aggódik a lehetséges következmények miatt. Ez az a kettősség -

nem törődni mélységében a folyamattal, annál mélyebben az eredménnyel -, amely többé-kevésbé megközelíti Isten kettősségét.

Ám bizonyos értelemben Isten a következményekre sem fordít gondot, legalábbis nem a végsőre. Az ugyanis már bizonyos, mint azt már a szabad akarat kérdésénél fentebb kifejtettem.

Ez az ember másik nagy tévedése: hogy az élet végkimenetele kétséges.

Ez a kétség hozta létre a legnagyobb ellenségünket, a félelmet, mert ha kételkedsz a végeredményben, akkor a Teremtőben kell kételkedned. Ha pedig kételkedsz Istenben, félelemben és bűntudatban kell töltened az egész életed.

Ha kételkedsz Isten szándékaiban és Isten képességében, hogy megvalósítsa a végső eredményt , hogyan is engedhetnéd el magad ? Hogyan is lelhetnéd meg az igazi békét ?

Istennek teljes mértékben hatalmában áll összevetni a szándékot a következménnyel.

Ebben azonban képtelen vagy hinni (még ha mindenhatónak nevezed is Istent), így történt, hogy az ember a képzeletében teremtett egy(Istenével azonos) erőt, hogy lehetősége legyen keresztezni Isten akaratát. így teremtette meg a Sátánt. Elképzelt továbbá egy ezzel a lénnyel harcban álló Istent (azt gondolván, hogy Isten is hozzá hasonlóan oldja meg a nehézségeket). Végezetül még az is felmerült benne, hogy Isten elveszítheti ezt a háborút.Ezt tanítják nekünk nemzedékről nemzedékre.

Mindez ugyan ellentétben áll azzal, amit Istenről tudunk, ez azonban nem számít. Átéljük a saját képzelgéseinket, mely rettegéssel tölt el, és mindez abból az

elhatározásodból fakad, hogy kételkedjünk Istenben.

Vajon mi történne ha megváltoztatnánk a döntésünket? Talán úgy élnénk, mint Buddha, vagy Jézus, vagy mint a szentek, bár tudjuk mi történt a szentek többségével.: Nem értették meg őket az emberek.

Isten nem úgy tanít minket mint a szüleink. A szüleink megtanítottak minket arra,a szeretet feltételekhez kötődik -nemegyszer érzékelhetted is a feltételeiket -, és ezt a tapasztalatot veszed alapul mindazokban a kapcsolataidban, melyek a szeretetre épülnek, és ezt a tapasztalatot vetíted ki Istenre is.

Ebből a tapasztalatból vonod le a következtetéseket Róla. Ezeken a kereteken belül építed fel az igazságodat is.

- Isten, szerető Isten - mondod -, de ha megszeged a parancsait, akkor soha véget nem érő

számkivetettséggel és örökkévaló elkárhozással büntet !

Hát nem megtapasztaltad a szüleid neheztelését ? Hát nem ismered a fájdalmat, amikor kárhoztattak ezért vagy amazért ? Hogyan is tudnád hát elképzelni, hogy Isten másmilyen.Megpróbálod elképzelni, milyennek kellene lennie Isten szeretetének, arra alapozva, hogy milyennek látod a szeretetet a világban.

Istenre vetíted a „szülő" szerepét, és előhozakodsz egy olyan Istennel, aki bíráskodik, jutalmaz vagy büntet, attól függően, milyennek ítéli a tetteidet. Ez azonban végletesen leegyszerűsített és hamis kép Istenről, mely kizárólag a képzeletedben, a közös

képzeletünkben létezik, és semmi köze ahhoz, Aki Isten valójában.

A lélek eltéveszthetetlen igazságai helyett az emberi tapasztalatokból kiindulva végül egész gondolatrendszert alkotsz Istenről, aztán egész valóságot szősz a szeretet köré. Márpedig félelmen alapuló valóság ez, mely egy rettegett, bosszúálló Isten eszméjében gyökerezik.

