Jól értelmezem János Apostol levelét?

Szia!

Az apostol egyetlen mércére vezeti vissza a tanítás megítélését: hogyan mutatja be Jézust? Elismeri-e, hogy emberként egyszerre hordozta a bűnre hajló természetet, elszenvedve a minket is érő kísértéseket, és egyben engedelmeskedett a Lélek által az Atyának? Elismeri-e továbbá, hogy valóban lehetséges tökéletességre jutni, éspedig nem a magunk erejéből (például érdemszerző cselekedetek által), hanem Krisztust befogadva, Lelke által vezettetve? A Krisztusról szóló örömhír mindezt tartalmazza, és csak így együtt tárhatjuk fel a valódi győzelem útját.

Jelenések könyve szerint az üdvösség feltétele, hogy „győzzünk, amiként Jézus is győzött” földi életében (3,21). Ehhez viszont arra van szükség, hogy az Ő győzelmének titkát tanuljuk meg: azt, hogy emberi testben hogyan őrizte meg isteni természetét és engedelmességét. Sátán célja az erről szóló üzenet semlegesítése. Ezt egyrészt azzal éri el, hogy az engedelmesség és a parancsolatok megtartásának jelentőségét csökkenti, és Krisztust csak követendő erkölcsi példaként, nem a „hit fejedelmeként és bevégzőjeként” (Zsid 12,2) tünteti fel. Másrészt viszont azzal is célt érhet, ha bűneinket felnagyítja, és úgy állítja be, mintha még Krisztus áldozata és közbenjárása is elégtelen lenne, hogy engesztelést szerezzen értük. Így is, úgy is annak tagadására késztet, hogy Krisztusban győzni lehet önmagunk felett. Ezért irányítja János is arra a figyelmet, hogy a hamis tanítók megítélésénél különösen fontos, hogyan mutatják be Jézust. Nem csupán mások tanításának megítélésénél fontos azonban, hogyan láttatják Jézust, hanem ugyanez igaz akkor is, ha a magunk tanításáról, illetve a személyes életünkről van szó. Vajon arról teszünk bizonyságot, hogy hitvalló keresztényekként is a saját akaratunk a mérce, vagy pedig látszik, hogy céljainkat, vágyainkat és kívánságainkat Krisztusnak rendeltük alá? Az első esetben tulajdonképpen azt sugalljuk, hogy Jézus életpéldája és annak követése nem elégséges a természetünk feletti győzelemhez, hiszen mi is lépten-nyomon kudarcot vallunk. A másik esetben viszont, ha következetesen kitartunk Jézus követésében, akkor előbb-utóbb az Ő beszédeinek hatalmát tapasztalhatják meg azok, akikkel kapcsolatba kerülünk. Közvetett módon ugyan, de ezáltal is krisztusi, illetve antikrisztusi légkört árasztunk. Ami a tanításban kezdődik, az az életvitelünkben folytatódik, és az a lélek nyilvánul meg életünkben, amelynek rendszeresen engedünk.

Üdv. Péter

Szervusz

Vedd kérlek figyelembe azt, hogy amikor János írta a levelét, a zsidók többsége ugyan úgy nem fogadta el Jézus Messiási voltát, ahogyan ma sem fogadják el.

Akik viszont elfogadták Jézust, mint Krisztust(Messiást), azaz Isten fiát, azok hitet gyakoroltak benne és ez a megmentésüket jelentette. Olyan imádatot mutattak be Istennek, ami kedves és elfogadható volt előtt.

Tehát tulajdonképpen jól értetted, de aki ezt elhiszi(hisz benne), annak Krisztus követőjévé kell válnia. Mert a hit cselekedetek nélkül halott.

Üdvözöllek.

Rosszul érted a 6. verset. Meghallgatni valakit és hallgatni rá, az két különböző dolog.

És kevés hinni abban, hogy Jézus az Isten Fia. Sokan vannak, akik vallják, hogy Istent ismerik, de a cselekedeteikkel tagadják! Az "elméleti hit" semmit sem ér.

Mi emberek belsőleg különbözőek vagyunk, ha látszatra egyformák is és így mást értünk, tudunk felfogni a Bibliából is. Persze ez így működik nagy részt pl. könyvekkel, filmekkel, stb .Egy bölcsödés, nem tudja felfogni az egyetemista tananyagát.

Tehát tudnunk kell, hogy a Szent Szellem bontja ki mindenkinek az akkori állapotának megfelelően a Törvénykönyvet /Bibliát/ is, ha kérjük.("Kérjetek és megadatik.")