Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Az agykontroll és az orvosi...

Az agykontroll és az orvosi hipnózis miért bibliaellenes? Mik történnek ezek gyakorlásakor, ami rossz lehet?

Figyelt kérdés

Azok véleménye érdekelne, akik valóban bűnnek tartják ezeket.

Nyilván mert "ezt mondták" okos pásztoraink, és ezért bűn, nem szabad. De mi a valódi oka? Hiszen alfa állapotba elalváskor is kerül az ember egy kis időre, és ébredéskor is, ez ellen nem tudunk tenni, és minden nap muszáj aludni. Ha alvás előtt és után ilyen állapotba kerülünk, akkor is lehetne "baj", nem?



2014. febr. 8. 12:10
 1/5 anonim ***** válasza:
13%

Azért nem mindegy, de először is nézzük miért?


Hiba lenne azt gondolni, hogy az agyad aktivitási szintje az alvás ideje alatt alacsonyabb. Megállapították, hogy az agy sokkal aktívabb az álmodás ideje alatt, mint néhány ébrenléti állapotban, kivéve bizonyos, az agytörzsben lévő idegsejteket, amelyek a figyelemmel és az emlékezéssel vannak kapcsolatban. Úgy tűnik, hogy ezek nyugalomban vannak a REM típusú alvás folyamán. Az agyban lévő idegsejtek viszont általában folyamatos sejtközi összeköttetésben vannak egymással.

Az agy a test egyik bámulatba ejtően összetett része, a maga milliárdnyi alkotóelemével, amelyek jeleket hoznak létre: nagyjából száztól kezdve két- vagy háromszázig terjedő jelet másodpercenként. Egy emberi agynak több alkotórésze van, mint ahány ember él a földön. Néhány kutató becslése szerint 20 milliárdtól kezdve több mint 50 milliárd alkotórészt is tartalmazhat.


Az agyadat pedig neked kell használni, és ellenőrzésed alatt tartani, nem kitenni más befolyásoltságnak.

Persze ez alól kivétel az igaz Isten szelleme, mert az soha nem romboló befolyású, és kárt tesz az agyban vagy az emberben,.


Jézus nem véletlen nem fogadta el a halálakor azt a folyadékot, ami az agyban tudat módosításra szolgált volna, hogy más kép erezze a fájdalmat. Ő teljesen tudatában akart lenni mindennel. Soha nem is engedte, hogy befolyásolják.


A Biblia nézőpontja

Keresztényeknek való a hipnózis?

„Ne lehessen találni közötted olyat, aki . . . másokat megigéz” (5MÓZES 18:10, 11, NW).


A HIPNÓZISRÓL sok vita folyik. Még a téma szakértői is nehezen tudják megmagyarázni, hogy mi ez. Általában úgy tartják, hogy a hipnózis módosult tudatállapot, vagyis transzállapot (önkívület). A legtöbb embert azonban jobban érdekli, hogy mit lehet elérni a hipnózissal, mint az, hogy mit foglal magában.


A hipnotizmusról ezt írja egy enciklopédia: „Története elválaszthatatlanul egybefonódik az okkultizmussal” (Encyclopedia of Occultism and Parapsychology). Rendszerint a hipnózis egyik formájának tartják a vallási önkívületet, mely a történelem során mindig is hozzátartozott a varázsláshoz és a mágiához. Mi több, az ókori Egyiptom és Görögország papjai hipnotikus állapotot idéztek elő, amikor hamis isteneik nevében megpróbáltak betegségeket gyógyítani.

Az előbbi enciklopédia a következőt jegyzi meg: „Sok hipnotikus jelenséget még ma is »spiritizmusnak« tekintenek.”

(5Mózes 18:9–12; Jelenések 21:8). Ezért a keresztények nem hagyhatják figyelmen kívül a hipnózis egyértelműen Írás-ellenes sajátosságait.


A The Encyclopedia Americana ezt mondja ezekről a nyilvános hipnotizálásokról: „ A hipnotizált nagyon fogékonnyá válhat még a leplezett szuggesztióra is, utat engedhet azok felé az ösztönei felé, melyek általában rejtettebbek, és a hipnózis idejére megszűnhet minden társadalmi és személyes gátlása.” A Collier’s Encyclopedia kijelenti: „ A hipnózis alatt lévő személy képességeire összpontosított figyelem irányul, és ettől fokozott mértékben ráhangolódik a hipnotizőrtől jövő szuggesztióra, és megteszi azt, amire utasítást kap.”