Téves a Mögöttes Gondolat, de ha elvetnéd ezt a gondolatot, az megzavarná a képet, melyet kialakítottál magadban Istenről, és bár ez az új kép, új eszmerendszer és új valóság, amely az előzők helyébe léphetne, valóban az üdvödet szolgálná, képtelennek bizonyulsz ezt

elfogadni, mert Isten, akitől nem kell félni, aki nem ítél, és aki nem büntet, meghaladja a legmerészebb elképzeléseidet is.

A félelmen alapuló szeretet valósága uralkodik azon is, ahogy megtapasztalod a szeretetet, voltaképpen megteremti azt, mert nem csupán feltételekhez kötötten kapod a szeretetet, hanem magad is ugyanígy adod.

Az utolsó bekezdésedhez annyit fűznék hozzá, hogy valóban tekinthetjük úgy, hogy Ádám és Éva ártatlan gyermekkorhoz hasonló állapotban voltak, ezért gondolom még mindig azt, hogy (ahogyan a példámban is írtam)egy valóban feltétel nélkül szerető isten sosem bűntette volna őket úgy ahogyan, sőt semmilyen módon. Mint ahogy hitem szerint nem is tette.

Kedves Girgoy #28!

Lehet, hogy van ilyen ertelmezes is, azonban a Bibliaban nem ez van. Szamos pelda van benne arra, hogy Isten megparancsol valamit, es aki azt nem tartja be, elkarhozik.

A buddhizmusban is vannak poklok, azonban nem orokke tartozkodnak ott a lenyek, csak ameddig az altaluk felhalmozott rossz karma ki nem merul. Ugyanigy van a mennyekkel is. Raadasul a pokol es a menny nem valamilyen elkepzelt, tavoli dolgok, hanem barki megtapasztalhatja akarmikor, ha pl. duhos vagy merges, vagy eppen nyugodt, jokedvu. Ezek a tudati allapotok mindig elmulnak, mert a tett, ami letrehozza oket, nem orok ervenyu. Ezert tevedes a buddhizmust fatalista tanitasnak nevezni.

Nos, Girgoj -vagy valami ilyesmi-, a szerinted megszentelt hagyományos értelmezéssel az a probléma, hogy nagy része szent tehén, másik része pedig arany borjú. A szent tehén nem alanyi jogon értéktelen, hiszen mindannak a lehetőségnek a hordozója, amit egy átlagos tehén is képvisel. A probléma az velük, hogy nem lehet őket felhasználni az életben maradáshoz. Ilyen a hagyományoknak az a része, amelyik valódi kijelentésből származik, de megcsontosodott tradícióvá túrósodott. A "megszentelt" hagyomány másik része nem más, mint aranyborjú. A létezésének is az az oka, hogy eltávozott az egyházból a kijelentés kenete, de a klérus produkálni akart valami pótszert a népnek:"Áron, csinálj nekünk isteneket, akiket imádhatunk, mert az a Mózes, aki felment a hegyre, eltűnt és nem tudjuk, hogy mi lett vele." Aki azt gondolja, hogy az évszázados hagyományos értelmezés elfogadása elegendő, az pókhálóban próbál megkapaszkodni, ezzel együtt lemond az önálló gondolkodásról a hagyományos értelmezés gyökereit illetően. Pedig mindenkinek az egyéni felelőssége, és kötelessége, hogy a tanításokat megvizsgálja. Az emberi kommunikáció legmagasabb foka az, amikor valaki Isten Szelleme által szól. Ezt nevezi a Biblia prófétálásnak. De még ezt is meg kell vizsgálni, és csak azt megtartani belőle, ami megállja a helyét Isten Beszéde alapján (1Thess 5,19-21). Ha ezt meg kell tenni a legmagasabb fokú kommunikáció esetében is, akkor mennyivel inkább meg kell tenni különféle emberi értelmezések, tanítások, eszmefuttatások hallgatása és olvasása során.

