Fenn tud-e maradni olyan kislétszámú keresztény közösség, ahol nincs kifejezetten vezetés?

Asperrimus-nak.

Még csak erről:

""Hasonlóképpen mégis ezek is álomba merülvén, a testet megfertőztetik, a hatalmasságot megvetik (milyen hatalmasságot?), és a méltóságokat káromolják (milyen méltóságokat?).""

A görögben szereplő szavak egyáltalán nem földi elöljáróságokra vonatkoznak. Az első kifejezés (kuriotés) értelme 'uradalom', ugyanez a szó áll Eféz.1:21 és Kolosse.1:16-ban, ahol egyértelműen angyali fejedelemségekről van szó. A második kifejezés (doxa) mindig az isteni dicsőségre vonatkozik és pl. a 2Péter2:10-ben jelenik meg, ahol szintén mennyei uradalmakat jelöl.

Nincs itt szó az általad favorizált emberi hierarchiáról.

Pardon, 13-as válaszoló kimaradt.

A pásztor, akinek a szerepét példázatként magára értelmezte az Úr Jézus, abban a kultúrában nem hátulról parancsolgat a nyájnak, hanem előttük megy (lásd: elöljáró, nem érdekes?), keresi a jó legelőt, a biztos utat, a tiszta forrást, a juhok pedig követik, amerre megy. Ez a biblia szemlélet a gyülekezet vezetéséről: aki elöl megy, az példát kell mutasson, törje az utat, segítsen és ne utasítgasson.

És még egyszer Asperrimus-nak.

Ezt eddig nem is vettem észre, írod:

>>"Jézus akarata, hogy a kiskorú juhok gyámok és kormányok alatt legyenek az Őáltala kijelölt ideig (Gal 4,1-2). Ezért adattak az ún. szolgálati ajándékok"

Ugyanmár. A galatabeli idézet egyáltalán nem az egyház elöljáróiról szól:

""Mondom pedig, hogy a meddig az örökös kiskorú, semmiben sem különbözik a szolgától, jóllehet ura mindennek; Hanem gyámok és gondviselők alatt van az atyjától rendelt ideig. Azonképen mi is, mikor kiskorúak valánk, a VILÁG ELEMEI alá voltunk vettetve szolgaként: Mikor pedig eljött az időnek teljessége, kibocsátotta Isten az ő Fiát /.../ Ámde akkor, mikor még nem ismertétek az Istent, azoknak szolgáltatok, AMIK természet szerint nem istenek""

A 'szolgálati ajándék' pedig egy hitgyülis szakzsargon, kéretik kerülni, amikor az Isten beszédéből érvelünk, ugyanis ilyen kifejezés sehol nincs az Írásokban.

Én egy radikális gondolkodású keresztény vagyok, hadd mondjam el, hogy mit gondolok azokról a dolgokról, amik eddig elhangoztak.

Egy keresztényt nem úgy ismerni fel, hogy gyülekezetbe jár, nem úgy, hogy van egy emberi vezetője, és nem úgy, hogy mit tart be a törvényekből és mit magyaráz másként a Bibliából, mint más keresztény. Egy keresztényt úgy lehet felismerni, hogy szeretet van közöttük, szeretet van benne.

Az a szeretet kell benne lennie, amilyen Krisztusban volt.

Krisztus azt mondta, hogy senkiben nincs nagyobb szeretet, mint az életét adja másért.

Jn 15,13 Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért.

Úgy kell egymást szeretni, ahogy Ő szerette a tanítványokat, minket.

Jn 13,34 Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; a mint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást.

Ez az úrvacsora. Megtörte a kenyeret, beazonosította, hogy az az Ő teste, tehát megtörte a testét, és a tanítványoknak adta. Azt mondta, ezt tegyük az Ő emlékezetére. Törjük meg a testünket, és adjuk a barátainknak, adjuk egymásnak. Ha nem veszek részt a gyülekezetek által megtartott úrvacsorában, talán nem üdvözülhetek? Mikor mondta Jézus, hogy vízválasztó az ember üdvösségében, hogy gyülekezetbe kell járnia, és a kezével kell megtörnie a pékárut?

Ezt mondta akkor is a megtörésről, amikor elmondta, hogy mi szerint fogja megítélni az embert:

Olvassad el Máté Evangyélioma 25. részéből a 31-46-ig tartó részt.

