Jézus a Hegyi beszédében miért említ két ellentmondó reménységet?

Úgy látom, hogy az első és a harmadik boldogságra gondoltál.

"Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa." (Mt 5,3), illetve: "Boldogok a szelídek, mert övék lesz a föld." (Mt 5,5). Itt "lélekben szegény" az, aki nem a maga igazát, javát keresi. "A föld" itt nem a bolygót jelenti (ekkor egyébként Földnek írnák, nagy F-fel), nem is egy bizonyos telek árveréséről van szó, hanem a "mennyország földjéről", amely a mennyek országában foglalt helyet jelképezi. A két boldogság így nem mond ellent egymásnak, azt mondják, hogy a mennyek országa a szelíd, lélekben szegény embereké.

(Az idézeteket a Szent István Társulat bibliafordításából vettem.) Remélem segítettem.

"De el fog jönni az Úr napja, mégpedig úgy, mint a tolvaj, amikor az egek recsegve-ropogva elmúlnak, az elemek égve felbomlanak, a föld és a rajta levő alkotások is megégnek."2 Péter 3:10

"És láttam új eget és új földet, mert az első ég és az első föld elmúlt, és a tenger sincs többé."Jelenések 21:1

még sok ezekhez hasonló igét tudnék neked hozni, és mivel a Bibliát Isten szavának tartom, így számomra az a döntő, hogy Ő mit mond bizonyos dolgokról.

Isten eleve nem úgy tervezte a földet, hogy az ember tönkretegye, de nekünk mégis sikerült. a tudósok szerint vannak dolgok, amiket végképp elszúrtunk..

de szerintem bár ez érdekes kérdés, mégsem létfontosságú, ha érted, hogy gondolom. nem az alapján megy az ember a mennybe, hogy úgy gondolja, új ég és új föld lesz, vagy nem...

A hívőknek egy, közös reménységük van (Ef 4:3-6), az apostolok és a hívők hite azonos értékű (2Pt 1:1). Mt 24:45-51 a példázat a 24-25. fejezet egészével együtt vigyázásra és sáfárkodásra int, nem a 20. századról jövendöl. A Jel 7 és 14-beli 144 000 nem lehet az elmúlt 2000 év folyamatosan elhívott összes felkentje, ui. egységes csoportként megéli a "nagy nyomorúság" elejét. A Jel 7. "nagy sokasága" is a jövőben jön ki "a nagy nyomorúságból": a mai Tanúk nem tartozhatnak közéjük (7:13-14). Lk 12:32 a 12 apostol kicsinysége nem a számukra, hanem a helyzetükre utal (Ne félj...! Lk 12:22, 25,29). Az "ország" itt nem helyre utal (a mennyre), hanem szívbeli állapotra (Róm 14:17-18, Lk 12:31). Jn 10:16 Jézusnak már az 1. században vannak más juhai, ti. a nem zsidó népek, és nem 1935 után lesznek (Mt 10:5-6, 15:24 vö. Mt 28:19, Ef 2:14).

