Jehova Tanúi miért Jeh. Kezdetű nevet emlegetnek, mikor a saját fordítású Bibliájukban is Jah. Van?
Zsoltárok 68;4 (Károli: 68;5)
4 Daloljatok Istennek, zengjetek éneket nevének!+
Köszöntsétek énekszóval a kietlenben száguldót,+
Jahot, hiszen ez a neve,+ és vigadjatok előtte!
(Újvilág fordítás)
válasza:Kedves kérdező remélem ez választ ad a kérdésedre.
Az isteni név melyik formája helyes: a Jehova vagy a Jahve?
Ma már egyetlen ember sem lehet biztos abban, hogy a héber nyelvben hogyan ejtették ki eredetileg ezt a nevet. Miért nem? A bibliai héber nyelv írott formában kezdetben csak mássalhangzókat tartalmazott, magánhangzók nélkül. Amikor a nyelvet még nap mint nap beszélték, az olvasók könnyen kiegészítették a szöveget a helyes magánhangzókkal. Idővel azonban a zsidóknál az a babonás elképzelés alakult ki, hogy helytelen kimondani Isten nevét, ezért helyettesítő kifejezéseket használtak. Évszázadokkal később a zsidó tudósok pontrendszert alakítottak ki annak jelölésére, hogy milyen magánhangzókat kell az ókori héber szöveg olvasásakor kiejteni, csakhogy az isteni név négy mássalhangzója köré a helyettesítő kifejezések magánhangzóit tették be. Így az isteni név eredeti kiejtése feledésbe merült.
Sok tudós a „Jahve” kiejtést részesíti előnyben, de nem biztosak helyességében, és nincs is egység közöttük. Másrészt a Jehova a név legismertebb alakja, és tartalmazza a héber tetragram mássalhangzóit. A magyar nyelvhasználatban az elmúlt évszázadok során a „Jehova” alak terjedt el.
J. B. Rotherham a „Yahweh” formát használta a Héber Iratok fordítása során a The Emphasised Bible lapjain. Később azonban, a Studies in the Psalms című munkájában a „Jehovah” alakkal találkozunk. Így magyarázza: „JEHOVAH — Az emlékeztető név ezen angol formájának alkalmazása . . . a Zsoltárok könyvének jelen változatában nem holmi bizalmatlanságból fakad, mintha ez pontosabb kiejtés lenne, mint a Yahwéh, hanem kizárólag gyakorlati szempontok vezettek ebben a döntésben, mivel kívánatos, hogy eljussunk a nagyközönség füléhez és szeméhez e dologban, amelyben az alapvető tényező az isteni név könnyű felismerésének szándéka volt” ([London, 1911] 29. o.).
Gustav Friedrich Oehler német professzor a név különböző kiejtési változataival foglalkozott, majd erre a következtetésre jutott: „Ettől kezdve a Jehova formát fogom használni, mert e név polgárjogot nyert a szókincsünkben, és nem lehet onnan kiszorítani” (Theologie des Alten Testaments. Második kiadás [Stuttgart, 1882] 143. o.).
Paul Joüon jezsuita tudós kijelentette: „Fordításainkban a (feltételezett) Yahweh forma helyett a Jéhovah alakot használtuk . . . , amely a hagyományos és szokásos francia irodalmi forma” (Grammaire de l’hébreu biblique. [Róma, 1923] 49. o., lábj.).
A legtöbb név bizonyos mértékű változáson megy át, ha lefordítják egy másik nyelvre. Jézus zsidónak született, és nevét héberül talán Jé·sú′a‛-nak ejtették ki, a Keresztény Görög Iratok ihletett írói azonban nem haboztak e név görög I·é·szusz′ formáját használni. A kiejtés a legtöbb nyelvben egy kicsit eltér ettől, mégis bátran használjuk a saját nyelvünkben megszokott formát. Ez más bibliai nevekkel is így van. Hogyan tudnánk akkor megfelelő tisztelettel adózni a legfontosabb név viselőjének? Talán úgy, hogy ha sohasem mondanánk ki vagy írnánk le a nevét, mivel nem ismerjük pontosan annak eredeti kiejtését? Vagy inkább oly módon, hogy használjuk azt, éspedig a nyelvünk szokásos kiejtés- és írásmódján, miközben illendőképpen beszélünk a név tulajdonosáról, és mint az ő imádói, helyes viselkedésünkkel tiszteletet szerzünk neki?
válasza:Nem, nem ez a neve. Nevének jelentése van, a Jehovának nincs. A nevének kezdete bizonyítottan Jah... és nem Jeh...