Egy részlet:

35. Mert éheztem, és ennem adtatok; szomjúhoztam, és innom adtatok; jövevény voltam, és befogadtatok engem;

36. Mezítelen voltam, és megruháztatok; beteg voltam, és meglátogattatok; fogoly voltam, és eljöttetek hozzám.

...

A gyülekezet nem azért van, hogy üdvösséged legyen, hanem azért, hogy felbuzduljál, buzgó hited legyen. Társaságba legyél hittársaiddal, és mint egy család testvérként szeressétek, gyámolítsátok egymást. És nem azért, hogy személyválogatósak legyetek, és törvénykezzetek egymáson. Egy gyülekezetben nem hierarchia kell, hogy legyen, hanem az a legnagyobb, aki mindenki szolgája, és az a legkisebb, aki hatalmaskodik sokakon, mindenkin a gyülekezetben.

Lk 22,26 De ti nem úgy: hanem a ki legnagyobb köztetek, olyan legyen, mint a ki legkisebb; és a ki fő, mint a ki szolgál.

Ez is benne van a Bibliában:

"Mert e nép vezérei hitetőkké lettek, és akiket vezetének, elvesztek." Ézs 9:16

...csak az egyházi vezetők ezt soha sem idézik.

Jézust kell követni, és nem ebereket. Átkozott az, aki emberekben bízik.

Munyamunyának:

Pál apostol más véleményen van, mint te. Szerinte a vének, az előljárók nem olyan emberek, akikben a testvérek megbíznak, hanem olyan emberek, akikben a Szent Szellem bízik meg, és felhatalmazza őket a Gyülekezet vezetésére: "Viseljetek gondot azért magatokra és az egész nyájra, melyben a Szent Lélek titeket vigyázókká tett, az Isten anyaszentegyházának legeltetésére, melyet tulajdon vérével szerzett." (ApCsel 20,28) Miután a Szent Szellem felken valakit a szolgálatra, a többi hívőnek bizonyságot tesz a szívében, hogy azt az embert Ő kente fel. Az engedelmes hívők elfogadják, de előfordul, hogy némelyek nem, sőt egyes felekezetekben akár meg is torpedózzák az Úr választottját. Sok esetben az emberek mást választanának, helyenként meg is teszik. Abban egyetértünk, hogy nem emberek neveznek ki a valódi Egyházban előljárókat, hanem közvetlenül a Szent Szellem, ahogyan Pált és Barnabást is a Szent Szellem választotta ki, és küldte el az evangélium hirdetésére és gyülekezetek alapítására.

A szolgálati ajándék kifejezés levezethető a Bibliából, ezért a továbbiakban is használni fogom, de ha nem tenném, akkor sem változtatna a tényeken. Jézus tényleg adott ajándékokat apostolokul, prófétákul, evangélistákul, pásztorokul és tanítókul (Ef 4,11). Szerinted ezek nem ajándékok? Vagy nem szolgálatra, hanem másra adattak? Mert ha szolgálatra adatott ajándékok, akkor világos, hogy szolgálati ajándékok. Te talán tudsz ennél pontosabb kifejezést, ami alkalmas arra, hogy gyűjtőfogalomként hivatkozzunk ezekre a felkent emberekre?

Az apostolok, próféták, evangélisták, pásztorok és tanítók feladata egészen addig érvényben van, amíg vissza nem jön az Úr. Hogy utána mi lesz, az nincs pontosan kijelentve, de a Mennyben is hierarchia van, így több, mint valószínű, hogy az emberek is el lesznek ebben helyezve, méghozzá nem, mint csürhe, hanem rendszerben. A küriotészt, exúsziát, arkhét legalább olyan szélsőséges csupán angyalokra vonatkoztatni, mint ha valaki csak emberekre teszi.