Akár tetszik, akár nem, a Biblia a Föld térségével kapcsolatban átmeneti dualista berendezkedésről számol be. Ha ezt nem érted, akkor az egész Bibliát nem érted, de a környező világot sem. Isten a Mennynek a királya. A Mennyben valóban nincs ellenlábasa, és minden az Ő akarata szerint történik. Valóban különbözik minden teremtménytől, tényleg önmagában létező és változhatatlan az Atya, a Fiú és a Szent Szellem. A Földön azonban imatéma Isten akaratának megvalósulása, ahogyan Jézus tanította a követőit. Imádkozni kell Isten országának, Isten királyságának, azaz Isten uralmának eljöveteléért. Ha Ő itt Úr lenne, akkor itt is az lenne, mint a Mennyben, például mindenki Isten uralma alatt élne. Te azt gondolod, hogy egy prostituált, egy homokos, vagy drogos életében Isten uralkodik? Dr. Mengele életében Isten volt az Úr? Pár hónapos embriók ezreit a halálba trancsírozó szülész-nőgyógyász orvosok életében Isten Úr? Ha ezt gondolod, akkor el vagy tévedve. Akinek Isten az Úr az életében, az kidobja a bűnt az életéből, és Istennek tetsző életet él. Jézus megfogalmazása szerint akkor jön el az emberhez az Isten országa, azaz Isten uralma, amikor elkezdenek kimenni belőle a démonok, a sátán királyságának börtönőrei, a legalacsonyabb rendű ügynökei. Ha a Földön Isten lenne az Úr, akkor nem lennének betegek, nem lennének szegények, nem lenne könny és gyász. A Mennyben nincs betegség, szegénység, szükség, Jézus pedig azt parancsolta, hogy úgy imádkozzunk, hogy Isten Uralma ugyanabban a mértékben jöjjön el és legyen meg a Földön, amilyen mértékben a Mennyben megvan. Tudom, ez a "megszentelt" hagyományos értelmezésnél kicsapja a biztosítékot, de sem a betegség, sem a szegénység, sem az átok, sem a démonok nem Isten akaratából vannak jelen a világban. Akkor kinek az akaratából?

Jézus úgy imádkozott az Atyához, Akiről korábban kijelentette már, hogy mindig - azaz mindig - meghallgatja Őt, hogy Atyám, Neked minden lehetséges. Ha lehetséges, múljék el tőlem ez a pohár! (Mt 26,39;Mk 14,36; Lk 22,42) De ha nem távozhat el tőlem ez a pohár anélkül, hogy kiinnám, legyen meg a Te akaratod! (Mt 26,42) Mindebből az következik, hogy a Mindenható Isten számára nem volt lehetséges az, hogy úgy mentse meg az embert, hogy Jézusnak ne kelljen azonosulnia a bűneinkkel, és ne kelljen szörnyű kínhalál után a Pokolba mennie, mielőtt feltámadna dicsőségben. Ez volt Isten gyengesége, amiről Pál apostol beszél. "Isten bolondsága bölcsebb az embereknél, és az Isten erőtelensége erősebb az embereknél." (1Kor 1,25) Ha Jézus elbukott volna ebben a dologban, miután magára vette a bűneinket, akkor Ő Maga is elbukott volna, és soha nem térhetett volna vissza az Atyához, hiszen az istenségét, isteni mivoltát levetkőzte mielőtt belépett a világba (Fil 2,6-7), és jogszerűen Ő is csak igazságban térhetett vissza. Ez volt Istennek a bolondsága, amiről Pál apostol beszélt. Bevállalta a bukás lehetőségét, hogy emberként győzze le az Ellenséget, aki mindeközben teljes túlerővel támadta Őt. Erre mondtam, hogy ez Isten szeretetének a csúcspontja (Jn 15,13).

Ha a "megszentelt" hagyományos értelmezés igaz lenne, akkor a Názáreti Jézus Krisztus engesztelő áldozata és megváltása merő fényűzés lenne Isten részéről, mivel máshogy is megoldhatta volna, például csettinthetett volna egyet. Ezzel szemben évezredeken keresztül készítette elő a terepet a Krisztus, hogy megszülethessen Názáreti Jézusként egy olyan közegbe, amely alkalmas arra, hogy győztes, tiszta életet élhessen, és utána végigvigye ezt az egész megváltási procedúrát. Ha erre nem volt szükség, akkor az egész tiszta egy merő színjáték. Ez azonban távol legyen, de távol is van!

