Az egyház, a papok, a kétszínű keresztények kiábrándítottak a hívő életből. Van visszaút Istenhez?
Az utolsó válaszra nem szeretnék reagálni, de a többit köszönöm, a privát levelekért különösen hálás vagyok. Még mindegyiket jól át kell rágnom, de úgy érzem, tartozzanak bármelyik felekezethez is a kedves válaszolók, segítettek abban, hogy megtegyem az első lépéseket, még ha ezek a lépések csak lelki síkon zajlanak is egyelőre.
Kívánok mindenkinek boldog karácsonyt, azoknak pedig akik most nem ünnepelnek, szép hétvégét, jó pihenést és boldog új évet.





A Bibliát? Bármelyik könyv lehet számodra a Biblia, mert minden történetben van igazság. Sose zavarjon, hogy átírták egy-kétszer, most ilyen. Ez most a történetének a valósága. Neked már nincs szükséged a Bibliára, ha ráébredtél, hogy a külsőségek a hitben taszítanak. Ha ismered már, megvan az a biztos alapod, amit adhat, akkor bármikor visszanyúlhatsz hozzá, amúgy meg nem sokat "használ", ha érted, mire gondolok.
Ezzel a felismeréssel nem hátra léptél, nem vesztettél el semmit, ellenkezőleg: a kérdés feltevésével magad tetted meg az első lépést, önállóan. A válasz: nincs visszaút Istenhez, mert út csak előre van. Furcsa módon az idő egyirányú. Egy hasonló és mégis nagyon különböző Istent fogsz újra megtalálni.





Ami a papokat, az Egyházat, a kétszínűséget illeti: őket a te dolgod megmenteni.
Ja egy kérdés, a magadfajtáknak:
>>>Lelki üdvének (bármit jelentsen is ez) felelősségével tartozhat-e egy emberi lény egy másik emberi lény lelki üdvéért?<<< (Magyarán: lehet-e egyedül üdvözülni? Egy igen bölcs ismerősöm azt mondta: igen, lehet, de akkor az isten, akihez megtérsz, nem más, mint az egó istene, Lucifer.)





Hallottam történeteket olyan elvakul isten tagadó politikusukról, akik hatalmuk révén akár a gyilkosságok szintjéig üldözte az Isten hívőket. Halálos ágyukon aztán az Istenhez fohászkodtak. Ők talán ott, akkor megértettek valamit.
Talán nem kellene addig várni!
A hit NEM emberi közvetítés kérdése, hanem minden ember számára egy belső elkötelezettség.
Ismerjük a szólást: valaki vizet beszél és bort iszik.
Sokan vannak ilyenek, a világpolitika sajnos napjainkban is sokszor erről szól. Ezeket általában utóbb a hosszú távú következményekkel magyarázzák, általában a közérdek előnyeinek szem előtt tartására hivatkozva.
A keresztény hit kulcs alakja, Jézus emberként élte életét. Voltak olyan tulajdonságai, képességei, amelyen nem voltak szokványosak. Ma már tudjuk azt is, néhány "csodája" tulajdonképpen a csodatételben érintett számára juttatott utolsó szalmaszál volt, egy kulcs a pozitív önszuggesztióhoz, egy hit önmagában. ("Kelj fel, és járj!")
Minden élőlény maga a csoda! Az élettelen kémiai elemekből felépülő testek gondolkodásának, lelki életének, tudatának működési mechanizmusát ma sem ismerjük, de hatásait nap-mint nap megtapasztaljuk. Akár elhisszük, akár nem.
A hit az emberi negyedik dimenzió (a tudat) része, kicsit talán a szerelem érzése hasonlít hozzá.
Néha az irracionalizmusig terjedő feltétlen bizalom érzése hatja át az embert, s ezt az érzést a szeretet lénnyel kapcsolatos "boncolgatás" csak csökkenteni, lerombolni képes, így ezért ez nem is ajánlott.
Érdemes a világ legolvasottabb történelem könyvét, a Bibliát tanulmányozni, a hitelesség érdekében.
A kérdés címében felvetetteket magam is sokszor tapasztalom, a szerintem a visszaút Istenhez a Bibliában van megírva.
Meglepő módon, a több ezer éves alapmű megértésében, feldolgozásában a modern számítógépes technika is sokat segít, évekkel ezelőtt birtokomban volt egy több tárgyi CD lemez, keresési, összehasonlító funkciókkal, amik (talán nem meglepő módon) azt igazolták, hogy a MŰ minden szava igaz!





Van visszaút, csak ne az emberekre nézz. Ne higgy a hazugságoknak, a Biblia Isten szava, kezdd el olvasni újra és közben imádkozz Istenhez, hogy meghallhasd a hangját. Már megtapasztaltad, hogy csak Isten adhat igazi értelmet az életnek, tudod, milyen kilátástalan dolog nélküle lenni, fordulj vissza hozzá! Isten szeret téged és azt szeretné, ha sokkal mélyebb lenne vele a kapcsolatod, mint amit eddig megtapasztaltál.
És nehogy azt hidd, hogy csak képmutató keresztények élnek. Isten szava igaz, és valóban átformálja az életünket, ha engedjük. Nem egyházhoz kell ragaszkodni, de fontos a közösség is (erről is olvashatsz a Bibliában) azokkal, akik szintén Isten gyermekei (nem színből, hanem szívből követik az Urat). Én sok élő gyülekezetet ismerek országszerte (különböző keresztény felekezetekből), amelyek azért élők, mert olyan tagjai/vezetői vannak, akiknek élő kapcsolatuk van Istennel. Ha esetleg gondolod, írhatsz privátba, és ha tudok, szívesen segítek ilyen közösséget találni a lakóhelyeden.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!