János azt mondja, hogy nekünk kenetünk van a Szenttől (1Jn 2,20:27). Ez azonban nem azt jelenti, hogy nincs szükségünk arra, hogy tanítsanak, különben miért is helyezett volna éppen a Krisztus tanítókat az Egyházba? Vannak akiknek pontosan arra van kenetük a Szenttől, hogy az Isten Beszéde által kijelentéseket vegyenek, rendszerezzék és tanítsák. Mindenki -minden hívő- vehet kijelentéseket, mert Jézus azt mondta, hogy aki szívében birtokolja az ő beszédeit, végzéseit, parancsolatait, és megőrzi azokat, annak kijelenti Magát (Jn 14,21). Ez teljesen egybevág a János 8,31-32, a Példabeszédek 4,20-23 és a 8,17 valamint a 34-35 ígéreteivel, és még más bibliai tanításokkal. De a tanítók külön kenetet kapnak arra, hogy Isten népét tanítsák. Isten népe pedig arra kapott kenetet, hogy beazonosíthassa a hallottakat, ugyanis a tanítók is emberek, és a tanításuk is magán hordozza az emberi korlátokat. Százalékos arányban kifejezhető, hogy egy ember beszéde mögött hány százalékban van jelen a Szent Szellem kenete. A János által említett kenet, ami belülről tanít, az pontosan azokat a részeket fogja az elhangzott tanításon belül kiemelni, és a hallgató szívébe beépíteni, ami: A. Tényleg tőle származik. B. Személyesen nekünk szól.

Miután elvégeztem a középiskolát, elhelyezkedtem a szakmámban. Sajnos, minden tekintetben magamra voltam utalva, mivel nem volt egyetlen idősebb szaki sem, akitől tanulhattam volna, az iskola pedig olyan volt, mint a mostaniak: nem adott valódi felhasználható ismeretet, inkább csak elméleti alapokat. Másik pályakezdő sem volt, teljesen egyedül voltam a területemen. Sok dologra rájöttem az évek során, de volt amire sehogyan sem sikerült ráhibázni. Vajon miért? Előszöris, a szakmám jelenleg mintegy százhetven éves, akkor volt kb. száznegyven. Ez alatt a hosszú időszak alatt több generáció fejlesztgette, javítgatta, csiszolgatta. Sok-sok ember mesterkedett a szakma fejlődésén, és ez sokszoros intellektuális többletet jelentett az én pályakezdő, haragoszöld füleimhez képest. Volt aki azt mondta, hogy az a legjobb, ha magamra vagyok utalva, mivel akkor önálló gondolataim lesznek és nem mások farvizén jutok előbbre. Az a baj ezzel a gondolattal, hogy sokan, akik magukra vannak utalva, egy ponton elakadnak, amin nem tudnak továbbjutni, és előbb-utóbb feladják. Persze, mondhatja valaki, hogy puhányok voltak. De ha lett volna valaki, akihez fordulhattak volna akkor, amikor az elakadás bekövetkezett, akkor továbbjuthattak volna. Hogy a példámnál maradjak, a kilencvenes évek elején a szakmám a ruhaiparral együtt kitelepült Kínába, és én legfeljebb maszekként dolgozhattam volna tovább, ahhoz azonban nem volt elég a tapasztalatom. Ja, és pénzem sem volt. Eredmény: ezerkilencszáz-kilencvenhárom óta nem dolgoztam a szakmámban. Persze, jól elvagyok anélkül is.

Hiú ábrándnak tartom azt, ha egyesek elhatározzák, hogy feltalálják a spanyol viaszt, és minden eddigi ismeretet és felhalmozódott tudást kidobnak, és Ádámtól és Évától elkezdve felépítik a Bibliából az eredeti, originál hívő életet. Három megoldást tudok elképzelni. Vagy megjön az eszük, és becsatlakoznak egy már működő közösségbe, ahol vannak szolgálati ajándékok, vagy létrehoznak valami eretnekséget, vagy feladják a hitet, és más vizekre eveznek: fejest ugranak a világba, vagy idegen vallások követői lesznek, vagy okkultizmusba keverednek. Kérdezheted, hogy miért nem sorolom a lehetőségek közé azt, hogy sikerül nekik. Azért tartom kizártnak, mert a lázadás a státuszuk. "Nekem senki ne mondja meg, hogy mit tegyek! Majd, ha az Úr szól, akkor neki engedelemeskedek." Jézus azt mondta, hogy ha egy elkóborol a nyájtól, akkor otthagyja a kilencvenkilencet, és utánamegy annak az egynek. De nem azért megy utána, hogy együtt kóboroljanak, a többi kilencvenkilenc pedig magára maradjon. Azért megy Jézus az elkóborolt bárányka után, hogy visszavigye és ő legyen a századik. Ha azonban a bárányka elkezd okoskodni az Úrnak, hogy ő egyéni bánásmódot akar, akkor az Úr semmit sem tud vele kezdeni abban az állapotban. Meg kell várnia, amíg a barikának benő a feje lágya. Sajnos azonban a farkastól is a nyájon belül tudja megvédeni leghatékonyabban, ugyanis a Főfarkas jogtudós, és olyan mint egy dörzsölt ügyvéd, aki a kiskapukon közlekedik. Az Úr a Jogosság Istene és nem közlekedhet a kiskapukon. Ha pedig a Főfarkas jogot formál a lázadó barikára, akkor az Úr nem sokat tud tenni érte, mert nem volna jogszerű. Ezért a független -bár szerintem inkább lázadó- barikák bizonyos türelmi idő után szinte egytől-egyig a farkas fogai között végzik. Akik mégis megmenekülnek, azok is nagyon nagy károkat szenvedve menekülnek vissza az Egyházba.