Kedves Névtelen! #33

A helyes gondolkodás egyszerűen azt jelenti, hogy a valóságot torzítás nélkül látjuk. Az egyetemes keresztény dogmák torzítás nélkül írják le a valóság leglényegesebb elemeit, amik szükségesek üdvösségünkhöz (és dogmák alatt ne kontár módjára értsünk minden tanítást, amit be kell magolni, mert egyetemes dogmából nagyon kevés van, és azok gyakorlatilag mind a Szentháromság személyeiről szólnak, slussz. A kereszténységbe és minden más vallásban vannak ezenkívül kisebb tekintéllyel bíró tanítások, gyakorlatok, de a dogmák teszik lehetővé, hogy egyáltalán bármiről gondolkodni tudjunk, hasonlóan ahhoz, ahogy minden tudományterületen belül vannak axiómák, amik szükségesek ahhoz, hogy egyáltalán bármit tudjunk mondani. Amit ezután mondunk, azon lehet csiszolgatni.) Ahhoz pedig, hogy a valóságot helyesen lásd, mint említettem, szükséges, hogy a lelki szemed, az értelmed megvilágosodjon. A helyes tanítás csak efelé vezet, csökkenti a tévutak számát és erejét, de igazából akkor fogod megérteni és magadévá tenni az igazságot, ha részt veszel az Egyház komplex „terápiájában”. Amíg a lelked, az értelmed beteg, addig nem fog különösebben érdekelni az Igazság, hanem pusztán a saját igazadat akarod megvédeni. De amint elkezdesz templomba járni, böjtölni, imádkozni, gyónni, áldozni, jót cselekedni, megszabadulni a szenvedélyeidtől, megtagadod önmagad, stb. azt fogod érzékelni, hogy a világot is egyre jobban kezded érteni. Persze ellen lehet vetni, hogy mások is részt vesznek az Egyház életében, mégis tuskók, igen, sajnos van ilyen, amikor az ember nem teljes szívvel, hittel és komolyan vesz részt ezekben. Ha megnézed, milyen hibákat támadott leginkább Krisztus, azok bizony pont ezek volt: a képmutatás és a kishitűség. Ha ezek vannak bennünk, semmit nem használ az, hogy látszólag vallásosak vagyunk, egy gyógyszer képe vagy árnyéka nem fog minket meggyógyítani. De ha megnézed, az Egyház azért nem csupán ilyen egyénekből áll, mindig mindenhol vannak komoly hívők, egy biztos mag, akiken igenis meglátszik, hogy „működik” a vallás. Akin pedig nem, az nem is veszi olyan komolyan a vallást. Tehát mire lehet következtetni ebből? Hogy nem a vallással, nem a tanokkal és a gyógyító módszerekkel van gond, azok működnek azoknál, akik komolyan veszik.