Isten országában nincs első és másodosztály. Aki hisz, azt Isten a gyermekévé fogadja (Jn 1:12-13), az Isten fia (Gal 3:26, 4:6, Róm 8:15-16), Istentől született (1Jn 5:1, Jn 3:1-8), vette a Szentlelket (Jn 7:37-39), a Messiás elpecsételte a Lélekkel (Ef 1:13-14, 2Kor 1:22), megkeresztelte és meg-tatta a Lélekkel (1Kor 12:12-13), abban Krisztus vett lakozást (Ef 3:17), az a Lélek templomává lett (1Kor 6:19-20). A 144 000 a megtérő zsidókról szól; a Társulat szerint azért nem lehetnek zsidók, mert a törzsek névsora nem egyezik az egyik ószövetségi listával, de egyrészt az Ószövetségben található húsz törzslistából csak három egyezik (!), másrészt Dán és Efraim a bálványimádás miatt hiányzik. A Lk 12:32-ben a tizenkét tanítvány mint új Izrael valóban „kicsiny nyáj" volt, amely rászorult az Isten gondviselésébe vetett bizalomra (lásd a szövegkörnyezetet). A Mt 22:14 előtti példázatból kiderül, hogy ki a „sok meghívott" és ki a "kevés választott"; a meghívottak (a kortárs zsidók) nem jöttek el a királyi menyegzőre, az utcáról behívott vendégek (a népek) viszont a korabeli szokás szerint vendéglátójuktól kapnak ünneplő ruhát. A hallgatag „vendég", aki csak fogyaszt, de nem kér az ünnepségből, megsérti a házigazdát, joggal dobják ki: akik bent maradnak, azok a választottak - nem a 144 000. A Jn 10:16 „más juhai" sem JT „földi osztályára", hanem a népekre vonatkozik. A Jel 7:9-ben a ..nagy sokaság" igenis a mennyben van, „a trón előtt" (enópion), nem csupán a trón „látóterében" (NWT), akárcsak a Jel 14:3-ban a 144 000 (enopion itt is. kétszer). A 2Thrssz 2:13-14 sem arról szól. hogy a 144 000 lenne kiválasztva a „Krisztus [mennyei] dicsőségében való részesedésre". Az előző versek azokról szólnak, akik nem hisznek az igazságban. hanem a hamisságban gyönyörködnek, akiket Isten ezért kiszolgáltat a tévelygesnek, és a Sátán el is csábítja őket; ezzel szemben a thesszalonikai hívöket Isten „kezdettől fogva üdvösségre" (megmenekülésre) „választotta ki". Itt nem az előre kiválasztásról van szó (nem az eklegomai áll perfectumban), hanem Istennek az evangelizáció során végzett válogatásáról (a haireó áll aorisztoszban, ami két lehetőség közüli egyszeri választást jelent); a hitetlen engedetlenség és a hívő engedelmesség áll egymással ellentétben, nincs szó a 144 000-ről. Az 1Pt 1:5-8 sem a 144 000 üdvösséget garantálja: Péter a világban szétszóródott (1:1-2), újjászületett (1:3) hívőknek ír. akik az övével „azonos értékű hitet" vallanak, akik e hit révén isteni természet részesévé váltak, és megmenekültek a pusztulástól (2P1 1:1.4). A Zsid 12:22-24-ben az „elsőszülöttek ünnepi seregé"-nek neve fel van írva a mennyben, az „élet könyvében" (vö. Jel 20:11-15); ha ez az „ünnepi sereg" a 144 000-re vonatkozna. akkor csak ők üdvözülnének - senki más.

Az Újszövetségben a mennyei és a földi osztályok létezése egyértelmű utalásokat tett volna szükségessé arra vonatkozóan, hogy melyik ige, szakasz vagy levél kikről szól, és kiknek szól. Ilyen utalások nincsenek, tehát vagy az Újszövetséget kell kidobnunk a szentírók döbbenetes, félrevezető gondatlansága miatt, vagy pedig a szétválasztásról szóló tant. Különben a 144 000 állítólagos kiváltságait tekintetbe véve a Tanúk tömege teljesen fölöslegesen veszi a kezébe a Bibliát, hiszen annak csak töredéke szól róluk és nekik. A többi milliónyi Tanúnak valóban csak az „Őrtorony" olvasása marad...

Kérdéses ezenkívül, hogy ki tudhatja. hányan tértek meg az első keresztény generáció alatt a 144 000-ből. és hogy hányadiknál állt a számoló Russell és hívei fellépésekor?

TÁMOGATJA-E A JELENÉSEK 7 ÉS 14 A KÉT-OSZTÁLY ELMÉLETET?

Jehova tanúi azt állítják, hogy a Jelenések könyve 7:1-8 és a 14:1-5 a mennyei reménységet öröklőkről beszél, míg a 7:9-17 azokról, akik örökké a Földön fognak élni a földi paradicsomban.

A Jelenések könyve képi kifejezőeszközeinek értelmezése nem tartozik a legegyszerőbb feladatok közé, ennél fogva a könyv képeit gyakran kihasználják különféle teóriák alátámasztására.

Ebben az esetben számtalan ellentmondás figyelhető meg a Jehova tanúi érvelésében:

Ha Izrael törzseit szimbolikusan értik (azaz nem a zsidó keresztényekre, hanem különféle népekből kiválasztott keresztényekre vonatkoztatják), akkor milyen alapon értik szó szerint a 144 000-et? 12x12=144 szimbolikus szám, éppígy az "ezer" is, mely a teljességet jelképezi.