Az individualizmus - öntörvényűség. Az emberek különböznek. A szolgálati kenetek is különböznek. Ha végignézünk az egyháztörténelem palettáján, akkor látható, hogy az Úr nem szereti a szürkeséget, és színes egyéniségeket hívott el, és valóban nem tizesével gyártja a szellemi keresztényeket. Volt akinek rendkívül jó látást adott a hitről, másnak pedig inkább a szellemi konfliktusról. A harmadik szinte tökélyre fejlesztette a vetés és aratás törvényszerűségeit. Persze, ő is az Úr által. Van akinek arra adatott kenet, hogy betegekre tegye a kezét és azok meggyógyulnak, van akinek arra, hogy a gonosz szellemek fejvesztve meneküljenek a szolgálata által. Van akinek arra van kenete, hogy százezrek számára hirdesse az Evangéliumot, és az emberek meg is térnek. Mások gyülekezeteket alapítanak, ahol megint másokat pásztornak hív el az Úr, és tanítókat is. Ezek a kenetek különböznek egymástól, sőt állítom, hogy nincs két egyforma kenet, de az emberek is egytől egyig egyéniségek, nem pedig valaki másnak a másolatai. Én még nem ismertem meg egyetlen olyan felkent embert sem, aki ne lett volna színes egyéniség, és ne különbözött volna mindenki mástól, amit valaha is ismertem. Persze, nem feltétlenül személyesen ismertem meg, hanem a beszéde által, de némelyeket személyesen is. Az individualizmus egészen más. Az individualista ember önmagából indul ki. Mit akarok én? Mit gondolok én? Mi az én érdekem? Mik a céljaim? Isten embere azonban azt kérdezi: Mit akar az Úr? Mit mond az Úr? Mi az Ő érdeke? Mik az Ő céljai? Isten embere úgy lesz egyéniség, hogy közben nem önmagából indul ki.

Tisztában vagyok azzal, hogy a Galata 3-ban Pál a törvény időszakáról beszél a kiskorúsággal kapcsolatban, és a Krisztus győzelmének korszakát nevezi nagykorúságnak. Ennek ellenére -finoman szólva- nincs mindenki a Krisztus teljességével ékeskedő kor mértékén, úgyhogy az újszövetségi időszakban is komoly probléma a kiskorúság, mert sok hívő megmarad ebben az állapotban. Pál beszél erről az 1Korinthus 3-ban, illetve a Zsidó levél 5. és 6. fejezetében. És azt is mondja, hogy amíg az örökös kiskorú, addig semmiben sem különbözik a rabszolgától, jóllehet jog szerint ura mindennek. A gyámok és gondviselők feladata az, hogy az örököst kisegítsék a kiskorúság állapotából, hogy megtanuljon a saját lábán megállni, a saját hite által élni, és birtokba venni az Ígéret Földjét, ami jog szerint az övé újjászületésétől fogva.

Ja. Két keresztény beszélget:

- Te mióta vagy keresztény?

- Húsz éve.

- Hm. Tizenötöt simán letagadhatnál.

Asperrimus-nak

Úgy tűnik, akad, amiben egyetértünk, nevezetesen, hogy nem emberek által van az elöljárók kiválasztása, ezért ezt nem is ragozom tovább.