Úgy hangzik, mintha ártalmatlan dologról lenne szó? Tanácsos-e, hogy az igaz keresztények engedjék, hogy hipnózissal befolyásolják az elméjüket? Ez ellentétben lenne Pál apostol utasításával: „mutassátok be testeteket élő, szent, az Isten előtt elfogadható áldozatul; ez értelmi képességetekkel végzett szent szolgálat. És ne szabjátok magatokat többé a dolgok ezen rendszeréhez, hanem változzatok át elmétek újjáalakítása által, hogy próbatétellel megállapíthassátok, mi az Isten jó, elfogadható és tökéletes akarata” (Róma 12:1, 2).


A jó lelki ismeretet az értelmi képességgel hozza összefüggésbe, és ez a hipnózis alatt lehetetlenség, mert nem vagy magadnál.

2014. febr. 8. 12:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
56%

Az alvás teljesen természetes velejárója és szüksége az életnek. A drogokkal, illetve a különféle technikákkal előidézett szomnambul tudatállapotok ezzel szemben egyáltalán nem természetesek.


A Biblia szerint az ember három alapvető alkotórészből áll: szellemből, lélekből és testből. Sajnos a fordítási pontatlanságok elfedik erről a Biblia mondanivalóját, legalábbis a magyar fordításokban. De a héber ruach és a görög pneuma , határozottan különbözik a héber nefestől és a görög pszükhétől. Sajnos a magyar nyelvben nincs megfelelő szó, amivel le lehetne egyszerűen fordítani mindkét fogalmat. A héber ruach és a görög pneuma egyaránt jelent szelet és lélegzetet is. A magyar lélek szó a lélegzettel van kapcsolatban, így visszaadja a ruach és a pneuma egyik jelentését. A szellem szó a szélből származik, ami visszaadja a ruach és a pneuma másik jelentését. A nefesre és a pszükhére azonban nincs megfelelő magyar szavunk, mert együttesen jelentik az értelmet, az érzelmeket és az akaratot. Ezért kompromisszumos megoldás született, amit a felekezetek egyik része elfogad, a másik része nem. Ez a kompromisszumos megoldás az, hogy mivel a nefesre és a pszükhére nincs alkalmas szavunk, ezért a ruachot és a pneumát szellemnek fordítjuk, a nefest és a pszükhét pedig léleknek. Egyes felekezetekben megpróbálkoznak a lélek, elme és test felosztással is, de ez így hiányos, mivel a nefes és a pszükhé nem csupán az értelem, hanem az érzések és az akarat székhelye is. Ezeket csak azért írom le, hogy egyértelmű legyen a többi.


Isten Pneuma (Jn 4,24), azaz Szellem. Az angyalok, a gonosz angyalok és a démonok is szellemi lények. Az ember is része a szellemvilágnak a szelleme által. Az ember szelleme azonban a lelkén keresztül kapcsolódik a testéhez. Az angyaloknak - jóknak és gonoszoknak - szellemi testük van, vagyis a szellemük közvetlenül kapcsolódik a testükhöz. A démonoknak nincs testük, hanem attól meg lettek fosztva Isten ítéletének a következtében.


A drogok illetve különféle technikák segítségével elért módosult tudatállapot nem más, mint annak a megtanulása, hogy hogyan tudja az ember a lelkét úgy lecsendesíteni, hogy közben a szelleme aktivizálódik. Ez azért nagyon veszélyes, mert az ember úgy lép kapcsolatba a szellemvilággal, hogy megkerüli Isten személyét. Jézus ugyanis azt állította, hogy Ő az ajtó és Ő az út. Amikor az ember hallja az evangélium hívását, és befogadja Jézus Krisztust, akkor újjászületik, azaz új szellemet kap. Ekkor fedezi fel az ember, hogy van szelleme is. A módosult tudatállapotban az ember hasonlót ér el, de Isten és új szellem nélkül. Mivel a módosult tudatállapotban az ember Istent megkerülve kapcsolódik a szellemvilághoz, ezért kizárólag olyan szellemi lényekkel kerülhet kapcsolatba, akik ki lettek dobva Isten jelenlétéből, azaz vagy gonosz angyalokkal, vagy démonokkal. Ez pedig kimeríti a tíz parancsolat első parancsát, hogy "ne legyenek neked idegen isteneid én előttem." (2Móz 20,3)