Mind a 144 000 (Jelenések 14:3), mind a nagy sokaság (Jelenések 7:9 és 15 - ahol az ő templomában szolgálnak!) Isten trónja előtt állnak, így igen önkényes dolog azt állítani, hogy a 144 000 a mennyben, míg a nagy sokaság a Földön található!

A nagy sokasághoz tartozók fehér ruhába vannak öltözve, ez a győzteseknek ígért jutalom (Jelenések 3:5) azzal a bizonyossággal együtt, hogy a nevük be van írva az élet Könyvébe, s így jogukban áll, hogy belépjenek a mennyei Jeruzsálembe! Hasonlatosképpen, akik győznek, Isten templomában lesznek, és Jézus trónján fognak helyet foglalni. (Jelenések 3:12.21)

Nincs utalás arra, hogy a győzteseket 2 csoportra lehetne osztani, s néhányan csak fehér ruhát öltenének ugyan, de nem részesülnének a többi ígéretből.

Új eget és új földet láttam. Az első ég és az első föld ugyanis elmúltak, és tenger sincs többé. Akkor láttam, hogy a szent város, az új Jeruzsálem alászállt az égből, az Istentől. Olyan volt, mint a vőlegényének fölékesített menyasszony. Akkor hallottam, hogy a trón felől megszólal egy hangos szózat, ezt mondva: "Íme, Isten hajléka az emberek között! Velük fog lakni és ők az ő népe lesznek, és maga az Isten lesz velük. Letöröl szemükről minden könnyet. Nem lesz többé halál, sem gyász, sem jajgatás, sem fáradság, mert az elsők elmúltak." Akkor a trónon ülő megszólalt: "Íme, újjáteremtek mindent!" (Jel 21,1-5; Vö. Iz 65,17; 66,22; 2Pét 3,13)

Azaz nem lesz menny és föld (a mostani, "régi" értelemben), hanem e kettő lényegében fedni fogja egymást.

Ajánlott irodalom: [link]

A Szentírásban az "ég és föld" kifejezés jelentése: minden, ami létezik, az egész teremtés. Utal a kapcsolatra is, mely a teremtésen belül az eget és a földet egyszerre egyesíti és szétválasztja: a "Föld" az emberek világa; [Vö. Zsolt 115,16.] az "ég" vagy az "egek" jelölheti az égboltot, [Vö. Zsolt 19,2.] de jelölheti Isten sajátos "helyét" is, hiszen Ő, a "Mi Atyánk a mennyekben" (Mt 5,16); [Vö. Zsolt 115,16.] következésképpen a "mennyet" is, ami az eszkatologikus dicsőség. Végül az "ég" szó jelenti a szellemi teremtmények, az Istent körülvevő angyalok "helyét".

Az Istennel való tökéletes életet, ezt az életközösséget az Istennel, a Szűz Máriával, az angyalokkal és az összes szentekkel nevezzük "mennyországnak". A mennyország az ember végső célja és legmélyebb vágyainak beteljesedése, a végső és teljes boldogság állapota.

A mennyországban élni azt jelenti, "Krisztussal lenni". [Vö. Jn 14,3; Fil 1,23; 1Tesz 4,17.] A választottak "Őbenne" élnek, de megtartják, sőt megtalálják saját mivoltukat, a saját nevüket: [Vö. Jel 2,17.] "Az élet ugyanis annyit jelent, mint Krisztussal lenni; mert ahol Krisztus, ott van az Ország." Jézus Krisztus halálával és föltámadásával "megnyitotta" nekünk a mennyországot. Az üdvözültek élete a Krisztus által megvalósított megváltás gyümölcseinek teljes birtoklása. Krisztus azokat, akik hittek benne és hűségesek maradtak akaratához, részesíti a maga mennyei dicsőségében. A mennyország mindazok boldog közössége, akik tökéletesen beépültek Krisztusba.