Pál elvárása a presbitereket és diakónusokat illetően egyértelmű: legyen feddhetetlen, egy feleségű, nem akaratos, mértékletes, tiszta, vendégszerető, józan, szelíd, akinek jó bizonysága van még a világiaktól is, és akik ””először megpróbáltassanak, azután szolgáljanak, ha feddhetetlenek””. Vagyis nyilván a Szellemtől van az, hogy valaki alkalmas egy feladatra, de ezt a testvérek előtt bizonyítania is kell, el kell hogy ismerjék először, és ezután kaphat felhatalmazást a gyülekezettől. A megpróbálás itt egészen hétköznapi dolgokról szól, meg kell nézni, hogyan éli az életét, hogyan igazgatja a családját, hogyan végzi a munkáját, hogyan bánik a testvérekkel. Nem valami szuperszellemi dologra kell gondolni, hanem értelmes meggondolásra.

Jópár olyan dolgot hozol fel itt, amivel én nem vitáztam, mégis úgy írod, mintha engem cáfolnál, és ezzel fölösleges körök futására kényszerítesz, eltéríted a beszélgetést a lényegről. De azért reagálok, jobb a tiszta helyzet. Tehát. Nem állítottam, hogy a különféle egyházi feladatok ideje általánosságban lejárna vagy lejárt volna bármikor. Azt mondtam, hogy az egyes emberekben megnyilvánuló ajándékai a Szellemnek nem feltétlenül élethosszig szólnak, sokszor nincs is erre szükség. Olyat sem mondtam, hogy a feltámadás után „csürheként” létezne az egyház, sőt, ez a kérdés egyáltalán fel sem merült eddig, hogy mi lesz velünk a mennyei létben. Ha ezzel azt próbálnád áttételesen – és ilyen módon meglehetősen tisztességtelenül – sugallni, hogy az én véleményem szerint a földi egyház kívánatos állapota a „csürheség”, akkor nagyon mellélőttél, és megintcsak olyasmit adnál a számba, amihez közöm nincs.

Ami a görög szavakat illeti: a ’doxa’ bizony mindig Isten dicsőségét jelöli az Írásokban, sehol nem fogsz találni más szövegkörnyezetet. Vagyis a félmondat egyik része egyértelműen szellemi hatalomról szól. A ’küriotés’ esetében valóban létezik emberre, akár világi hatalmasságra való használata, ez azonban a mondat első felének – és az előtte álló igerész értelmének – fényében biztosan nem igaz erre az esetre.

Azután hosszan bizonygatod, hogy szükség van tanítókra, mintha én ennek ellentmondtam volna (megintcsak tisztességtelen eljárás). A tanításra – ismétlem magamat – a hitben kezdőknek van szüksége, akiknek a hit alapjait (lsd. Zsid.6:1-2) kell elmagyarázni, megértetni. Ez egy viszonylag rövid periódus a megtérést követően, aminek a végére minden hívő eljut egy olyan állapotra, amikor már saját maga képes ””megítélni, hogy mi a rossz és mi a jó”” (1Kor.2:15, Fil.1:10). Hitben felnőtt szentnek valóban nincs szüksége senki ember tanítására, és jó esetben egy gyülekezetben előbb-utóbb mindenki eljut erre az állapotra, vagyis a tanító feladata véget ér.

Szomorúan olvasom, hogy számodra lehetetlennek látszik a Biblia alapján felépíteni a valódi, igaz hívő életmódot. Az egész gondolatmeneted lényege, hogy csak és kizárólag a már létező, kiépült, hierarchiával rendelkező közösségekben lehet megtalálni az Istent. Ezzel egyrészt lekorlátozod a Mindenható munkáját és erejét, mintha Ő nem lenne képes akármilyen körülmények és emberek között kijelenteni Magát és bizonyságot tenni az igazságairól; másrészt figyelmed kívül hagyod azt a tényt, hogy valamikor ezek a gyülekezetek is létrejöttek, elkezdtek összejárni, gondolkodni, keresni az utat, és valószínűleg nekik is azt vágták a korábbi közösségek a fejükhöz, hogy micsoda lázadók, kóborlók, eretnekek, és biztos nem lesz jó végük. Az Úr Jézus követőivel is pont ez történt. ”Az Egyház” határait nem ember jelöli ki, hanem annak feje, aki ismeri az övéit. Az igazság keresését nem lehetséges egy, vagy akár több helyszínre, embercsoportra, dogmatikára leszűkíteni, ez olyan fokú szellemi vakság, amilyet a világban pl. a focidrukkerek között lehet látni, akik el sem tudják képzelni, hogy máshogyan is lehet gondolkodni, és vérre mennek a csapatukért.