A 2. gondolatodra már megfeleltem: ha nincs szabadakarat és nem vagyunk Istentől függetlenek, akkor ha ezt a logikai láncot végigviszed, abból az következik, hogy Isten egy zsarnok és mi bábok vagyunk. De önmagad is leírtad a paradoxont: csak elméletileg dönthetsz úgy, hogy Istentől eltávolodsz, a valóságban nem, ott írtad le a logikai bukfencet Te magad, gondold csak át végig megint! Tehát ölj meg egy gyereket és aztán magyarázd el a szülőjének, hogy ezt „Isten” vitte véghez. Mert Isten ölni akart egyfelől, másfelől pedig meghalni is akart a gyerekben, az anyában pedig fájdalmat akart átélni. Tehát Isten egy aberrált szado-mazo elmebeteg. Nem, a világunk nem így működik, hanem úgy, hogy igenis vannak olyan tettek, amiknek jó és olyan tettek, amiknek rossz következménye van. És ezt érezteti veled nemcsak a tettek szomorú következménye, hanem egy belső hang is, ami még a rossz tett előtt vissza akar téged fogni, hogy ne tedd meg. És látod azt is, hogy a rossz tettek következménye benned is rombolást végez, leépülsz, beszűkülsz mind érzelmileg, mind értelmileg, mind akaratilag, hiszen a bűn szenvedéllyé válhat és a szenvedély már erősen korlátozza szabad döntésedet. Nem marad más hátra, mint a szarból erényt csinálni, hogy a szenvedélyt én magam akarom. Csakhogy ha szabad az akaratod, akkro tudsz a szenvedéllyel ellentétesen is cselekedni. próbáld csak meg: rohadt nehéz, nem megy, inkább találsz megint valami mondvacsinált ideológiát, hogy miért vagy mégis szabad, hogy ne nézz szembe a valós rabságoddal. De ha Neked egy szado-mazo zsarnok Isten kell, eki nem enged neked valóságos szabadságot, sőt csak a még nagyobb rabság és szellemi vakság felé visz és ezt mézásmázos antiszociális ideológiákkal magyarázza ki, akkor legyen akaratod szerint. Én csupán szólok, hogy ez nem Isten, hanem a Sátán.

„Abban hiszek, hogy Isten és én, sőt mindenki más egyek vagyunk, miért is akarnék ártani bárkinek is, hiszen tudom, hogy azzal magamnak ártanék.” Akkor nyisd ki a szemed és lásd meg, hogy az emberek folyamatosan ártanak egymásnak és maguknak! Tehát a Te istened vagy nem létezik, vagy egy szadomazo zsarnok, vagy mégsem egy mindenkivel. Ébresztő! Most a valóságról beszélünk vagy növeljük a sötétséget?

„Azt mondod,hogy Isten meghagyta a szabadságot, de ezzel a szabadsággal együtt mutatja meg az emebrnek pedagógiai módszerekkel, hogy ugyan bármit választhatsz, de jobb ha a jót választod, különben "eltaposlak.”

Nem ezt írtam, ez csak a Te elferdített értelmezésed, én pont arról írtam, hogy Isten teret enged a rossznak is. De mégis kézben tart mindent, mert magasabb szinten van, mint a világ. Ennek megértéséhez kell Neked is magasabb szintre kerülnöd. De mondok megint egy valós példát. A szobánk melegéből elvontan elmélkedve fel lehet hördülni azon, hogy Isten miért engedni meg a természeti katasztrófákat, ha Ő jó. Nem tudom, emlékszel-e tavaly március 15-re, amikor rohadt nagy hóvihar volt. Lehet verni a nyálunkat, hoyg Isten ilyenkor hol volt? Hát ha kinyílik a szemünk a valóságra, akkor látjuk: Isten pontosan ott volt a hóvihar kellős közepén és nem a meleg szobában üldögélt! Ugyanis mi is történt az emberekkel? Az egész ország összefogott, hogy segítsen a bajbajutottakon, elindultak a segélyek, a média saját eszközeivel segített, akin csak tudott, emberek szívélyesen befogadtak idegeneket az otthonukba, ételt és akár szállást, ruhákat is adva nekik, nem kímélve saját javaikat, gépeiket, mindent. Ezen a napon több jót tettek az emberek, mint az év többi részében együttvéve! A hóvihar közepén az emebrek sokkal jobban érezték Isten és a szeretet jelenlétét, az emberi összefogást, mint azokon a napokon, amikor saját kényelmükben éltek. Nem a kényelmes élet a jó, amiben az ember csak züllik és önzővé válik, azon kell inkább felhördülni, hogy Isten miért hagyja, hogy egyesek kényelmesen éljenek és megfeledkezzenek Róla! Vannak bizony egészen más és sokkal fontosabb szempontok is annak megítélésében, hogy mi jó és mi rossz. Mi nem látjuk mindig a valóságot. Tehát az, ha Isten teret enged a rossznak, az sokszor pont az, hogy hagyja, hogy az emberek önző módon éljenek, és amikor Ő beavatkozik, akkor kizárólag a mi baromságaink miatt teremt olyan kényelmetlenebb helyzetet, amikor az ember szembesül azzal, hyog mi is van benne és jobban hajlamosabb önmaga helyett másokra gondolni. Akinek kést szegeznek a torkának, az pl. szembesül azzal, hogy vajon tényleg olyan jó keresztény életet él-e, mint gondolja, hogy kész bármikor a halálra és Rá tudja-e bízni magát Istenre. Lehet, hoyg ezután Isten megmenti, mert csak annyi célja volt ezzel a jelenettel, hoyg az emebr megszabadítsa a gőgtől és a kishitűségtől: azoktól a hibáktól, amik tuttira lelki halálát idézik elő. De az is lehet, hogy az az ember valóban olyan jó volt, hogy Isten magához veszi, és nincs szüksége élete végén hosszú betegség alatt megszabadulni ég hibáitól, egy szúrás átjuttatja a túlvilágra, kész. Mi csak felszínesen látjuk a dolgokat, de Isten értékrendje a helyes.