"Ki vagy a mennyekben" - Ez a bibliai kifejezés nem helyet (teret) jelent, hanem létmódot; nem Isten távolságát jelenti, hanem fölségét. A mi Atyánk nem "másutt" van, hanem "túl van mindazon", amit mi az Ő szentségéről elgondolhatunk. Mivel Ő a háromszor Szent, egészen közel van az alázatos és megtört szívhez.

"Jól értjük tehát, hogy a kijelentés: Miatyánk, ki vagy a mennyekben, az igazak szívére érvényes, mint az Ő szent templomára. Ugyanígy, aki imádkozik, azt is akarja, hogy benne lakjék az, akit megszólít."

"A mennyek azokat is jelenti, akik a mennyei képmást hordozzák, akikben Isten lakik és sétál."

A mennyek szimbóluma a szövetség misztériumára utal, melyben élünk, amikor a mi Atyánkhoz imádkozunk. Ő a mennyekben van, ez az Ő lakása, az Atya háza tehát a mi "hazánk". A szövetség földjéről a bűn kiűzött minket, [Vö. Ter 3.] és az Atyához a mennybe a szív megtérése vezet vissza. [Vö. Jer 3,19--4,1a; Lk 15,18.21.] Krisztusban tehát az ég és a föld megbékél, [Vö. Iz 45,8; Zsolt 85,12.] mert egyedül a Fiú "szállt alá a mennyekből", és Ő teszi, hogy mi Vele együtt oda fölmenjünk keresztje, föltámadása és mennybemenetele által. [Vö. Jn 12,32; 14,2--3; 16,28; 20,17; Ef 4,9--10; Zsid 1,3; 2,13.]

A "ki vagy a mennyekben" nem helyet jelöl, hanem Isten fölségét és jelenlétét az igazak szívében. Az ég, az Atya lakása az igazi haza, mely felé törekszünk, s melyhez már hozzátartozunk.

A Bibliában egyébként a "föld" szó alatt nem ezt a sárgömböt kell érteni, melyért az erőszakosak harcolnak, s ahol a szelídek a rövidebbet húzzák, hanem az igéret földjét, a földi messiási országot és annak folytatását a mennyben. (V. ö. Zsolt. 37, 11.)

A földet, országot gyakran nevezik a próféták képleg a mennyország helyett.

A mennyország, vagy mennyek országa nem más, mint a tökéletes boldogság helye, Isten országának beteljesedett állapota. Tehát ez a szó a végleges üdvösség kifejezése, ahol az emberek Krisztus által Isten életében részesülnek.

Krisztus mennybemenetele nem azt jelentette, hogy elszakadt ettől a világtól, hanem inkább azt, hogy megadta és bemutatta a kozmikus megdicsőülés lehetőségét. A mi üdvösségünk és boldogságunk nem más, mint részesedés az ő dicsőségében.

A mennyország nem valami történésen kívüli hely, ahová az ember eljut, hanem a Krisztussal való együttlét, az ő dicsőségében való részesedés, amit ő földi érdemeivel kiérdemelt önmagának és a mi számunkra.

A mennyországot nem lehet úgy fölfogni, mint külön helyet v. mint egészen más állapotot, hanem mint az embereknek Istennel való életközösségét. Ezért amikor „felsőbb” világról beszélünk, azt nem tér szerint, hanem a lét rendje szerint kell érteni.

"Boldogok a lelki szegények, mert övék a menynyek országa." (Mt 5:3)