Számomra az ’individualizmus’ szónak nincs olyan negatív felhangja, mint neked, sosem gondoltam öntörvényűségre ennek kapcsán, csupán az emberi egyéniségek különbözőségének figyelemben tartására és eszerint való bánásmódra. Az öntörvényű ember nyilván nem lehet istenfélő, hiszen ez teljes engedelmességet, alázatot vagyis az Isten törvényének elfogadását jelenti.

A Galata levéllel kapcsolatban megint kevered a dolgokat. Elkezded mondani, hogy ott valóban a törvény alatt levés a kiskorúság, majd mégis oda lyukadsz ki, hogy „a gyámok és gondviselők feladata az, hogy az örököst kisegítsék a kiskorúság állapotából”. Nem. Hogyan lehetnének a ””világ elemei, amik természet szerint nem istenek”” a mi tanítóink?? Nem azok, hanem szolgaságra voltunk alájuk vetve és nem ismertük az Istent. Ebből az állapotunkból már kihozott minket az Örökkévaló, átvitt az Ő szerelmes Fiának országába.

Sok hívő pedig azért van még mindig a kiskorúság állapotában, mert abban van tartva! Újra és újra végig kell hallgatni, ahogy egyvalaki kiáll a középre, és leadja az aznapi anyagot, az előre megemésztett tejecskét, ami semmi érdemi táplálékot nem tartalmaz, csak ismétlése a már tudott alapdolgoknak, amit csak nyelni kell, semmi gondolkodás, semmi keresgélés, a „tanító” megmondja a tutit, aztán szépen hazamegyünk. Ez az egyik legnagyobb gonoszság, ami a modern kereszténységben elburjánzott. Ez a vezetők hibája.

A „szolgálati ajándék” műfogalomról. Az Efézus levél szövegében (Csia fordítás, mert jobban érthető) az szerepel, hogy ””A Felkent ajándékának mértékében minden egyesünk kapott kegyelmet”” és hogy ””Ő volt az is, aki némelyeket apostolokul rendelt, némelyeket prófétákul /…/ a szentek helyreigazítására, kiszolgálás munkájára””. Tehát a Krisztus ajándéka a kegyelem, amelyben minden egyes hívő részesül, és ezen felül még némelyeket plusz munkára is rendelt. Semmiféle „szolgálati ajándék”-jellegű szóösszetételt ebből nem lehet kihozni, pláne nem úgy, hogy emberekre mondunk ilyet. Maga a szolgálatra való alkalmasság mondható ajándéknak - ahogyan minden egyéb dolog is az, amit érdemtelenül, ingyen kapunk az Istentől - de nem az illető, aki azt kapta. Az egyházban munkálkodó, extra feladatokra rendelt testvérek megnevezésére szerintem tökéletesen alkalmas az ’elöljáró’ szó, hiszen mindenki, aki valamilyen munkát végez, abban a dologban éppen előtte jár a többieknek.

Munyamunyának:

Hála Istennek, az én felelősségem kimerül abban, hogy a meggyőződésemet a Bibliához igazítsam és elmondjam, ami a meggyőződésem szerint igaz, az nem a feladatom, hogy bárkit is meggyőzzek. Az eredeti kérdés ez volt:" Fenn tud-e maradni olyan kislétszámú keresztény közösség, ahol nincs kifejezetten vezetés?" Válaszaid alapján arra a következtetésre jutottam, hogy véleményed szerint nincs szükség vezetőkre, hiszen Istentől jön a vezetés, a tanítás és a törvény, nem pedig emberektől. Úgy értettem, hogy véleményed szerint a világi vezetőknek kell engedelmeskedni, de olyan, hogy szellemi tekintély nincs, csak az Úr. Mindenki, aki tekintéllyel akar fellépni a gyülekezetben önjelölt. A sok tanácsosra szükség van ugyan, de csak úgy, mint egy baráti kör, egy nagy boldog család, ahol mindenki elmondja a véleményét, aztán úgy csinálja a dolgait, ahogyan jónak látja.