És az Ő akarata harmóniát teremt. Pusztán azért, mert Ő a tökéletes Isten. A rossz kizárólag a teremtmények szabad akaratával kerül a világba. Azzal, amikor Isten akarata ellenére defektesen cselekszenek. De a teremtmények harmóniába hozhatják saját akaratukat Isten akaratával. Akkor minden frankón megy. Pusztán azért, mert harmóniában vannak azzal, aki az Isten. Az Isten akaratától való eltérés önmaga „tömegénél”, jellegénél fogva okoz diszharmóniát, zavart, pusztán azért, mert nem a Legfőbb Jó akarata, tehát nem is a légfőbb jót hozza létre, hanem kevésbé jót, vagy egyre rosszabbat. Isten nem drasztikusan, hanem szelíden korrigálja a kisiklást. Ha nem hagyna valódi szabadságot, akkor nem a pokol lenne az alternatíva, hanem a teljes megsemmisülés. Isten egyszerűen a nemlétbe rakná át a nem jót. De nem ezt teszi, a pokol tulajdonképpen a teremtmények választása: az Istentől távol levő lét. Mert Isten ezt is lehetővé teszi, mivel valódi szabadságunk van. Azon Isten nem tud változtatni, hogy Ő ne legyen Isten, a pokol önmagánál fogva egy kínlódás. De megintcsak nem lenne valódi döntési szabadásg, ha Isten azt az állapotot is a végtelenségig fenntartaná, ahol még együtt létezik a jó és a rossz. Vagyis a jelen életet, amelyben még választhatsz a jó és rossz között, és a kettő együtt létezik világunkban. Ebben a szakaszban van Isten pedagógiája, a tanulás szakasza, amikor megmutatja a jó és a rossz következményeit, alternatíváit, de mint Úr, felhasználja a rosszat is arra, hogy az emebrek elgondolkodjanak és az üdvösséget válasszák, ha akarják. De aztán joggal mondhatják az emberek: mit szórakozunk még: én már döntöttem, nem kell nekem Isten, vagy én már döntöttem, Istennel akarok élni, érjen véget e vegyesfelvágott, nem akarok a másképp döntőkkel állandó feszültségben együtt élni. Igen, az Utolsó Ítélet és aztán a dolgok végleges szétválása, az örök élet vagy örök kárhozat ismét logikusan létezik pont az akarat szabadságának valósága miatt! AZ UTOLSÓ ÍTÉLET AZÉRT LÉTEZIK, MERT ISTEN ELFOGADJA A MI DÖNTÉSÜNKET! (Ezt Feketepéternek is küldöm.) Ez a mi döntésünk végleges elfogadása, Isten gyakorlatilag ilyenkor azt mérlegeli, hogy ki az, aki Vele akar élni örökké és ki az, aki nem. És bizony az is szomorú tény, hogy sokan jelenleg is inkább vállalják a szenvedést, önpusztítást, diszharmóniát, stb. csak hogy önmaguk felett ne legyen Isten…