Krisztus olyanokat hirdet boldogoknak, országa polgárainak, kiket a világ szán és megvet, miáltal a keresztény világnézetet homlokegyenest ellentétbe állítja a világ felfogásával. (V. ö. Kor. I. 1, 27. sk. Jak. 2, 5.) Lukács a nyolc boldogság helyett csak négyet említ : a szegénységet, éhséget, sírást és üldözést ; de azok ellentétével is megvilágítja a boldogságok értelmét. Lelki szegények azok, kik a földi javakhoz rendetlenül nem ragaszkodnak, boldogságukat nem bennük keresik, azokat másoktól nem irigylik, Istentől rendelt sorsukban megnyugszanak ; ha pedig földi javakban bővelkednek, azokat Isten dicsőségére és embertársaik javára használják. Lukács egyszerűen szegényeket mond (6, 20.), s érti alattuk a kis embert, a gyengét és elnyomottat. Krisztus a boldogságok közt első helyen említi a szegénységet, mert ez legjobban megfelel a világról való lemondásnak és a túlvilági törekvésnek ; persze, ha az nemcsak az erszény, hanem a szív szegénysége is. A szegényt kevesebb érdekszál köti a világhoz. Általában az evangélium kedvez a szegénységnek (Máté 6, 19—21; 10, 9. sk. 11,5; 13,22 ; 19,21. skk. Luk. 6, 24 ; 12, 33. sk. Jak. 2, 2—7.); szerinte a szegény Isten barátja, az Isten országának kiváltságos osztálya. A gazdagságot lehet ugyan jól is használni, lelki szegénységgel párosítani, az erény eszközévé tenni. (Sir. 31, 8. skk. Máté 6, 20. Csel. 4, 32. skk.) De annyi bizonvos, hogy a gazdagság nagy kísértés, gond és veszedelem. Az evangélium ezen tanítása elhárítja a gazdagság és szegénység harcát, s egyetlen megoldása a ma annyira égető társadalmi kérdésnek. Sok régi és új magyarázó a lelki szegények alatt az alázatosakat érti; újabban pedig némelyek az egyszerű jámbor népet, mely tanulékony, engedelmes szívvel fogadta az Ür tanítását. A lelki szegények jutalma a mennyek országa. Már e földön is jobban beülik és Krisztus idejében is könnyebben belépett a lemondást hirdető és túlvilági boldogságot ígérő egyházba a szegény, mint a gazdag ; a másvilágon pedig Isten a földi nélkülözésért mintegy adósa neki a boldogsággal (Luk. 6, 24.), melyből a gazdag mar e földön kivette részét.

Boldogok (itt és ott) azok, kiknek szivök e világ javaihoz nem ragaszkodik, kik azok hiányát békével tűrik, s ama javak birtoka mellett, a mennyország után úgy törekszenek, mintha azokat nem is bírnák (Kor. I. 7,29.30.); ezek a keresztény érzület mennyországát magokban hordozzák, s túl a síron megnyerik a mennyországot (lásd Máté 3,2.). Ezeknek ellentétei, kik nem úgy éreznek, ama gazdagok, kikre az Úr jajt mond Luk. 6,24.. A földi jó magában foglalja mindazt, mik a földön vagyunk, a mit bírunk és tehetünk. Azért, a ki ezekben érzésére nézve szegény, alázatosnak is mondathatik. Azért értik többen a lelki szegények alatt az alázatosokat. A világ azt mondja: Mily boldogok a gazdagok, kik pénzzel és mindennemű jóval bírnak!

Krisztus "lelki szegényeken" nem ügyefogyottakat és félkegyelműeket ért, ahogy ezt a szocialista s egyéb vallásgyalázók mindenáron értelmezni szeretnék, hanem a lélekkel fogadott és gyakorolt szegénységet, a földi javakhoz való túlzott ragaszkodásról való öntudatos lemondást, vagyis; a lélek belső szabadságát a pénzzel, kinccsel, anyagisággal szemben.

Hogy Jézus ezt csakugyan így érti: a szív, nem pedig az értelem szegénységeképpen, kiviláglik abból, hogy ugyanezt a krisztusi kijelentést (Mt, 5, 3) Szent Lukács evangéliuma egyszerűen így mondja; "Boldogok ti szegények!" (6, 20), valamint abból, hogy Krisztus Urunk a szegénységet máshol is sűrűn dicséri (Mt. 6, 19-21; 10, 9; 11, 5; 13, 22; 19, 21 stb.), viszont az oktalanságot és esztelenséget állandóan korholja s okosságra int (Legyetek okosak, mint a kígyók." Mt. 10, 16).

Nem kell az evangéliumot erőszakosan kiforgatni az értelméből!

"Boldogok a szelídek, mert övék lesz a föld." (Mt 5:5)

A szelídek örökölni, birtokolni fogjak a földet, nem ezt a sárgömböt, melyért az erőszakosak harcolnak, s ahol a szelídek a rövidebbet húzzák, hanem az igéret földjét, a földi messiási országot és annak folytatását a mennyben. (V. ö. Zsolt. 37, 11.)