Én ugyan semmit sem akarok a szádba adni, amit nem mondtál, de számomra ez jött le a hozzászólásaidból, nem tudom ki, hogyan látja, én most, hogy megint visszaolvastam, most is így látom. Ez pedig nekem nem egy gyülekezet képét juttatja eszembe, hanem fiatalkoromat, amikor a haverjaimmal céltalanul lófráltunk a lakótelepen és össze-vissza beszéltünk, mindenféle megkötöttség nélkül. Ez pedig az én szememben csürhe, ha nem is egy pejoratív értelemben vett csürhe, hanem mondjuk egy funkcionális értelemben vett csürhe. Sem Jézus szolgálata alatt, sem a Szent Szellem eljövetele után nem ilyen volt az Egyház. Az apostolok kijelöltek, döntöttek, utasítottak, azaz vezettek. Őket pedig a Szent Szellem vezette. Ha a Szent Szellem csinálni akart valamit Péter vagy Pál által, akkor nem kérte ki erről a Gyülekezet véleményét. Pedig amikor Péter elment Kornéliuszhoz, az igencsak felforgatta az egész addigi gyülekezeti közfelfogást, mégsem szavaztatta meg az Úr a Gyülekezetet, hanem egyedül Péternek szólt. Péter és Pál tekintélyes emberek voltak. Rendelkeztek a Gyülekezet felől annak megkérdezése nélkül. Kijelöltek vezetőket. Az Egyházban régen is megvolt a hierarchia. Ma is megvan.

Ha pedig már szőrözünk, szerinted hogyan káromolják a szellemi hatalmasságokat azok, akikre vonatkozik ez? Jézus esetében azt mondták a farizeusok, hogy Belzebub által, azaz a démonok fejedelme által űz démonokat. Anélkül, hogy tudatában lettek volna, belecsúsztak a Szent Szellem káromlásának a bűnébe, mert a Jézuson keresztül működő erőt démonikusnak nevezték. Júdás és Péter nem világi emberekről beszélt, hanem gyülekezeti tagokról, akik a hatalmasságot megvetik és a méltóságokat káromolni nem rettegnek (2Pt 2,10; Jd 8). Nem a Góliát-félékre utaltak, aki felemelte a szavát Izrael Istene ellen, nem is korunk harsány teofób ateistáiról, akik öklüket rázzák Isten felé. Pál apostol azt mondta, hogy a tudatlanság idejét elnézi Isten. De hány ember engedi meg magának az Egyházban, hogy isteni kinyilatkoztatás nélkül minősítsenek egyházi szolgálatot ellátó felkent embereket, akiken Isten Szelleme működik? Jézus esetében éppen az volt a legnagyobb bűnük a farizeusoknak, hogy a Jézuson működő erő ellen felemelték a szavukat. Sokan engedik meg maguknak, hogy felkent embereket kritizáljanak, minősítsenek, sőt elítéljenek. Aki erre az útra lép, az vékony jégen próbál közlekedni, mivel nem látható az a határvonal, ahonnan a felkent szolgáló életén levő Szent Szellem önmagára vonatkoztatja az embernek szánt rágalmakat és szitkokat. Vagyis így lehet a szellemi hatalmasságnak nekitámadni. Amikor a Szellem utasítását végrehajtó személyt elkezdik bírálni. Lásd Dáthán, Abirám és Kóré esetét.

Nem egészen értem, hogyan gondolhatod azt, hogy most, azaz 2014-ben van idő arra, hogy vallásos játékokba bonyolódjunk, és most kezdjünk neki felépíteni egy Egyházat a nulláról, amikor az okkultizmus a reneszánszát éli, a pornográfia már befolyik a kulcslyukon, a homoszexuális lobbi pedig lassan eléri, hogy azok legyenek az üldözöttek, akik nem hajlandóak velük bájologni, és már az óvodában is alternatívaként tanítsák a kisgyerekeknek a homoszexuális "családmodelt". Ez a világ megérett az ítéletre. Az Úr visszajövetele a küszöbön áll. Még a legoptimistább becslések szerint sincs már ötven-hatvan évnél több, de valószínű, hogy ennél sokkal rövidebb az idő. Tíz-húsz év. Vagy még annyi sem. Az egyedüli dolog, ami még hátra van, az a világébredés, ami bármikor elkezdődhet, és nem fog túl sokáig tartani. Például az öt szűznek, akik vallásos játékokat folytattak és elfelejtettek olajat vinni magukkal, nem volt elég idejük arra, hogy olajat vegyenek az olajárusoktól. Most kellene elkezdeni egyházasdit játszani? Nem azon kellene inkább fáradozniuk a hívőknek, hogy az embereket megmentsék az elkövetkező haragtól? Vagy szerinted a megtérendő emberek számára vonzó egy olyan közösség, ahol nincs stabil háttér, nincsenek felkent emberek, akik hatékonyan tudnak segíteni? De ha be is megy egy ilyen helyre mondjuk egy drogos, vagy prostituált, hogyan fog kikecmeregni a bűnből, ha nincs, akin működne a szabadító kenet? Van élő Egyház. Aki ezt kevésnek tartja, annak Isten nem fog külön mentőcsónakot fabrikálni. Más a helyzet ott, ahol nincs élő Egyház. Magyarországon azonban van, működik is, bár nem tökéletes. De a tökéletes gyülekezetről azt szokták mondani, hogy ahogy betennéd a lábadat oda, máris tökéletlen lenne. A tökéletes gyülekezet éppen olyan fikció, mint az ideális gáz, vagy az ideális folyadék: nem létezik, mert tökéletlen emberekből épül fel, olyanokból, mint én, vagy bárki más. Az sem válna tökéletessé, amelyiket éppen most a nulláról kezdenének el felépíteni - még ha volna is rá idő, de nincs.

