Vallási fanatizmus? Tudtok példákat?
sziasztok! szóval vallási fanatizmusról kellene készítsek egy bemutatót (deviancia előadásra). tudom, hogy a google a barátom, de nem igazán tudom kiszűrni a hasznos információkat a sok szemét közül. már annyi mindent olvastam, hogy azt sem tudom hol áll a fejem.
szóval, ha tudtok fanatizmusra példát (kereszténység, zsidóság, iszlám) akkor kérlek valami linkeket vagy leírásokat osszatok meg velem.
köszönöm szépen :)
Ortodox zsidók között élek, tudnék mesélni. :) Egyszer Izrael vadászgépeket vásárolt az USÁ-tól. A gépek öt perccel a szombat kezdete után érkeztek meg. A vallásos pártok szerint vissza kellett volna küldeni őket. Mivel ez nem történt meg, kiléptek a koalícióból. A kormányoldal kisebbségbe került, ezért új választásokat kellett kiírni. Öt perc miatt!
A másik dolog az én munkahelyemen történt. Farmon dolgozom. Az állatokkal szombaton is foglalkozni kell, a rabbik bonyolult szabályokat hoztak, hogy mik azok a munkák, amiket el kell és el lehet végezni ilyenkor is. Fejni például mindenképpen kell, mert ha nem tesszük, az fájdalmat okoz az állatnak és megbetegedhet, meg a teje is elapadhat. Mivel nálunk kb ezer kecske van, géppel fejünk. Szombaton időzítő kapcsolja be és ki a gépet. Sajnos önálló akarata van és nem mindig kapcsol be időben. Ilyenkor kell hívni az egyik thai vendégmunkást, aki megcsinálja. Egyik nap viszont egy új thai munkás jött, aki nem tudta hogyan kell beállítani a gépet, ráadásul se angolul, se héberül nem beszélt. A feladat az volt, hogy három gombot nyomjon meg, ez kb három másodperc lett volna, de a nyelvi akadályok miatt nem értette, hogy mit akarunk tőle. Mi nem nyomhattuk meg a gombokat, mert akkor a tej már nem lett volna kóser. Így kb 45 percen keresztül magyaráztuk kézzel-lábbal mutogatva, hogy mit várunk tőle, én már fetrengtem a röhögéstől.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!