Szelídek, kik nem haragusznak, nem veszekesznek, nem versengenek, hanem inkább tűrnek és hallgatnak. A világ azt mondja: Mily boldogok, a kik mindenen áttörhetnek, és mindenben erőt nyernek! Ezeknek a jutalma az, hogy mindenütt békében és nyugodtan élnek; egyszersmind: ezek fogják bírni a jövendő örökséget. A földet, országot gyakran nevezik a próféták képleg a mennyország helyett.

A "föld" kifejezés eredetileg (az Ószövetségben) az Ígéret Földjén lakó Izráel népét jelölte. Később változott a jelentése: a „földet örökölni” azt jelentette, hogy „boldognak lenni, és boldogan élni”. Jézus korában a „föld öröklése” sokkal tágabb értelmet nyert: a „föld” Isten eljövendő Országát jelentette az idők végén.

Vagyis a "föld" szó alatt a Bibliában nem ezt a sárgömböt kell érteni, melyért az erőszakosak harcolnak, s ahol a szelídek a rövidebbet húzzák, hanem az igéret földjét, a földi messiási országot és annak folytatását a mennyben. A földet, országot gyakran nevezik a próféták képleg a mennyország helyett.

Az örökkévalóságban nem lesz (külön) menny és föld (a mostani, "régi" értelemben), hanem e kettő lényegében fedni fogja egymást.

Nézdd meg: [link]

Minden áldás, a "Föld öröklése", a "mennyek országának elnyerése", a "megelégíttetés", az "irgalom elnyerése", "Isten meglátása" és "Isten gyermekévé válni" mély örömet és beteljesedést fejez ki, amit Isten azoknak ígér, akik őt tiszta szívvel keresik. Ezen ígéretek öröklésének minden "feltétele", a "lelki szegénység", az "irgalmasság", a "szelídség", az "éhség és szomjúság az igazságra" alapvető keresztény tulajdonságok, mély vágyakozást fejeznek ki Isten iránt. Lehetetlen két kategóriára bontani az áldásokat, s így az azokban részesülő keresztényeket is.

Ez nem két osztály. Mindkettő boldog azaz áldott, mindkettő ugyaz.

Az, hogy "mennyek országát" olvasol az nem a menny-re vonatkozik. Máté ugyanis zsidó ember lévén kerülte, hogy lpten nyomon kimondja (leírja) Isten nevét, avagy magát az Isten szót. Ezért a "mennyek országa" speciálisan csak Máté evangéliumára jellemző szófordulat. Láthatod is, hogy a párhuzamos Lukács evangéliumban már az "Isten királysága" kifejezés szerepel.

Mindezt Papiasz és Euszebiosz egyházatyák is megerősítik, akik leírták, hogy Máté eredeti szándéka az volt, hogy evangéliumával a zsidók felé szolgáljon.

Tehát az idézeted nem arról szól, hogy lesznek boldogok, akik a mennybe kerülnek, mások meg a Földet öröklik. A szöveg Isten királyságáról beszél.

Amúgy ezzel a logikával az összes "boldog"-ot külön (osztállyá) kellene választani.

Tehát itt a szöveg nem kettő, avagy több embercsoportról beszél, hanem csak egyről

A "föld" kifejezés eredetileg (az Ószövetségben) az Ígéret Földjén lakó Izráel népét jelölte. Később változott a jelentése: a „földet örökölni” azt jelentette, hogy „boldognak lenni, és boldogan élni”. Jézus korában a „föld öröklése” sokkal tágabb értelmet nyert: a „föld” Isten eljövendő Országát jelentette az idők végén.

Vagyis a "föld" szó alatt a Bibliában nem ezt a sárgömböt kell érteni, melyért az erőszakosak harcolnak, s ahol a szelídek a rövidebbet húzzák, hanem az igéret földjét, a földi messiási országot és annak folytatását a mennyben. A földet, országot gyakran nevezik a próféták képleg a mennyország helyett.

Az örökkévalóságban nem lesz (külön) menny és föld (a mostani, "régi" értelemben), hanem e kettő lényegében fedni fogja egymást.