Jahvénak van jelentése, a Jehova szóalak bizonyítottan emberi kreálmány:
"A Jehova (יְהֹוָה) szó és kiejtés egy nyelvészeti furcsaság, mely egy helytelen értelmezés és olvasat eredményeként jött létre[1] a 16. század elején, mivel a kor keresztény héber grammatikusai még nem voltak teljes mértékben tisztában a héber olvasatok rendszerével. (Az első keresztény héber nyelvtan Johannes Reuchlin 1526-ban megjelent De rudimentis hebraici című munkája volt.) A szó 1520-ig nem volt ismert, ekkor vezette be Galatinus, amit azonnal meg is támadtak nyelvészeti, valamint történeti-teológiai alapokon.
A héber bibliaszöveg hagyományozási tradíciójának egyik alapja, hogy a szövegben szereplő valamennyi szó kap pontokat. A szövegben vannak olyan szavak, melyeknek más az olvasatuk (qeré), mint ahogyan le vannak írva (ketív). Ezekben az esetekben az olvasandó szó magánhangzói (pontjai) kerülnek a szövegbe írt „helytelen” alak alá, míg a a szó „helyes” írott alakja a margón szerepel. Ekkor a szövegben a szó alatt található magánhangzókat és a margón szereplő mássalhangzós alakot kell összeolvasni – ez lesz a helyes olvasat. (Másként: a javítás a szövegben lévő helytelennek tartott alak megváltoztatása nélkül úgy történt, hogy a helyes szót megbontották: mássalhangzói kerültek a lapszélre, magánhangzói a rontott alak alá. A szövegben eredetileg található szónak tehát nincsenek meg a magánhangzói. Az így kapott – immár kipontozott – szövegbeli alak neve scriptio mixta vagyis kevert írás és egybeolvasása súlyos hiba. (Legegyszerűbben onnan ismerhetőek fel, hogy a héber olvasás szabályi szerint kiolvashatatlanok, de a szövegben lévő szó felett mindig ott áll a lapszéli jegyzetre utaló circellus masoreticus, a maszoretikus köröcske is: ° .)
E jelenséget a héber nyelvészet כְּתִיב קְרֵי ketív qeré-nek nevezi – körülbelüli fordítása: írva van [de] olvasd [másként]. E ketív-qerékből rengeteg van, túlnyomó részük egyszerű helyesírási variációkat (pl. י j / ו w variációkat) tartalmaz.
Azoknál a szavaknál azonban, amelyek tömegesen fordulnak elő, az olvasandó szó magánhangzói ugyan továbbra is bekerülnek a szövegben lévő szó alá, a lapszélre azonban a helyes mássalhangzós alakok már nincsenek kiírva, mivel úgy vétetik, hogy azokat mindenki tudja. Ennek neve qeré perpetuum – állandó qeré, állandó olvasat. Ilyen szó Jeruzsálem héber neve, a hí ő nőnemű személyes névmás a Tórában és még néhány más szó, és ide tartozik az istennév is.
A zsidóságban a יהוה jhvh-t tiszteleti okokból (és a VII-dik parancsolat értelmében) nem ejtették, azt csak az engesztelés napja alkalmával mondhatta ki a főpap a Szentek Szentjében. Helyette az אָדוֹן ádón úr szóból képzett אֲדֹנָי ʾădōnāy: Adonáj Úr, Uram, Urunk szót ejtették. (Mindig hosszú á-val, a rövid ă-s forma אֲדֹנַי ʾădōnăy: adonaj a szó egyes szám 1. személyű י ַ- -ăj enyém birtokraggal ellátott alakja, jelentése uram és mindig emberre vonatkozik. Az Adonáj vagy ennek pauzális (pluszhangsúlyos) alakja, vagy egy külön tiszteleti י ָ- áj raggal van ellátva, de ebben az irodalom nem egységes.)
Az אֲדֹנָי Adonáj magánhangzói ְ ֹ ָ ə-ó-á tehát bekerülnek a יהוה jhvh alá (az ֲ „ă” nem más, mint a svá („ə”) ְ álef alatti formája): így jön létre a kevert írású יְהֹוָה yəhōwāh alak, aminek téves egybeolvasása eredményezi a Jehova szót.
A zsidóságban az istennév szentsége már korábban áttevődött az Adonáj-ra is, így jelenleg többnyire a הַשֵּׁם hassém, moder kiejtéssel: ha-Sém a Név szót ejtik helyette.
A kereszténység is az Adonájt vette át. A görög Szeptuaginta fordításában helyén a κυριος küriosz (görögül: Úr) szót találjuk, a latin Vulgátában pedig az ugyancsak Úr jelentésű Dominus-t.
A Jehova ejtéssel további probléma, hogy a szó így héberül megfejthetelen lesz, illetve értelmetlen (sőt bizonyos értelemben blaszfémikus) jelentést ad ki, alakilag ugyanis egy fordíthatatlan nőnemű(!) qal particípium passzívum lesz. Ugyancsak probléma, hogy míg ezt az alakot kiemelték, addig az alább következőt nem."
forrás: [link]
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!