Amit ezután írtál a szülő-gyerekről ott többmindenben egyetértek. Igaz, az már a deizmus tévedése, hogy Isten magára hagyta a világot annak megteremtése után, mert Ő továbbra is aktív Úr abban, de adott nekünk biztonságot és szabadságot is, sőt hatalmat arra is, hogy tovább műveljük a teremtett világot, uralkodjunk az állatok, növények felett, stb. Mintha valami ilyesmit olvasnék a Teremtés könyvében is. És igen, ő is megmondja, hogy mik a veszélyesek, de alapvetően biztonságos környezetet teremtett. Sőt: kapaszkodj, a világban lévő minden dolog alapvetően jó, nincs rossz teremtett dolog. Mint írtam, a rossz kizárólag a teremtmények szabad akaratával jön létre, amikor a jónak teremtett dologgal visszaélnek, rosszra, nem eredeti funkciója szerint használják. De ha a „játékokat” eredeti céljuknak megfelelően használjuk, vígan és biztonsággal játszhatunk. És nem én „vetítem” Istenre a szülő szerepét, hanem Ö definiálja Önmagát Atyaként, vagyis alkalmazza magára azt a fogalmat, amit Ő Maga alkotott meg, amikor az ember szaporodásának módját és családban való életét megalkotta. A mi emberi szülői viszonyunk keletkezett tehát annak az Ősmintának a képére, amely minden idők előtte létezett az Atya és a Fiú közötti kapcsolatban. Isten eleve olyan világba, rendszerbe helyezte saját képmását, amiben természetes a Vele való kapcsolatunk is, hiszen kiemelt teremtmény vagyunk, és pont a Fiú képmására lettünk teremtve. A személytelenebb nagygömböc istenkép az, ami téves, erőltetett, életidegen mesterséges teória. És a valóságos képben logikus az is, hogy a szolgáló szellemi lelkek is elbukhatnak szabad akaratukból kifolyólag, és ezekből lesznek az ördögök. És a ravasz ördögök egyik leggyakoribb taktikája, hogy elhitetik: ők nem is léteznek. Mert így elaltatják az emebr éberségét és könnyebben irányíthatják tévútra. Ez is nagy téma.

Az pedig nagy tévedés, hogy a keresztények szeretete félelmen alapszik. A félelem természetes reakció, amikor szembesülünk azzal, milyen hatalmas Isten. Ha ez nem történik meg, nem is találkoztunk még a valódi Istennel, csak valami pótszert keresünk. De csak addig érezzük a félelem nyomasztó erejét, amíg nem szabadulunk meg hibáinktól, defekteinktől, szenvedélyeinktől, önigazolásunktól, stb. Amint érezzük a kettőnk közti „minőségi” különbséget és helyre akarjuk ezt hozni a bűnbánat és a megszentelődés révén, megérezzük hogy ez a hatalmas létező minden szédületes erejével együtt mennyire irgalmas, szeretetteljes és leereszkedő. És ekkor történik meg, ami az általad elvetett Bibliában is benne van:

2Tim 1,7

Mert nem félelemnek lelkét adott nékünk az Isten; hanem erőnek és szeretetnek és józanságnak lelkét.

1Jn 4,18

A szeretetben nincsen félelem; sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár: a ki pedig fél, nem lett teljessé a szeretetben.

De ezt nem az érti meg és éli át, aki irreális elméletekkel akarja megkerülni a valóságot, hanem az, aki szembesül azzal. Ha pl. beállsz a célvonal mögé, attól még nem leszel győztes, akkor sem, ha magadat annak tartod, az lesz csak győztes, aki végigfutja a pályát.

