Van, akit egy ateista győzött meg?
Én nagyjából 10-12 éves korom óta nem hiszek Istenben, szóval kb azóta, hogy mélyebben belegondoltam a dologba. Kiskorom óta odavagyok a tudományért és az univerzumról szóló filmekért, így elég egyértelműnek tűnt, hogy nem létezhet semmilyen isten. Előtte meg csak elfogadtam, hogy van, hiszen "a felnőttek mindent tudnak":D Pár évvel később azt is megtudtam, hogy akkor én ateista vagyok. A lényeg, hogy engem nem győztek meg, magamból gondoltam bele és lettem azzá. De így is minél többet próbáltam megtudni a vallásokról és a kereszténységről, mert érdekelt miért hisznek ebben az emberek(ez még mindig érdekel), és egyre csak erősebb lett az ateizmusom.
Az érdekelne, hogy van-e itt, aki nagyobb, esetleg felnőtt korában lett ateista vagy kezdett el kételkedni a hitében egy ateista hatására?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"Én éppen úgy látom, hogy a keresztény az aki feladta a válaszok keresését. Hiszen az ő válaszuk minden kérdésre, hogy "Mert Isten így akarta". Hah.. kényelmes. "
Ha a kereszténységgel való foglalkozásod ebben kimerül, hogy ennyit tapasztaltál, akkor ajánlom, hogy foglalkozz még egy kicsit a témában, mert ez amit írtál, nem a kereszténység. A keresztény filozófia és a teológia is folyamatosan megújul és keresi a választ a létezés kérdéseire. Javaslom pl.: dr. Bolberitz Pál Az ateizmus és a keresztény hit című könyvét.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"Szerintem bőven többet tudok a kereszténységről, mint az átlag keresztény"
De azt úgy látszik nem tudtad, hogy a Biblia egy cím, ezért a magyar helyesírás szabályai szerint nagy kezdőbetűvel írjuk. Puszillak.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Én is ateista vagyok, de nem mindenben értek egyet a kérdezővel.
Véleményem szerint az úgynevezett "végső kérdésekre" sem az ateizmus, sem a teizmus, sem a tudomány nem ad választ.
Az ateizmus (mint azt a vallás-valláskritika rovatban már sokszor és sokan kifejtettek) csupán annyit jelent, hogy az istenhit hiánya. Semmi többet!
A teizmus jelentése pedig az Istenben való hit. Semmi több!
A tudomány pedig az anyagi világ jelenségeit kutatja és magyarázza. A "hogyanra" keres és ad válaszokat, nem a "miértekre".
A "végső kérdésekre" a vallások és a filozófiák keresnek és adnak válaszokat.
Az ateizmusnak nem is kell semmit megválaszolni, nem is próbál.
A tudomány viszont nem csak a hogyanokra, de a miértekre is(nem tudom te miért látod másként) választ keres és talál, idővel mindre. Fogadni merek, hogy elég sok idővel, még a legnagyobb kérdésekre is.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Mi a természettudomány válasza azokra a kérdésekre pl. hogy miért van valami és miért nem a semmi van? Mi célból vagyunk itt? Mi a szép? Mi a jó? stb...
Szerintem ezekre a kérdésekre egyszerüen nincsenek természettudományos válaszok, azért mert ezekre nem a természettudomány dolga válaszokat adni. Egyszerűen kívül esik az illetékességi körén.
A természettudományok az első kettőre keresik a választ, illetve van is pár válaszuk rájuk, csak azokat még nem muszáj elfogadni. Én is tudok rájuk válaszolni.
Miért van valami és miért nem a semmi van? Lehetne a semmi, talán valószínűbb is volt, hogy a semmi lesz mint a valami. De akármilyen kis esélye volt is annak, hogy a valami legyen a semmi helyett, csak akkor gondolkozhatunk el ezen, ha így volt. Tehát lehetne a semmi(talán a legtöbb helyen az is van, ha elfogadod a multiverzumot), de akkor sosem merülne fel az a kérdés, hogy miért a semmi van, és miért nem a valami.
Miért vagyunk itt?
A fizika és matematika törvényszerűsége, hogy itt vagyunk. Célunk talán nincs, de célt az se adna, ha elfogadnánk, hogy van Isten. Hiszen az sem cél, hogy "Isten szórakoztatására vagyunk". Vagyunk, mert az itt uralkodó törvények és a matematika megköveteli, hogy legyünk, és mert itt jött össze, de lehetnénk máshol is, vagy nem lehetnénk sehol. Lásd előző válasz.
Mi a jó? Mi a szép? - relatív mindkettő, ezekre végképp nem a vallás fog választ adni. Szerintem például a háborúk lehetnek jók, de feltehetően szerinted nem. Szerintem sokkal kevesebb nő szép, mint feltehetően szerinted, és nem is ugyanazokra a nőkre fogjuk azt mondani, hogy szép. Embere válogatja tehát, hogy mi a jó és mi a szép. Ha mindképp általános választ akarsz, akkor az ami konvencionális.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!