Szerintetek közel a világvége?
Talán még annyit, és nem bántás kép, hogy szerinted a Noé idejében élők mindegyike közt nem volt "jó" ember? Biztos, de ettől még nem mentesült attól, hogy nem figyelt, és a nem törődömsége vitte az ítélethez, mert nem állt Isten mellé
Most sincs köztes út, mivel most az a vita fog lezárulni, amit Sátán az édenben felvetett,
Istennek van e joga uralkodni?
Jézus nem mondta, hogy semlegesnek lehet lenni ebben a kérdésben,
Vagy Isten királysága, vagy Sátán?
3. lehetőség nincs, vagy tanítvány leszel és elkezdesz úgy élni, hogy megkapd az "állampolgárságot" vagy nem
Na akkor szívem kicsi csücske.
Noé idején azért lettek elpusztítva az emberek, mert gonosz volt a szívük. Noé azért menekült meg, mert az egyetlen igaz ember volt. Az én Bibliámban emékeim szerint ez van írva.
Itt pedig Jézus nem arról beszél, hogy jeleket kell vadászni, hanem arról, hogy bízni Istenben, mint Noé. Olyannak kell lennünk, mint Nóénak. Igaz embernek.
Kedves Szilver!
Teljesen egyet értek az elöttem válaszolóval!
Képzeld el, hogy voltak Noé napjaiban is tiszta szivü emberek, akiknek voltak erkölcsi értékeik, és nagyon zavarta öket a gonoszság.
De elpusztultak ezek az emberek is a többivel együtt!
Mit nem tettek jol?
Elöszöris nem tettek lépéseket azért, hogy megmeneküljenek.
Képzeld el, Nóé a családjával 5O éven keresztül dolgozott megfeszitett erövel, és türték a gúnyolódást, miközben ezek a tiszta szivü emberek csak élvezték az életet(máramennyire lehetett élvezni)
Ezek az emberek közül néhányan lehet hogy egyszerüen féltek a gúnyolódástól, vagy féltek másak lenni, mint a többiek.
Lehet hogy nem hittek Nóénak!
De az is lehet hogy hittek, csak féltek a gúnyolódástól!
Lehet, hogy csak kényelmes életet akartak élni annak ellenére hogy tudták, mi az igazság!
Lehet hogy annyit kellett megtegyenek, hogy utólsó héten csak be kellett volna sétáljanak a bárkába! Lehet hogy ennyin múlt az egész! De mivel nem tettek semmit addig, lehet hogy egyszerüen pofátlanságnak érezték volna besétálni a bárkába! Pedig csak ennyin múlhatott az élete!
Mindenesetre a lényeg az, hogy Istennek volt valami elvárása az emberektöl, és ha valaki egy kicsit is eltért attól, az nem maradt életben!
Pedig nem lett volna nagy dolog besétálni!
És most is egy lesz!
Aki jó ember, de nem tesz semmit, az nem menekül meg, mert Isten nem csak annyit vár el a szolgáitól, hogy jó emberek legyenek!
Mi szigorúan azt mondjuk amit a Teremtő leíratott, de aki tart otthon Bibliát az tudhatja benne van, Ha nem figyel és nem veszi észre magát akkor Noé idejéhez hasonlóan jár, akármilyen "jó" ember is volt.
Már pedig a Teremtő leíratta, Jézus tanításait, hogy milyen jelek mutatják az utolsó napokat.
Sajnos az emberek nagy része nem akar tudomást venni ezekről, aminek két Bibliai oka van de hát ez is benne van a bibliában.
(2Korintusz 4:3, 4) 3 Ha pedig leplezett is a jó hír, melyet hirdetünk, azok között leplezett, akik elvesznek, 4 akik között ennek a világrendszernek az istene megvakította a nem hívők elméjét, hogy ne ragyogjon át a Krisztusról, az Isten képmásáról szóló dicsőséges jó hír megvilágosító fénye.
Vagy nem hiszik el, hogy így lesz, mert kézzelfogható csodára várnak....amit nem kapnak, mert Istennek a jó hír prédikálásának bolondságát adja egyik jelként, ami szintén az utolsó napok egyik jele...
(Máté 24:14) 14 És a királyságnak ezt a jó hírét prédikálni fogják az egész lakott földön tanúságul minden nemzetnek, és akkor jön el a vég.
S ez számít, nem az hogy némely ember mit akar vagy mit nem Isten akarata fog érvényesülni, nem a mi vagy is az emberek akarata
ezért írta le nem azért, mert unatkozott...
És ez a 8O éved annyira fontos, hogy nem adnád oda mondjuk 8OO, 8OOO, esetleg 8OO.OOO évért vagy akár egy örökkévalóságért?
Én szivesen odaadom, és képzeld közben még ezt az életem is élvezem!
De csak hogy tudd, nem kötelezö! :))))))
http://www.youtube.com/watch?v=rdhTEEpaHb8
Az Isteneteknek is meg fogom mondani, hogy nem szép az igazakat veszni hagyni. De az én Istenem, nem is engedni.
Igazak?
Kik az igazak?
A Testvér pont ezt hangsúlyozta ki:
Voltak akik "jók" voltak az emberi mérce szerint.
De messziről tettek Istenre, a kéréseire, jókat röhögtek Noén, és a családján, még meg is akarták verni, hogy ne prédikálja nekik az özönvizet mert olyan nem létezik és nem is lesz.
Most mit csinálnak ezek a "jó" emberek
Ki gúnyolják Isten szolgáit akik parancsot teljesítenek,
Röhögnek, és élik a minden napi életüket, lazán megtesznek olyan Bűnöket, ami a biblia szerint halált von maga után
azt hiszik hogy a Teremtő az erkölcsi törvényeket "szórakozásból" íratta le
Benne vannak Sátán világában, erkőlcstelenkednek támogatják Isten ellenségének taktikáit, mint a Politika, mint ha az emberi uralom valósítaná meg azt amit Jézus királysága, spirituális vallásokat támogatnak, holott Isten gyűlöli a horoszkópot meg a jóslást,
Könyörgöm le vannak írva, s az emberek homlok egyenest ellenkező irányba mennek, mindent csinálnak amire Isten halálos ítéletet mond ki, és azt mondjátok, hogy "jó" emberek?
Sátán által létre hozott vallásokat támogatnak, amik egyenesen szembe mennek Jézus Tanításával, és Istent el sem Ismerik, Jézusra apellálnak, miközben Jézus pedig azt mondta, hogy az atya imádata fontos, és az akaratát kell tenni, Ő is azt tette nem a sajátját.
s mert elvégezte Az Istentől kapott megbízatását, Istenné emelték, és a Teremtőt meg bezárták egy dobozba.
S Jézus ezért mondta, hogy hiába tanítanak olyanokat még az Ő neve használatával, törvénytelnségnek fogja venni, hogy a nevében gyógyítottak, meg nyelveken szóltak, meg hatalmas dolgokat tettek.
Mert nem ezt kérte.
Mitől Jó valaki
Ha a saját akarata elképzelése szerint él Istennek, vagy ha Isten akarata szerint él Istennek?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!