Kedves Asperrimus! (most nem emlékezetből írom becses neved) Igen, ilyeneket szoktak mondani önigazolóan azok, akik a Szent Hagyományon KÍVÜL helyezkednek, de belülről, közelről a valóságot nézve ez másképp látszik. A nagy számok törvénye alapján mindenhol – így az Egyházban is – vannak defektesek, de az Egyházban azért mindig van egy központi mag, akik komolyan veszik a tanítást, és akik a gyógyulás látványos útjára tudtak lépni. Erről írtam fent is. A Szent Hagyomáyn alatt ne emebri megcsontosodott tradíciókat érts, hanem egyszerűen azt az életteli és valóságos tapasztalatot, ami összegyűjt mindent, amit az emberiség az Igaz Istenről tapasztalt és továbbad másoknak. Ez a Hagyomány volt az, ami alapján megszületett a Biblia is, vagyis eldöntötték, hogy a tiszta Istentapasztalatnak mely könyvek felelnek meg a leginkább. A valódi kereszténység nem az Íráson vitatkozik, abból próbál rájönni, mi az ábra a lényeget szem elől tévesztve (ezt az írástudói mentalitást igencsak bírálta Krisztus, a Megtestesült Ige), hanem az Útnak, Igazságnak és Életnek az élése. Szigorú értelemben Biblia nélkül is lehet üdvözülni, de Szent Hagyomány nélkül lehetetlen. Amint kapcsolatod van az Igaz Istennel, máris a Szent Hagyomány részévé válsz Te is, és Szent Hagyomány nélkül nem lett volna Biblia sem. Csak hogy megint a valóságról beszéljünk.

A világ történéseiről és Isten akaratának valamint az emebrek szabad akaratának viszonyáról írtam fentebb Névtelennek válaszolva, ebben szerintem olvasatlanul felvetett is válaszoltam problémáidra. Ehhez még csak ennyit fűznék:

Mt 28:18 És hozzájuk menvén Jézus, szóla nékik, mondván: Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön.

Itt van kerek perec, no comment. Isten erejéről és gyengeségéről pedig az eddig elmondottakon kívül a következő példát mondanám. Képzeld magad elé Fekete Lászlót. Ugye ő egy piszkosul erős ember. Akkro képzeld el, hogy mivel ilyen erős Laci, ezért az ejtót nem úgy nyitja ki, hgy megfogja gyengéden a kilincset, lenyomja és bemegy, hanem megáll előtte, ordít olyat, hogy beleremegnek a falak, aztán ököllel belevág az ajtóba, üti-rúgja, amíg miszlikre nem aprítja, majd még megtapossa és ugrál rajta. Ezután megy be. Mert hát ő ilyen erős, éppen ezért az ajtón is agy megy be és nem úgy, ahogy egy nála gyengébb ember. Nos, aki ilyenekt csinál, az tényleg erős, viszont egyúttal egy szadista vadbarom is. A helyzet az, hogy Laci akkor is erős, ha normálisan megy be az ajtón a kilincset használva. Jóllehet van annyi ereje, hogy megsemmisítse az előtte álló akadályt, de mivel nem egy vadbarom, hanem alázatos, józan, normális ember, akinek nem demonstrálja kényszeres nagyzolási vággyal állandóan az erejét, ezért a kilics segítségével megy át az ajtón. Persze lehet néhány rosszindulatú öncélú elmebeteg, aki amiett azt hiszi: hohó, ez a Laci nem si olyan erős, hiszen a kilincset használja ő is, szerintem nem is tud átmenni az ajtón kilincs nélkül. És aztán megszagolja a szenzációt, elkezdi terjeszteni a hazugságait, hoyg figyeljetek, én tudom a titkot, láttam, hoyg a kilinccsel ment át Laci az ajtón, mint minden átlag gyenge ember, nem is erős ez a Laci. Néhányan, akiknek fontosabb a szenzáció, mint az igazság, lehet, hogy hisznek is neki. Akik viszont ismerik Lacit, azok nem terjesztenek róla ilyen hazugságokat, mert tudják, hogy ő erős és egyúttal nem egy nagyzoló vadbarom, tehát csak annyi erőt használ hatalmas erejéből, amennyi éppen szükséges. Ennyi a titok.

Arról pedig írtam, hogy miért így történt a megváltásunk. Nem azért, mert másképp nem lehetett volna, hanem azért, mert így volt a legjobb. Ő a valóságos halálával kinyílvánította, hogy mennyire szeret minket, és képes a saját életét feláldozni, hogy mi éljünk.

Jn 15,13 Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért.

Ennyi az indok. Ehhez nem kell se hozzáadni, se elvenni.