A kiskorúsággal kapcsolatban megjegyzem, hogy a tej az a táplálék, amit az anyabirka lelegelt a mezőn, otthon újra jól megrágta, az előgyomraiban megerjedt, az oltógyomrában megemésztette, a vékonybelében felszívódott, és a tejmirigyein keresztül kiválasztotta a kisbárány számára, akinek még nem működnek az előgyomrai, így a lelegelt fűfélék mindenféle fermentáció nélkül kerülnének az oltógyomrába, ahol a felnőttek sem tudnák abban az állapotban megemészteni. Amit a Biblia tejnek italának nevez, az az a szellemi táplálék, amit egy érett szolgáló testvér lelegelt a Bibliájából, jól megrágta, az értelmében megerjedt, majd a nuszán keresztül felszívódott a szívébe, majd a szívének bőségéből szólja a szája. A báránykák még nem tudják megemészteni a betűt, ezért szükségük van arra, hogy valaki más táplálja őket. Természetesen Isten azt akarja, hogy a báránykák felnőtt juhokká váljanak, ez azonban egyáltalán nem törvényszerű. A Zsidó 6,3 szerint ez csak akkor lehetséges, ha Isten megengedi. Ha nem sajátítottuk el azokat az alaptanításokat, amikről előtte beszél, akkor Isten visszaküld az iskolapadba, ha kell újra és újra. Ugyanis nem az értelmünkkel kell elsajátítani azokat, hanem a szívünkkel. Azt is megmondja a Zsidó 6,4-6, hogy ez Isten biztonsági óvintézkedése, mert ha valaki már bejutott a szellemi nagykorúságba, mégis elesik, az már nem tud újra megtérni, Isten pedig senkit sem akar ebbe az állapotba beleengedni. Amíg pedig vannak kiskorúak, addig szükség van tanítókra. Kiskorúak pedig mindig lesznek, egészen az Úr eljöveteléig. Ja, és felnőtt ember is iszik tejet, csak a felnőtt embernek már kemény táplálékra is szüksége van, amin elrágódhat. Ez sem törvényszerűen csak a Bibliából jön, hanem a szószékről is. Kifejezetten merev és vaskalapos álláspontnak tartom azt, ha valaki elhatárolódik attól, hogy szellemileg felnőtt állapotban tanítható maradjon. Ez a kevélység és a megcsalattatás melegágya. Ráadásul egyáltalán nem arról árulkodik, hogy az illető szellemileg valóban felnőtt már.

Egyébként nem vagyok megkötözve kóros bizonyítási kényszerrel, úgyhogy részemről lezárom ezt a témát. A célom nem az, hogy bárkit meggyőzzek, aki ezt nem akarja. Azt azonban tudom, hogy van, ami hosszabb érési folyamaton megy át, mielőtt elkezdene hatni, mint Kaján Tibor Véleménycsere című karikatúráján. Egy fekete és egy fehér sziluett beszél egymással. A következő képen a két sziluett fekete-fehér sávokkal van kitöltve, csak éppen az egyik a másik inverze. A harmadik képen már elfordultak egymástól és elindultak a maguk útjára, de a fekete fehér lett, a fehér pedig fekete. Azt is tudom, hogy mások is olvassák ezeket a sorokat, és talán lesz, aki számára használható anyagot is tartalmaz.