Miért nem lehet a teremtéstörténetet és az evolúciót közös nevezőre hozni?
Igazán nem akarlak olyan primitív, légből kapott dolgokkal fárasztani, mint a kémia, úgyhogy zárjuk is ezt le. De még annyit elmondanék (ha már egyszer annyira ragaszkodsz a saját "élet" definíciódhoz) hogy jó ha tudod, hogy például a DNS molekula (remélem ismerős névről) képes önmagát reprodukálni, önmagát lemásolni. Akkor nyilván a DNS is élőlény.
A 33%-od sok mindent elmond egyébként rólad.
"ok... én úgy látom, hogy amikor Jézus rengeteg helyen (de most emeljük ki a máté 23-as fejezetet)nyíltan elítéli a farizeusokat (legalábbis soha nem szeretetteljesen tette ezt, gondolva a kígyók, viperafajzatok megnevezésre) az árúsokat saját kezével font ostorral zavarta ki a templomból, felborigatva asztalaikat.de a 1péter 2:22 mégis azt írja, hogy: "ő nem követett el bűnt, és csalárdság sem találtatott a szájában" miként lehet ez? úgy hogy az, ha valaki lerántja a leplet a hazugságról, vagy felhívja a figyelmet a helytelen cselekedetekre, nem riadva el a valóságnak megfelelő (de soha nem túlzó) szavak használatától, az pozitív cselekedet, hisz felhívja a figyelmet egy csapdára."
Úgy tudom manapság senki sem tevékenykedik közöttünk Isten fiaként, így nem biztos, hogy nagyon viperafajzatnak kéne becéznünk egymást. Nem ugyanaz, lehet a végtelenségig okoskodni. Ha valamelyikünk úgy gondolja, hogy a katolikus "túl elnéző", akkor alázattal tartsa meg magának, és próbáljon a jó dogokról (az általa jónak gondoltakról legalábbis) tanítani, ne mások "szennyesét" hozza elő. Miért? Na jó, elmondom, hogy van szerintem. Szerintem gusztustalanabb egyik igyekvő, de gyarló ember szájából a másik ugyanilyenre mondott elmarasztaló szó, mint az adott eltévelyedés maga. Mert gyarló emberek el-eltévelyednek, bármilyen igyekvők legyenek is. Ha pedig nyílt, szándékos, önző, Istennel szembenálló viselkedésről akarunk beszélni, tegyük ezt úgy, hogy mi se vagyunk szentek, és voltunk olyan rosszak, amilyenek sose szeretnénk lenni. Érthető? Nem kell mutogatni senkire, az ilyesfajta őrületek miatt szakítottam el a szálakat én is JT-val.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!