Mielőtt megtértem, erősen foglalkoztatott az agykontroll, ezért sokat forgattam Silva Agykontroll című könyvét, illetve az ez alapján írt másik könyvet, aminek az volt a címe, hogy Gyógyíthatsz. Így huszonnégy év távlatából két árulkodó dologra emlékszem. Az egyik az, hogy maga Silva hitt ugyan Istenben, de azt is elmondta, hogy az az ún. magasabb intelligencia, amellyel kapcsolatba került nem Isten, hanem nála alacsonyabb rangú. A másik aggályos körülmény, amiről a könyv közepe tájékán beszél, amikor a tanfolyam résztvevői kapcsolatba lépnek ún. segítőkkel, akiket először elképzelnek, de akik a továbbiakban önálló életre kelnek a képzeletükben. Meggyőződésem, hogy az agykontroll, autogén tréning, transzcendentális meditáció, jóga és ezekhez hasonló gyakorlatok során az emberek démonokkal kerülnek kapcsolatba, akiktől csak egy szabadító szolgálat képes őket megszabadítani, ha ugyan valaha megtérnek. Dióhéjban ez a probléma a hipnózissal és az agykontrollal.

2014. febr. 8. 13:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 kefa 2000 ***** válasza:
70%
T.Kérdező! Bűnnek tartani bármit is talán némileg túlzás ha másért nem is csak azért ami meg van írva Ne ítélj ,hogy ne ítéltess. Na ezzel talán nem mondtam újat.De!!! Minden ember számára lehetőség a különbség tétel jó és rossz között.Az agykontroll különböző célú használata közt vannak olyanok amik segítő szándékúak és vannak olyanok amik valami nyakatekert kíváncsiság kielégítésére szolgál.Az orvosi azt jelenti számomra gyógyító tudományos és csak az arra kiképzett,és felesküdött emberek tehetik.Magában még ezt se minősíteném rossznak.A probléma nekem máshonnan ered.Mégpedig a mennyiben igaznak vélem azt a kijelentését az írásnak hogy ki kér mind kap,kérjetek és adatik ,zörgessetek és meg nyitatík. Vagy tovább megyek az apóstól által mondottra Kinek szüksége van bölcsességre kérje azt hittel semmit nem kételkedvén...Tehát úgy vélem hogy minden kérdésre ami felmerül bennünk megkaphatjuk a választ.Ha pedig hit nélkül "erőszakkal"kivesszük azt az nem biztos hogy jó.Még az is elő fordulhat hogy az igaz ítélő bűnnek találja.Na az "baj"
2014. febr. 8. 14:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:
57%

Az agykontrollt a mainstream tudomány sem fogadja el, szóval azt tekinthetjük vajákosságnak.

Az orvosi céllal alakalmazott hipnózis meg csak annyira bűn, mint a fogtömés.

2014. febr. 8. 14:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:
47%

Az orvosi hipnózis az evangéliumok szelleme alapján nem lehet bűn. Az orvosok csak terápiás, gyógyítási céllal használják. És ahogy Jézus gyógyított szombaton, úgy lehet gyógyítani hipnózissal is, mert nem az ember van a törvényért, hanem a törvény az emberért. Amikor Jézust megvádolják, hogy a Sátán hatalmával gyógyít, akkor azt mondta, hogy nem lehet a gonosz erejével jót cselekedni.

Ha valaki meggyógyít egy embert az nem lehet bűn.


Az agykontroll más tészta, az agykontrollt nagyon sokmindenre használják, köztük olyan dolgokra, ami ellentétes az evangélium szellemével. Például arra, hogy sikeres, gazdag emberek legyenek önszuggeszió révén. Ráadásul a tudomány szerint is nagy része humbug.

2014. febr. 8. 15:11
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!